|
A meccs után
Anne Moon 2007.11.16. 20:58
 ...
A meccs után
Éjfél van. Itt vagyok a gyengélkedőn. Most kivételesen nekem semmi bajom. Itt ülök egy széken és a mellettem levő ágyat nézem. Ott alszik csendben, és várom, hogy felébredjen. Fekete haja a szemeibe hullik, szemüvege az ágya melletti éjjeliszekrényen van. Tényleg még nem is meséltem mi történt. Az egész ma reggel kezdődött…
Ma tíz órakor kezdődött az évnyitó meccs. A Griffendél játszott a Mardekár ellen. Reggelinél a Griffendél csapatát a szokásos ováció köszöntötte. Ilyenkor mindenki nekünk szurkolt, kivéve persze a mardekárosokat. A csapat leült az asztalhoz és hozzákezdett a reggelihez.
- Mindenki egyen egy keveset – adta ki az utasítást Potter. – rossz az időjárás, lehet, hogy nem lesz egy könnyű meccsünk. Erasorn ez rád is vonatkozik!
Bianca akinek most volt élete első kviddicsmeccse, kissé idegesnek tűnt. Black nyugtatgatta, és mondogatta neki, hogy ilyen meg olyan jó fog lenni. Ebbe én és Camie is betársultunk, de a biztatásunk semmit sem ért. A végén Black azt mondta, hogy ő úgyis ott lesz a közelében, majd megvédi a gurkóktól és az ellenséges játékosoktól.
Na ennyi kellett Biancának, rögtön újult erőre kapott. Mérgesen nézett a fiúra.
- Nem vagyok már gyerek Sirius! Ez csak egy sport és én nem vagyok egy pisis, lámpalázas kislány. Ez nem élet-halálharc, hogy félnem kéne. Megköszönném, ha nem feltételeznéd azt rólam, hogy nem tudok védekezni hét ember és két labda ellen!
- Na ez az én Biancám – mondta és mosolyogva átölelte a lányt. – Nyugi szuper leszel!
- Jó köszi – mondta megnyugodva.
- Tapmancs saját magaddal foglalkozz – mordult James a barátjára. – még nem ettél semmit sem! De ha már amúgy is annyira pátyolgatod Erasornt, gondoskodj arról, hogy ő is reggelizzen valamit!
Fél tízkor a csapat tagjai elmentek átöltözni. Még Camie-vel gyorsan átöleltük Biancát, a barátnőm Lupinnak egy szerencse puszit is adott. Háromnegyed tízkor mi is lementünk a pályára és leültünk a griffendéles szurkolótábor közé. Egyszer-kétszer látni lehetett, hogy James és a másik csapatkapitány kijön és megnézi az időjárást. Tényleg nem volt valami kedvező az idő. Hatalmas viharfelhők gyűltek a lelátó és a kviddics pálya felé, amelyeket hideg, viharos szél kísért.
Pontban tíz órakor mindkét csapat kisétált a pálya füvére. A két csapatkapitány kezet fogott, majd a bíró, aki a repülésoktató volt, megfújta a sípját erre a tizennégy játékos felemelkedett és elkezdődött a játék.
Bianca nagyon ügyes volt, nem egy gólt neki köszönhettünk. Ő, Black és Longbottom nagyszerűek voltak. Két perc alatt öt gólt szereztek. Ekkor az állás 50: 0 volt. Lupin eddig sikeresen védte a karikákat. A két terelő is remekül játszott, így az utolsó pillanatban sikerült megvédeniük Biancát egy jól irányzott gurkótól. A meccs közepénél eleredtek az eső, ami a felhőkkel együtt pár perc alatt hatalmas vihart csinált. A griffendéleseknek volt annyi eszük, hogy leperex bűbájt használjanak, így valamennyire megvédték magukat. Ötvenpercnyi repkedés után James végre meglátta a cikeszt. Már nagyban üldözte, mikor az ellenfele ráeszmélt, mi is történik. Fej-fej mellett haladtak, majd a cikesz a falnál befordult balra, Jamesnek kedvezve, így sikerült megnyernünk a meccset.
Ezután jöttek a problémák, ugyanis miután le lett fújva a mérkőzés, a két dühös mardekáros terelő, James felé pofozta a gurkókat, amiket senki nem vett észre, így sikeresen elérték céljukat. Egymás után csapódtak a fiú hátába a golyók. McGalagony és Lumpsluck gyorsan beszaladtak a pályára és elkezdtek a fiúkkal ordibálni, míg Dumbledore professzor és Madam Pomfrey megnézték mi történt Jamesszel. A súlyos ütésektől az eszméletét vesztette, a feje és a háta is vérzett. Gyorsan felvitték a gyengélkedőre és befektették csapattársa mellé. McLovenn aggódva figyelte az eseményeket, ahogy mi is akik időközben berohantunk a kviddiccsapattal.
Szerencsére gyorsan sikerült stabilizálni az állapotát, így már komolyabb baja nincs, de még mindig nem tért magához. Most fél egy van és még mindig itt ülök. Nem tudom, egyáltalán mit keresek itt, de úgy éreztem, itt kell lennem. Nos, ha úgy vesszük, betörtem a gyengélkedőre, mivel nyolc után már tilos a látogatás és Madam Pomfrey is alszik. Teljes csend volt. McLovennt elkábítottam, nehogy felébredjen.
Ekkor James a másik oldalára fordult, és kinyitotta a szemét. Miután rájött, hogy ki vagyok halványan elmosolyodott.
- Mi az? Szerepcsere? – kérdezte halkan, majd dissaudio bűbájt szórt McLovenn és Madam Pomfrey felé.
- Szia, végre felébredtél. Nem, eszemben sincs kicsempészni téged – mondtam. – Eléggé megsérültél, pihenned kell!
- Persze így hálálod meg amit érted tettem – mondta tettetett sértődéssel. – Nem tudod mikor mehetek ki?
- Holnap még megfigyelnek, de este már elmehetsz, ha teljesen jól leszel.
- És a meccs? Azt hiszem, elkaptam a cikeszt, de már nem vagyok biztos benne…
- Nyugi, jó voltál – mondtam neki. – Még az ájulásod sem szerencsétlenre, hanem inkább félelmetesre sikerült! Nagyon megijedtünk!
- Oh, csak nem aggódtál értem – kérdezte huncut mosollyal.
Kicsit elpirultam, mert rájöttem, hogy mit mondtam, de azért nem hátráltam meg.
- Igenis aggódtam! Te is aggódtál volna, ha az egyik ismerősödet leterítené két hatalmas golyó. Egyébként is – fűztem hozzá. – hogy nyertük volna meg a többi meccset, ha valami komolyabb bajod lett volna?
Halkan felnevetett és feljebb csúszott az ágyon. Még egy keveset beszélgettünk aztán indulni akartam.
- Nekem már mennem kell. – mondtam, majd felálltam és a széket visszavittem a helyére. – A többiek úgy tudják, hogy csak fürödni mentem.
Visszasétáltam az ágyához, lehajoltam és adtam neki egy jóéjszakát puszit.
- Aludj jól – mondtam. Már felemelkedtem volna, de Jamesnek irtó gyors reflexei vannak, így gyorsan reagált. Visszahúzott, majd lassan megcsókolt. Éreztem az ajkait, éreztem a közelségét, szinte beleborzongtam. Valamilyen erő rákényszeríttet, hogy ne húzódjak el… És akkor visszacsókoltam. Nem tudtam mást tenni.
- Jó éjszakát – mondta miután elengedett.
Én kábán elköszöntem és kisétáltam az ajtón. Mikor a kiléptem a folyosóra, elkezdtem a torony felé szaladni. Nem érdekelt ki lát meg, nem érdekelt semmi. Csak az járt a fejemben, hogy mi is történt az előbb, és hogy hagyhattam ezt. Mit fogok most csinálni? Nem tehetek úgy, mintha meg sem történt volna! Egyáltalán minek mentem oda? És minek adtam neki puszit? És főleg miért csókoltam vissza? Miért csináltam ezt? De az a csók… az tényleg nagyon jó volt! Már volt pár barátom, de ilyet még tényleg nem éreztem. Kicsit még el is mosolyodtam.
És akkor rádöbbentem. Hatalmas, ijedt szemekkel bámultam a képmásomat, az egyik folyosói tükörben. Te jó ég! Hiszen én beleszerettem James Potterbe!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans