Szeptember akárhányadika (fáradt vagyok megnézni)

Ott tartottam tegnap, hogy már éppen nyitom ki a levelet, vagyis inkább nyitottam volna ki, de az az átkozott bagoly megkergült és amikor ki akartam nyitni az ablakot valamitől megijedt és elrepült. Nagy állatbarát vagyok, de most úgy éreztem, hogy ki tudnám tekerni annak a hibbant állatnak a nyakát.
Idő volt, hát le kellett mennem a klubhelyiségbe, de azért még ott motoszkált a fejemben a levél, meg a rózsa. Leérve persze ott találtam Harryt, meglepő lett volna, ha nem, hiszen megbeszéltük, hogy együtt megyünk a buliba. Kicsit persze feszélyezve voltunk, alig egy órája tudta meg, hogy már jártam Madam Puddifoot kávézójában, Viktorral. Akkor még szerettem, hát persze, hogy elmentem vele oda. De most már nem jelent nekem semmit. Végülis én most kit győzködök? Magamat minek?
Már a Három Seprűnél álltunk, odabent tombolt a tömeg, még kint is lehetett hallani a zenét. Beléptünk és elsodródtunk egymástól. Csak fél óra múlva találkoztunk, addig sorra váltogattam a partnereimet: Dean, Saemus, Neville. Mikor Harry odalépett hozzám egy pörgős szám ment.
- Gyere táncoljunk!
Válaszra nem volt időm, máris magához rántott, és valami lehetetlen pózban kezdtünk el táncolni. Utána elengedett és egymással szemben, külön táncoltunk. Valaki oldalról meglökött, így ő hátulról kapott el. Nagyon furcsa volt, így még sosem táncolt velem, jól tudja, hogy nem szeretem. Lassan csúszott a keze felfelé, de én hirtelen lefogtam. A zene ment tovább, de mi megálltunk.
- Harry, ne felcsúszik a pólóm – próbáltam finoman célozni, hogy hagyja abba.
- Az a jó, az a jó.
Megfordultam és kérdőn néztem rá. Mi történt vele? Aztán rájöttem. Ingatag mozgás, furcsa viselkedés és csillogó szemek.
- Te ittál?
- Á nem.
- Na ne mond, látom!
- Na jó, de csak egy kicsit.

Nem értem. Nem szokása inni, nem ilyennek ismerem. Olyan furcsa volt. Sokkal felszabadultabb, de kicsit bunkóbb is. Mi az, hogy letaperolt? Ez nem az ő stílusa. Megint jött egy új dal, és elénk ugrottak, egyszerűen elvesztettem a szemem elől. Kicsit aggódtam, hogy nehogy valami gond legyen vele. De csak tud vigyázni magára, még ha kicsit piás is. Legalábbis ezt nagyon reméltem.
Leültem egy asztalhoz egy kis vajsörrel és néztem a táncolókat. Öntudatlanul is Harryt kerestem a tömegben. Hirtelen megakadt a szemem egy kócos fekete fejen. Végig figyelemmel kísértem ő pedig szép lassan elém táncolt a partnerével, aki nem volt más, mint Lavender. Úgy enyelegtek, taperolták egymást, hogy felfordult a gyomrom. Nem akartam jelenetet rendezni, így inkább felálltam és visszaindultam a kastélyba. Teljesen elment a kedvem az egésztől…
Belépve a klubhelyiségbe teljes csönd fogadott. Csak az elsősök olvasgattak, vagy tanultak, esetleg sakkoztak. Néhányan furcsán néztek rám, lehet, hogy nem gondolták volna, hogy bárki is ilyen hamar hazaér a buliból. Teljesen megértem őket. Én sem gondoltam volna.
Tudtam, hogy Harry nem volt teljesen önmaga, de akkor is… Csak össze ne jöjjenek itt nekem! Abba belehalnék…
Lassan cammogtam fel a klubhelyiségbe, de amint beléptem jobb kedvem lett. Ott volt a rózsa és a levél az ágyamon. Feltéptem a levelet, egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Az esti kis parti után kellett néhány bízató, szép szó.


„Írok valakinek, ki nem is várja, könnyes szemem álmában se látja, írok, ha tiltod, ha össze is téped, de jusson eszedbe, szeretlek téged!”


Ez olyan szép volt… Találtam egy kis dobozt, ahova beletettem a két levelet. A két rózsára tartósító bűbájt szórtam, kerítettem egy vázát és az éjjeli szekrényemre tettem. Forró fürdőt vettem és pizsamába bújva nekiláttam tanulni. Még jól is jött az a kis közjáték a bulin, legalább tanulhatok. Mágiatöri dolgozat, átváltoztatástan gyakorlás, bűbájtan anyaggyűjtés és kiselőadás… 3 óra múlva csak úgy zsongott a fejem. De a bulis bagázs még sehol… Tényleg jó lehet a hangulat ha nem jöttek még vissza.
Unatkoztam, de nem voltam annyira álmos, hogy elaludjak. Nem tudtam, hogy mit csináljak, állandóan a Harry-Lavender páros képe úszott a szemem elé. Annyira rosszul esett.
Fogtam egy könyvet és elterültem az ágyon. Úgy másfél óra múlva zajt hallottam lentről és belépett a két szobatársnőm, enyhén ittas állapotban. Vagyis az enyhe kifejezés, hogy beléptek, inkább berobbantak, óriási röhögések közepette és egymást támogatva. Engem észre se vettek, csak ledobták magukat az ágyaikra és röhögtek tovább. Aztán Parvati fogta magát, felállt és eltámolygott a fürdőig. Fél óra múlva kijött, így Lavender ment be utána. Lavenderral semmi sem beszéltünk, csak feküdt az ágyán és néha felröhögött. Parvatival viszont szóba elegyedtem, hogy milyen volt a buli.
- Hú, Parvati biztos jó volt a buli, ha csak most éretek haza!
- Igen, tényleg szuper volt. Ron olyan jól táncolt!
- Az szuper, pedig nem is szeretett táncolni. No és Lavendernek is volt párja?
- Volt persze! Harry majdnem egész este csak vele táncolt. Egyszer mondjuk megbotolhattak, mert elestek, de ezen kívül nagyszerűen táncoltak. Neville annyira felszabadult volt, hogy még énekelt is! Egész jó hangja van.
- Biztos nagyon jó volt, ahogy így elmesélted. Harry és Lavender között alakult valami?
- Hát én nem tudok semmiről… De nagy rá az esély, hogy összejönnek.
- Értem, hát kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből. – Mosolyogtam bíztatóan.
- Nos én is nagyon szurkolok nekik. – Mosolygott vissza.
- Most jut eszembe, hogy lent hagytam egy könyvem, gyorsan leszaladok érte.
- Rendben, menj csak.

Igazából ordítani lett volna kedvem! Dühöngeni, nekirontani Harrynek és Lavendernek. Lerohantam a klubhelyiségbe és ki a portrélyukon a folyosóra. Először megtorpantam, hogy most hova menjek, aztán a Csillagvizsgáló torony mellett döntöttem. Felcaplattam a csigalépcsőn és hosszas út után végre felértem.
Az ég hihetetlenül tiszta volt, a csillagok gyémántként ragyogtak, a Hold pedig szinte nappali fényességet kölcsönzött az éjszakának. Lágy szellő fújdogált és pár percig olyan könnyűnek éreztem magam, a gondolataim elfolytak, teljesen felszabadultnak éreztem magam. Észre se vettem, hogy nem vagyok egyedül.
- Mi járatban itt ilyen későn? – Zökkentet ki merengésemből egy ismerős hang.
Hirtelen megfordultam és egy smaragdzöld szempárral néztem farkasszemet. Harry jött utánam, még mindig kicsit az alkohol hatása alatt volt, de józanabbnak tűnt, mint a Három Seprűben.
- Csak kijöttem levegőzni. – Feleltem rezzenéstelen arccal, pedig hát nem sokon múlt, hogy ne olvadjak el…
- Pont ide? Micsoda véletlen, hiszen nekem is épp ide vezetett az utam.
- Ó, igen? Neked nem inkább Lavendert kéne ápolgatnod?
- Ugyan, mért ápolgatnám én pont őt? Van valaki, akivel sokkal szívesebben tölteném az időm.
Szép lassan közeledett felém, és az utolsó mondatot már csak suttogta. Mélyen a szemembe nézett és elkezdett játszani az egyik hajtincsemmel, majd ellenállhatatlanul elmosolyodott.
- Nos pedig én úgy hallottam, hogy nemsokára ti lesztek a suli új álompárja. – Suttogtam vissza még mindig teljesen közömbös arccal, pedig már nagyon elgyengültem. Istenem, azok a zöld szemek!
- Badarság. Lavender nem jelent számomra semmit.
Már alig volt köztünk távolság, és már remegtem. Lassan, nagyon lassan közelebb hajolt és a szánk már szinte összeért.
- Nekem más valaki jelent nagyon, nagyon sokat.
Az ajkai már súrolták az enyémet, és meg is csókolt…. volna, ha nem rántom el a fejem az utolsó pillanatban és nem rohanok le a toronyból, egészen meg sem állva az ágyamig.
Most itt ülök az ágyamon, a rohanástól még mindig kapkodom a levegőt…vagy talán nem a rohanástól? A szívem olyan hevesen ver, hogy szinte fáj, de legalább a lányok nem kérdeznek semmit. Már rég húzzák a lóbőrt.
Tudom, hogy hülye voltam, hogy nem hagytam, hogy megcsókoljon, de nem akartam, hogy másnap ne emlékezzen semmire. Mondjuk állítólag az emberek részegen a legőszintébbek. Fontos vagyok neki, Lavender meg nem számít! Pukkadjon meg, ha jólesik neki!
Olyan romantikus volt! Éjjel a torony, holdfény, csillagok, ő pedig…részeg. Hát igen…semmi sem tökéletes. Na de most már lefekszem aludni. Holnap is lesz nap!