Aisha

A nevem Aisha!

Egy kedves városkában nőttem fel, a nevére nem emlékszem, de ez nem számít! Egy kastélyban éltem, nevelőszüleimmel, Emmával és Josheppel. Joshep kedves volt hozzám, szeretett, de Emma nem. Anyám 1907-ben szült, s neve Liana volt. Emma ezért gyűlöl, anyám miatt.

A kastélyból nem mehettem ki, be voltam zárva. Rendszeresen meglátogatott magántanárom, Sersho. Őrülten beleszerettem, s ő is belém. Az órákon csókokat osztogatott a helyes válaszokért. Aztán jött a háború. Nem tudom melyik, azt az időt is kastélyban töltöttem .Joshep és Sersho bevonultak a seregbe. Mindent megtettem, hogy kijuthassak, de Emma nem engedett. Szökésen járt az eszem, és egyszer csak... Lementem a pincébe, azzal az ürüggyel, hogy egy könyvet keresek. A pinceablakon nem volt zár. Kinyitottam és kimásztam. A kastélytól egy erdei ösvény vezetett a városig. Nem futottam, sétálva mentem rajta. A városban szörnyű látvény fogadott. Mindenhol vér folyt. Az emberek holtan feküdtek. Kerestem az én Sershomat, s meg is találtam. Az egyik házba bekopogva egy szőke lány nyitott ajtót, s odabent az ágyon feküdt az én Sershom. Odaszaladtam és megfogtam a kezét. Ekkor vettem észre, hogy gyűrű pihen a gyűrűsujján. Sersho vérző sebekkel feküdt ott, gyűrűvel az ujján. Ilyen látvány fogadott, így láttam viszont Őt. Sersho közelebb hívott magához, súgott a fülembe valamit:

-Igyál... igyál a véremből. I-i-így bocsánatot nyerek... igyál!

Én rémülten pislogtam, a szemébe néztem, és ittam. Édes, meleg vére jólesett, felforrósította a testemet és teljesen lázba hozott. Túlzásba vittem a vérivást. Kiittam az összes vérét. Falfehéren, holtan feküdt. Elvettem tőle az utolsó pár percét is. A felesége rám támadt és kiáltozott. A vérszívó vámpírnál bedühödtem és leszúrtam az asztalon fekvő konyhakéssel. Belekóstoltam, de nem meleg és édes vére volt. Hideg és ízetlen. Ekkor olyan dolog történt, amit nem vártam. Emma sikolyát hallottam. Emma látta, hallotta, érezte. Visszavitt a toronyba és úgy kezelt, mint egy elítéltet. Tulajdonképpen el is voltam ítélve. Gyilkoltam. Ezentúl csak a padlásszobában tartózkodtam, mert ott lehetett. Emma bezárt, nem volt visszaút. Sosem jutok ki innen. Ekkor egy hangot hallottam.

-Nem reménytelen. Válaszd az utat! Jöjj hozzám leányom! Emberi vért ittál, alkalmas vagy a feladatra. Kiszabadulhat, hisz csak Emmát kell megölnöd.

A fura hang ekkor elhallgatott. Szúrást éreztem a vállamnál. Éreztem, hogy szívják a vérem.

Nem halsz meg!

Elvágta csuklóját és megitatott a vérével. Szomjasan ittam a vért. Másnap arra ébredtem, hogy a vámpír az ágyamban fekszik, persze ruhában. Láttam az arcát, a férfi jóképű és fess volt. Sersho el volt felejtve! Pedig tegnap halt meg! Ez az arc megbűvölt, hirtelen bűnös vágyakat éreztem, de nem cselekedtem azonnal. Teltek a napok, s a padlásszobában néhány előadást tartott a szabályokról, fortélyokról, hogy hogyan tehetek vámpírrá másokat. Minnél több idő telt el, annál jobban kívántam őt. Eljött az a nap, amikor próbára tett. Mikor Emma behozta a reggelit, elkaptam a karját, magamhoz szorítottam és így búcsúztam.

-Nem hiányollak majd, de apám talán örül neked!

Belemélyesztettem a fogaimat anyám nyakába. Felsikoltott. Szipkáztam a vérét. Hideg és keserű vére volt. Csak a férfiak meleg, édes vérét szerettem. A mesterem tanítgatott, napról napra bölcsebb lettem. Aztán megtörtént... Azt a napot átkozom, gyalázom! Az a nap nagy fordulópontja az életemnek. Azon a napon nagy szörnyűség történt velem. Reggel ébredéskor rám támadott, letepert és...tudjátok mit csinált velem. Ezt vártam, de most valahogy riasztó volt és rossz! Másnap reggel megmartam. Beledöftem tűhegyes fogaimat és vége lett!

A mesteremnek annyi volt. Kószáltam a világban. Prédákat, férfiakat keresve járta-keltem.

Végül idetévedtem! Remélem befogadtok!

Tulajdonságaim: Visszahúzódó, feminista, gyengéd, összetört, fekete hajú, sárga szemű.