Nicole

A nevem Nicole. Krisztus születése után 261-ben láttam meg a napvilágot. Rabszolga családba születtem, apámat soha nem ismertem. Állítólag anyám örömlány volt és egy egyéjszakás kaland következménye lettem. Szép kislány voltam, mindenki dicsérte a megjelenésem. Minden rabszolga… ugyanis mással nem állhattam szóba, csak a magamfajtával. Sokáig bújtatott anyám, hogy ne kelljen egészen gyerekkorom óta egész nap dolgoznom, de 7 éves koromig sikerült. Ugyanis egy népszámlálás miatt, amit a Római birodalom feje kért, hogy megtudja, hány rabszolgája is van, lebukott anyám. Őt megölték, engem pedig eladtak egy másik családnak.

Nem foglalkoztak velem, egész nap dolgoztattak és soha nem tetszett nekik, amit csináltam. Voltak olyan napok is, mikor nem kaptam enni, mert rosszul végeztem el a munkám. Egy rossz vagy meggondolatlan szavamra rögtön verést kaptam. 15 éves koromban elvárták tőlem, hogy fizessek nekik azért, hogy eltartanak. Nem volt nekik elég az, hogy állandóan, 7 éves korom óta szolgálom őket, és minden csettintésükre rögtön ugrok, pénzt is velem szereztettek. Hogy honnan szedsz össze pénzt nekünk, lopsz-e vagy tisztességesen, az rajtad múlik, de nélküle ne merj hazajönni! Mondta nekem a ház ura. Mire a nap első sugarai felkeltek én már szorgosan dolgoztam nekik, majd mikor lenyugvófélben volt indultam pénzt szerezni.

Első ilyen éjszakámon nagyon féltem és izgultam. Nem tudtam, honnan szerezhetnék pénzt nekik. Megpróbáltam kérni egy este járőröző katonától, de az ahelyett, hogy adott volna, megerőszakolt. Ekkor tört fel belőlem a felismerés, hogy a testemmel sok mindent elérhetek. Mivel igen szép voltam és ott domborult a testem, ahol kellett, nem létezett olyan férfi, aki ellent tudott volna nekem állni. Az első pár ilyen alkalommal nagyon féltem, de később belejöttem, és még élveztem is. A családnak, ahol voltam minden reggel tudtam kellő összeget adni a zsebükbe, ezért nem kaptam verést.

Egy év múlva már benne voltam mindenben, ilyenért soha nem bántottak. A pénzt megkapták, a munkámat rendesen végeztem. Semmi kifogásolhatót nem találtak a dolgomban. Egy gyengéjük viszont volt. Egy szem lányuk, Rebecca. Vele soha nem jöttem ki jól, állandóan veszekedtünk. Volt, hogy egymásnak is mentünk, ilyenkor változó volt, ki „nyert”. Volt, mikor a munkaadóim szétválasztottak minket. Ilyenkor állandóan megvertek, volt, hogy korbáccsal véresre ütöttek.

Untam az ilyen helyzeteket, szabadságra vágytam, amit meg is kaptam… egy éjszakai kalandom során egy olyan úrba akadtam bele, aki nem mindennapi volt. Többször visszajárt hozzám, volt, mikor csak beszélgettünk. Egyik aktusunk alkalmával hirtelen egy kérdést szegezett hozzám.

- Szeretnél megszabadulni a fogvatartóidtól? Szívesen segítek, csak egy szavadba kerül! – mondta, és mikor a szemébe néztem, éreztem, hogy valóban komolyan gondolta az egészet. Igennel válaszoltam. Ő elmosolyodott és a nyakamra hajolt. Apró szúrást éreztem, majd egyre gyengültem. A véremet szívta, vámpír volt. Elsötétült minden, majd arra ébredtem, hogy megváltozott a világ körülöttem. Magam is az Éjszaka Teremtményévé váltam. Mesterem, Gordian, a későbbiekben nem csak mint tanítványaként tartott, hanem mint szeretőjeként is. Sok mindent tanultam tőle, de ő is ugyan úgy megbüntetett, mint a régi családom. Talán sokkal keményebben is, mivel vámpír voltam, ezáltal erősebb, de minden apró kihágásomért. Később megutáltam, amit észre is vett rajtam.

Ellenben a másik két tanítványát, a vértestvéreimet, akik idősebbek voltak nálam, Larenát és Aydinát megszerettem. Mind a hárman szerettük egymást, és mindent megtettünk a másikért. Ezt viszont Gordian nem szerette, mert szerinte egy vámpírnak magányosnak kell lennie.

Egyik éjszaka, közös vadászatunk után négyesben ültünk egy ház tetején, és beszélgettünk. Larena megkérdezte, hogy ilyen kevésre tart-e minket. Erre a válasz annyi volt, hogy megragadta a nyakam és kilógatott a szabadba. Nem tudtam ellenkezni, túl erős volt számomra a mesterem. Kezdett elhomályosulni a szemem előtt minden, így észre sem vettem mi történik körülöttem. Larena megmentett, megölve Gordiant, a mesterünket. Nem bántam, hisz az utóbbi időben, mint mát említettem, megutáltam.

Viszont nagyon jót tett ez a hármunk kapcsolatának. Még jobban összetartottunk és elválaszthatatlanok lettünk. Imádom mindkét nővérem, és bármit képes lennék megtenni értük. Sokszor követek el hibákat és rendkívül makacs vagyok, de sajnos én már ilyen maradok. Ha 1746 év alatt nem sikerült kinevelni ezt belőlem, ezután sem fog.

Másokkal igazán szemtelen és barátságtalan tudok lenni, ritka eset az, ha valakivel jóban vagyok… A férfiakat játékszernek tekintem, akik csak arra valók, hogy kielégítsék a női nem vágyait, kívánságait, majd ha már használhatatlanok lesznek, eldobhassák őket.

Jelenleg Larenával és Aydinával élek egy nagy kastélyban, ahol úgy döntöttünk, hogy más, mester által kidobott, elhagyott, esetleg magányos vámpírokat is befogadunk. Persze nekik különféle próbákon kell átmenniük, és semmiféle szabályszegést nem tűrünk el náluk. Nekem nem nagyon tetszett ez az ötlet, legszívesebben csak két nővéremmel élnék…

Tulajdonságaim: hosszú, éjfekete hajam van és sötétbarna szemem. Karcsú vagyok és szeretem a régi, hosszú ruhákat.

Sokszor megmakacsolom magam, ami miatt idegesítő is lehetek mások számára, de a hisztiim még durvábbak. Imádom a két nővérem, egyedül csak rájuk hallgatok, másokkal nem igazán törődök.