Csak most búcsúztunk el egymástól,
S máris nagyon hiányzol!
Nálad van jókedvem, boldogságom,
Mely biztonságot nyújt a külvilágtól!

Bárcsak elmondhatnám, amit érzek,
Ha tudnád, mitől félek!
Őrzök minden egyes pillanatot,
Mikor magamba szívhatom illatod!

Mikor érzem tested melegét,
Látom szemed tiszta fényét,
Felszínre tör belőlem minden érzelem,
De számomra ez mégis reménytelen Szerelem!

Nem számít milyen kevés ez,
Amit kaphatok belőled,
Ha csak egy érintés,
Vagy egy csók száll felém tőled!

Mikor tested az enyémhez simul,
Megállítanám az időt irgalmatlanul!
Mikor csókolsz vadul,
Kívánlak határtalanul!

Röpke percek ezek,
Csak ennyi mi az enyém lehet,
De tudnod kell, hogy Szeretlek,
S várom, hogy több lehessél egyszer!

Hiányzol

( free style )


Késő éj van. Elkerül az álom.
Egy érzésen rágódom, de nem találom
a megfelelő szavakat.
Hangom elakad
mielőtt kimondhatnám, amit akarok.
Nem tudok
szólni. Csak töprengek.
Hiányod üvegszilánkjaiban fetrengek,
iszonyúan fáj.
Odakinn a táj
megroggyan az éjszaka bús súlya alatt.
Bámulom a falat,
s üvölteni támad kedvem, sírni.
Nem tudom, hogy fogom kibírni,
Hogy nem vagy velem.
Félelem
tölt el. Rettegek.
Minden ízemben reszketek,
miközben verejték borítja el testem.
Kétségbeestem.
Annyira hiányzol! Őrület!
Hiányod savként marja szívemet,
izzó parázsként éget.
Bár érne már véget ez a nyomorult éjjel,
mielőtt széjjel
tép a kín, a vágy.
Kivet magából az ágy.
Felkelek.
Bekapcsolom gépemet,
s míg bootol, kerül whisky s jég.
Leülök. Iszom. Aztán töltök még.
Bársonyhidege simogatva égeti a torkom.
Gépelek. Címzett:O......

Koltay Gergely: Neked játék, nekem szerelem
Neked játék, Nekem szerelem
Neked a fény és a végtelen
Nekem a hiány, nekem a küzdelem,
Nekem a bűn és a félelem.
Arcul csapott magányunkra rászállott illúziókkal
két sornyi hír lett az életem,
s ami szép azt csak képzelem. . .
Neked eső, Neked havazás,
Neked maradt a tisztaság, fehér lepedő,
de zápor verte homlokodra jeleket karcol az idő.
Mert nagyon fáj, mert üvölteni kéne,
mert nem lehet, mert nem lehet!
Mert amit nem lehet az az élet,
mert lehetetlen az élet, mert nincs igaz. . .
Széttépett imakönyveink között a megtalált nyomornak sohasem lesz vége.
Neked játék, neked a szerelem
Neked a fény és a végtelen,
Nekem a hiány, nekem a küzdelem
nekem a bűn és a félelem.
Csak tovább roncsol a vágy. . .
Az eltévedt boldogság,
akit fáradt vándorként engedtünk be hozzánk, s ránkgyújtotta házunk. . .
De nem! Nekem szép így is,
nekem szép a Volt és a Lesz is,
még ha a bűnnel házasságot kötsz is.
Hajnali házak csöndjét ma még titokban zárjuk,
s a kulcs halott fém testként postaládánkba koppan,
mint startpisztoly dörren a meneküléshez.
Mert futni kell magam, magad ellen,
mert a világ máglyát rak egymást ölelő testeink alá,
s a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét,
de itt ez csak per, itt ez csak büntetés.
Nekem játék, Neked szerelem,
Neked fény, nekem a végtelen
a közös bűn, a hiányzó értelem
mi Neked küzdelem, nekem a félelem.
Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak,
de most mi volt, s ami lesz, odaadod másnak.
Ez most a búcsú, és a kezdet is,
ez most fájni fog. . . még ha tudjuk is.

Valami mindig visszahív!

Az út amin most csendben végig megyek
Téged idéz
Minden, amit megfogok látok, amit érzek
Téged idéz
Az öreg könyv az asztalon
A részeg, bódult idő
Minden ami minket együtt látott
Téged vár, téged szeret
Álmom, vagy a hirtelen feltörő halk nevetés
Téged keres.
Minden erőm, képzeletem, álmom
Idézi a hatalmát ami voltál -
- Rossz így egydűl, mert sehol nem vagy
Csak minden vágyam, érzékelni téged kedves
Agyamba vág a fájdalom mikor érzem
Közel, elérhetőn. és mégis távolból
Égő, szép szemed.
Nem, nem lehet elfelejteni, hogy
kezemben nyugvott kedves kis kezed
De az idő emészt. Feledtet téged is.
De valami megőrzi bennem a jót
És amig élek, valami csendes nyugodt vágy
Mindig visszahív.

Reménytelenül szerelmes

lehetnék mindörökké elveszett...
soha meg nem talált.
elvesztettem magam a szerelmet...
soha meg nem talált...

lehetnék reménytelenül szerelmes.

mint ahogy mások reménytelen szeretnek...
nehéz tönkretenni a dolgokat.
nem ártana egy negálás létemnek...
nehéz tönkretenni a dolgokat.

lehetnék reménytelenül szerelmes.

félek, hogy (most) viszontszeretnek...
furcsa dolog szerelmes lenni.
én nem tudom, hogy kell lennie a történetnek...
furcsa dolog szerelmes lenni.

lehetnék reménytelenül szerelmes.

Szabó Lörinc

Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Köszönöm, hogy szerettelek

Pénzzel, szóval, könnyel, imával,
mivel kellene megköszönni,
hogy eljöttél, hogy bűnben is
el mertél életembe jönni
s álmomba és ágyamba bújtál
s több és jobb voltál minden újnál?

Köszöntem már titkon anyádnak
és apádnak, hogy drága tested
épp így formálták valaha,
s népemnek már és Budapestnek
megköszöntem, hogy így teremtett,
s köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak,
s valahogy elhoztak nekem,
csak neked nem tudtam sosem
megköszönni szerelmedet.

A kimondhatatlan

A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.

És mikor újra megcsókoltalak