|
Igen...
Vicky 2007.07.24. 21:48
 A befejező fejezet
Igen…
Innentől kezdve, azt hiszem. Az éltem már csak boldog lehet. Istenem, itt állok a jég előtt. A ruhámban, és előre nézek. Ott van mindenki. Ott áll James a boltív alatt, és a vendégek. Lana, Amelia, a szüleim, minden barátom... Jézusom!
De még ne rohanjunk, ennyire előre. Anya pár nap múlva hazatért, én meg megnyugodtam. Az esküvő készületei folytak, mi meg boldogok voltunk. Úgy tűnt, semmi nem ronthatja el a kedvem, kivéve, az, hogy vége lett a szünetnek, és vissza kellett térnünk Greenwoodba. Mi voltunk otthon előbb. Sirius csak két nap múlva ért haza, egy nappal az iskola folytatása előtt, és, ami minket is meglepett, Ameliával az oldalán.
- No lám, sziasztok! - köszöntem a belépőknek, akik alig akartak rólunk tudomást szerezni, ellenben egymásról.
- Már itthon vagytok?
- Két napja – mondta James, majd megfordult a kanapén, és rátámaszkodott. - Hogy volt ez?
- Mi? - vörösödött el Mia.
- Hát, te meg Sirius! - mondta Lana. - Na, meséljetek?
- Hát... két hete szakítottunk Serenityvel – kezdte Sirius. - És, a nagybátyám meg a halála előtt meg akarta látogatni Spanyolországot. Ott is temették el. A halála után Mia meginvitált, hogy töltsem ott karácsonyt.
- De romantikus... - mondtam. Miáék összemosolyogtak.
- De nem olyan, mint a mi karácsonyunk, igaz James? Lily? - szólt Lana, majd ránk nézett. Erre a másik kettő, akik eközben leültek közénk, ránk néztek.
- Hogyhogy? - James felemelte a kezemet, és rajta a gyűrűt. - Jézusom! - Ma a nyakamba ugrott. Au! - Gratulálok! Jaj, mikor?
- Január 24. És ezennel meg is hívunk titeket.
- Jaj! - Amelia pont úgy viselkedett, mint Lana, mikor megtudta. Az említett lány mosolyogva hozzábújt Remushoz, majd felsóhajtott.
- Azt hiszem. Azt hiszem, telik az idő, és én egyre öregszem. - Ere mind elkezdtünk nevetni. De igaza van.
A napok olyan lassan teltek, mint még soha, ráadásul naponta ki kellett állnom Looks professzor zaklatásait, amit valószínűleg Rosh miatt kaptam, meg aztán ott volt még ő maga. Rosh.
- Na, nézd, a vörös bosszúálló... - suttogta, majd leült mellém. Na ne már! - Mond csak, még emlékeidben él, az a kellemes nap?
- Folyton folyvást – válaszoltam morogva, majd előpakoltam a cuccaimat. - Serenity, hogy van? Még nem is láttam.
- Megvan, miután dobta azt az ostoba Blacket végre... De engem ők nem érdekelnek, te érdekelsz. Még megbosszulom, amit tettél. Még most is rajtam röhögnek.
- Nem mondod... - szóltam negédes hangon, majd a professzorra próbáltam figyelni.
- Le fogsz velem feküdni... - suttogta a fülembe, mire llekevertem neki egy pofont.
- Miss Evans!
- Professzor úr, Mr Looks engem zavar. Elülhetnék, kérem? - Mivel nem Looks professzor óráján voltunk, így elülhettem. De zavart amit Rosh mondott. Még csak az kellene, hogy bekavarjon itt nekem valamit az esküvőm előtt.
Az órák után Jamesre vártam, mikor Looks professzor odajött hozzám.
- Miss Evans, szeretném újabb vacsorára elinvitálni.
- Hogy újra a fia prédájává legyek? Nem! - mondtam, mire elkomorodott.
- Ez hogy érti? A fiam szerint, maga intézte azt a botrányt a parton!
- A fia meg akart erőszakolni! - Na, jó ez túlzás, de közel volt hozzá.
- Csak kedveli magát... Semmi egyéb...
- Rálökött az ágyára!
- Szerintem csak meg akarja szerezni a fiamat!
- Nem hiszem el – hápogtam. - Különben meg nem érek rá! Minden szabadidőmben az esküvőmre készülök.
- Maga férjhez megy? - hökkent meg.
- Képzelje! - válaszoltam gúnyosan, majd ott hagytam. Még Jamest se vártam meg. Csak mentem, hogy aztán kifújhassam magam az erdő nyugodt hűvösében.
Másnap hallottam, hogy Rosh-t és Serenity-t kivették az iskolából. Sőt. Looks professzor is felmondott. Milyen érdekes. De engem nem érdekelt. Közeledett 24-e, és megint úrrá lett rajta a félelem. Nem is tudom, mitől féltem, talán attól, hogy valami tönkreteszi azt a napot, hogy valami közbejött. Hogy a sors nem szánt miket egymásnak, vagy fene tudja. Reménykedtem, hogy halálunkig együtt leszünk. Az utolsó héten, már teljesen be voltam zsongva. Mindenki szerint túl ideges voltam. Igen, az voltam. Még szép. Közeledett életem nagy napja. Legalább ideges hadd legyek. James elejiben próbált megnyugtatni, de mivel ezek a kísérletek kudarcba fulladtak, hát... Azt hiszem, nem is baj. Ez nem olyan idegesség volt, mint karácsony után, nem ez valamilyen szinten jól esett. Tudatta velem, hogy tudatomnál vagyok.
Gyakran azon kaptam magam, hogy a gyűrűmet forgatom, nézegetem, és álmodozom. Arról, hogy milyen lesz az életünk. A gyerekek... Igen, szeretnék legalább két gyereket. Mondjuk két lányt, vagy egy fiút és egy lányt. Egy lányt mindenféleképpen. Ez az álmom. Egy férj, egy kislány, meg egy kisfiú... igen. Legyen kislány, meg kisfiú. Lehetne a fiú az idősebb. Mindig vágytam egy bátyra, aki megvédhet. Igen... Egy fiú és egy lány, meg én és James. Igen, erre vágyom...
Hát, ha erre vágyom, akkor tényleg nincs más dolgom, mint elindulni ezen a jeges úton a végzetem felé. Jézusom, mi lesz, ha elesek? Mi lenne... Semmi. Azt hiszem semmi az ég világon. Azt hiszem felállnék, és mosolyogva tovább bukdácsolnék a jégen. Hát akkor nagy levegő... Jé, esik a hó, pont úgy, olyan kellemesen, ahogy elképzeltem. Nem is kell nekem fátyol, minek, hisz a hóesés befátyoloz. Istenem, ha akkor tudtam volna, hogy ez lesz, mikor azon keseregtem, hogy Jamesnek új barátnője van... Hát... Ki gondolta, hogy ideáig jutunk... és semmi más nem kellett hozzá, mint egy vallomás. „Te hülye! Mert szeretlek...” Ki gondolta, hogy ez a mondat ennyire megváltoztatja az életem? Ha nem mondtam volna ki, cirka egy éve, akkor nem jöttünk volna össze Jamesszel, akkor nem szeretett volna belém, és én nem jövök rá, hogy igenis mindig is őt szerettem és szeretem. Egy lépés... És kint vagyok a jégen.
Lassan elindultam az úton, amit kijelöltek. Azon gondolkoztam, hogy a varázslat, mely megerősítette a park tavának jegét, elég lesz-e arra, hogy mindezt megtartsa... de nem sokáig elmélkedhetem, mert odaértem az emelvényhez, és a boltívhez. James felsegített a lépcsőkön, és ott a rózsák alatt mondtuk ki az, amire mind a ketten vágytunk már a szívünk legmélyén.
- Te James Potter elfogadod-e feleségedül az itt megjelent Lily Evanst – Mint egy mugli templomi esküvőnél. Én kértem így. - Hűséges leszel-e hozzá jóban rosszban, míg a halál el nem választ?
- Igen.
- És te Lily Evans, elfogadod-e férjedül az itt megjelent James Potter, és hűséges leszel-e hozzá jóban, rosszban, míg a halál el nem választ? - Elmosolyodtam. Hát, azt hiszem ennyi volt. Ennyi voltam, mint Lily Evans. Bár az életem folytatódik, mégis megváltozik, már nem Lily Evans leszek, már nem leszek az a lány... egyáltalán lány nem leszek. Most már asszony leszek... Komoly felnőtt nő... Mrs Potter...
- Igen...
VÉGE
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans