|
A vacsora
Vicky 2007.07.24. 21:42
 ...
A vacsora
Ezek után már nem volt nagy gond köztünk, én meg nyugodtan barátkozhattam Rosh-sal. Bízott bennem, vagy legalábbis megpróbált úgy tenni, hogy ezt lássam. Szerencsére az órák gyorsan teltek, sajnos a napok is.
- Lily, akkor ma átmegyek a jegyzetekért – jött oda hozzám a fiú, mikor épp Sirius-szal, Ameliával és James-szel beszélgettünk a hétvégéről.
- Persze – mondtam, majd elköszöntem tőle. Már ment is.
- Azt hittem én kérhetem el őket! - mondta Sirius.
- Magadra vess. Különben sem adnám oda, már csak az észak-ír utazás miatt se!
- Önző! Félsz, hogy megnyerem, mi? - kérdezte, és kihúzta magát. Az ilyen megszólalások után szokott az lenni, hogy hazarohanunk tanulni. Ekkor szoktak a többiek magukban füstölögni, hogy alig törődünk velük, csak a tanulás és a tanulás. Sirius is stréber lett, hehe!
- Nana! - szólt James. - Most hagyjátok abba, kérlek! - Összevigyorogtunk Siriusszal.
- Oké, oké... - mondtam. - Ma csak a tied vagyok!
- Szavadon foglak! - megcsókolt, majd integetve a többieknek el akart vinni, de Looks professzor jött oda hozzánk, Rosh és Serenity apja. Különben az utóbbi kezdett rászállni Siriusra. Miát ez érzékenyen érintette, révén, hogy ő akarta elcsábítani a fiút, de sajnos csak lassan haladt, vagy inkább sehogy.
- Professzor – köszöntünk egyszerre James-szel.
- Miss Evans, ha nem haragszik, szeretném holnap elhívni vacsorára. Szeretek megismerkedni a legtehetségesebbnek tűnő tanítványokkal, Mr Black is ott lesz.
- Köszönöm a meghívást – mondtam mosolyogva.
- Túl jók vagytok Tapmanccsal! - mondta James, majd megcsókolta a nyakam. - Tehát mit is ígértél?
Vacsora a Looks családnál. Érdekes, hogy pont én és Sirius számítunk a legtehetségesebbeknek. Nem baj, végül is Sirius ott lesz, ha bármi baj történne. A délelőttöt Jameséknél töltöttem, Sirius-szal tanultunk, meg kicsit szórakoztam a többiekkel, majd hazaindultam készülődni. Azóta még egyszer beszéltem a professzorral, este nyolcra vár minket, így hétkor már összeszedtem magam, és elindultam a Looks család házához. Egy órányi gyaloglásra volt a mi kis albérletünktől. Egy kedves, földszintes ház volt. Pont nyolcra értem oda, de Siriust nem láttam sehol. Bekopogtam. Serenity nyitott ajtót. Kedvesen rám mosolygott.
- Gyere be! Sajnos Sirius lemondta, nem tudom miért. - Az életbe! Jobban éreztem volna magam, ha ő itt van. Már nem a férfias közelsége miatt, inkább azért, mert mégiscsak James legjobb barátja.
- Kár – mondtam, majd én is rámosolyogtam, és beléptem a folyosóra. Levettem a cipőmet, majd követtem Serenityt a nappaliba. Ott két, számomra ismeretlen ember, Looks professzor és Rosh volt. A fiú felállt, mikor meglátott.
- Szia! - köszönt mosolyogva. Kezet szorítottam a professzornak, aki bemutatott a feleségének és a legidősebb fiának, Marknak. Majd leültetett. Markkal igen jól elbeszélgettünk. Értelmes fiatalember, kedves, és nem néz rám úgy, mint aki belém van zúgva.
- Tényleg, te akkor mit is dolgozol? - kérdeztem tőle. Rosh csak ült ott mellettünk, és megkukult. Serenity az apjával és az anyjával a vacsoránál segédkezett.
- Gyógyító! - szólt bele Mark öccse. Rámosolyogtam.
- Az tök jó.
- De az aurori munkához képest gyáva munka.
- Nem, dehogy. Én nem tudnák gyógyító lenni. Gyenge a gyomrom! - Erre elkezdett nevetni.
- Nem olyan szörnyű az.
- Voltam Roxfortos, hidd el, ott nem tudnék gyógyító lenni! A Szent Mungoban meg tuti nem.
- Kész a vacsora! - szólt be hirtelen Mrs Looks. Felálltunk, majd átvonultunk a konyhába. Serenity és Rosh közé kaptam helyet. A fiú időnként rám mosolygott.
- Mint láttam, szünetekben jól elvagytok – szólt Looks professzor, miközben a levest mertem.
- Igen, jó barátok lettünk – mondtam zavartan. Rám mosolygott. Áh, minek vállaltam ezt a vacsorát?
- Ennek örülök. A jó tanulók jó hatással vannak rá. - Hatással? Hm... Megettük a vacsorát, majd beszélgetni kezdtem Rosh-sal, aki közben végigvezetett a házon. Épp a szobáját mutatta meg, amikor becsukta az ajtót, és elé állt.
- Hé! - szóltam rá. - Most mi van?
- Semmi – mondta halkan, majd közelebb lépett. Megfogta a karomat, és megcsókolt. Megpróbáltam ugyan valahogy elszabadulni, de nem tudtam. Rálökött az ágyra.
- Rosh, állj le, vagy sikítok!
- Senkit nem fog érdekelni – mondta. - Apáék már nincsenek itthon. Csak Serenity. És ő nem fontos.
- Ne nyúlj hozzám! - mondtam neki, majd lemásztam az ágyról. Közelebb jött, és megfogta a karom, majd megpróbálta leszedni a pólómat. - Hagyjál! - sikítottam, majd behúztam neki egyet. Meghökkenten hátra lépett, és a bal szemét tapogatta. Remélem, jól belilul. A sikításra berohant Serenity. Mikor meglátta a bátyját, elmosolyodott, majd hozzám fordult.
- Gyere, kivezetlek! - mondta. Bólintottam, és távoztam.
Remegve mentem végig az utcán, azt sem tudtam, hova megyek. Nagyon rosszul esett, amit Rosh tett, vagyis akart tenni. Egyszer csak, a könnyeim mögül felnéztem. A srácok házánál voltam. Végül is, egy ölelésre vágyom. Bekopogtam. James nyitott ajtót. Mázli... Könnyező szemmel átöleltem.
- Lily, mi a baj? - kérdezte.
- Minden! - mondtam. Bevezetett a házba, be a szobájába. Leültetett az ágyra, átölelt, és megpróbált megnyugtatni. Olyan jó volt a közelében lenni, olyan megnyugtató.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans