Finil
Egy napon Shadon és egyben Ynev határán egy nagy hatalmú Domvik főpap papi kíséretével sétálgatott, amikor a horizonton furcsa kinézetű hajót vettek észre. A főpap megijedt, és megkérdezte istenét mit tegyen Domvik azt üzente fogadja be az idegeneket adjon nekik egy erdős szállás területet valahol a birodalom belsejében, és mindenben legyen segítségükre, hisz egyszer még nagy hasznukat látja majd a birodalom. A főpap ekképpen cselekedett. A partraszálló idegenek furcsa mód beszélték a Lingua Dominit és nagyon örültek a papoknak akiket fajtásaiknak hittek. Ugyan is az idegenek teljesen emberi kinézetűek voltak. Miután megkapták a szállás területet a papok gyakran látogatták őket és kilesték kultúrájukat. Az egyik pap naplójából idézek: "Az idegenek akik magukat Finileknek nevezik mely mennydörgő villámot jelent. Egyszerű életet élnek fakunyhókban éltek melyek látszólag gyengén felépítettek voltak, de közelebbről megnézve kiderült, hogy még a vihart is állják. A Finilek megvetik a luxust, szinte önkínzó életmódot folytatnak. Gyakran vadásznak, de nem íjjal, hanem puszta kézzel! Fiataljaikat szinte hamarabb tanítják meg testükkel küzdeni, mint járni" A leírásból látszik, hogy a finilek harcművészek. Későbbiekben kiderült, hogy megvetik a mágiát. A papság csak nagy erőfeszítéssekkel tudta elérni, hogy a mágiájukat elfogadják az egyetlen jó mágiaformának. A papság ekkor látta meg a finilekben a jövőt, Domvik hatalmas fegyvert adott a kezükbe. Az elpusztíthatatlan harcművész inkvizítorokat.
Előnyök:
+2 yp-t kapnak szintenként.
+1 fp-t kapnak szintenként.
Ha harcművészek +1 Hm-et kapnak szintenként.
Megalapították a Domvik lángjai harcművész iskolát melyben 70 éve kiképzést kapnak szintenként +1 Hm-et és 4 szintenként +1 sp-t kapnak. Valamint a következő képzettségeket.: Akrobatika 3.
Körkörösharc 3.
Vakharc 4.
Egy fegyver használata 2.
Egyensúlyérzék 65% Veszélyérzék 50%
Esés: 35% Ugrás: 30%
Ehhez szintenként még 35%-ot kapnak.
A stílus értékei: Ké: 10 Té: 18 Vé: 16 Sebzés: 2K6 + 3 +erő 14 feletti része. Tám/kör: 2.
A fegyver amit használnak egy jól kiképzett dobócsillag: Tám/kör:3 Ké: 10 Té: 12 Vé: 1 Sebzés: K6
Ezenkívül minden finil kap Lingua Domini 4.-est és Mágiaismeret 3.-ast.
Érzékelés: +2
Ügyesség, Gyorsaság: +3
Erő: +2
Hátrányok:
Minden ártó mágia kétszeres erősítéssel hat rájuk. A segítő szándékúak erőssége feleződik.
Asztrál: -2
|