2. A kórházban
2007.02.16. 18:49
A sztori CSAK és KIZÁRÓLAG Joanne Kathleen Rowlingnak köszönhető, én csak Hannah atyja (anyja) vagyok, valaki más Horvátországé, egy következő személy (valószínűleg NAGY személy) az agyrázkódésé, stb...
2. A kórházban
- Semmi baja, uram, ne aggodalmaskodjon már annyit! - De... - Egy sima agyrázkódásról beszélünk! De remélem, hogy nem muglik előtt forrasztották be a fejét! - Nem, dehogyis... - Akkor jó. Nyugodtan menjen be hozzá, Mr... - Black. - Mr Black, látogatási idő van éppen... De egyszerre csak egy! Rokonok, esetleg barátok... - A fiúja vagyok. - Mi meg az iskolatársai – hallom először Sirikém hangján kívül másét is... talán Bella mondta, de ő mit keresne itt...? Biztos McGali berángatta... - Rendben. Gondolom, Mr Black, maga megy elsőnek... nos, tíz percet kap. - Köszönöm. Nyílik az ajtó, és belép rajta a sápadt Sirius. Rámosolygok, mire rögtön jobb színben van. - Hogy vagy? – kérdi angyali mosollyal ez az angyali fiú. - Jól. De... hol? - Valami horvát varázslókórházban... ha jól tudom, Szent Kleofás, vagy valami ilyesmi... - Oké. Elmehetek már ma? - Moziba ne vigyelek? Pihenned kell... - Ne vigyél moziba, úgyse tudok horvátul... - Nem baj, úgysincs pénzem mozira – mondja nevetve, és megcsókol. – Agyrázkódásod van – teszi hozzá a szerintem több, mint öt perces, néha gyengéd, néha fullasztó csók után. - Az nem lehet vészes... - Nem, tényleg nem az... szóval Pipogyusz tud úszni. - Ráadásul gyorsan! - Igen, hallottam... - Kihozott a vízből? – kérdem végül töprengve egy bevillant emlékkép miatt. Sirius felkapja a fejét, és kissé bosszúsan szólal meg. - Igen, mert nem voltam ott... - Oh, féltékeny vagy? - Van okom rá? – kérdi gyanakodva, én meg a képébe kacagok. Pipogyusz?? - Természetesen nincs – teszem hozzá komolykodva, hogy megnyugtassam. - Black, letelt a tíz perc – szól az ajtón behajolva Piton. Ránézek, de ő mintha kerülné a tekintetemet. - Jól van, Baywatch, mindjárt megyek! – kiált oda a vizes hajú Pitonnak, aki biccent, és behúzza a fejét. Sirius végighúzza az ujját az arcomon, és közben közelebb hajol hozzám. Először azt hittem, meg akar csókolni, de végül a fülemhez hajol, és megnyalja a fülcimpámat. Belemosolygok fekete, hullámosan kócos hajába, majd jobb kezemmel elhúzva tengervizes fürtjeit viszonzom a megmozdulást. - Este idehoppanálok – súgja végül a fülembe. Tényleg, Sirius már elmúlt tizenhét, és letette a hoppanálási vizsgát! Hatodév után az ember nem is gondolná, főleg, hogy nekem még csak jövő héten lesz a szülinapom. Sulizásár után – asszem négy napja - rögtön ide jöttünk, és az egész nyár a miénk... az enyém, a hullámoké, és persze Sirikémé... szép nagykorúvá vállási ajándék, az hótzihez! - Várlak! – súgom vissza, és beleharapok a nyakába. Fél kézzel végigsimít az oldalamon, aztán a csípőmnél – nagy sajnálatomra – megáll, és felpattan. - Szia! Kit küldjek be? - Hmm... – Elgondolkozok, akarok-e egy ilyen extázisos búcsúzás után még beszélni valakivel. Hát, Perselusnak megköszönhetném éppenséggel... - Küld be Pitont! – bököm ki végül. Sirius felhúzza a szemöldökét. - Minek? - Megköszönni. – Sirius megvonja a vállát, majd bevágja a csábos félmosolyát, amit annyira imádok... - De tőle kevésbé nyálasan búcsúzz el! - Azt garantálhatom – vigyorgok vissza rá. Kimegy, és pár másodperc múlva belép Piton. Először a plafont bámulja, morog egy „Mit akarsz?”-ot, majd leül az egyik legtávolabbi székre, és a földre bambul. - Megköszönni a hőstettedet. – Olyan hirtelen kapja fel a tekintetét, hogy belefájdul a fejem. - Nincs mit – feleli szárazon, és az éjjeliszekrényemet vizsgálja összehúzott szemmel. – Mehetek? - Mi bajod? – fakadok ki kétségbeesetten az idegesítően közönyös fiúra meredve. - Nekem? – kérdi a szemembe nézve, és tettetett értetlenséggel magára mutat nagyujjával. – Semmi, te fejeltél le egy bólyát. - Úgy értem, mi bajod van velem? - Ah, hogy veled!... semmi. - Akkor miért vagy ilyen mogorva? - Black leordította a fejem, és engem hibáztatott, csak ez idegesít... – Némán eltátog valami „képlékeny barom”-ot... vagy féltékeny, nem láttam pontosan... - Értem. Nem te vagy a hibás, ha ez megnyugtat... - Kösz, de ezt én is tudom! – vág a szavamba, és tehetetlen indulatában felpattan, majd az ajtóhoz indul. - Várj! Most meg mi bajod? - Kedvet kaptam úszni! Viszlát! - Ne haragudj, ha Sirius köcsög volt veled, de engem ne azonosíts másokkal! – kiáltom utána, erre feltépi az ajtót, és kicsörtet. Hallom, ahogy McGali elvezényeli őket (Sirikém tiltakozik...), és fekszem a vakítóan fehér kórházi ágyon... Nem értem, egy sima agyrázkódás miatt miért kell bent tartani?! Ráadásul egyedül vagyok a szobában! Jó, ez most kivételesen előny, mivel Sirius betervezett magánakcióját könnyebb lesz tanúk nélkül végrehajtani. De hogy ilyen kis ágyon hogy fogunk... rejtély.
Három órát mutat a rozoga fali időmérő alkalmatosság (csak hogy ne ismételjem a szót:)... Sirius feltehetőleg kilenc, tíz tájba jön – bár az én feltevéseim gyakran hibásak... -, ami még hét óra...! De kivárom. Megéri azt a jó seggét hét óra unalom... Nem tudom, nincs-e valami óriás vér az ereiben... a méretei alapján...
Öt óra. Elaludjak, vagy megvárjam... ? Még nem láttam hoppanálni... Különben is, mi van, ha horkolok?...
Nyolc óra. Ébren akarok maradni, de annyira álmos vagyok, egész déleőtt a hullámokkal voltam, az ebédem is elmaradt, és a kórházi koszt rémes...
Negyed kilenc. Nem bírom ki... elnyom az álom...
|