2. Fejezet: Amit az ember bátyja már nem bír ki...

Két hét telt el a katasztrófa óta. A Főnix Rendje megszűnt, Nem lehetett mit tenni: Az „Élgárda” nagy része meghalt, és az egész rend megsérült. Kingsley Shacklebolt, Hestia Jones, és Dedalus Diggle is a katasztrófa áldozatává vált: A kastély tornya pont a rangosabb rendtagokra dőlt. Rémszem Mordonnak is kórházban kellett töltenie a nyarat: az összes bordája eltört, és csak úgy lehetett gyógyítani, hogy kivarázsolták a csontokat, és újra visszanövesztették. Ez viszont nagyon veszélyes, és fájdalmas művelet volt, és mivel elég sok csont tűnt el, 3-4 napot is igénybe vett ez a dolog, sőt ezen kívül súlyos belső bajok és szövődmények léptek föl. Állapota stabil volt ugyan, de a helyzet akkor sem volt bíztató. Harrynek sem volt felhőtlen ez az időszak, annak ellenére, hogy újra találkozott a Weasley családdal, akik nagy örömmel fogadták, és Hermionét is meghívták. A hangulat sem volt túl jó. Mr. Weasley még mindig korházban volt, mert még a sok bájital és varázslat ellenére is elfertőződtek a sebei. Sőt egy újabb veszély bukkant fel: több halálfalót találtak holtan, és a varázslat, amivel megölték őket még az Adava Kedavránál is veszélyesebbnek tűnt: körülöttük olyan tíz méteres környezetben minden megsemmisült. Sokan arra gondoltak, hogy Voldemort kísérletezik, de ez nem volt bizonyos, és olyan pletykák is terjedtek, hogy egy igencsak veszélyes és titokzatos mágus akar csatlakozni vagy a Kiválasztotthoz, vagy a Sötét Nagyúrhoz. Harryt azért is nyomasztotta a helyzet, mert megint mindenki vele foglalkozott. Mindenki várta, hogy a Híres Potter tesz valamit a gaztettek ellen, de arra sokáig kellett várniuk. Az a hír is kiszivárgott, hogy a fiú nem tér vissza Roxfortba mint tanuló.

– Kész! Elég volt! Most már tényleg besokalltam! Mrs. Weasley hangja a konyhából szólt, és kizökkentette a mélázásból Harryt. Az utóbbi időben egyre többet veszekedett a család. Az esküvő, amit elhalasztottak és a baleset, pattanásig feszítette az idegeket. Francica azonban láthatólag fel se vette az ilyesmit, sőt mintha tovább akarta volna hergelni Ginnyt és Hermionét, mindig az esküvőről beszélt. Harryt személy szerint nagyon érdekelte hogy milyen egy varázsló-házasságkötés, de azt igenis zokon vette, hogy születésnapján senki nem foglalkozott vele különösebben. Egész délelőtt a szobájában hevert, ajándékaival. Semmi különösen hasznosat sem kapott csak a megszokott könyvek, és apróságok jöttek. Pedig most tényleg valami nagyobbra számított: nagykorú lett! Unatkozott, és sajnálta magát, amikor belépett Ginny. Látszott rajta az előbbi veszekedés: arca kipirult, haja kócos volt. Ennek ellenére mosolyogva ült le Harry mellé, aki annyira meglepődött, hogy valaki foglalkozik vele, hogy köszönni is elfelejtett. Mikor felocsúdott meglepetéséből észrevette, hogy Ginny a kezét fogja. Ezen újra meglepődött, hiszen szakítottak, de a lány beszélni kezdett:

– Harry. Tudom, hogy nem akarsz, de beszélnünk kell. Te is és én is tudom, hogy szeretjük egymást. Szakítottunk ugyan, de tudom hogy neked is nehéz. Szeretnélek kérni hogy vigyél magaddal, de tudom, hogy nemet mondanál. Én nagyon szeretlek, és nem szeretnék vitatkozni ezen a dolgon, mégis úgy látom, hogy nagyon megviselt ez a dolog. Itt is kerülsz engem, és látom, hogy nem szívedből teszed azt. És érzem, hogy ez így nem mehet tovább. Én nagyon szeretlek, de meg fogom szegni a kérésedet. Ha nem viszel magaddal, akkor magam indulok Voldemort után, és addig keresem ameddig meg nem ölnek engem. Te is láthattad, hogy nem segít az, hogy távol vagyok tőled. Apa is megsérült, és többen meghaltak, pedig nem álltak közel hozzád. Én úgy érzem, hogy melletted vagyok biztonságban, és ezen semmi sem fog változtatni. Harry! Nem kérlek, könyörgök! Nem akarok tétlenül ülni, amíg te harcolsz, és mások az életüket kockáztatják. Szerelmünket sem tudjuk örökké titkolni. Ha Voldemort legilimentál téged akkor rögtön kiderül minden! – Harry újra úgy érezte mintha fejreállna a világ. Ennyire még semmin nem csodálkozott. Nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen, de úgy tűnt, hogy nincs választása: magával kell vinnie Ginnyt mert a lány nem viccelt volna ilyesmivel. Mialatt ezt végiggondolta Ginny újra levegőt vett, és folytatta: – De nem is ezért jöttem. Boldog születésnapot szeretnék kívánni, és ha te is akarod, akkor odaadom ezt! – Azzal elővett egy kis fadobozkát, amit ki is nyitott. Harry körül újra megfordult a világ: a dobozkában két jegygyűrű volt. Harry ámuló pillantását látva Ginny kiemelte a bársony párnácskáról az egyiket, és Harry gyűrűsujjára húzta. A fiú körül negyedszer borult fel a szoba. Mégis elmosolyodott, és a másik gyűrű után nyúlt, amikor kivágódott az ajtó. Ron állt a küszöbön tátott szájjal és bamba arccal. EZT azért sosem gondolta volna. Hogy a húga még nagykorúsága előtt eljegyezzen egy fiút? Ráadásul pont Harryt? Hát ez több volt amit az ember bátyja kibír! Szédülten kitántorodott az ajtóból, és tompa puffanással eldőlt. Úgy tűnt mintha egy kósza kábító átok tarkón találta volna a fiút, de ez az ájulás természetes volt. Harry elmosolyodott, majd az ajtóra szegezte a pálcáját és elmotyogta az ajtózáró varázsigét, végül újra Ginny felé fordult, akinek szintén mosolyra húzódott a szája. Felvette a másik gyűrűt és Ginny ujjára húzta, átölelte a lányt és egy hosszú szenvedélyes csókban forrtak össze, amikor… Az ajtó újra kivágódott, ezúttal Hermione állt ott, és ő is elképedve bámult rájuk.

– Ti nem szakítottatok egyszer? – kérdezte érdeklődő hangon, de a párocska csak mosolygott. Harry szólalt meg először:

– De igen. De most ideje indulni keresni a darabokat. Gyere Ginny! – Azzal karon fogta a lányt és a megkövült Hermionét faképnél hagyva kiléptek az ajtón. Mikor elindultak a lépcsőn, szinte rögtön szembejött a még mindig halálsápadt Ron, és a kissé idegesnek tűnő Mrs. Weasley. Most Harryn volt a sor, hogy földbe gyökerezzen a lába.

– Ron! Ugye nem…

– Nem. De úgyis rá fog jönni – Ron tekintete lefelé vándorolt Harry és Ginny között majd látványosan megállapodott, az összekulcsolt kezeknél – Legalábbis szerintem.

– Ginny!!! – Sikoltott föl az asszony – Ezt nekem miért nem mondtad? Azt hitted, hogy nem derül ki? – Hangja mérges volt, de arca mosolyra húzódott. Ekkor jött meg Hermione, és megindította a lavinát:

– De mitől akadt ki ennyire Ron? Már Roxfortban is együtt jártak! – A Weasley fiú csak egy nyögéssel válaszolt, majd Harry szabadon lógó bal kezére mutatott. Hermione és Mrs. Weasley elkerekedett szemmel bámulták a vékony arany csíkot a fiú gyűrűsujján.

– Ezt nem hiszem e!! – Kiáltott fel Mrs. Weasley – Ha Billék eljegyzése nem volt sietős, akkor ez mi? Hogy képzelitek? Ginny még nem is nagykorú! Harry! Miért kellett őt belerángatnod őt ebbe? – Harry némán Ginnyre sandított. Erre nem számítottak. Titokban akarták tartani, de ez nem jött össze. A vibráló csöndet Ginny törte meg.

– Most mi bajod van? – Kérdezte kihívóan – Én akartam az egészet. Ha nekem nem jut eszembe, akkor Harry nem tesz semmit. Olyanért szidod, amiről nem is ő tehet? És képzeld el hogy én is elmegyek vele, Ronnal, és Hermionéval. Nem tarthatsz föl. Roxfortba pedig nem megyek vissza tanulni. –Mrs. Weasley ugyanannyira meglepődött, mint Ron, és Hermione. Ők azt hitték, hogy azért szakított Harry a múlt év végén, mert nem akarta magával rántani Ginnyt a bajba. Harry is így gondolta, de be kellett látnia, hogy a lánynak igaza van. „A lány” anyja viszont nem lelkesedett az ötletért. Arca feltűnően elkezdett sápadni, és a düh helyét félelem vette át. Már mindenki tényleges életveszélyben volt: mindenki harcolt valahol, vagy legalább tett valamit. Mr. Weasley a halálfalók ellen harcolt. Mrs. Weasley ellátta a rendet: főzött a hadiszálláson, ápolta a sebesülteket. Fred és George a termékeikkel küzdöttek: páncélfelszereléseket gyártottak, és már ott tartottak, hogy az egyik páncélköpeny kivédte ar Imperius átkot, ami köztudottan nagyon veszélyes. Ron Harry oldalán kutatott Voldemort után, és Percy is tett egy-két bíztató lépést a család felé, sőt az ő érdeme volt; hogy kiengedték Stan Shunpikeot, és most már Ginny is harcba akar szállni. És ha nem éli túl? A családnak már van egy sebesültje, és attól hogy valakivel valami még súlyosabb történjen attól annyira rettegett, hogy kezdte elhagyni maradék ereje is. A remegő lábú Ronnak kellet megtámasztania. Mindenki döbbenten bámult a párosra, akik hirtelen gondolttal újra megcsókolták egymást, és ez valami titokzatos oknál fogva feloldotta a feszültséget. Ron elvigyorodott, megveregette Harry vállát, megölelte Ginnyt, majd elindult a konyhába. Hermione arcára kiült az előre tudtam fajtájú grimasz, majd megölelte Harryt, adott Ginnynek egy puszit, és eltűnt a konyhába vezető lépcsőn. Harry úgy gondolta, hogy Mrs. Weasley közelt sem lesz ilyen toleráns, de meglepetésére az asszony átölelte mindkettőjüket és szemében a párocska meglepetésére örömkönnyek ültek.

Harry életének legboldogabb napja volt, sose gondolta volna hogy szülinapjára ilyen nagy, megdöbbentő és gyönyörű ajándékot fog kapni. Mégis jó a nagykorúság, gondolta magában, megfogta Ginny kezét és elindult lefelé a lépcsőn. A konyhában azonban megint fordult egyet a vele a világ. Hermione ugyanis Ron ölében ült, és szótlan, de nyilvánvaló jelét adták annak, hogy nem egészen közömbösek egymásnak. Harrynél jobban meglepődev csak Mrs. Weasley volt aki, ha lehet, még jobban meglepődött mint Ginny esetében. Végül a nő mégis elmosolyodott, és nekiállt vacsorát készíteni.

Következő fejezet...