Végzet

            A háború évek óta tart. Eltűntek mellőlem a barátok, ködbe vesztek az emlékek. Dumbledore tervének viszont sikerülnie kell. Küzdök. A lehetetlennel. Mindig úgy érzem, hogy nem bírom tovább. A lelket hosszú idő óta csak egyetlen ember tartja bennem. Ginny Weasley. Mindig arra biztat, hogy lépjek még egyet, és mindig segít, ha valami újabb szörnyű esemény történik. Otthon mindig érezhetem, hogy a béke még létezik. A házat elrejtettük, mert a kisfiunk Sirius Potter mindennél fontosabb. Ismerősökkel nem merünk találkozni. Annyi imperius átok hangzik el a világban, hogy nem lehet kockáztatni. A Főnix Rendje már rég vezető nélkül áll. Hallgatólagosan ugyan megegyeztek, hogy Remus Lupin lesz a legfőbb ember, de küldetése miatt alig marad erre ideje, és így a fejetlenség csak egyre nő.

            A varázslótárzsadalom régi vezetője, Rufus Scrimgour, már fél éve meghalt. Azóta a poszt betöltetlen. Káosz mindenütt. A háború átterjedt Hollandiára, Németországra, Franciaországra, Belgiumra, Luxemburgra és a Horcroxokat régebben rejtő Közép-Európára. A lélekdarabok már régen megsemmisültek, de Voldemort nyoma mindig ködbe veszett, és nem tudtam utolérni. Menekül. Rájött, hogy kell találnia valamit, mert így húsz éven belül meghal. Sajnos csatlósait nem vonta vissza, és minden eddiginél pusztítóbb fegyvereket vetett be. A muglik semmit nem tudnak. Pánik van mindenhol. A megmagyarázhatatlan dolgok folynak tovább. A muglik számára csak terrorszervezetnek tűnő csoport halomra öli az embereket. A garázda elemek porrá zúznak épületeket, és minden, ami nem tetszik nekik. A minisztérium kong az ürességtől. Roxfort romokban. A Gringotts kincseit egy barlangban tárolják. Sirius régi házában ültem, mikor kopogtak az ablakon. Hedvig megérkezett távoli útjáról. Levél jött Ginnytől.

Drága Harry!

Hetek óta nem találkoztunk. Remélem minden rendben. Azért írok, hogy megtudd: Voldemort visszatért az országba. Több helyen látták halálfalói társaságában. Ami még rosszabb, az az, hogy a pár kilométerre lévő Donningtonban látták. Nagyon félek. Kérlek gyere haza minél hamarabb.

Csókol: Ginny

Melegség töltötte el a szívemet, és hoppanáltam. Szörnyű dolgot láttam. A házunk egy szakadék szélén állt, de valami furcsa volt: bíborszín függöny vette körül. Csak pár pillanattal később jöttem rá, hogy az otthonom, a menedékem lángokban áll. Pálcámat előkapva rohanni kezdtem. Nem törődtem a csúszós fűvel, pedig többször elvesztettem egyensúlyom. A ház mellett, egy kuporgó alakot láttam: a feleségem hevert ott, szorosan magához ölelve a kis Siriust. Rohantam feléje, és mikor odaértem, akkor vettem észre a nem messze álló csuklyásokat, akik érkeztemre közelebb léptek. Máris hangzott az első capitulatus, és Ginny mellett találtam magam, pálca nélkül. Körbevettek minket, és megpillantottam Voldemort arcát a gyűrű szakadéktól messzebb állók között. A kör szétvált, és a szakadék felé megnyílt az út.

Tudtam, hogy vége van. Elbuktam a harcot. A legvégső percben hibáztam. Voldemort feltörte a legerősebb bűbájokat is. A dac most utoljára fellobbant bennem. Fölálltam, és fölhúztam Ginnyt is magam mellé. Hátra léptünk párat, és már a szakadék jött volna. Nem adtam meg Voldemortnak a lehetőséget és örömöt, hogy végezzen velem. Megcsókoltam Ginnyt, megfogtuk egymás kezét, és hátraléptünk. Sikolyunk messze hallatszot. Mikor tompa reccsenéssel földet értünk, melegséget éreztem. Láttam régi barátaimat, szüleimet, amint közelítenek felém. Ginnyvel kézenfogva mi is elindultunk oda, ahonnan nincs visszaút.

VÉGE