1. Fejezet: A Főnix haláltusája

Harry az ágyán feküdt. Este 7 körül lehetett. A vekkert nem látta, mert háta mögött volt. Idegesítette hogy, megint bezárták. Keresnie kellett volna... kellett... volna... De lehetséges-e hogy innen kiszabaduljon? Hova menne? Nem hoppanálhat, nem varázsolhat, és még két teljes hétig itt kell tespednie. Bagolyposta? Elfoghatják a baglyokat. Hopp por? Figyelhetik. Seprű? Tilos. Sipor? Sipor! Legalább üzenetet küldhet! De mit mondjon? Mindenképp beszélni akart Ginnyvel. Már olyan rég nem látta, és olyan rossz nélküle. Hiszen Sirius, aki mindig segíteni akart, de Harry megmentésére sietvén meghalt, ő is elveszett. Most újra érezte a hiányt, a sebet, amelyet Bellatrix Lestrange tépett. Hogy bírja ki tovább? Borzalom. Unalom. Fáradtság. Semmittevés. Dumbledore jutott az eszébe. Az öreg varázsló, aki teljesen méltatlanul halt meg egy olyan ember kezétől, akiben szentül bízott. Az a bizalom egyetlen másodperc alatt szertefoszlott.

Sirius... Milyen jó is volt, hogy volt egy igazi felnőtt, akivel mindent megbeszélhetett! Olyan sokat köszönhetett neki! A megbékélést a szülei halálával, a Tűzvillámot, sőt egy ikertükröt is kapott tőle, amin keresztül bárkivel beszélhet! Az ikertükör! Ha meg tudja szerezni, akkor beszélhet Ginnyvel. De az egyik felét összetörte. Ér ez ennyit? A jelen körülmények között igen, gondolta. Háború van. Pánik. Mindenki fél. Most pont egy "Reparó"-t fognak figyelni? Elővette a ládáját, belekotort, és meg is találta benne a tükör maradványait. Elmotyogta a varázslatot, mire a tükör darabjai összeforrtak, és újra használható lett a szerkezet. Remélhetőleg. Még egy varázsige következett:

– INVITO ikertükör! – Ez már veszélyesebb volt, de ezt is megkockáztatta. Az ablakot is kinyitotta, hogy nehogy kitörje az érkező tükör. Egy-két percig nem történt semmi, de aztán suhanást hallott, és meg is látta a gyorsan repülő, öreg tükröt. Pár másodperc múlva már a kezében is volt!

– Sipor – szólt csendesen, mire a manó engedelmesen megjelent, de Harry figyelmét nem kerülte el, hogy most is ugyanolyan mogorva, és hogy különböző szitkokat motyog az orra alatt.

– Sipor! Vidd el ezt a tükröt Ginny Weasleynek. Mond meg neki, hogy tartsa a tükröt a kezében! – parancsolta Harry, majd hozzátette: – Senkivel és semmivel nem beszélhetsz, nem is kommunikálhatsz! – Sipor mérgesen meghajolt, és egy pukkanással eltűnt. Eddig minden jól megy, gondolta Harry elégedetten, majd újra hátradőlt az ágyán. Végre sikerült kapcsolatot teremtenie a varázslóvilággal!

– Ginny Weasley! – mondta a tükörbe, és várt. Sokáig várt. Talán percekig is, mire feltűnt egy könnyáztatta, szomorú arc.

– Ginny! Mi történt? – volt Harry első kérdése. De a lány csak szipogott, és megrázta a fejét. Valami borzalmas történhetett. Harry nem tudta mit tegyen. Újra kérdezett:

– Ginny! Mi a baj?

Erre végre válasz is jött.

– Bocsáss meg, de nem tudok beszélgetni senkivel. Mert... – Ginny elharapta a mondat végét.

– Ginny! Hol vagy? – jött az újabb kérdés. A válasz megint késett. Harry kezdett rosszat sejteni.

– A Szent Mungóban! – jött a sírásba fulladó válasz.

Harry gyorsan döntött: hoppanálni fog! Meg kell keresni Ginnyt, és meg kell tudnia, hogy mi történt. Egy táskába gyorsan belegyömöszölt néhány holmit, varázspálcáját zsebre vágta, és egy nagy sóhajtással kinyitotta az ajtót. A nappaliból felszűrődött Petunia néni és Vernon bácsi beszélgetése. A téma az volt, hogy két hét múlva végre kitoloncolhatják innen ezt a férget, aki rajtuk élősködik. Harry keserűen indult meg. Hát igen. Soha nem bírták ki, hogy ő más. Soha nem bírták ki, hogy másokkal barátkozik, és soha nem ismerték volna el, hogy rokonságban álltak vele. Mikor Harry elhaladt mellettük, hirtelen elhallgattak. Azért azt nem szerették volna, hogy Harry, ha betölti nagykorúságát, jól helybenhagyja őket. Harry kilépett az előszobába, felhúzta a cipőjét, és fél perc múlva már a Privet Drive-on sétált. Célja a rossz emlékű Magnólia köz volt, ami elég elhagyatott volt ahhoz, hogy hoppanáljon. Mikor odaért erősen koncentrált, majd belevetette magát a semmibe.

Londonban, egy sikátorban bukkant föl. Az ismerős, jeges szél az arcába csapott. Ahhoz képest, hogy nyár volt, nagyon hideg volt. Előhúzta varázspálcáját, és elindult a Szent Mungó Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály felé. Az utcalámpák narancsos fénye sejtelmes ragyogást kölcsönzött a városnak. A dementorok idézte nyálkás köd viszont teljesen eltompította az érzékeket, és az ember az orráig is alig látott. Amikor Harry bekanyarodott a Szent Mungó elé, távoli alakokat látott mozogni az ispotály előtt. Rosszat kezdett sejteni. Talán egy újabb tornádó? Vagy tömeges dementortámadás? Halálfalók robbantásai? Inferiusok működése? Mikor közelebb ért, látta, hogy a gyógyítók sorra lebegtetnek hordágyakat a bejárat, vagyis az álcázó kirakat felé. Harry torka elszorult, mikor látta az összeroncsolódott végtagokat, égett talárokat és ruhákat, véres arcokat. Még jobban megijedt, amikor meglátott egy lila hajú, törött lábú, ájult boszorkányt. Nymphadora Tonks volt az, a Főnix Rendjének aurorja és Harry barátja. Tonks testét további ismerősök is követték: Alastor Mordon és Remus Lupin. Mindketten ájultak voltak, és sok sérülésük volt. Harry berohant a sor mellett az előcsarnokba, ahol még nagyobb volt a kavarodás. A sebesültek rögtönzött ágyakon a földön feküdtek. Meg kell találnia Ginnyt! Csak ez járt az eszében. Az információhoz rohant, de az információs boszorkány nem volt a helyén. Újra előkapta a tükröt és megszólalt:

– Ginny Weasley! – Most azonnal megjelent a lány – immár nyugodtabb – arca.

– Hol vagy Harry? – kérdezte.

– Te hol vagy? – kérdezett vissza Harry. – Mert én a Szent Mungóban. Ilyen kavarodásban sose talállak meg!

– Gyere föl a kávézóba. Ott leszek az ajtóban. Várlak – mondta a lány, és eltűnt a tükörből. Mikor Harry jó öt perc múlva felért a kávézóba, Ginny a nyakába borult, és hangos zokogásba kezdett.

– Mi történt? – kérdezte Harry. Ginny nem válaszolt, csak még jobban szorította Harryt. Aztán mégis megszólalt:

– Gyere. – Kézen fogva felvezette Harryt a második emeletig, ahol szinte rögtön befordult egy terembe. Zsúfolt kórterem volt, legalább harmincan feküdtek matracokon, ágyakon. Ginny az egyik sarok felé indult, ahol már messziről látszott egy vörös folt.

–Mr. Weasley! – suttogta Harry, és rohanni kezdett. Mikor odaért, letérdelt, és egyetlen pálcaintéssel feltépte Mr. Weasley talárját. A talár alatt egy véres, szúrt seb volt, nagyon mély és veszélyes. Fadarabok látszottak benne, és körülött megégett a bőr. Ki kell tisztítani, ötlött fel benne, és ezt közölte Ginnyvel is. Ginny szerencsére tudott egy bűbájt erre, és a kitisztítás sikerült, de még mindig folyamatosan szivárgott a sebből a vér. Harry egy pálcaintéssel vaskos kötéseket varázsolt a sebre, de ezek egy-két perc alatt átáztak. Nem segítettek. Ginny újra Harry vállára borult, és csendben szipogott. Hirtelen egy nyögést hallottak a sarokból. Mr. Weasley nyöszörögve felült, és meglátta Harryt és Ginnyt.

– Sziasztok! – mondta derűsen, de hallatszott hangján a fájdalom. – El kéne állítani a vérzést –szólt, miután a sebét is megnézte.

– Apa. Próbáltuk megállítani, de nem sikerült. Mit csináljunk?

– Hát... Talán valami kötés segítene. De, mint látom, azt már próbáltátok. Ki kéne valami mást találni. Valahol csak van egy gyógyító! – De hiába pásztázták végig a termet, egyet sem láttak.

– Hát, ha így állunk, akkor el is mondhatnád, hogy mi történt– szólt Ginny, aki láthatólag megkönnyebbült apja ébredését látva.

– De gyerekek! Ez egyrészt a Rendre tartozik, másrészt elég durva részletek vannak, harmadrészt pedig nem is szeretném közölni. Az egész valami borzalom. Legalább négyszázan megsebesültek!

– De lehet, hogy fontos lehet Harrynek a túléléshez! – unszolta Ginny, és ez úgy látszik, hatott. Mr. Weasley mesélni kezdett:

– Röviden azt mondhatnám, hogy a Főnix a haláltusáját vívta. A Főnix Rendje nagygyűlésén történt. Teljesen titkosítva volt a a terem amiben a gyűlést tartottuk, de egy dologra nem figyeltünk: ha egy szélvihar lerombolja a házat, akkor a benne lévő terem is martalékul esik. Nagyjából ez történt, csak robbanásokkal. Körülbelül negyvenen ültünk a teremben, de a termen kívül is sokan voltak, mert nem sikerült épületet szereznünk. Azt elemeztük, hogy milyen akcióink voltak. Sajna, nagyon sok olyan van, amiben kudarcot vallottunk, és amúgy is rossz kedvünkben voltunk, amikor a ház négy sarka felől robbanásokat hallottunk. Az egész terem egyszerre ugrott fel, és az egész tető ránk szakadt. Hatalmas pánik tört ki, de néhány embernek sikerült kijutnia: ők kemény harcba kezdtek a halálfalókkal, és sikerült is kitörniük. Riadóztatták a Mágiaügyi Minisztériumot, akik átoktörő bűbájokkal láthatóvá tették a romokat. Eddig csak azoknak volt bajuk, akik benn rekedtek, de ekkor egy hatalmas, valószínűleg mágikus eredetű szélroham felénk sodorta a romok egy részét. Hatalmas pánik tört ki, a minisztérium emberei szétszéledtek, minket pedig betemettek a romok. Engem mellbe talált egy égő karó, és elájultam. Most ébredtem csak föl! – mondta ki-kihagyó lélegzettel a férfi. Mikor befejezte a mesélést, már halálsápadt volt az arca. A vérzés ugyan már csökkenni kezdett, de még mindig nem állt el. Harry elszaladt, hogy keressen egy gyógyítót vagy valakit aki tud segíteni, de már az ajtóban beleütközött Molly Weasleybe, aki nyilván férjéhez jött. Mikor meglátta Harryt nagyon meglepődött, és a szokásos ölelés is elmaradt.

– Vezess Arthurhoz! – kérte a nő. – Ugye nincs nagy baja?

– Nincs. Csak kéne egy gyógyító, aki elállítja a vérzést. Azért mentem, hogy keressek egyet.

– Úgysem tudsz elhívni senkit. Most a legsúlyosabb betegeket ápolják. Majd én segítek – válaszolta Mrs. Weasley, és elindult Harry után.

Már másnap tele voltak az újságok a tragédiával:

A főnix Rendje tragédiája

Hatalmas tragédia történt tegnap este. 6 óra körül a Főnix Rendjének főhadiszállását felrobbantották! A sebesültek száma kb. 250, és százötvenen meghaltak. A katasztrófát valószínűleg halálfalók okozták. A Szent Mungó szóvivője elmondta, hogy az összes sebesült ájult volt. Ez is valószínűleg egy sötét varázslat, de eddig ilyesmivel nem találkoztunk. Sajnálatos módon Minerva McGalagony (71) A Főnix Rendjének elnöke bejelentette a Rend feloszlatását: „Ez így nem mehet tovább. A minisztérium és a halálfalók kereszttüzébeb lehetetlen tovább fenntartani a Rendet. Emellett sok kiváló varázslónk és boszorkányunk meghalt a merényletben.” Sajnos további sebesültekre is lehet számítani. A Főnix a haláltusáját vívta meg tegnap.

Következő fejezet...