Teljes tévedésben van, aki azt hiszi, hogy a sátánizmus bármely szertartásának része az állat- vagy emberkínzás, a vérivás vagy más, horrorisztikus praktika – állítja a hvg.hu-nak Szigeti Sándor, a Sátán Egyházának egyik magyar tagja, a sátánizmussal igencsak kimerítően foglalkozó Scythe.hu szerkesztője. Szerinte sátánistának az tekinthető, aki - miután megismerkedett a sátánizmussal, vagyis elolvasta a Sátán Egyházát 1966-ban alapító Anton Szandor LaVey 1969-ben írt Sátáni Biblia című művét -, magára ismer ebben az életszemléletben, és tudatosan felvállalja a sátánista titulust. „Ez után kerülhet sor arra a teljességgel opcionális mozzanatra, amikor a sátánista belép a Sátán Egyházába, hogy ezzel is kifejezze egyetértését és támogatását a vallás iránt. A belépéshez egyszeri alkalommal 200 amerikai dollárt kell fizetni, amely összeg legalábbis egyfajta szűrőként távol tartja a komolytalan idiótákat, illetve adminisztrációs költségeket fedez” – mondja Szigeti.

A sátánisták nem ördögimádók - szögezi le a magyar sátánista. Szerinte a sátánizmus kapcsán divatos dolog misztikus konspirációelméleteket gyártani, „elvégre vannak, akik számára sokkal izgalmasabb úgy a világ, ha van mitől félni”. A Sátán Egyházát hivatalosan is elismeri teljes jogú vallási szervezetként az Egyesült Államok kormányzata, semmiféle állami támogatást nem fogad el, egyik célkitűzése, hogy más egyházakat is csak a híveik finanszírozzanak. A Sátáni Biblia a megjelenése óta bármely könyvesboltban beszerezhető, sohasem volt hiánycikk, Magyarországon idegennyelvű könyvek kereskedelmével foglalkozó üzletekben lehet megrendelni.

Szigeti szerint a könyvből egyértelműen kiderül, hogy a sátánizmus nem hirdeti sem a gyűlöletet, sem a szexuális szabadosságot – magyarázza. Hirdeti viszont az őszinte érzelmeket (Lásd. a Sátáni Bibliában: "IV. Sátán az arra érdemesekkel szembeni kedvességet képviseli, ahelyett, hogy szeretetünket idegenekre pazarolnánk!",illetve "V. Sátán bosszúállást hirdet, ahelyett, hogy odafordítanánk a másik orcánkat.”)

A Sátáni Biblia tanítása szerint a szexualitással kapcsolatban mindenki maga dönt: egyaránt elfogadható a heteroszexualitás, a homo- vagy biszexualitás és az aszexualitás is, és ahogy egyesek számára a szigorú monogámia a legmegfelelőbb, mások poligámok vagy egyenesen poliamori beállítottságúak lehetnek. A Sátáni Biblia ugyanakkor „helyteleníti a nemi erőszakot, a gyermekek szexuális zaklatását, a nemi vágy állatokon történő kielégítését és bármely más hasonló cselekedetet, melyben valamely közreműködő nem szabad akaratából vesz részt, vagy ha ártatlansága, naivsága miatt megrémülhet az aktustól, illetve tulajdonképpeni akaratával ellentétes cselekedetek végrehajtására kényszerítik bármely módon."

A sátánizmus olyannak fogadja el az embert, amilyen az valójában, nem pedig amilyennek "lennie kellene" valamilyen "spirituális" mércének megfeleltetve - állítja Szigeti. „Az élet minél élvezetesebb megélésére bátorít, de figyelmeztet arra, hogy a kényszeresség és az élvezet között óriási a különbség” – magyarázza a sátánista.

Istent eszünkbe sem jut gyalázni, hiszen az univerzumot mozgásban tartó, még ismeretlen, teljességgel személytelen erőként tekintünk rá – magyarázza Szigeti. Isten kérdésével kapcsolatban a Sátáni Biblia arra a következtetésre jut, hogy mivel a történelem során annyiféle istent kitaláltak maguknak az emberek, csak azért, mert nem értették a világot, a sátánista e kifejezés alatt egyszerűen az univerzumot működtető, eddig ismeretlen erőt érti, azt az erőt, ami túlságosan személytelen ahhoz, semhogy az emberek ügyes-bajos dolgaival foglalkozhatna.

„A sátánista önmagát tekinti istennek, mert önmaga az, aki valóban felelős a sorsáért és képes befolyásolni az életét. Jézust valóban azonosítjuk a tehetetlenség, a spirituális vágyálmokra épülő hazugságok és az önmagunkkal szembeni embertelenség szimbólumával, de különösebben nem foglalkozunk vele: minket inkább a pozitív, sikeres példák stimulálnak” – mondja pragmatikusan és hozzáteszi: Sátán természetesen sohasem személy, csakis szimbólum: a sikerorientált, valóságban élők eszméjének ’fémjele’.

Egészen eltérő képet festettek a sátánistákról azok a magyar kutatók, akik ezzel a témával foglalkoztak. Egy 1996-ban megjelent HVG-cikkben a magyarországi sátánistákkal mélyinterjúkat készítő Szűk Balázs és Bódi László kutatók arról számoltak be, hogy a sátánisták nem hallgatnak – nem hallgathatnak – komolyzenét, csak black metalt. A kutatók a magyarországi sátánisták fontos jellegzetességei között említették a cikkben, hogy a csoportokba bárki beléphet ugyan, de előtte próbát kell tennie. Ez például abból áll, hogy a jelöltnek egyedül kell aludnia egy éjszakát egy temetői kriptában, lehetőleg felnyitott koporsó mellett. Éjfélkor meg kell fordítaniuk egy keresztet az egyik síron. Ezenkívül – a fájdalom kimutatása nélkül – fel kell vágni magukon egy eret, a vért egy pohárba kell csöpögtetni. Több csoportban a próba részét képezi, hogy elevenen meg kell nyúzni egy állatot. Az „áldozatot” – lehetőleg élve – meg kell csonkítani, például szabad kézzel kinyomni a szemeit vagy kitépni a beleit.

A kutatók szerint e szertartások színhelye többnyire temető vagy elhagyatott környéken álló lakatlan épület. A „liturgia” részét képezi, hogy a felnyitott sírban fekvő testet meg kell csókolni, a csontvázzal táncolni kell, illetve az állatkínzás és a vérivás. Utóbbi úgy történik, hogy mindenki megvágja magát – például a tenyerébe szorított üvegdarabbal vagy pengével –, majd vérét egy körbeadott pohárba csepegteti. Ebből azután mindenkinek innia kell néhány kortyot. A megmaradt vérrel a falra festik a Sátán nevét vagy más sátánjeleket. A fájdalmakat a tagoknak mindig tűrniük kell, aki ezt nem bírja, vagy más szabályt megszeg, büntetést kap – verést –, illetve újabb próbák elé állítják.

Szabó István György vallásfilozófus a kilencvenes évek közepén 18-20 ezerre becsülte azoknak a magyarországi fiataloknak a számát, akik a sátánizmus, a fekete mágiai híveinek vallják magukat, míg Révy Eszter 1991-ben megjelent Sátánfiúk című interjúkötete a nyolcvanas évek végén mintegy 40 sátánista csoport létezéséről tudósított. Szűk Balázs és Bódi László kutatók a kilencvenes években több száz kisebb-nagyobb szervezet létezéséről tudtak, a csoportok legtöbbje Budapesten és környékén tevékenykedett, létszámuk eltérő volt, de volt, amelyik ötszáznál több tagot is fel tudott mutatni.

A Sátán Egyháza ugyanakkor más csoportokat nem tekint sátánistának, mondván: ezek vagy valamelyik világvallás "ellenpólusai", akik a már létező mitológiákban egyszerűen csak felcserélik a főszereplőket, s mint ilyenek, semmiben sem különböznek az átlagos, világnézetüket igazolatlan és igazolhatatlan képzelgésekre építő személyektől, vagy pedig közönséges bűnözők, esetleg elmebetegek, akik beteges vágyaikért felelősséget vállalni nem merve "misztikus" figurák mögé rejtőznek.

Szigeti Sándor szerint a magyar kutatók által említett „sátánisták” a konzumkultúra egyszerű, ostoba áldozatai, mert azok a jelképek, amelyeket sátánistának tartanak, valójában nem kapcsolódnak a sátánizmushoz, és az a fajta viselkedés, amivel azonosulni próbálnak, csak rossz horrorfilmekben honos. Mint mondja, ezek a fiatalok jellemzően vagy kinövik ezt a primitív lázadásukat, vagy ott végzik, ahová valók: börtönben.