„A vér maga az élet”
A nikotinsavhiány miatti mániás-depressziós tünetek elég súlyosak lehetnek ahhoz, hogy a beteg kórházba kerüljön. A jellegzetes panaszok egyike-másika a népi hagyománybeli vámpírra is jellemző, aki éjszaka nem alszik, s mindig mogorva és ingerlékeny. Nem véletlen, hogy hajdan a hiszékeny emberek éjszaka tartottak leginkább a vámpír támadásától. Habár a Drakula-könyvbeli Seward doktor Renfield nevű páciense nem volt vámpír, nagy tisztelője volt a grófnak, s hogy jó színben tűnjön fel előtte, lobbanékony és kórosan izgatott volt, s veszélyes ember benyomását keltette. Ráadásul állatokat – legyeket, pókokat és verebeket – evett. A kóros étkezési szokás a pellagrásokra is jellemző lehetett. Adatok vannak arra vonatkozóan, hogy jeget, agyagot, ecetet vagy fűszereket ettek magában.
A halált illetően szintén fölfedezhető párhuzam a vámpírok és a pellagrában szenvedők sorsában. A vámpírhitben föllelhető az a motívum, hogy akinek a halálakor lezáratlan dolgai maradtak a rokonaival vagy a barátaival, az úgymond erős érzelmi késztetést érez arra, hogy megkísértse őket, és számon kérje tőlük az élete során elszenvedett mulasztásokat. Ez úgy jelent meg a kezeletlen pellagrások világában, hogy az e betegségben elhunyt ember hozzátartozóinak a vitaminhiányos táplálkozás miatti ugyanolyan betegségét halottjuk bosszújának vélték.
A vámpír támadása egyébként általában nem volt halálos. Ő ugyanis abban volt érdekelt, hogy hosz-
szú ideig csapolhasson vért a kiszemeltekből, hiszen – mint azt a Harker megsérült csuklójából vért szívó Renfielddel kimondatja a Drakula-könyv szerzője – „a vér maga az élet”. Ezt a gyomor-bél rendszeri vérzés miatt vérszegénységben szenvedő pellagrások is érzékelték, akik olykor élőhalottként néztek ki.
Minthogy idővel minden legenda módosul, manapság már csak itt-ott esik szó a vámpírhit és a pellagra kapcsolatáról. Ebben az egyháznak is jótékony szerepe volt, hiszen határozottan tiltotta az elhunytak vámpírságának igazolására végzett kihantolásokat. Ezeknek során ugyanis sok mendemonda született. Az 1994-ben megjelent Vámpírkönyv szerzője, J. G. Melton például megemlíti, hogy a múlt században egy helyütt állítólag egy olyan halottra – vámpírra – akadtak a kihantolt koporsóban, akinek piros volt az arca, s a szája körül friss vér nyomai látszottak. Egy másik esetben a halott szája körül kukoricaétel maradványait vélték fölfedezni, s ezt a vámpirizmus és a kukoricaétel evése miatt támadó pellagra közötti kapcsolat bizonyítékaként fogták fel