5. fejezet

Keresem én, keresem Harryt. De csak nem találom! Már azon is gondolkozom, hogy óra helyett is őt keresem. Aztán eszembe jutott, hogy akkor valószínűleg neki is órája van. Ezt a logikát! Ő nem szokott lógni. A drága! Így én is úgy döntök, hogy elmegyek okulni. Készülni kell az RBF-ekre ám! Kéne. De most van nekem fontosabb dolgom is, mint a jövőmmel foglalkozni!

Órák után viszont rögtön a klubhelyiségbe megyek, és remélem, hogy Harry is oda tart. És láss csodát, csak kívánnom kell! Amint belép, előtte termek, és rákérdezek: - Harry, beszélhetnénk?

- Nincs miről beszélnünk! – nyögi ki az első megrökönyödés után.

Azt hittem, csak a második kérdésnél fog nemet mondani. Még el sem kezdhettem ecsetelni, hogy miért vagyok itt!

- Már hogyne lenne!

- Ginny, semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz a pasiddal, akit a világ legnagyobb görényének tartok. Nyugodtan tedd azt, amihez kedved van. Tudom, hogy senki sem akadályozhat meg abban, amit a fejedbe vettél. Tedd csak. Engem már nem érdekel. – Mindezt olyan unott arccal adja elő, mintha már századszorra tenné. Mégis, látszik rajta a gyakorlottság. Mintha órákig próbálgatta volna, mit mondjon nekem. Fájnak a szavai. Égetnek belülről, és nem tudom, mit tegyek. Tényleg ennyire nem számítok már neki? – És elrobog.

Megpillantom Ront és Hermionét. A bátyám vörös, mint a rózsa, amit a kezében tart. Hermione szintúgy. Uppsz, miről maradt le Harry…

Ron elfelejti, hogy neki épp pirulnia kéne, és nekem ront.

- Te Malfoyjal jársz? – ordítja. Így már azok is tudják, akik valamilyen rejtélyből fakadóan eddig még nem értesültek volna a dologról.
- Igen. – Belenézek a szemébe. Mélyen belefúrom magam a tekintetébe. Nem tud megijeszteni. Sem meghatni, vagy bűntudatot kelteni bennem. Sosem volt hozzá elég lelki ereje. Vicces, hogy pont én, akinek problémái vannak – csak Malfoy szerint – mentálisan erősebb vagyok a bátyámnál.
- Hogy van hozzá gusztusod, hogy azzal a szeméttel járj?
- Draco ezerszer jobban néz ki, mint te. És ne beszélj itt nekem gusztusról, mikor te Lavenderrel smároltál hónapokon át!
- Az teljesen más volt. Ő griffendéles volt. De Malfoy? Ginny, egy mardekáros? Vérárulónak titulált minket!
- Látom, hatással van rád Hermione, új szavakat tanulsz. Gratulálok!Ha már esetleg egy értelmes mondatot is össze tudsz rakni, szólj.

Hápog, majd csúnyán néz, végül elvonul. Már csak Hermione van hátra. Végre egy értelmes ember! Van kivel beszélgetni.

- Üljünk le.

Az egyik kanapén foglalunk helyet, egymással szemben.

- Jól vagy? – Hülye kérdés, persze, hogy nem vagyok jól.
- Persze, semmi baj.
- Biztos? Furcsán viselkedsz mostanában.
- Hogy érted, hogy furcsán?

- Hát, amikor Harry szakított veled, nagyon kiborultál. Én legalább is azt hittem. Aztán másnap már Malfoyjal csókolózol mindenki szeme láttára. Most meg beszélni akarsz Harryvel, mintha mi sem történt volna.

- Csak azt akartam neki mondani, hogy ne haragudjon.
- Miért kérnél tőle bocsánatot?
- Végül is, jártam vele, nem? Ennyit csak megérdemel.
- Nem vagy te véletlenül szerelmes?
- Malfoyba? Nem, nem hinném.
- Harrybe.
- Ja, hát igen. Az voltam. Te tudod a legjobban, mennyi ideig szerettem őt.
- Tudtam, hogy ő szakított veled. Három nap alatt nem múlhatott el egy négy éves szerelem.
- Nem. De nem kellek neki. Ezt biztosan tudom. Ha kellenék, ha szüksége lenne rám, ha szeretne, nem hagyott volna el. Akkor nem tette volna meg.
- De attól még ne akard bántani. Hogy jutott eszedbe pont Malfoy?
- Arra járt, kedves volt velem. Vigasztalásra volt szükségem, megkaptam. – Malfoy meg a kedvesség?! Még sosem hazudtam ekkorát. Még, hogy megvigasztalt!
- Malfoy megvigasztalt téged?
- Igen. És én örültem neki.
- Malfoyban nincs emberi érzés.
- Dehogynem! – kiáltok rá. Majd észbe kapok, és kissé nyugodtabban folytatom. – Csak nem kedvel titeket, így nem látjátok.
- Malfoy eddig téged is utált.
- Most mégis megcsókol.
- Nem csak azért teszed, hogy Harryt bántsd?
- Hermione. Nem vagyok ilyen, ismerhetnél már. Egyszerűen csak próbálom elfelejteni őt.
- De pont vele?
- Igen, pont Dracóval. Szeretem, hogy vannak olyan emberek, akiknek nem az a leghőbb vágyuk, hogy rá figyeljenek, hanem hagyják az embert úgy, ahogy van. Nem próbálják meg megváltoztatni.
- És Malfoy ilyen.

És én legnagyobb meglepetésemre szívből jövő igennel válaszoltam. Hermione pedig nem kérdezett többet, ő is a fiúk után ment. Én pedig egyedül maradtam.

Mióta tartom Malfoyt egyáltalán embernek? Mióta? Azóta, ott a folyosón. Tudtam jól, hogy nem ez az igazi arca, amit nekem és a külvilágnak mutat. Mikor teljesen el voltam ázva, jött és megszárított. Persze csak azért, hogy tudjon velem beszélni… Aztán most, mikor elhagytam magam, nem nevezném vigasztalásnak, amit tett, de akkor láttam először igazi érzelmet az arcán. Akkor tényleg örültem annak, hogy valaki olyan van mellettem, aki csak ott van, érezteti azt, mégsem mond semmit. Ott tényleg tudtam értékelni őt. Talán adhatnék neki egy esélyt, hogy megtudjam, milyen is valójában. Hogy megmutathassa.

Mivel előállt ez a fura helyzet, muszáj lesz időt töltenie velem. Én pedig meg akarom ismerni őt. Tényleg. Tudni szeretném, milyen igazából. És mivel alkalmam is van…

Vacsora lesz, és döntésem szerint ideje, hogy Malfoy társaságában töltsem az estét. Ha még mindig vissza akarom kapni Harryt, és megismerni Malfoyt, akkor megteszem.

Jó, bevallom, nincs annyira ellenemre a dolog. Hiszen Malfoy baromi jól csókol, és akkor valószínű, hogy nem csak abban jó…

Szóval vacsora. Nem bírok ránézni egyetlen elém tett ételre sem. Csöppet ideges vagyok. Malfoy bezzeg tömi magát (hozzám képest igen). Mondjuk, nála nem lehet ilyen kifejezéssel élni. Ő arisztokrata. Ami együtt jár azzal, hogy baromi lassan eszik. A kis villájával és késével kb. ötpercenként tesz a szájába egy falatot. Míg én, aki nem eszik semmit (azért, mert nincs süti!), ülök, és várom, hogy végre végezzen.

Mikor megtörténik, még mindig ott ülök, és várok. Hogy mire, azt magam sem tudom. Malfoy rám néz, majd feláll. Azt hiszem, most kellene felállnom nekem is. Hát megteszem. Malfoy hogy vigyorog! A rohadék. Nekem csak ne vigyorogjon. Csak menjen kifelé. Nem akarom, hogy mindenki hallja ezt a beszélgetést. Eléggé kényelmetlen ez a dolog még saját magam előtt is… Hát, ha még mások előtt kéne ezt az egészet megtárgyalni!

Na, szóval mindketten elindulunk. Kicsit sem voltunk feltűnőek. Két diák feláll a terem két szemben lévő asztalánál, és egyszerre indulnak el. Csak páran bámultak meg minket, de elég nehéz volt nézni, hogy mozgunk. A tekintetüket ugyanis az egyik sarokból a másikba kellett kapkodniuk. Olyan volt, mintha egy mugli teniszmeccset néznének… A tekintetük egyikünkről a másikunkra rugózott. Holnapra talán már megunják a bámulásunk…

Mikor egymás mellé érünk, még mindig vigyorog. Mások ezt biztos nagyon szexinek tartanák, engem viszont csak idegesít.

- Malfoy – köszönök. Erre ő megcsókol. Csak úgy. Nem az a rendes csók, inkább csak olyan mutatvány szerű az egész, hogy mindenki lássa, mit tud. Csak éppen én nem érdeklem közben. Nem mintha érdekelne… Nem tud nagyon izgatni a dolog. Mikor már becsukódik mögöttünk az ajtó, elválik tőlem. Érdekes. Még sosem csinált ilyet. Mintha csak a kötelességét teljesítené…

- Miért jöttél ki? – Legalább nem egy mit akarsszal kezdte…
- Döntöttem.
- Oh, és hallhatnám?
- Megteszem. – Vigyorog. – Mondjuk most?
- Most?
- Igen. Mi olyan meglepő benne?
- Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan szeretnéd.
- Malfoy, ne vigyorogj. Nem vagyok rád fanyalodva. De ha nem tenném, elmondanád Harrynek azt, amit nem akarom, hogy megtudjon.
- Mire gondolsz? Arra, hogy meg akartad öletni magad, az ajánlatodra, a járásunk igazi tényére, vagy arra, hogy ma – vagyis három nap után – le akarsz velem feküdni?
- Most mit játszod a fejed? Te mondtad, hogy tegyem meg. Te fenyegettél meg. Akkor most mit akarsz?
- Semmit. Igazam volt. Tényleg egy ribanc vagy.
- Tessék?!
- Mondom egy ribanc vagy. Potter úgyis megtudja az igazat előbb vagy utóbb. De te azért készséges vagy. Teszed, amit mondok. Pedig tudod, hogy nem szeretlek. Csak használnálak. Mégis le akarsz velem feküdni. – Megszólalni sem tudtam. Túlságosan elfoglalt, hogy felfogjam a szavai értelmét. Hogy meri?
- Hogy képzeled, hogy…
- Úgy képzelem, ahogy mondom. Ezt már nem Potterért akartad megtenni. Ez már csak rólad szólt. Majd akkor keress meg, ha különbséget tudsz tenni a kettő között.
- Malfoy, nem vagy pszichológus. Mit érdekel, mit miért csinálok?
- Mi az a pszichológus? Mindegy. Nem fontos. És azért érdekel, mert velem csinálod, azt, amit csinálsz. Ahhoz pedig van közöm.
- Mit csinálok veled?
- Felvilágosítsalak? Tudod, a szeretkezéshez két ember kell. Jelen estben te meg én. Na már most, ha lefekszünk, ugyebár azt ketten tesszük. Vagyis, te csinálsz velem valamit. Például gyereket.
- Mi nem csinálunk gyereket!
- Akkor hogy akarsz lefeküdni velem?
- Úgy, hogy ne legyen gyerek.
- Na látod, gondolkozni már tudsz. Én sem akarnék tőled gyereket. Szóval akkor gondolkozz. Majd találkozunk, édes.

Édes? Édes?! Ó, te felfuvalkodott hólyag, agyadra ment az a több liter aranyvéred? Mégis mit képzelsz te magadról? Felajánlkozom neked, te pedig visszautasítasz? Hogy érted egyáltalán, hogy különbség? Én nem magamért tettem volna, Harryt akartam védeni, azt a Harryt, akit szeretek. Aki elhagyott. A rohadt életbe. Oké, beismerem, magamért is tettem volna, egy kicsit. De miért tenném? Én nem vonzódom Malfoyhoz. Egyáltalán nem. Gyűlölöm Malfoyt. Ugye?

Következő