|
Hibát hibára
Eka73 2007.12.26. 16:59
 ...
3. Hibát, hibára
Ezen a héten lesz az első kvidics meccs. Akár, hogy ellenkeztem, meg kell vallanom, hogy Potterrel jó csapatot alkotunk. Az első edzéseken a csapat nem igazán fogadott el, úgy is fogalmazhatnék egyáltalán nem. Nem csodálom. De aztán minden helyre jött, vagy is helyrehozta Potter.
Két nap még a meccsig. Ha vesztünk McGalagony kitekeri az én nyakamat és Potterét is. Amikor is drága professzorunk bejelentett, hogy mégsem a Mardekárral játszunk, hanem a Hollóháttal.
- Ugye most csak viccel? – reménykedtem, bár az illető személyre gondolva, ez lehetetlen.
- Sajnos nem. Kérem, közölje a többiekkel.
Na, szép! Nem eléggé utálnak még, ezt is én mondjam meg nekik. Egyet tehetek. Irány Potter. Mint mindig a barátaival volt. Elmélyülten suttogtak valamiről. Nem szívesen zavarom meg őket, de ebben az esetben nem tehettem mást. Essünk túl rajta.
- Sziasztok. – köszöntem jó előre, ne hogy azt higgyék hallgatózni akarok. Összerezzentek.
- Hello! – mondták feltűnően egyszerre. Már megint valami rosszban sántikálnak.
- Na, mi a helyzet Evans? – fordult felém Black. Ezt a tahót! Peter idétlenül vihogott, Black nagyképűségén. Lenyeltem a kitörni készülő dühöm.
- Híreim vannak. – fordultam Potter felé.
- Igen? – kérdezte, azzal a ’nekem már nem tudsz újat mondani’ képpel. Várj csak!
- Nem játszunk ezen a hétvégén a Mardekárral…
- Remek. Gyáva nyulak. – morogta Black.
- …helyette a Hollóhát ugrott be. – fejeztem be.
- Mi?! – rosszabb reakcióra számítottam.
- Mi volt az indok, ezúttal? – kérdezte Potter, az egyetlen halál nyugodt ember a társaságban. Hát, tényleg nem bírok neki újat mondani?
- Nem tudom. – ezt tényleg elfelejtettem megkérdezni. – Biztos féltik a frizurájukat. – próbáltam elütni a hiányosságomat. Sikerült, a fiúk a hasukat fogták a nevetéstől. – Potter megmondanád a többieknek, hogy mi van. Tőled mégis csak jobba fogadják. – Vagy legalább is az ő fejét nem merik leszedni. Hátat fordítottam, és már indultam. – És ma 5-kor csapatgyűlés. – Potter elégedetten biccent.
- Rendben. Szólok a többieknek.
Nem vagyok komplett! Csapatgyűlést összehívni, kész öngyilkosság. De mi hamarabb ki kell találnunk valamit, nagyon hamar.
- Figyelj Evans, tudjuk, hogy parázol a Mardekártól, de azért ez egy kicsit sok! – ’mondta’ az egyik terelőnk.
Akár hogy magyaráztam, hogy nem én léptem vissza, hanem a Mardekárosok, ez az apró tény nem érdekelte őket. Mondhatom szép! Persze semmi jóra nem számítottam, de hogy mindent rám kennek!
- És még te hívsz össze gyűlést! Egyáltalán, miért is vagy itt? Hisz, azt sem tudod…
- Elég legyen! – szólt közbe erélyesen Potter. – Nem az ő hibája, hogy a Mardekár visszalépet, mert ’lebetegedett’ a fél csapat. – ő megkérdezte. – Ezen kívül, ha nem ő, akkor én hívom össze a csapatot.
- Na persze nem az ő hibája. – gúnyosan hosszan ejtette a szavakat. Persze ügyelve arra, hogy Potter ne igazán hallja.
Elhúztam a számat, és megfogtam a paksamétát, amit az nap órákon és szünetben írtam össze. Mindenki kezébe nyomtam egy példányt.
- Aki akarja elolvassa, aki akarja a tűzbe dobja. De én oda adtam.
Mindenki kiviharzott az öltözőből. Gondolom, felháborította őket az, hogy hogyan beszélek velük. Nem egy ember a munkámat bevágta a papírkosárba. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy mindenki. Na, ezért dolgozhattam! Leültem az egyik padra, és a kezembe temetem az arcom.
- Kellet ez nekem? – kérdeztem magamtól.
- Szép munka. – mondta a hátam mögött egy kellemes mély hang. – Sokat dolgozhattál vele.
- Túl sokat nem ért. – mondtam, keserű szájízzel és a kukára néztem.
- Kicsit felhúzták magukat. – ismerte el.
- Kicsit? – hördültem fel. – Potter a Hollóhát nem épp könnyű ellenfél.
- Tudom. Majd csak megoldjuk valahogy.
- Akkor valaki értesse meg a csapattal, hogy komolyabban kéne venni az ellenfelet.
- Megpróbálok beszélni velük, de a véleményüket nem változtathatom meg.
Itt a próbálkozás kevés lesz. Már most érzem, hogy a hétvége hatalmas lebőgés lesz. Pedig a csapatunk messze a legjobb.
- Potter, lehetek ti a világ legjobbjai, ha továbbra is lebecsülitek az ellenfelet, és ilyen magason hordjátok az orrotokat, akkor nem csak a meccset fogjuk elveszteni.
- Ha jó értelek én is fenn hordom az orrom. – húzta fel a szemöldökét.
- Ezt már pár éve próbálom közölni. Beszélj velük vagy vesztünk.
Felkaptam a táskám és amilyen gyorsan, csak tudtam kirohantam.
Mikor beléptem a hálóba, láttam, hogy Mell zokog. A két oldalán Kler és Veni vigasztalja.
- Mi történt? – kérdeztem miközben a kabátomat beraktam a szekrényembe.
- Ted elhagyott! – zokogott fel.
- Óóó, te szegény. – gügyögött Veni.
- Az a szemét! – dohogott Kler.
- Na, és? – értetlenkedtem.
- Mit mondtál? – kérdezték egyszerre.
- Ott van még helyette Victor. Vagy akit tegnap választotál ki, az a Max nevű.
- Hogy lehetsz, ilyen szemét!- vonyított velem Veni.
- Én csak a tényeket mondom. – védekeztem.
- Hova lett a barátnőnk? – kiabált Kler. – Minden és mindenki fontosabb nálunk! Már nem vagy a barátnőnk!
Ezzel a végmondattal kivonultak a szobából. Maguk után úgy becsapták az ajtót, hogy a kisasztalról leeset Veni tükre.
Hanyatt dőltem az ágyon, a plafont bámultam és azt számoltam ma hány embert haragítottam magamra. Most már aztán tényleg teljesen egyedül maradtam. Eddig mindig magam mellett éreztem egy figyelő szemet, most még ez is halványult. Mi lesz velem?
Órákig ott feküdtem, nem tudtam aludni, de mozdulni se. Olyan kiszolgáltatottnak érzem magam. Csak egy lény, egyetlen egy foglalkozna velem!
Griffendél vs. Hollóhát
A meccs összképe: a csapat kínlódik, a szurkolók elképedve bámulnak az égre, McGalagony pedig dühösen néz, hol rám, hol pedig a csapatra. A mecset le se írom. Borzasztó volt! Pedig nekem nem szívügyem a kvidics. Mit érezhet az, aki még szereti is, vagy mit érezhet McGalagony? A végeredmény 210-210. Kicsikartunk egy döntetlent. Hála Potternek.
- Miss. Evans lemenne az öltözőbe. – sziszegte a házvezetőnk. – És mondja meg a többieknek is, hogy maradjanak ott.
Itt már éreztem, hogy baj lesz. Lebaktattam az öltözőbe. Ott mindenki gyilkos tekintettel nézet rám, mintha csak mi tehetnénk róla, hogy vesztetünk. Na, persze!
McGalagony berobbant és becsapta maga mögött az ajtót. Ez aztán hatásos!
- Ez mi volt? – kérdezte vészjóslóan.
- Egy olyan meccs, ahol nem vagyunk formába. – válaszolt Potter, talán az egyetlen ember, aki teljesen nyugodt volt.
- Mr. Potter maga volt az egyetlen, aki tudta mit kell csinálnia. – micsoda dicséret! – De a többiek! Szerencs, hogy nem a Mardekárral kellet játszanunk, mert a Hollóhát is eléggé elgyepált minket! Ha a Mardekárral játszunk, akkor 2 perc múlva az öltözőben vagyunk! Még a kollégáim is megjegyezték, hogy: Talán ennél már az is jobb lenne, ha nem lennénk a pályán. Az őrzőn úgy mentek át a labdák, mintha kísértet lenne! A hajtók kezéből kiesik a kvaff! A terelőknek háromszor ilyen vastag ütő kéne! A fogó pedig el sem kapta volna a cikeszt, ha nincs ott Mr. Potter. – sóhajtott egyet, valószínűleg azért, hogy lenyugodjon. Nem jött neki össze. – És maga, Evans kisasszony, - ajaj! – miért nem készítette el a terveket? – annyira meghökkentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. – Tudom, hogy ez új magának, meg hogy két nap alatt nehéz összeszedni az adatokat. De magától nem ezt vártam volna! – a tanárnő háta mögött láttam, hogy a csapat több tagja is összevigyorog. – Az, hogy a csapat nem fogadta el, nem indok. Magának csak oda kellett volna adni nekik, nem kell hozzá bájcsevely!
Én csak álltam előtte a cipőm orrát nézve. Mit mondjak erre? Nem engedet szóhoz jutni.
- Tanárnő, kérem, ezt nézze meg. – hallottam Potter hangját, de nem néztem fel.
- És ilyet mindenki kapott? – kérdezte rekedten.
- Igen. – jött a határozott válasz.
- Szép munka. – ismerte el. – Ez alapján le kellett volna őket mosnunk a pályáról. Miért nem tettük? – mindenki hallgat. – Hol a többieké? – kérdezte gyanakodva.
- A szemétkosárban. – mondta rekedten a fogónk.
- Sajnálom Miss. Evans, hogy leteremtettem. Ez alapján maga sokat dolgozott. Csodálom, hogy kész lett mára.
- Már két napja ideadta. – védet ismét Potter.
- Megtudhatnám, miért nem védte meg magát? – jó vicc! Szóhoz sem jutottam. – Ajánlom, máskor hallgassanak, Evans kisasszonyra. Viszont látásra.
Kiment, otthagyva engem a játékosok között.
- Azt hiszed Evans, hogy ha nem mártasz be minket, akkor hálásak leszünk!? – undokoskodott az őrzőnk. Hát tévedsz! Csinálhatsz bármit, akkor is csak egy…
- Na ebből aztán elég legyen! – szólt közbe Potter. Evans kisasszony tökéletes érthető munkát adott le. Az, hogy ti nem olvastátok el, nem az ő hibája. – szeme szinte szikrázott. Nagyon dühös volt. – Ajánlom, hogy tanulmányozzátok át a Mardekáros adatokat. És még egy ilyen kirohanás Lacy és új őrzőt keresek, ami a mai teljesítményedet nézve indokolt lenne. Természetesen ez a többiekre is vonatkozik. – fejezte be.
Mindenki kivonult az öltözőből, ki felhúzott orral, ki pedig lehajtott fejjel. Én a lerakott seprűk után nyúltam, hogy elrakjam őket.
- Hadjad majd én elpakolok. – mosolygott Potter.
- Kösz.
A többiek után mentem. Alig léptem be a kastélyba többen is felém szaladtak.
- Evans!... Lacy leeset a lépcsőről és most a gyengélkedőn van.
Remek! A meccsen egy karcolás nem esik rajta viszont a lépcsőről leesik. Hihetetlen. Beértem a gyengélkedőre. Ahol a csapat többi tagja is ott volt. Elég nagy volt a hangzavar.
- Madame, minden rendben? – kérdeztem túlkiabálva a többieket.
- Persze, csak vigye el őket innen. – rimánkodott. – Két hétig ne repüljön. – vetette oda, és elsietett.
- Hallottátok, mehettek.
- Ok. – tápázkodot fel Lacy. – Csak szólni kéne Jamesnek, tudod, hogy…
- Rendben. Még az öltözőben van, majd szólok neki. – húztam el a szám.
- Kösz. Akkor mi megyünk is. – röhögtek, és elindultak a torony felé.
Legszívesebben én is az ágyam felé vettem volna az irányt, de szólnom kell Potternek. Visszafelé indultam az öltözők felé. Kopogás nélkül benyitottam. Én nem normális! Potter ugyanis akkor lépet ki a zuhany alól. Egy száltörölközőben. Én azonnal hátraarcot csináltam.
- Bocs nem tudtam, hogy… Csak azért jöttem, hogy megmondjam, hogy Lacy két hétig nem repülhet. – hadartam.
- Ok, felöltöztem. Miért nem repülhet, Lacy?
- Mert leesett a lépcsőről, de semmi nagyobb baja nincs, már ki is engedték. Valószínűleg azért, mert a Madame agyára ment.
- Értem. Csak az nem világos, hogy nem a meccsen, hanem a meccs után sérül meg. Ez a gyerek nem normális!
- Sose volt az!
Segítetem elpakolni. Micsoda egy nap! Leroskadtam az egyik padra. Innen én már fel nem kelek! Senkiért és semmiért.
- Tudod Evans két szabály van.
- Bármire vevő vagyok.
- Ezt inkább nem használom ki. – nevetet.
- Hahaha…
- Ne hagyd, hogy a fejed fölött összecsapjanak a hullámok.
- Jó kis tanács. – szúrtam közbe.
- Kettő: ne hagyd, hogy a fejedre nőjenek. – mosolygott.
- Nem hagytam! – morogtam. – Csak ők ezt nem vették figyelembe.
- Gyere, Sirius bulit szervezet.
- Mit ünneplünk? – kérdeztem elkenődve.
- Azt, hogy életünk legpocsékabb formáját hoztuk. – vigyorgott.
Mármint a többiek. Micsoda álszentség!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans