|
Korrepetálás
Eka73 2007.12.26. 16:53
 ...
2.
Korrepetálás
Túl vagyunk az első napokon, és túl vagyunk az első dolgozatokon.
McGalagony tegnap említette, hogy három hét múlva szeretné, ha megtartanánk az első edzést. Ez azt jelenti, hogy a jövő héten rakjam le az asztalára az írásos javaslataimat. Tehát valamikor oda kell mennem Potterhez és meg kell kérnem, hogy ’korrepetájon’. Ez lesz aztán a kínos beszélgetés! Holnap túl kell esnem az egészen.
*
Szerencsére, amikor lementem a Nagyterembe még alig lézenget ott pár diák. Csodák csodájára a Tekergők is lent voltak. Most vagy soha! Nagy levegőt vettem és elindultam feléjük.
- Jó reggelt! – álltam meg mellettük.
- Reggel? – ásított Black. – Nem hajnalt akartál mondani?
- Szia – vágott közbe Remus.
- Tehát, mit akarsz Evans? – kérdezte fellengzősen Peter.
Kinyílt a szemem és ránéztem. Viszont már csak azt láttam, hogy Black keze Peter tarkóján landol. Azt nem állítom, hogy nem volt mulatságos, valószínűleg Black mégis csak álmos.
- Potter, az az igazság, hogy jövő héten be kell adnom McGalagonynak az ajánlataimat. Csak ez egy kicsit nehezen menne, mivel nem ismerem a játékot. Mivel voltál olyan kedves és felajánlottad, hogy segítesz, így meg szeretnélek kérni, hogy…
- Ma hétkor a kvidics pályán. Megfelel? – elkel ismernem, tényleg jó fej volt, hogy nem kényszeríttet arra, hogy végig mondjam könyörgésem.
- Persze – mondtam megszeppenve. – Akkor hétkor, sziasztok.
Gyorsan eliszkoltam. Az egyik gyümölcsös tálból kivettem egy almát, és kiiszkoltam a Nagyteremből. Azért még fél fülel hallottam.
- Ilyen hosszú mondatot még életemben nem hallottam. – rázta a fejét Black.
- Ez csak fél mondat volt, mert… - javította ki Remus.
Azt elmondhatom, hogy egész egyszerűen megúsztam a dolgot. Hála annak, hogy Potter szinte belelát a gondolataimba. Ok, ebbe inkább bele sem gondolok, mert rémisztő.
A nap szinte repült. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy 6:45 – kor jegyzetfüzettel a kezemben elindultam a pálya felé. Kiléptem a nagykapun.
- A francba! – sóhajtottam.
A szakadó esőtől az oromig sem láttam. Futva mentem el a kvidics pálya széléig.
Fogalmam sincs, hogy ilyen időben Potter hol magyarázza el a szabályokat.
Mire a pálya szélére értem, természetesen, bőrig áztam. Körülnéztem. Az öltözők bejáratánál megláttam Pottert, aki integetett. Tehát ott fogunk lenni. Oda sétáltam hozzá, hisz már így is át voltam ázva, minek akkor sietni?
- Szia – köszöntem, mikor mellé értem.
- Szia. Szerintem menjünk beljebb.
Végig sétáltunk egy folyosón. Jobban megnézve ez lehet a Roxfort legsivárabb folyosója. Mit esznek a lányok ezen a helyen? Ugyan is örökké itt lógnak. Na jó, így jobban megnézve Pottert, van elképzelésem. Kinyitott előttem egy ajtót.
- Parancsolj.
Padok, szekrények, tábla, mini pálya. Ez volt a Griffendél csapatának öltözője. Őszintén ez sem volt valami nagy durranás, mégis volt valami hangulata az egésznek, ahogy végig néztem a falakon lógó képeken. A képeken az elmúlt évek, évtizedek esetleg évszázadok csapatai integetnek. Sok helyen kupát emelgettek. Például az elmúlt öt évben, a Potter vezette csapat. Akkor mire kellek én?
Ránéztem Potterre, aki már leült és várakozva nézet rám. Levettem a vizes taláromat és a hajamat is kicsavartam, mivel csöpögött belőle a víz. Csak most áldottam az eszem, hogy nem egy inget, hanem pulóvert vettem fel. Bár Potter biztos nem bánta volna.
Leültem vele szembe.
- Kezdhetjük. – vettem ölembe a füzetet, és kezembe a tollat, írásra készen.
- Azt nyugodtan lerakhatod – tette kezét a füzetemre. Értetlenkedve rá néztem. Tanulni jöttem nem fecserészni! – A kvidicset nem lehet megtanulni vagy bemagolni, ha nem érted meg…, de meg fogod érteni.
- Aranyos, hogy így bízol bennem. – mosolyogtam.
Leguggolt egy ládához és kinyitotta.
- Kezdjük a labdákkal. Ez a nagy piros a kvaff.
- Kvaff. Jó rövid név.
- Ez a két fekete a…
- Gurukok. – nevettem.
- Én gúrkóknak hívom őket, de hát ki tudja – vigyorgott.
Nos, ezek a labdák nem voltak éppen barátságosak, sőt. Le voltak láncolva, mint két dühöngő őrült, akik gyilkolni készülnek.
- Tudom, tudom gúrkó.
- És van még egy a…
- A kis arany golyó? – kuncogtam.
- Igen. A neve arany cikesz – mosolygott. Elővette a kis szárnyas labdácskát, amin az iskolai címer díszelgett.
- Véletlenül nem ezt a golyó, amit dobálni szoktál? – bámultam a csillogó kis golyót a kezében.
- A te nagy bosszúságodra.
Elengedte és a labda eltűnt a szemem elől, de ő legyintet egyet, mintha csak egy szúnyogot akarna elsöpörni, és a kezében volt újból az arany cikesz.
- Húúú… - nyögtem. Ő csak mosolygott. Istenem, de idegesítő! – Megfoghatom? – jézus, miket beszéltem?! Ezt nem hiszem el, hogy kérhettem ilyet? És miért pont tőle?
Ő kivette a zsebéből a saját cikeszét, amin a P betű díszelgett, és a kezembe adta. Valószínűsítem, hogy féltette az iskolait. Micsodaérzés volt! Nekem csak a kezembe adták. Akkor milyen lehet elkapni? Bizsergette a bőröm az élmény. Ránéztem Potterre, aki a falnak támaszkodott és egy amolyan ’végre te is látod micsoda tehetség vagyok’ mosoly volt az arcán. Én gyorsan visszaadtam neki a labdáját. Elég morcos arcot vághattam.
- Folytassuk. – mondtam és utána tüsszentettem egy nagyot.
Ő egy szót sem szólt. A faragatlan tuskó! Helyette rám terítette a talárját és a kezembe nyomot egy vajsörös üveget, természetesen tele. Én természetesen azonnal vissza akartam adni a talárját.
- Hagyd magadon! – emelte feljebb a hangját. Mit képzel ez magárról? – Még a végén megfázol. – végül is igaza van. Istenem, de jó az illata.
Mialatt megiszogattuk a vajsört, ő elmagyarázta a játékosok posztját és feladatát. Ez után jöttek a fontosabb szabályok. 9 óra körül végeztünk is.
- Tehát, mit jegyeztél meg az egészből? – kérdezte, nem igazán bizakodva.
- Van a kvaff, amit a három hajtó egymás között passzolgat és az ellenfélnek próbálnak gólt lőni, ami 10 pontot ér. Az őrző próbálja megakadályozni ezt. Eközben a két gúrkót a két terelő az ütőikkel az ellenfél felé irányítja és próbálják őket a seprűről. A… fogók a meccs alatt keresik a cikeszt és próbálják elkapni. Ha ez megtörtént a meccsnek vége. A cikesz 150 pontot ér. – ezt úgy hadartam el, mint kisdiák a tanár úrnak. Tejesen megfeledkeztem arról, hogy most nem kéne túl jól szerepelnem, mert így biztos el kell vállalnom ezt a plusz munkát. – Ki volt az, aki erre azt mondta, hogy egy egyszerű játék? – bosszankodtam. – Szabálytalanság: a durva belemenés, a satuba fogás, a… a…
- Elég lesz – nevetett. – Azt hiszem érted a lényeget.
- Nekem erre a játékra kéne írnom stratégiát? – titkon, még mindig abban reménykedtem, hogy jelenti a Prof-nak, hogy béna vagyok.
- Eltaláltad.
- Megfojtom McGalagonyt.
- Figyelj – szólított meg. – Eddig bírtam, de most kicsit sok lett. Most az utánpótlást is elő kell kerítenem, és valamiről le kellet mondanom. Segíts, ha nem is nekem a Griffendélnek.
- Van választásom?
*
Ehhez képest a következő nap a tanárnő asztalán volt 13 írott ajánlatom. Mit mondjak? Potter jól magyaráz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Én, Lily Evans