Mikor Hermione felkelt reggel, látta, hogy Csámpás még alszik. Nem akarta felébreszteni, hisz addig is hagyja őt nyugton készülődni. Nem mintha sokáig szöszmötölne reggelente, de egy ideje már ő is használ egy kis sminket, ha nem is olyan sokat, mint Parvati és Lavander.

A három lány egymásnak adta a fürdő kilincsét. Mikor elkészültek, lementek a nagyterembe.
Hermionénak ismét feltűnt, hogy nem látja Pitont a tanári asztalnál. Pedig mennyire szerette volna! Visszafordult reggelijéhez, de most nem bírta nem szóbahozni. Harryhez és Ronhoz fordult.
- Észrevettétek, hogy Piton mostanában nem mutatkozott? Még enni sem jött le!
- Hermione, szerintem ennek csak örülni lehet! – mondta Ron, miután lenyelt egy nagy adag pirítóst. Hermione rosszallóan nézett rá.
- Ronnak igaza van! Semmi kedvem a vén denevért látni! – adott igazat barátjának Harry. - Remélem örökre eltűnt! – tette még hozzá gonoszan vigyorogva.
- Áhh, Harry! Nincs nekünk olyan szerencsénk! – mondta Ron szomorú képpel, majd Hermionéhez fordult. – Ne aggódj, ma lesz bájitaltan óránk, nem fogja kihagyni a lehetőséget, hogy megkínozzon minket! – vigyorgott, de látva a lány arcán a dühöt, inkább gyorsan abbahagyta, és folytatta az evést.
- Hogy ti milyen bunkók vagytok! – sziszegte mérgesen Hermione, és némi étellel a kezében felment a klubhelyiségbe.
Felérve látta, hogy Csámpás még mindig alszik! Pedig általában hamar felkel.
Letette macskája elé az ételt, amit hozott, majd összeszedte a könyveit, amik aznapra szükségesek. Sietnie kellett, ha oda akart érni az első órájára, ami átváltoztatástan volt McGalagonnyal. Az ő órájáról nem volt tanácsos késni, még neki sem. Futva indult el.

Piton mikor felébredt, senkit nem látott a szobában, csak ételt maga előtt. Felnézett az órára. Rádöbbent, hogy az órák már rég elkezdődtek! Igaz, neki nincs első órája, csak utána kettő, méghozzá bájitaltan az ,,imádott” hetedéveseivel. Ám ezt most kihagyja, milyen kár… Magában elvigyorodott erre a gondolatra.
Lassan, ráérősen ette meg a reggelijét, majd agya lázas gondolkodásba kezdett.
Vajon észreveszik, hogy eltűnt? Grangernek már feltűnt, az igaz, de azt nem tudhatta, hogy a kollégái is észrevették-e a hiányát.
Csak azt remélhette, hogy a diákok jelentik majd, hogy nem tartja meg az órákat. Aztán, ha ez megtörtént, biztos lemennek hozzá a pincébe. A laborjában pedig, ha szétnéznek, megláthatják a rombolást, és akkor rájönnek majd, mi történt vele…
Eddig szép és jó, de eszébe jutott, hogy ő ért egyedül a bájitalokhoz annyira, hogy meg tudja állapítani a felrobbant főzet maradványai alapján, mi történt ott. Vagyis senki nem fog rájönni az eltűnésének okára…
Ezen kicsit elszomorodott, hiszen ezek szerint mindenképp Grangerrel kell maradnia addig, míg le nem telik az egy hét. Még jobban elszomorodott, majd szép sorban leperegtek előtte a hétvége történései. A játszadozások, mikor Granger leszidta, mert nem tudta miért viselkedik a macskája furcsán, vagy mikor nézte őt tanulás közben, amikor megnyalta az arcát… Na meg mikor hallotta a beszélgetését a Weasley lánnyal, mikor megtudta, hogy tetszik Grangernek. Erre önkéntelenül is jobb kedvre derült. Ha így belegondol, nem is volt rossz ez a hétvége. Jól szórakozott, és mi jöhet még ezután? Mit fog még megtudni?

Hermione szerencsésen megérkezett az első órájára. Úgy gondolta, most még nem kérdezi meg McGalagonyt, hogy mi van Pitonnal. Majd csak akkor, ha esetleg nem jelenik meg bájitaltanon.
Alig várta, hogy kicsengessenek, remélte nincs baja a professzornak.
Amint meghallotta a csengőt, rohant is a pincébe. Észre se vette, hogy barátai utána kiabálnak. Ő csak futott…
Amikor odaért, a mardekárosok már ott voltak, lenézően rávigyorogtak. Nem törődött velük.
Hamarosan a többi griffendéles is megjelent, köztük Ron és Harry.
- Hermione! Tudjuk, hogy szeretsz tanulni meg sietsz az órákra, de annyira, hogy meg se vársz minket? – kérdezte kicsit mérgesen Ron.
- Nem, nem azért… Csak, tudod… - kezdte habozva, nem akarta, hogy a fiúk rájöjjenek, Pitonért aggódik.
- Igen? Hallgatunk!
- Nem érdekes, csak siettem, ennyi… - hirtelen semmi nem jutott eszébe.
- Na persze! Higgyük is el, mi? – kérdezte gúnyosan Harry.
- Azt hisztek, amit akartok! – válaszolt nekik mérgesen, és elfordult tőlük.
Már öt perce ott álltak, akkor kellett volna Pitonnak megjelennie, de nem tette. Már várták, amint a fekete talár suhog utána, amint betessékeli őket a terembe, és becsapja az ajtót. De semmi nem történt.
- Szerintetek csak késik? – kérdezte az egyik mardekáros a többiektől.
- Lehet elfelejtette, hogy órája van velünk! – mondta Neville reménykedve.
- Ugyan már! Ezt ugye te se gondoltad komolyan? – pirított rá Hermione. - Még hogy Piton elfelejtsen egy órát, ráadásul a Griffendéllel meg a Mardekárral! – tette hozzá gúnyosan.
- Igazad van, biztos nem emiatt nincs itt – adott neki igazat Harry.
- Lehet, csak tényleg késik – vetette fel kicsit unottan Ron.
Azt gondolták, ez a lehetséges magyarázat, de mikor fél óra múlva sem jelent meg Piton, kezdtek reménykedni. Talán mégiscsak elfelejtette, vagy más dolga van…
Hermione nem bírta tovább, beszélnie kell egy tanárral erről. McGalagonyt nem akarta zavarni az órája közben, Dumbledore irodája felé indult. Gyorsan elköszönt a többiektől, és meg sem állt a kőszörnyekig. Szerencsére, ami legutóbb volt a jelszó (törökméz), most is működött.
Bekopogott. A halk beinvitálásra belépett az igazgató irodájába. Dumbledore az íróasztalánál ült.
- Miss Granger! Mit tehetek önért? – kérdezte kedvesen.
- Igazgató úr, Piton professzorról szeretnék beszélni.
- Nocsak… Mi történt?
- Feltűnt, hogy mostanában nem járt le enni, és ma bájitaltan órán sem jelent meg.
- Ez felettébb érdekes – mondta, és ujjait egymásnak támasztotta az álla alatt. – Be kell valljam, nekem is feltűnt, hogy nem láttam mostanában, de – itt elmosolyodott Dumbledore - maga is ismeri Perselust, zárkózott ember, így nem foglalkoztam tovább a dologgal. Ám az, hogy nem jelent meg az órán, elgondolkodtató. Mit szólna, ha mi ketten lemennénk hozzá?
- Az jó lenne! – mosolyodott el Hermione, örülve az ajánlatnak.
Dumbldeore felállt, az ajtónál udvariasan maga elé engedte Hermionét, és együtt indultak el a pince felé.
A laborhoz érve bekopogtak. Nem kaptak választ. A sokadik próbálkozás után Dumbldeore megelégelte a dolgot. Benyitott.
Hatalmas felfordulás fogadta őket. Hamar észrevették a felrobbant bájitalt.
- Miss Granger! Meg tudja állapítani milyen főzet lehetett ez?
- Nos, igen, pillanat.
Hermione a főzet fölé hajolt, megszagolgatta, megvizsgálta az állagát, a színét.
- Professzor! Ez csiklandozó bájital – mondta kis idő múlva meglepődve.
- Hm… Ezzel bízta meg őt a Rend, még pénteken. Azt mondta, még aznap este elkezdi. Ezek szerint elkezdte, de történt közben valami. Maga szerint mi, Miss Granger? Ön jobban ért a bájitalokhoz, mint én – tette hozzá mosolyogva.
- Ennyiből sajnos nem tudom megállapítani, többféleképpen is el lehet rontani ezt a főzetet. Habár, egyik változat sem életveszélyes, mindegyiknek elmúlik egy idő után a hatása.
- Akkor nincs okunk aggódni, magától rendbe jön majd minden. Ez remek! – csapta össze a tenyerét Dumbledore, majd elgondolkozott. – Már csak a bájitaltan órák helyettesítését kellene megoldani, ki tudja, mikor tér vissza Perselus.
- Legrosszabb esetben, két hét múlva szűnik meg az elrontott főzet hatása.
- Miss Granger! – nézett rá Hermionéra furcsán csillogó szemekkel.
- Igen? – kérdezte kicsit félve a választól.
- Lenne kedve elvállalni a bájitaltan tanítását?
- Mi?! Hogy én? – lepődött meg Hermione, pedig erre a kérdésre számított.
- Igen. Maga ért ehhez a legjobban Perselus után, és ön is mondta, rövid időről lenne szó – próbálta meggyőzni Dumbledore a lányt. – Ne feledje azt sem, kapna fizetést is! – kacsintott.
Hermione még mindig nem tudta, mit mondjon. Majd lassan meggyőzte magát, elvégre, tényleg rövid időről van szó, és kipróbálhatja a tanítást is…
- Rendben, elvállalom – sóhajtott.
- Nagyszerű! Próbáljon meg minden korosztállyal az ő szintjükhöz megfelelő anyagot tanítani. A hiányzását pedig a tanórákról majd én igazolom – mondta mosolyogva.
- Értem, köszönöm.
Mindketten kimentek a laborból. Dumbledore az irodája felé, Hermione pedig a klubhelyiség felé vette az irányt.
Hermione még mindig a pincében járt, mikor furcsa dologra lett figyelmes.
Egy mardekáros lány karjában az ő macskája, Csámpás volt! Igen, biztos nem káprázott a szeme, az ő! Épp jobban meg akarta nézni, mikor a lány eltűnt egy festmény mögött. Utána akart menni, de a festmény jelszót kért. Ekkor már tudta, hogy ez csakis a Mardekár klubhelyiségének a bejárata lehet. Nem akart egész nap ott időzni, a lányra várva. Elindult szomorúan a Griffendél toronyba. Mit keresett annál a lánynál az ő macskája? Remélte, Csámpás ott fogja várni a szobájában. Kicsit megnyugtatta magát.
Az út további részén a főzetről gondolkozott, hogy milyen hatásai lehetnek. Összesen hat lehetséges volt. Abból hármat kapásból kizárt, mert azok nem illetek ide. Ahogy haladt a klubhelyiség felé, már csak kettő közt vacillált. A Kövér Dáma portréjához érve eszébe jutott az előbbi jelenet a lánnyal és a macskával. Nevetve mondta fel a jelszót…

Piton már nagyon unta az egyedüllétet a szobában, nem tudott mit kezdeni magával. Könyvet most nem hagyott Granger sehol, így még olvasni sem tudott. Leheveredett az ágyra, és lehunyta a szemét.

Mikor kinyitotta, egy vigyorgó Hermione Grager ült le az asztalhoz. Egymásra néztek, de ő még midig vigyorgott. Aztán felállt, és fejcsóválva, de még mindig nevetve kiment a szobából.
Így ment egész nap. Igaz, estére kicsit alábbhagyott a vigyorgással, de még mindig mosolygott.
Piton végig azon gondolkodott, mi lehet a lánnyal, de nem tudott rájönni, és nagyon úgy nézett ki, Granger ezt most nem akarja megosztani a macskájával. Milyen kár…
Szerencsére ma is hagyta, hogy az ágyában aludjon. Piton utolsó gondolata az volt, mindenképp megtudja, mitől ilyen vidám Granger. Hamarosan mindkettejüket elnyomta az álom.