Piton hamar felébredt, nem bírta tovább a padló keménységét. Elhatározta, ki fogja engesztelni Grangert. Olyan cicásan fog viselkedni, hogy még Granger is meglepődik majd. Nem bír még egy éjszakát ilyen szörnyű körülmények között átvészelni. Elmerengve gondolt vissza a puha ágyára, amit még nélkülöznie kell egy ideig.
Szokásához híven, egyből a fürdő felé vette volna az irányt, hogy lezuhanyozzon, de aztán eszébe jutott, hogy ő most éppen egy macska.
Szoktak ezek az állatok egyáltalán tisztálkodni? Biztos, de mégis, hogy? Hisz a vizet nem szeretik…
Gondolkozott még egy ideig a problémán, majd eszébe jutott egy régi jelenet, még gyermekkorából. Emlékezett a szobatársának a macskájára, aki a nyelvével…
Fúj! Na azt, azért nem! Nem, és kész! Soha nem fogja magát rávenni arra! Inkább marad koszos erre a hátralévő pár napra!
Olyan elmélyülten morgolódott magában, hogy nem vette észre, a lányok már felébredtek. Granger odalépett hozzá, leguggolt mellé, és megint, mintha a gondolatait találta volna ki! Ez már ijesztő!
- Csámpás! Mostanában nem is mosakodtál! – nézett rá Hermione értetlenkedve. - Pedig időd nagy részét azzal töltöd!
Piton csak bámult rá. Most ugye nem várja el, hogy elkezdje nyalogatni magát? Azt nem fogja megtenni, de Granger még mindig furán néz rá, szinte várakozva, hogy kezdje el a nyalakodást… Piton kisebb belső háborút vívott, elvégre nem egy újabb magára haragítással kellene kezdeni azt a kiengesztelést. Végül a makacs énje elvesztette a csatát…
Először felemelte a jobb mancsát, és végignyalta. Utána következett a bal, majd a hasa jött volna, mikor Granger úgy gondolta, elég a bámészkodásból, legyintett, és elment reggelizni.
Több se kellett Pitonnak, azonnal abbahagyta azt, amit ezek mosakodásnak hívnak. Undorító! Emberként most elhányta volna magát, de ennek a macska gyomornak és testnek ez nem volt új dolog, ezért nem érzett semmi különöset. Hacsak azt nem számítjuk bele, hogy mostantól sosem lesz képes ugyanúgy nézni egy macskára.

Hermione nagyon furcsállta macskája viselkedését, de úgy volt vele, hogy biztos semmi jelentősége az egésznek. Csak valami macskás dolog lehet, de meglehetősen fura.
Lement reggelizni, és leült a barátaihoz.
Néha kitekintgetett a tanári asztal felé, és csak most tűnt fel neki, hogy nem látta Pitont már rég a helyén. Nem akarta a többieknek szóvá tenni, tudta mit válaszoltak volna. Gúnyosan elhúzta a száját…
- Hermione, ugye nem baj, ha majd felmegyek hozzád beszélgetni? – kérdezte Ginny.
- Tudod jól, hogy ilyenkor tanulni szoktam! – válaszolta ingerülten.
- Tudom, de fontos! – nézett boci-szemekkel a lányra Ginny.
- Rendben – barátnője csak végső esetben veti be ezt a nézést, így Hermione ráállt a dologra.
Hermione hamar befejezte a reggelit, mint mindig, most is felvitt egy kis ennivalót a macskájának.
Kicsit félve ment be a szobájába. Vajon Csámpás mégis mit fog most csinálni? Belépve alaposan meglepődött…
Csámpás az ágyán fekve pihent. Most nem fogadta újabb fura helyzet.
- Végre! – könnyebbült meg. - Semmi különös viselkedés a részedről, Csámpás! – mondta, és megsimogatta a hátát.
Piton örült neki, hogy Granger is észrevette, most normális. A lány elővett egy könyvet, és olvasni kezdett az asztalnál, de hamarosan egy vörös hajú lány rontott be.
- Ginny! Azt hittem később jössz!
- Nem bírok tovább tétlenül ülni!
- Jól van – sóhajtott Hermione, és mindketten leültek az ágyra.
Piton kettejük közt feküdt. Innen minden szavukat jól fogja hallani. Nem mintha hallgatózni akarna…
- Mondd, mi a baj?
- Te is tudod… Harry!
- Mi van megint? – sóhajtott.
- Nem is vele van a gond igazából, hanem Ronnal
Naná, hogy Weasleyvel – gondolta Piton. – Az az ütődött nem ért az érzelmekhez, gyerekes…
- Miért? Mit csinált? – kérdezett kicsit félve. Jól tudta, milyen a gondolkodás módja a fiúnak.
- Amikor kicsit közel kerülnék Harryhez, folyton megjegyzéseket tesz, mint, aki nem veszi észre, hogy tetszünk egymásnak, mármint én és Harry… Olyanokat, hogy ,,Annyira nem illetek össze” meg ,,Ginny! Mi van Michellel?”. Ilyenkor Harry is folyton távolabb megy tőlem – hadarta. – Ron egy hülye barom! – fakadt ki.
Ezt azért nem gondolta volna Piton Weasleyről. Ekkora egy idiótát. Magában gúnyosan elmosolyodott. Ráadásul, ez a féleszű akart járni Grangerrel? A lány ennél sokkal jobbat érdemel…
Ennél a gondolatnál megakadt. Ez mégis, hogy jutott eszébe? Megrázta a fejét, és visszatért a ,,nem hallgatózáshoz”.
- Ginny! Tudom, hogy Ron milyen, de én hogyan tudok neked segíteni?
- Egyszerű. Beszélj Ronnal. Mondd meg neki, hogy hagyjon végre békén engem, és Harryt is. Nem vagyok már kislány.
- Rendben, beszélek vele.
- Köszi! – mondta boldogan Ginny, és megölelte barátnőjét.
Sajnos Piton nem tudott elég gyorsan reagálni, kis híján összenyomták! Szerencsére, nem tartott sokáig a hálálkodás.
- És most - kezdte furcsán csillogó szemekkel Ginny, de Hermione semmi jót nem sejtett -, térjünk át rád! Arra, aki neked tetszik!
- Mi? Minek? Nem tetszik nekem senki – mondta rémüldözve. Tényleg nem sült ki semmi jó belőle…
A bájital tanár nagyon hegyezte a füleit. Kíváncsi volt… Tekintete egyik lányról a másikra vándorolt.
- Ugyan! Ne akard letagadni! Még azt is tudom, ki az! – mondta vigyorogva.
- Nem tudom, honnan tudnád, ha egyszer senki nem tetszik – fordította el arcát Hermione.
- Láttam, hogyan szoktál ránézni, olyan elmerengve… - folytatta Ginny, mit sem törődve Hermione tagadásával. - Reggelente a tanári asztal felé nézel, őt bámulod.
Piton érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Teljesen ledöbbent. Grangernek egy tanár tetszik? Mégis ki? Filius? Na nem… Hagrid? Fúj… Hirtelen más nem jutott eszébe…
- Nem igaz – tagadta még mindig Hermione.
- Igaz, mostanában nem nagyon tudod bámulni, mert rég nem láttam – tette hozzá Ginny.
- Neked is feltűnt, hogy Piton mostanában nem mutatkozik? – kérdezte érdeklődve.
- Igen… Furcsa…
Piton meglepődött. Nagyon! Nagy nehezen összerakta a képet, és rájött… Grangernek Ő tetszik, ő PERSELUS PITON! Az nem lehet… Az egyik diákjának tetszik, és ez a diák pont Granger? Akinek a macskájának a bőrében van? Biztos csak rosszul értelmezte a hallottakat.
Nem kellett ezen tovább gondolkoznia, mert hamar megkapta a választ.
- Ginny! – szólalt meg Hermione.
- Igen?
- Kérlek, ne mondd el senkinek, hogy tetszik nekem Piton, jó?
- Akkor elismered? – kérdezte Ginny mosolyogva.
- Igen, el! Csak, ismered Harryt meg Ront. Tudod, mit szólnának – folytatta már Hermione is mosolyogva. – Harry lehet nekiesne, és puszta kézzel próbálná megölni!
- Az meglehet! – mondta Ginny, majd mindketten elnevették magukat.
Piton teljesen lemerevedett, nem tudta, és nem is merte elhinni. Csak bámult maga elé…
Hermione is észrevette a macskáján végbement változásokat.
- Csámpás! Mi van veled? Kiscicám? – kérdezgette Hermione, de semmi változás. Megbökdöste, de még mindig semmi.
Drasztikus lépésre szánta el magát. Kirohant a fürdőbe, egy pohárba vizet töltött, és visszaérve az egészet a macskájára borította.

Piton nem hallotta meg, hogy szólítgatják, teljesen elfelejtette, hogy a ,,Csámpás” meg a ,,kiscicám” neki szólna. Aztán, már csak annyit vett észre, hogy nyakon öntik jéghideg vízzel. Dühösen fújtatott ,,gazdájára”. Legalább ezt a macskás tulajdonságot ismeri, futott át az agyán…
- Csámpás! Mi van veled mostanában? Megváltoztál!
Piton lassan lenyugodott. Lehet nem kellett volna úgy elgondolkoznia. Itt vannak a következményei. Félreteszi gondolatait a lánnyal kapcsolatban. Legalábbis estig…
- Hagyd, Hermione! – intette nyugalomra barátnőjét Ginny.
- Jó, rendben, de akkor is furcsa lett! – nézett még egyszer szúrós szemekkel Pitonra, aki megpróbált minél aranyosabb arcot vágni, majd Ginnyvel elhagyták a szobát.

Piton végre egyedül maradt. Elege volt a meglepetésekből! Leheveredett az ágyra, és elaludt.
Mikor felébredt, maga előtt egy tál ételt látott. A vacsoráját… Így elszaladt volna az idő?
Miután megette, felnézett, látta, hogy Granger ott ül az asztalnál, és olvas. Egyik könyvet a másik után.
Mikor megírta a házi feladatokat, Piton észrevette, hogy azok sokkal hosszabbak lettek, mint amilyeneket a tanárok kérni szoktak. Milyen meglepő – gondolta magában gúnyosan.
Tekintete hamarosan már nem a könyveken és a pergameneken időzött, hanem lassan vándorolt a lány testén.
Végigmérte a lányt a lábujjaitól kezdve a feje búbjáig. Volt ideje, nem sietett. Grangeren csak egy szoknya és egy vékony blúz volt. Sosem tudta ilyen öltözetben jól megnézni, elvégre a talár viselése kötelező volt.
Észrevette a lányon végbement változásokat. Sokkal nőiesebb lett, haja sem volt már tiszta kóc, lágy hullámokban omlott vállára. Megállapította, kifejezetten csinos lett…
Nem is tudta, mennyi ideje nézte már, mikor Hermione hangja visszatérítette a valóságba.
- Csámpás! Miért bámulsz így? – fordult macskája felé Hermione.
Piton egyet gondolt, felugrott az asztalra, dorombolni kezdett és megnyalta Hermione kezét. A lány felnevetett.
- Örülök, hogy végre kicsit normálisan viselkedsz! Sajnálom, hogy leöntöttelek vízzel, de nagyon bambán viselkedtél…
Erre Piton most a lány arcát nyalta meg. Eljátszadoztak egy kis ideig, majd végül Hermione leparancsolta az asztalról a macskáját, mert tanulnia kellett.
Piton visszaugrott az ágyra, bevackolta magát, és hamar elaludt.

Hermione miután befejezte a tanulást, elment zuhanyozni. Mikor visszaért, látta a macskáját, amint az ágyon békésen szuszog. Nem volt szíve letenni a földre, inkább kicsit arrább rakta, hogy be tudjon feküdni a takaró alá.

Piton észrevette, mikor Hermione csak arrább tette, és nem le a földre. Hálás volt neki. Boldogan aludt vissza…