Szeretőm van!

Kinyitottam a szemem, de mindent csak homályosan láttam. A fehér plafont is a fejem felett. Éreztem, hogy verejték csorog le az arcomról. Mi történt velem? Ennyire még sosem éltem át az álmomat. Felültem, majd felvettem a szemüvegem. Mellettem Lily ült vörös szemekkel...élve. Az ágy előtt Madam Pomfrey sóhajtott fel felszabadultan, és elkezdte McGalagonyt nyugtatgatni. Mi a fene történt?
- Mi történt? - kérdeztem, de aztán elhallgattam. A hangom inkább egy túlvilági halottéhoz hasonlított, mint a sajátoméhoz.
- Majdnem meghalt, Mr Potter... - Lily szipogott párat mellettem, majd letörölte a könnyeit.
- De hát mitől? - kérdeztem, miközben kezdett visszatérni a hangom.
- Nem tudjuk, azt viszont igen, hogy rémálma volt. - Ezt nem is tagadom. Rémálmom volt, méghozzá egy csodálatosan induló rémálmom.
- Mit álmodott? - kérdezte McGalagony.
- Sok mindent – válaszoltam. - Túl sok mindent...
- Rendben, ma este itt marad, holnap azt hiszem, elmehet.
- De ha... - szólt Lily.
- Nyugodjon meg, Miss Evans – szólt Madam Pomfrey. - Mr Potter ma este már nem fog álmodni. - Hála az égnek. Azzal kiment, McGalagony is, és kettesben maradtam Lilyvel. Néztem egy ideig, majd megfogtam a kezét. Érezni akartam, hogy él.
- Mit álmodtál? - kérdezte. Nem válaszoltam. - Beszéltél álmodban... vagyis néha kiabáltál, és engem emlegettél. Mintha rosszat akartam volna neked – mondta. Magamhoz húztam és átöleltem.
- Nem akartál rosszat, csak...
- Csak? - kérdezte.
- Csak, álmomban mindenki el akarta velem hitetni, hogy az a sorsom, hogy meghaljak, ma este.
- Majdnem meg is haltál – mondta. - Ha nem ébredsz fel. Madam Pomfrey szerint... - megcsuklott a hangja. - Nem tudnálak elveszíteni...
- Meghaltál az álmomban – mondtam. - És Vio, meg Sirius és Remus is.
- Jaj, édesem! - megsimogatta az arcom, majd megcsókolt. - Valaki meg akart ölni? Miért álmodtál, mi történt?
- Nem tudom, de nem lényeges. Élek, és te is élsz. Ez a legfontosabb. - Bólintott. Ekkor jött be Madam Pomfrey. Kiküldte Lilyt, majd beadott nekem valami bájitalt, amitől álmatlan alvásba szenderülök. Reggelig aludtam.

Másnap reggel nem kellett mennem órára, szerencsére. A javasasszony hosszú sétát javasolt a zöldellő májusban, a parkban, és hogy szívjak sok friss levegőt, meg pihenjek, és ha még egyszer úgy érzem, nem tudok aludni, vagy rémálmom lenne, azonnal menjek fel hozzá.
Míg a többiek tanultak, kiültem a parkba a kedvenc fám alá, és a cikesszel játszottam. Egészen addig, míg valaki mellém nem állt. Line. Jaqueline.
- Szia, Line! - köszöntem neki, majd felálltam. - Hát te?
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - nevetett. - Nem órán kellene lenned?
- Nem, tudod... - Azzal elmeséltem neki, mit történt velem. Úgy tűnt, nem lepődött meg, ezen viszont én meglepődtem.
- Rossz volt? - kérdezte. Bólintottam. - Gondolom nem kívánnád Lilynek. - Erre megálltam. Miről beszél? Nem értem!
- Hogy érted?
- Gondolom nem szeretnéd, ha Lily átélne egy ilyet, nem?
- Persze, hogy nem... sőt...
- Az jó – sóhajtott, majd egy mosollyal felém fordult. De ilyen mosolyt még nem láttam tőle. - Szakíts vele.
- Tessék?! - léptem hátra. - Szakítsak Lilyvel, de miért?
- Hogy ne élje át, amit átéltél. Ezt csak demonstráció volt. Az akartam, hogy érezd a hatalmam!
- Őrült vagy! - mondtam neki.
- Kellesz nekem. Tehát, ha nem akarod, hogy Lily meghaljon egy rémálomtól, akkor szakítasz vele, plusz, ha bárkinek elmondod, hogy én átkoztalak meg, akkor is megölöm, mielőtt még bárki bármit tehetne. Az átoknak nincs ellenszere! Sem ellenátka. Figyellek majd, sok barátom van. Szakíts Lilyvel, aztán hivatalosan járni kezdünk, vagy... - Nem folytatta, hanem elment. Megdöbbentem. Figyel, és... megölné Lilyt? Tényleg ennyire félreismertem volna?

Nehéz szívvel sétáltam végig a folyosón. Nem hiszem el, hogy azt várja tőlem, hogy szakítsak... Lilyvel. Ekkor hirtelen valahogy elém került. Lily. Rám mosolygott.
- Szia! Örülök, hogy jól vagy és... - meg akart csókolni, de elhúzódtam. - James, mi a baj?
- Lily... én... - Nem tudom megtenni. Nem tudom kimondani. A világ minden kincséért se válnék meg tőle. Annyira szeretem. Nem engedhetem el! De muszáj. Inkább éljen úgy, hogy gyűlöl, mert összetörtem a szívét, minthogy meghaljon úgy, hogy szeretett. Az elsőt jobban bírnám, jobban tűrném.
- James, mi a baj? - kérdezte, és teljesen elsápadt.
- Lily – kezdtem újra egy nagy levegővel. - Azt hiszem, kicsit... - elakadtam. Olyan nehéz. - Szünetet kellene tartanunk – nyögtem ki végül. Olyan volt, mintha egy tőrt szúrtak volna belém.
Mikor felfogta szavaim értelmét, a kezét a szája elé tette, és szeméből könnyek kezdtek folyni.
- Szakítani akarsz? - kérdezte suttogva, de kétségbeesett hangon. Nem válaszoltam. - Miért? - Megint nem válaszoltam, de nem is néztem rá, nem is tudtam. - Miért?! - kérdezte hangosabban, zokogva.
- Talán már nem szeretlek – mondtam alig hallhatóan, és éreztem, hogy nincs messze, hogy összeessem a fájdalomtól, ami belül mart.
- Ez nem igaz! - mondta. - Látom a szemedben, hogy nem igaz! - Megfogta a kezem. - James, mondd el, mi a baj, biztos meg tudjuk oldani! - Ekkor tűnt fel Jaqueline, és elégedetten nézett végig rajtunk.
- Ily nehéz az elválás? - kérdezte gúnyosan. Megrándult a kezem, majd utoljára Lilyre néztem.
- Sajnálom – azzal ott hagytam mind a kettejüket, és kisiettem a Tiltott Rengetegbe.

Csak este mentem fel a klubhelyiségbe, egyenesen fel a hálóba, pedig ott volt Vio és Lily. Úgy elmondtam volna neki. Úgy elmondtam volna, mi a bajom... Felmentem a hálóba, majd mielőtt Sirius és Remus letámadhattak volna kérdéseikkel, felkaptam a láthatatlanná tévő köpenyem, és eltűntem alatta. Kimentem. Figyel? Hát figyeljen, ez alatt úgyse vesz észre senki! Felmentem a Lily által mutatott folyosóhoz, majd megnyitottam a Szükség Szobáját. Bementem a saját otthon lévő szobámhoz hasonlító szobába. Pont ugyanolyan volt, mint a saját szobám, amit nagyon szerettem. Leültem az ágyamra, majd a kedvenc képemet néztem, ami, mint otthon, itt is megvolt. A képen Lily volt rajta, méghozzá azt hiszem, ötödikből. Lilytől kaptam. Méghozzá önszántából adta, biztos Vio intézte el nekem. Ezért mindig hálás voltam neki. Levettem a cipőm és felhúztam a lábam. Sosem hittem volna, hogy szakítok Lilyvel, azután, hogy végre megszeretett. Átkaroltam a térdem, majd ráhajtottam a fejem. Bár megszökhetnék! Mindjárt RAVASZ vizsgák. Van egy őrült barátnőm, vagyis, majd holnap lesz a barátnőm hivatalosan, meg egy lány, akit mindenkinél jobban szeretek, és aki most valószínűleg teljes szívéből gyűlöl, ha egyáltalán még van szíve, és nem tiportam össze.
Ekkor kinyílt az ajtó. Felnéztem. Ő nézett be rajta. Vörös, könnyes szemekkel. Azonnal meg akart fordulni, aztán mégsem. Belépett, majd becsukta az ajtót. Visszatettem a fejem a térdemre. Nem érdekelhet, nem kockáztathatom meg, hogy bármi baja essék. Előhúzta a pálcáját, és bezárta az ajtót. Majd lassú, nyugodt lépetekkel odajött hozzám. A szeméből még mindig folytak a könnyek, arcán látszott, hogy az elmúlt órákban nem volt túl nyugodt. Leült mellém és engem nézett. Én meg őt. Csillogó, szomorú szemeit, amit én tettem szomorúvá.
- Miért? - kérdezte. Nem válaszoltam. Mi értelme lett volna? Legnagyobb meglepetésemre adott egy puszit az arcomra. - Látom, hogy te is szenvedsz, akkor miért?
- Nem mondhatom el – válaszoltam halkan.
- Itt senki sem hall minket. - Elengedtem a lábam, majd letettem a földre. Annyira gyönyörű volt, annyira... Hozzá hajoltam és megcsókoltam, ő meg a nyakam köré fonta a karjait. Nem bírtam magammal. Szerelmes voltam. Halálosan. Átöleltem a derekát, és rádőltünk az ágyra. Ekkor tértem magamhoz. Elengedtem és felültem.
- Nem lehet!
- Miért?! Érzem, hogy szeretsz, érzem, hogy szenvedsz, akkor miért?
- Féltelek – suttogtam.
- Mitől? - Felsóhajtottam, és elmondtam. A történet alatt teljesen elsápadt, a végén pedig hozzám bújt. - Jaj, James, most mi lesz?
- Nem tudom.
- Szólni kell...
- Nem! - szóltam gyorsan. - Lily, ne, kérlek. Nem kockáztatnám meg, hogy bármi bajod essék! - Erre elmosolyodott, majd átölelt, és megcsókolt. Épp csak annyira, hogy nyelveink összeérjenek. - Ne csináld, kérlek!
- De igen... - mondta. - Nem veszthetlek el! - Erre én csókoltam meg. - Majd kutatok erről az átokról, és meglátjuk, mit találunk, addig is... Ezt a helyet senki nem ismeri, itt találkozhatunk... tényleg, te most Jaqueline hivatalos barátja leszel?
- Igen... - válaszoltam, miközben közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam.
- Akkor én a szeretőd vagyok! - mondta vidáman.
- Ez így feldob? Általában a nők nem szeretnek szeretők lenni! - mondtam, majd a nyakát kezdtem el csókolgatni.
- Érted bármit. Még ölnék is...
- Tényleg? - hökkentem meg.
- Igen, de tudom, erre nem kérnél meg. - A keze kezdett nagyon elkalandozni, meg az én ajkaim is.
- Valahogy így – mondtam, majd ledöntöttem az ágyra. - De ugye tudod, hogy...
- Nem érdekel, ha meghalok se, a tied akarok lenni! - Hát lehet ilyen kérésnek ellenállni?

Másnap!

- Ez így nem jó! - mondtam, úgy egy órával később. Még csak tíz felé járhatott az idő.
- Mi? - kérdezte fáradt hangon, majd a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Ez a dolog. Az életedet kockáztatom, ez pedig... - Az ujját az ajkaimra tette.
- Ennyi kockázatot vállalok – mondta, majd feljebb mászott és megcsókolt. - Ideje, hogy én is harcoljak érted, ne csak te értem. Megérdemled.
- Az nem érdekes, hogy megérdemlem-e vagy sem. Az álmomban meghaltál, és ezért akartam meghalni. Lily, nem akarlak... - Megint nem engedte, hogy végigmondjam.
- Hagyd ezt. Felejtsd el ezt a veszély dolgot. Vigyázok magamra, ígérem! - mondta. Majd felállt és felöltözött. Néztem egy ideig, mit csinál, majd feltérdeltem az ágy közepére.
- Már mész is?
- Muszáj, ha tényleg figyelnek, akkor nem maradhatok sokáig – mondta, majd felöltözve visszamászott hozzám, és adott egy csókot. Átkaroltam a derekát.
- Tudod, a rémálmom nem éppen rémesen kezdődött. - Meg akart szólalni, de most én nem hagytam. - Szarvasként sétáltam a tiltott rengetegben, aztán kiértem a másik oldalán, ahol egy napos, zöld, csodálatos helyre kerültem. - Kíváncsian mosolygott. Szerette volna tudni, mit hozok ki a dologból. - Zöldellő dombok, helyek látszottak, csillogó vizű patak, vízeséssel. És messzebb a patak parton ott ültél, és a lábadat a patakban áztattad. Emberként mentem feléd, de mire odaértem beesteledett, és a telihold ott ragyogott felettünk. A patak mellett volt egy zöld füves rét, ott térdeltünk egymással szemben, és gyönyörű voltál. - Elmosolyodott, de nem szólalt meg. - A fehér bőrödön megcsillant a hold fénye... - végigsimítottam a kezét. -..., de amúgy egészen körülfont az ezüstös sugár. Olyan voltál, mint egy tündér, vagy angyal.
- És aztán mi történt? - kérdezte kíváncsisággal teli hangon.
- Azt mondtad, hogy szeretsz, majd megcsókoltál.
- Szeretlek! - suttogta, mintha csak el akarta volna játszani az álombéli Lilyt. De én nem akartam, egy-két mozzanat viszont jó lett volna. Hozzá hajoltam, és megcsókoltam, majd elkezdtem leszedni róla a blúzát.
- Na...
- Nem jó – mondtam. - Az álmomban nem ellenkeztél – válaszoltam, mire elkezdett kacagni, és nem ellenkezett. Semmi ellen nem ellenkezett, tehettem bármit.

Úgy éjfél felé értem vissza a hálóba. Csak ott vettem le a köpenyt, és legnagyobb megdöbbenésemre mind ébren voltak. Még Peter is.
- Megjött az éjszakai vándor! - szólt Sirius komoran. Nem válaszoltam. A köpenyem betettem a ládámba, majd az ágyra vetettem magam. Végeredményben, most rosszkedvűnek kell lennem, nem? A többiek leültek mellém az ágyra.
- Mesélj! - szólt Remus.
- Mit? - kérdeztem. - Semmi különös...
- Á, csak tegnap majdnem meghaltál egy rémálomtól – kezdte Peter gúnyosan.
- Ma meg szakítottál Lilyvel! - fejezte be Sirius. Hm... nehéz az élet. - Miért? Mi ütött beléd? - Felültem.
- Mert? - kérdeztem, mintha nálam tök normális lenne, hogy életem nagy szerelmével csak úgy, hip-hop szakítok. - Mi közötök hozzá, mit teszek? - visszadőltem az ágyba, és a plafont kezdtem bámulni, és gondolkoztam. Vajon mennyi idő, míg kiderül Jaqueline számára, hogy én és Lily még mindig...
- És akkor holnap? - kérdezte Remus.
- Holnap összejövök Jaqueline-nal. - Peter leesett az ágyról. Sirius csuklott egyet, Remus meg komolyan hümmögött.
- Azért szakítottál Lilyvel, hogy holnaptól Jaqueline-nal járhass? Hogyan érte el? - kérdezte. No válasz. Peter felkaparta magát a földről, majd felállt, míg Sirius Remusra nézett.
- Gondolod, hogy Jaqueline megfenyegette Jamest?
- Aha...
- Nevetséges, mégis miért? Nem lenne olyan zsarolás, hogy Ágas ilyet tegyen.
- Még itt vagyok – szóltam bele a beszélgetésbe, majd felültem. Annyira elszánt volt a tekintetem, hogy Féregfark ijedten hátrébb ugrott, és Sirius is hátrébb csúszott. - Tekergő titoktartást kérek! - mondtam. A Tekergő titoktartás az olyan erősségű volt, mint a Megszeghetetlen eskü, csak, ha a miénket megszegted, nem haltál bele.
- Még szép! - lelkesült be Tapi.
- Ez nem olyan egyszerű – mondtam. - Ha olyas valaki tudja meg, akinek nem szabad, az egy ember életébe kerülhet, viszont szükségem van a segítségetekre. Így, aki nem bízik a titoktartási képességeiben, az távozzon. - Peter elindult kifelé, mi meg döbbenten néztünk rá. Az ajtóból még egyszer visszanézett.
- Nem kockáztatom senki életét – azzal távozott. Maradtunk hárman. Se Sirius, se Remus nem mozdult.
- Tehát? - kérdezték kísértetiesen egyszerre.
- A rémálmot, és azt, hogy majdnem belehaltam, Jaqueline idézte elő. Nem tudom, hogy, hogyan, vagy mikor, de ő tette. Azt mondta, a rémálmot képes a halálig fenntartani.
- És te vele akarsz járni? - hüledezett Tapmancs, de Remus lepisszegte.
- Megfenyegetett, hogy megöli Lilyt, így, ha nem járok vele... Muszáj találnunk valamit az átokról.
- Miért nem szóltál McGala...
- Mert figyeltet, úton útfélen, bár azt hiszem meg tudnám oldani, hogy megtudja, de ki tudja, hogy tudja az átkot rátenni az áldozatára. Én nem vettem észre, mikor megtette. Ráadásul azt mondta nincs ellenátok. Biztosan akarom tudni, hogy nincs!
- Segítünk keresni, de nemsokára itt vannak a RAVASZOK, és úgyis megszabadulsz Jaqueline-tól.
- Ha visszamenne örökre Franciaországba, akkor igen! De nem megy! Itt akar élni Angliában! - mondtam kétségbeesetten, mire összenéztek.
- Akkor kénytelenek leszünk kutatni. Izé... szóljunk Lilynek, hogy te nem...
- Ne – mondtam gyorsan. - Veszélyes lenne...
- Csak gondoltam, mielőtt megutálna.
- Majd... valahogy... - hátradőltem fáradtan. - Szóljatok Peternek, hogy bejöhet. Holnap majd... – magamra húztam a takarót, és már aludtam is.

Másnap át kellett esnem életem legrosszabb beszélgetésén: Jaqueline-nal.
- Most már járunk! - mondta mosolyogva. Nem válaszoltam, csak kihúztam a karom a kezéből.
- Megyek a könyvtárba tanulni – mondtam.
- Te sose szoktál tanulni! - mondta nevetve, és a park felé ráncigált. Durvábban ellöktem magamtól.
- Jaqueline, kérlek! Eddig este tanultam, mert a hülye rémálmaid kínoztak, most tudok aludni, de tanulnom azért kell.
- Au! Egy: ne lökdöss, kettő: most lejössz velem a parkba, három: hívj Line-nek!
- Egy: a pasid vagyok, akkor lökdöslek, amikor akarlak. – Legalább ennyi élvezetem legyen. Elsápadt, és elsavanyodott. - Kettő: nem megyek le a parkba, mert muszáj letennem a RAVASZokat, három: úgy hívlak, ahogy akarlak. - Azzal otthagytam. A sarkon azért még visszafordultam. - Négy: a barátod vagyok, nem a rabszolgád. - Ezek után, csak imádkozni tudtam, hogy emiatt ne bántsa Lilyt.

Leültem egy külön asztalhoz a könyvtárban, majd olvasgatni kezdtem a SVK könyvemet. Nem messze tőlem Vio, Lily, Remus és Sirius tanultak meg nevetgéltek. Lily jól játszotta a megbántottat, és a bánatost is. Néha rám pillantott. Mikor ezt a többiek észrevették tüntetően a könyve felé fordult. Néha letörölt a szeméből egy láthatatlan könnycseppet, és nem szólt egy szót sem. Órákon, mikor mellette ülök (mert elülni nem mindig lehet) leveleztünk, de nem túl feltűnően. Ott is jól játszott, legalábbis remélem, hogy csak játszott.
Mikor épp kezdett elegem lenni a nonverbális varázslatokból, Jaqueline lépett be a könyvtárba angyali mosollyal.
- Üdv! - szólt körbe, mire Madam Cvikker lepisszegte.
- Ez egy könyvtár! - szólt, majd visszaült az asztala mögé, Line pedig mellém. Adott egy puszit az arcomra, bár eredetileg nem oda akarta adni. Véletlen találkozott a tekintetem Lilyével. Ha tekintettel ölni lehetne... Aztán mikor meglátta, hogy nézem, gyorsan visszafordult a könyvéhez.
- Ne is törődj vele! - mondta Line. - Mit tanulsz, édes?
- Nonverbális varázslatok elméletét, drága – válaszoltam negédesen. - Mondd csak, Line...
- Igen? - miközben visszakérdezett Lilyt nézte.
- Hagyjuk, nem fontos... - sóhajtottam, majd felálltam. - Lemegyünk a parkba? - Csak azért kérdeztem, hogy minél távolabb tartsam Lilytől. Igen, remélem kutatnak...