Ha Holdsáp az úr!

Nem törődve senkivel és semmivel, felrohantam a hálóba, majd a ládámból kikutattam a frissen visszaszerzett térképet.
- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok – böktem rá, majd keresni kezdtem Remust. A parkban volt, és a birtok bejárata felé tartott. Otthagytam a térképet, majd mielőtt bárkinek bármit magyarázkodtam volna, rohantam Remus után. Remek, nem lehet egy kicsi nyugtom? Úgy rohantam, mintha az életem függött volna tőle, majd a bejárat előtt el is kaptam Remust.
- Hova mész? - kérdeztem tőle, miközben a tüdőm készültem kiköpni. A fenébe, többet kellene edzeni a csapattal.
- Közöd hozzá, Ágas? - Felsóhajtottam.
- Holdsáp? - kérdeztem.
- Érdekes az emberi test, a beszéd... - morogta. Éljen. Egy vérfarkas tudattal diskurálok. Lassan megértettem a dolgot, de nem akarok előre inni a medve bőrére.
- Nem mehetsz el! Remust kicsapnák... - mondtam. Hülyén érzem magam. Egyesszám harmadik személyben beszélek Remusról, mikor ő áll előttem!
- Annál jobb!
- De neked nem! - mondtam. Meg kell győzni, Holdsápot! - Ti egyek vagytok! Nem választatod magad el tőle. Ami neki jó, az neked is!
- Talán igazad van, de mondd meg őszintén, te nem vágysz egy kis szabadságra, Ágas? - Ez valószínűleg a szarvas énemnek szólt volna, ha lett volna. De mivel én animágus vagyok, nekem csak a kinézetem változik, a tudatom megmarad.
- Ágas nem létezik, Holdsáp. Holdsáp él, Ágas pedig én vagyok!
- Hát persze, hogy te vagy... Tudom, hogy a tudatod egy vele... de nem érzed, hogy milyen jó lenne állatként szabadon élni, James? - Húha... Klinikai eset.
- Nem... jelenleg – válaszoltam. Felmordult, majd tovább indult volna, de elkaptam a karját.
- Megígértem Remusnak, hogy mellette állok, nem hagyhatom, hogy elmenj...
- Rendben, rendben. Legalább igazolja, hogy egy igaz barátja tényleg van.
- Egy? És Sirius és Peter?
- Siriust ne említsd... ha teliholdkor a közelembe jön, széttépem! - Hoppá... Ezt jobb, ha elraktározzuk.
- Jó, rendben... Gyere vissza órákra...
- Rendben – morogta. Nehéz napok elé nézek, hacsak nem jövök rá, hogy Holdsáp tudatát hogy űzzem vissza a tudatalattiba. Visszaindultunk a kastélyba. Hát a reggelimnek annyi, Remusnak meg nem ajánlottam. Még csak az kellene, hogy vért, vagy valami hasonlót reggelizzen. Áh...

A mai első óránk átváltozástan. Mi más? Beültünk. Kivételesen Remus mellé ültem. Kaptam is Lilytől olyan pillantásokat, hogy azt az ellenségemnek se kívánom. Még Pitonnak sem!
- Mr Lupin, minden rendben? - Remusra néztem, aki körmeivel épp a könyvet tépte szét, mivel... Az Sirius könyve volt!
- Holdsáp, hagyd abba! - Vajon mi baja a vérfarkasnak Siriusszal?
- I-igen, tanárnő – mondta normális hangon, majd döbbent szemmel nézett tépett lapokra. A szeme kitisztult.
- Remus?
- Hogy kerültem ide? - kérdezte zihálva. Ajaj...
- Tanárnő kérem! - szóltam.
- Igen, Mr Potter?
- Remus azt hiszem beteg, felvinném Madam Pomfreyhoz...
- Rendben, de siessen vissza – bólintottam, majd megragadtam Remus kezét és magam után húztam. Alighogy egy kihaltabb folyosóhoz értünk, megállítottam.
- Semmire sem emlékszel?
- Nem, mire kellene? - kérdezte remegő hangon.
- Holdsáp... - suttogtam magamnak.
- Mi a baj, James?! - megragadta a karom.
- Nem tudom, de azt igen, hogy a drágalátos vérfarkas éned átvette a hatalmat!
- De hogy lehet ez? - kérdezte. Nemet intettem, pedig sejtettem. Régebben már megemlítettem, hogy néha Remusra, ha átalakult, hatott a jó szó. Ha rászóltam visszafogta magát, pedig emberi alakban voltam. Úgy gondoltam, akkor Remus tudata, az emberi tudat, a vérfarkasé fölé emelkedik, és befolyásolja tetteit. Ha ez igaz, talán fordítva is meg lehet tenni. De vajon miért most? És miért utálja Siriust? Köze lehet Remus érzéseihez?
- Mondd csak, neheztelsz valamiért Siriusra?
- Nem! Miért?
- Holdsáp gyűlöli Siriust. Azért tépted szét a könyvet.
- De miért? - Nemet intettem.
- Pihenj le... vagy visszajössz?
- Visszamegyek... Te tudod kezelni őt, igaz? - kérdezte aztán hirtelen megtorpanva. Bólintottam.
- Hallgat rám.
- Segítesz? - Erre is bólintottam. Még szép, erre vannak a barátok, nem?

Szerencsére ebédig Holdsáp nem tért vissza, így kezdtem ellazulni, és beszélni akartam Lilyvel is, aki megsértődött, mert alig voltam vele, ráadásul még meg sem tudtam neki mondani, miért... Épp ebédhez mentünk, és megláttam a többi lánnyal beszélgetni. Úgy gondoltam itt a legmegfelelőbb alkalom.
- Végre... - suttogtam, majd kivontam a lányok gyűrűjéből. Duzzogott, de láttam rajta, hogy örül, hogy törődök vele. Kíváncsi vagyok, mi jár abban a tündéri kis fejében. Amikor kicsit távolabb voltunk már a tömegtől, megcsókoltam.
- Mi volt ma veled?
- Remus... Majd elmagyarázom, így hosszú, de! - Valahol hatalmas sikítás hallatszott. Megfordultam. Remus és Sirius a földön verekedtek, és ami a legnagyobb döbbenetet okozta számomra, hogy Remus volt előnyben. Ami csak azért furcsa, mert fizikailag Sirius jobban edzett, ráadásul...
- Azonnal hagyjátok abba! - kiáltotta Lily, de nem hatott. Elengedtem, majd odamentem Remushoz, megfogtam, és lerántottam a kissé már kábult Siriusról. Szemében őrület, és Holdsáp csillogott.
- Holdsáp, megvesztél? - kérdeztem. Arrébb löktem, majd felsegítettem Siriust. Vérzett a szája, feldagadt a szeme... Alig állt a lábán. Jézusom, hiszen alig él!! Felvittem Madam Pomfeyhoz, aki majdnem szörnyethalt, mikor meglátta, de pár bájital után kezdtem megnyugodni, hogy túléli. De mintha kómában lett volna. Jézus istenem... Kinyílt a gyengélkedő ajtaja, és Vio rohant be.
- Sirius... - Szemei könnyben áztak, majd átölelt, és elkezdett zokogni, mikor Sirius agyonvert arcára nézett. Meg kell találnom Holdsápot, mielőtt nagyobb marhaságot tesz.
- Ki tette vele? - kérdezte, nem válaszoltam. Mondjam, azt, hogy Remus? Lehet, hogy jobb, ha tőlem hallja, végül is... Beszélnem kell Dumbeldore-ral, még a végén kicsapják Holdsáp miatt!
- Holdsáp – válaszoltam, mire döbbenten leült Sirius ágyára.
- Remus?!
- Nem, hanem a vérfarkas énje. Nem tudom, miért, vagy hogyan... De vigyázz Siriusra, ne engedd Remust a közelébe. – Felálltam.
- Hova mész?
- Dumbledore-hoz... Majd este minden elmagyarázok. Ha Lily, keresne, mondd meg neki, hogy fél óra múlva a tónál vagyok.
- Oké... rendben.

Az első utam az igazgatóhoz vezetett.
- Gumicsótány. - A kőszörny félreugrott, és meg felmentem és bekopogtam.
- Á, James, gyere be! Miben állhatok rendelkezésedre? - kérdezte aggodalmas arccal.
- Gondolom, eljutott már önhöz a hír, hogy Remus...
- Igen, igen – bólintott. - Sejtem, mit akarsz kérni, de azt hiszem nem tehetek mást. Madam Pomfrey értesített Mr Black hogylétéről.
- De nem Remus volt, vagyis, nem úgy, ahogy gondolják...
- Hanem? - kérdezte. Szemében remény csillant, hogy megmagyarázom, hogy Remust kimentem.
- Mint ön tudja, Remus vérfarkas. - Csodálkozva felhúzta a tekintetét. - És amikor vérfarkas lesz, elveszti az emberi tudatát. Tehát van egy másik tudata, mely amikor nincs telihold, nincs jelen. Én azt vettem észre, hogy ez a tudat, most hatalmat akar a másik felett... - mondtam, majd rápillantottam. - Van értelme annak, amit mondtam?
- Van – válaszolt mosolyogva. - És gratulálok, nekem nem jutott eszembe ez az alapvető megoldás. Elmehetne professzornak, jól ad elő... - Döbbenten rápislogtam. Én tanárnak? Hm... végül is?
- Akkor nem csapja ki, Remust?
- Nem – hangzott a megnyugtató válasz. - De kénytelen leszek valamit tenni ellene. Egyelőre felfüggesztem. És nem mehet a gyengélkedő közelébe. - Bólintottam. Végül is, így is jó...