Tokyo, este 20:00

Aya, elegáns és egyszerre szívtipró öltönyében feszített egy iroda előtt, várva arra, hogy behívják. Vörös haja a szokotnál kicsit sötétebb volt, mintha a nap bíbor fénye beszínezte volna. Violakék szeme metszően tekintett mindenkire.

Nyakkendője nem volt, s a zakója alól kilátszott makulátlan fehér inge, amely szabadon hagyta nyakát és mellkasának kicsiny részét, sejtetően.

Aki csak elhaladt az iroda mellett, férfi s nő egyaránt, mentében  ránézett, egy pillanatra sem tévesztve szem elől a gyönyörű férfit.

- Aya-kun, bejöhetsz. – szólt ki az ajtón egy magas, nyúlánk, meglehetősen jóképű férfi. – Foglalj helyett – mutatott egy fotelra, miközben alaposan szemügyre vette új alkalmazotját. – Tudod, a szakmánk megköveteli, hogy mindig jól nézzünk ki. S ahogy elnézem, te megütöd a mércét. Mindig öltönyben kell lenned, ez a munkaruhád. Elmondok pár fontos szabályt. Az egyik az, hogy nem beszélhetsz egyik vendéggel sem durván, közelségét nem utasíthatod vissza, még ha olyan ronda is, mint Quasimódó. A másik szabály az, hogy sosem lehetsz szerelmes egyik ügyfeledbe sem.
Ha ezeket megértetted, még egy kérdést fel tennék neked… Hajlandó vagy sexre is?

   Aya ridegen nézett a férfira, újdonsült főnökére, majd tagadást nem tűrő hangon válaszolt:

- Nem.

- Értem… Ez a modor ellenálhatatlanná tesz téged a hölgyek körében, de sose legyél olyan hideg, hogy megfagyjanak karjaidban. Különben kirúglak, és visszamenőleg elveszem a fizetésedet.

  Aya bólintott, hogy megértette, majd a férfi bevezette őt a szórakozóhely nagytermébe, ahol magárahagyta, hogy dolgozzon.

 Aya belépése nagy port kavart a hölgyek körében. Minden szem rászegeződött. Ő viszont nem zavartatta magát, magabiztosan, mintha csak modell lenne, egy, a bárpultnál ülő nőhöz ment, leült mellé, s megkérdezte tőle, mélyen búgó hangján:

- Meghívhatom egy italra?

  A nő először csak bambán pislogott, majd zavartan bólintott. A poharát egy szuszra kiitta, miközben szemét a helyes hoston tartotta, annyira zavarban volt a férfi szépségétől.

Aya, magát meghazudtolva beszélt, azaz leginkább csak tömören kérdezett a nőtől, s nagyokat hallgatott, miközben violakék szemét a nő szemébe mélyesztette, az pedig hosszan és bő mondatokban válaszolt.

A nő, annyira belemelegedett a társalgásba, s annyira tetszett neki Aya, hogy lassan egyre közelebb és közelebb húzódott, majd egy hirtelen mozdulattal, száját Aya szájára tapasztotta.

Bérgyilkosunk egy darabig tűrte, majd enyhén megszorítva a nő csuklóját, eltolta magától.

- Ha megbocsájt – mondta, miközben felállt, otthagyva a nőt, s a terem másik végébe ment, s leült egy asztalhoz, egy másik hölgy mellé.

 A bárpultnál ülő nő féltékenyen nézte riválisát, s egy nagy levegő vétel után, felállt, majd az asztalhoz lépve leült Aya mellé, megragadva nagy, meleg kezét.

- Fizetek neked egy italt – suttogta a fülébe.

  Aya-kun, miközben hallgatta a nő halk suttogását, szemét a tőlük nem messze ülő nőre vetette, kinek barna haja szabadon terült el vállain, s igéző kék szeme hősünket mustrálta.

- Elnézést, - szakította félbe eme hármas idilt egy vékonyka hang – meghívhatom egy italra?

  Aya szemét a megszólítójára szegezte, akin egy térdigérő, zöld színű, egyrészes ruha volt, nagy kék szemei szemérmesen pislogtak a hosszú fekete szempilla alól, s válig érő világosbarna haja hátul egy zöld selyemszallaggal volt összetűzve.

Az ismeretlen szépség, két kezét szíve előtt összekulcsolva, lábait szorosan összezárva, csillogó tekintettel nézett a vörös férfira, majd egyet kacsintott, s valami olyasféle mozdulatot csinált, ami Ayát ledöbbentette, majd felállt, karonragadta az alacsony termetű lányt, s egy félreeső, félhomályos kis zugba húzta.

- Hogy haladsz Aya-kun?

- Omi?

- Hai. – felelte a lánynak öltöző fiú, megerősítve egy fejbólintással, majd kicsit szomorkásan, lemondóan hozzátette. – Manx ötlete volt, hogy így feltűnés nélkül a közeledbe lehetek, s megfigyelhetem a szórakozóhely látogatóit és dolgozóit.

  Míg kis barátunk magyarázott Ayának, az ridegen végighallgatta, majd fejét a két nő felé fordította, akik még mindig ott ültek az asztalnál.

Szemét összehúzta, majd halkan megjegyezte:

- Lássunk munkához. – s zsebrevágott kézzel kilépett a sarok takarásából, s elindult az asztala felé.

- Hé, Helios-kun. – állította meg egy férfi, az oszlopnak támaszkodva, mellkasán keresztbefont kézzel, lesütött szemmel.

- mhh? – Fordult felé Aya, kérdőn.

- Ma vagy itt először – kezdte az ismeretlen férfi, miközben hosszú, sűrű szőke haját fellebentette válláról egyik kezével, s smaragdzöld szemét hősünkre szegezte. – és máris három hölgyet szövögetsz a hálódba.

- És? – kérdezte, talán még ridegebben, és egyszerre közönyösen.

- Ha ha ha ha ha – nevetett fel hangosan, miközben fejét hátra vetette. – Nincs esélyed kismókus. – s kavagva tovább állt.

- Ne is törődj vele. – rezzent meg Aya, s a hang gazdájának kezére nézett, mely vállán pihent. – Csak látva a sikereidet, megpróbált rádilyeszteni.

  Aya megfordult, s így szemből láthatta, ahogy rámosolyog egy fekete tüsis hajú, tizennyolc körüli fiú.

- Tudod, ezen berkekben versengés folyik, ki mennyi nőt csábít el. Eddig Motoki, becenevén Ámor a csúcstartó. Az én nevem Hiroshi, alias Pinki. – hajolt meg udvariasan Aya előtt. – És a te neved?

- Aya. – hangzott a hideg és egyszerű válasz.

- Örülök, hogy megismerhetlek Aya-kun. – nyújtotta mosolyogva kezét hősünk felé. – Azaz Helios.