3. fejezet

A Nap felkelt és elkezdődött. Michiyo átváltozott. Felvette eredeti alakját. Mert az eddigi alakja csak boszorkány volt. A tisztás közepére állt és eltüntette a fénygömböt. Az igazi alakja nyugodságot áraszt. Természetessége kihat mindenkire. Tekintete nyugodt. Alakja aranyban pompázik. Lehunyta szemeit. A Nap megvilágított mindent, Michyt, a letarolt tájat, a kis csapatot. Eközben Sesshoumaru is figyelt. A lány maga elé tette tenyereit és megjelent benne egy kicsike gömb, ami zölden ragyogott és elengedte. Az leesett a földre, és abból kinőtt egy nagyon kicsi facsemete. Erre Michy elkezdett lüktetni. Váratlanul kezével lecsap a földre. Egy pillanatig mindenki azt hitte, hogy nem történik semmi, de tévedtek. A táj mintha életre kelt volna. Egyszerűen gyönyörű látvány volt! Ahogy a táj meggyorsítva megújult! Fantasztikus!  Mindenki el volt ragattatva! Valóban ilyet még nem láttak soha.

 -      Jaj ne! Kezd fogyni az erő, amit fel lehet használni! Csak tarts ki még egy kicsit! Kérlek! Még egyszer sem hagytál cserben! - gondolkodott Michy.

 -      Valami gond van. Milyen erő fogyhat? Talán a fából jövő erő? Biztos. De hogy tudnák segíteni? – töprengett Inuyasha. Mindezt a gondolatsort hallotta a leány és egy mosolyt csalt az arcára.

 -     Mindjárt kész! – örvendezett. És valóban. Kész lett. Felépítette a letarolt tájat. A kezét elvette a földről és egy nagy sóhaj hagyta el ajkait. Le kellett térdelnie. Nagyon kifáradt. Pár percig síri csönd volt, leszámítva a madarak örömteli éneküket. Ez a pár perc elég is volt neki, hogy összeszedje erejét. Máris jobban volt. A csendet ő maga törte meg.

 -     Induljunk. A közelben van egy nagyobbacska falu. Ott megpihenhetünk. A kérdéseiteket majd felteszitek. Gondolom éhesek és fáradtak vagytok. – mondta kifulladt hangon. – Sesshoumaru te is gyere. Nem fogsz belehalni, ha egy napot emberek közt fogsz eltölteni.

A mondat végére visszaváltozott boszorkánnyá. A ruházata olyan volt, mint Sangoé. Az eredeti ruhája megrémisztené az embereket. Ezek után mindenki szó nélkül követte. Az erdőben mindenki felzárkózott. Csak Sesshoumaru volt lemaradva egy kicsit.  

 -     A faluban megszállunk pár napra és minden kérdésetekre választ kaptok. – intézte szavait a fiatalsághoz.

 -     Kérdezhetnék valamit most?

 -     Persze Miroku. Mondjad. – válaszolt Michy.

 -     Ki vagy te? – tette fel a szokásos kérdést, amit a lány már nagyon unt. Erre megállt.

 -     Yamashita Michiyo. A mindenség megteremtőjének leszármazottja. Az Aranyherceg. – Erre Sesshoumaru is közelebb jött. Tudni akarta ki ez a lány.

 -     Aranyherceg? Ő kicsoda? – kérdezte Kagome

 -     Az apám viselte egykoron ezt a címet. De ne is foglalkozzatok ezzel. Menjünk tovább.

 -     Aranyherceg? Az a bizonyos Aranyherceg? Akkor ő, ő a lányuk! És én hogy bántam vele? Akár meg is ölhetne! – rémüldözött Sesshoumaru.

-     Várjunk csak. Én már hallottam erről a névről. – gondolkodott hangosan Miroku. Minden szem rászegeződött.

 -     Jaj ne Miroku! Miért kell neked ennyi mindent tudni? És most meg fog hajolni, ezzel elárulva engem! – keseredett el Michy. Ezt Inuyasha nem hallotta, mert a lány nem engedte. Ebben a pillanatban Miroku arcára a döbbenet, a félelem és a tisztelet jelei vegyültek. Azonnal meghajolt.

 -     Hogy a fene vinné el! Tudja! Mindegy. Mit számítana pár óra késés? Kicsit hamarabb jött, de sebaj. – jött a gondolatmenet Michytől.

 -     Hajoljatok meg! – mondta Miroku fenyegetően a többieknek – Nem hallottátok?!

 -     Miért kellene meghajolnunk?  - értetlenkedett Sango

 -     Mert ő a Mindenség Ura! Maga a Káosz! Az ő kezében összpontosul a hatalom. Egy szempillantás alatt elpusztíthat mindent és mindenkit. Hatalma van minden felett. – ismertette a tényeket Miroku. Az összes szem Michyre vándorolt.

 -     Miroku! Állj fel! – utasította a szerzetest. – Utálom, ha hajolgatnak előttem. Szóval többet ne csináljátok! Rendben? És most menjünk. Majd a fogadóban mindent megtudtok. – szólt Michiyo ‘ nem vitatkozom ’ stílusban.  A többiek lapítva követték őt. Nem mertek megszólalni. Az út közben mindenki kigondolta a kérdéssorozatát. Még jó bő fél órát mentek az erdőben, Sesshoumaru a fákon. Egyszer sem szólaltak meg. Az idő szép és kellemes volt.

 -     Na végre kiértünk az erdőből! És ott van a falu! – mutatott a kis völgy felé Michy.

 -     Hát ez nem egy kis falu az biztos! – szólalt meg végre Inuyasha.

 -     És nézzétek! Mekkora a falu főnökének a háza! – ámult Shippo.

 -     Gyertek menjünk! Nagyon éhes vagyok. 

 -     Michy! Ez jó ötlet így bemenni ide? Az öltözékünk sok mindent elárul. – szólt Sesshoumaru, aki idő közben megkedvelte a lányt.

 -     Nem lesz semmi baj! Efelől biztosíthatlak titeket. – nyugtatott meg mindenkit Michy.

Közben meg is érkeztek a falu bejáratához.

-       Mit akartok idegenek? – kérdezte rosszallóan a kapu őre

-       Szállást szeretnénk hét személy és egy macska részére. – szólt Kagome.

-       Jártatok már a faluban? – kérdezett ismét az őr

-       Még nem, de… - kezdte volna Kagome, de félbeszakították

-       Igen, jártunk már a faluban. És mondja meg a tisztelt főnökének, Ichihana úrnak, hogy ideje lenne leváltani az őrséget kellemesebb személyiségekre. – ezt mind Michy Inuyasha háta mögött mondta el, tehát a kapuőr nem tudta, hogy ki beszél.

-       Hogy mersz így beszélni velem te fruska? Na majd én megtanítom neked mi a tisztelet! – kiabálta a kapuőr és megindult volna a lány felé, ha ő nem mutatja arcát és kilépett Inu mögül.

-       Te fogsz engem tiszteletre tanítani? Na ne nevettess! – mondta flegmán Michy és ezzel az őr a kapunak csapódott. Aztán szépen lecsúszott róla. Nem lett nagyobb baja, hisz rajta volt a páncélzata. Utána nyögve bocsánatot kért.

-       Kérem, bocsásson meg Úrnőm. Nem tudtam hogy te vagy az! Kérem! Fáradjanak beljebb. A falu mindig szívesen látja őméltóságát és kedves barátait! – hajlongott az őr.

-       Hűha! Nem tudtam, hogy ilyen nagy jelentőséget mutatnak Michy felé. – szólt Miroku.

-       Én sem. De én majdnem elnevettem magam. Ez nagyon jó volt! – örvendezett Kagome.

-       Nem vagyok kíváncsi a bocsánatkéréseidre. Inkább végezd a dolgod. Egyedül is eltalálok Natsuo házához.

-       Igenis kisasszony! – hajolt meg utoljára az őr és távozott.

-       Nah végre bent vagyunk. Szóval. Amit láttatok, csak egy csepp volt az erőmből. Ichihana Natsuo a falu vezére és főnöke. Nagyon kedves mindenkivel és nagyon jól ismerem. Nem fog megijedni tőletek. Már megszokta, hogy démonok jönnek mennek a falujában. Ugyanis a falu fontos pozíciót foglal el a környék életében. – ismertette a tényeket Michiyo. Elég gyorsan elértek ahhoz a házhoz, amit kerestek.

-       Legalább nem kell hallgatni Miroku hazudozásait. – szólt Shippo.

-       Hazudozások? Kérem szépen, mi mindig szellemeket űzünk a fogadókból! – vitatkozott a Szerzetes.

-       Na persze! – szólt Shippo és gyorsan elbújt Kagome vállán, nehogy baja essen. Jól felhúzta Mirokut.

-       Héhéhé! Álljatok le! És vegyétek elő a legkedvesebb mosolyotokat. Sesshoumaru. Ha akarsz velünk jössz, ha akarsz nem. De ha nem jössz legalább a környéken legyél. Rendben? – kérdezte Michy.

-       A falu melletti erdőben leszek. – vont vállat Sesshoumaru.

-       Rendben. Akkor mi menjünk. – utasított mindenkit Michy. Amint beléptek, egy szolgálólány fogadta őket. Meghajolt, utána elvezette hőseinket Ichihana úrhoz. A főszoba nagy volt és tágas. A helyiség közepén foglalt helyet Natsuo. Örült Michiyónak. Már rég látták egymást.

-       Kedves Michiyo! Örülök, hogy meglátogattál. – szólt Natsuo. Fiatal volt még. Talán a harmincat sem érte el. Viszont nagyon talpraesett volt. Vállig érő fekete haja lófarokba kötve hordta. A ruhája semmivel sem volt különb a faluban élő férfiakénál. Arca meghazudtolja korát. Talán a sok munka és gond tehette öregsége jeleit. – És lám, végre elhoztad magaddal barátaidat. Szolgálóim mondták, hogy szállás kellene pár napra. Kérlek, maradjatok nálam. Megtiszteltetésnek venném! – eközben a lányok ámultak az egész szobán. Még nem láttak ennyire elegáns és egyszerű, mégis pazar és kellemes helyet.

-         Köszönöm, hogy megengeded az ittlétünket. Nagyon hálás vagyok. – mondott köszönetet Michy és olyan hangosan korgott a gyomra, hogy mindenki meghallotta. A lány el is szégyellte magát. A többiek kuncogva nevettek, de ők sem voltak jobb helyzetben. Mindenki éhes volt.

-       Bocsánat. – pirult el a lány.

-       Ugyan. Igaz, késő van már a reggelihez, de egy kis ebéd előtti evéshez nincs. – szólt a férfiú és intett az egyik szolgálónak, hogy hozzon enni és inni a vendégeknek. Nem telt bele sok idő és itt is volt az ennivaló. Ők gyorsan befalták az összeset és máris jobban voltak.

-       Húha! Ilyen finomat még nem ettem! – mondta ki a szavakat Shippo.

-       Bizony! Hoppá. Majdnem megfeledkeztem erről. – szólt hangosan Michy és megköszörülte a torkát. – Hadd mutassam be a barátaimat! Ő itt Kagome Higurashi. Mellette Inuyasha. Sango, a szellemirtó, ő pedig Miroku a szerzetes. Kirara, Sango macskája, Shippo a rókaszellem és Rin, az árva kislány.

-       Érdekes társaság vagytok. – mondta Natsuo.

-       Igen. Nagyon is. És ha most megbocsátasz, de szeretnék beszélgetni a barátaimmal, ami nagyon hosszú lesz véleményem szerint. – mondta nyugodt hangnemben Michy, miközben barátaira nézett mosolyogva.

-       Hogyne. Hana elkísér titeket. – szólt Natsuo

-       Köszönjük. – mondott köszönetet Michy. A kis társaság elindult szobáik felé. Michy az utolsók között távozott, de a férfi még hátraszólt neki

-       Michiyo. Beszélnem kell veled. – mondta komoly hangnemben Ichihana. – Nem tűr halasztást. - Michy értetlenül nézett a férfira, de maradt.

-       Mondjad. Mi lehet olyan fontos? – kérdezte a lány.

-       Tegnap érkezésetek előtt egy hatalmas erejű szellem suhant át a falu felett. Igaz, ember vagyok, de ezt az aurát mindenki érezte. Azonnal megnéztem, hogy merre ment. Észak felé tartott. Tudom, hogy ezt neked megmondhatom. És voltak vele különös lények is. Ha jól láttam, akkor darázsfélék lehettek. – fejezte be mondandóját Natsuo. Michiyo nem volt meglepve. Tudta, hogy figyelte őket Naraku.

-       Köszönöm, hogy szóltál. Annak a szellemnek a neve Naraku. Egy hatalmas és idegen aurát érzett és meg kellett neki néznie. Vagyis engem. Ha megint erre járna, gondolatban hívj engem. Azok a lények, pedig valóban darazsak voltak, méghozzá mérgezőek. Ügyeljetek arra, nehogy megmarjanak titeket. És most mennem kell – szólt a leány.

-       Jó. Addig maradtok, ameddig jól esik.

-       Köszönöm. – és ezzel Michy elindult a szobák felé.

-       Végre hogy itt vagy. Mit beszélgettél vele? – kérdezte Inuyasha

-       Egy perc és itt vagyok. – és eltűnt a lány.

-       Sesshoumaru! Itt az ideje, hogy csatlakoz hozzánk. – hívta Michy Sesshoumarut

-       Itt vagyok. – jött meg a hívott személy.

-       Nos akkor kezdhetjük is. – és ezzel megfogta Sessh kezét a lány és teleportáltak. Sesshoumaru kicsit megijedt, de miután megérkeztek, megnyugodott.

-       Ez a lány. Mellette mindig nyugodt vagyok. Remélem, jobban megismerhetem. – tűnődött Sessh.

-       Akkor kezdjük. – szólt Michy. A többiek köré csoportosulva figyelték minden egyes szavát. A lány megkért mindenkit, hogy ne szakítsák félbe. Mindenki megígérte.