Boldogság és búcsú

Az esküvőt egy héttel azután tartották, hogy Aya telefonált. Mindössze heten tudtak róla: a jegyespár, a tanúk, az anyakönyvvezető, a pap és az orgonista, aki a nászindulót játszotta.

A menyasszony hosszú fehér ruhát viselt, fátyol takarta arcát. A vőlegényen világos öltöny volt fekete csokornyakkendővel, alatta fekete ing. Mindketten ragyogtak a boldogságtól.

A szertartás végén Yohji szinte áhítatosan emelte fel a felesége arcát fedő csipkét.

-Most már az enyém vagy –suttogta.

-És te az enyém… -felelte ő, majd megcsókolták egymást.

Sakura és Omi mosolyogva nézték az ifjú házasokat. Miután gratuláltak nekik elindultak haza.

-Gondoltad volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, mikor megismerted Yohji-kunt? –kérdezte a lány.

-Őszintén szólva mikor felkért, hogy legyek a tanúja, kishíján megfulladtam egy korty italtól –felelte a másik, miután megrázta a fejét. –Figyelembe véve, hogy mi történt vele a múltban, és hogy viselkedett azután a nőkkel… De most mérföldekről látni rajta, hogy szerelmes.

-És hogy nagyon boldog.

-De meddig? Ha Ran megtudja…

-Jajj, ne is mondd, Omi-kun! A hideg kiráz a gondolatra. Bálványozza a húgát. Ha megtudja, hogy Yohji-kun megkörnyékezte, kétlem, hogy kapásból az fog eszébe jutni, hogy fülig belehabarodott…

-Sokkal valószínűbb, hogy arra gondolna, hogy ki akarja használni, aztán eldobja. Akkor pedig elborul az agya, és addig nem lehet lenyugtatni, amíg át nem szabta a képét. A legjobb lenne, ha előbb tudna arról, hogy házasok, és csak utána engednénk a közelükbe, de ez sajnos kivitelezhetetlen. Aya-chan nem akarja. Úgyhogy bízzunk benne, hogy nem jut a fülébe. Különben Yohji halott ember.

Elérték az üzlet hátsó bejáratát, ezért Omi leállította a kocsit, majd kiszállt és kinyitotta az ajtót a lánynak.

-Köszönöm, hogy elhoztál –mondta ő, mikor kiszállt.

-Semmiség. Kellemes pihenést. Szia.

-Neked is. Szia –felelte, majd bement.

*

Miután Yohji megállt a bolt melletti kis garázsban és kisegítette feleségét a kocsiból első dolga volt ölbe kapni. Ő felsikkantott meglepetésében.

-Mit művelsz? –kérdezte.

-Az új asszony nem lépheti át a saját lábán a küszöböt.

-A lakás küszöbét, mi pedig még elég messze vagyunk attól az ajtótól… több emelettel lejjebb…

-És ez zavar téged? Mert engem nem izgat…

-Na de mit fognak gondolni a szomszédok?

-Hogy boldog ifjú pár vagyunk, akik alig várják az új életüket.

-Na igen. Aztán mikor visszamész New Yorkba sajnálkozni kezdenek, hogy bedőltem annak a „szörnyű nőcsábásznak”. Én meg magyarázkodhatok, hogy nem hagytál magamra a bajban, csak nem hagyhatod ott az üzletet, de nem szeretnénk, ha a kicsi Amerikában nőne fel, ezért inkább a távházasság mellett döntöttünk.

-Sajnálom. Tudom, hogy ez mindhármunknak nehéz lesz, de nem akarom, hogy veszélybe kerüljetek.

-Tudom. Nem is megrovásnak szántam –simogatta meg férje arcát, majd ismét átkarolta a nyakát. Érezte, hogy még szorosabban öleli. Közben elérték a lakást. Aya kivarázsolta Yohji zsebéből a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. A férfi belépett, majd a sarkával berúgta maguk mögött. Egyenesen az ágyhoz ment, majd letette rá a lányt.

-Egy perc, és jövök –suttogta a fülébe.

Ráfordította a kulcsot a bejárati ajtóra, majd eltűnt a fürdőben. Pár pillanattal később egy lavórnyi orchideával tért vissza.

-Virágot a virágnak –nyújtotta át a hatalmas csokrot.

Aya meghatottan simított végig a gyönyörű szirmokon.

-Ezt igazán nem kellett volna… -Épp elég ideje segített a virágüzletben, hogy tudja, ez a csokor meglehetősen drága lehetett.

-Ez semmiség ahhoz képest, amit adni szeretnék neked, drágám. Nagyon szeretlek –ölelte át Yohji.

-Én is téged.

Ezután már nem a szavak beszéltek. Átengedték a terepet a vágyaknak…

*

Yohji és Aya a reptéren álltak. Letelt a hónap, amit a férfi Japánban tölthetett. Pár perc, és fel kell szállnia a gépre. Nehezére esett itthagynia a családját, de nem tehetett mást. Ha tovább marad, a fiúk esetleg gyanakodni kezdenek…

-Vigyázz magadra, kérlek! A kicsinek szüksége lesz az apjára, és különben is, beleőrülnék, ha elveszítenélek.

-Ne aggódj, nem olyan könnyű eltenni engem láb alól… Igaz, a bátyádnak lenne rá esélye, de neki egyelőre oka nincs rá –vigyorodott el.

-Ne tréfálkozz ezzel! –feddte meg a nő.

-Rendben. De te is ígérd meg, hogy óvatos leszel! És azonnal értesítsetek, ha megindul a szülés!

-Úgy lesz…

-Kérlek, nagyon vigyázzatok rá! –szólt oda most a közelben álló barátainak.

-Ne aggódj, Yohji-kun, minden rendben lesz. Igaz, Omi-kun? –válaszolt neki Sakura.

-Hát persze. De meg mernék rá esküdni, hogy ezt ma már vagy hússzor-harmincszor elmondtuk –sóhajtott ő.

-Jól van, na! Majd megnézem, te hogy fogsz aggódni, ha a te gyereked lesz útban…

Omi csak mosolygott ezen a kijelentésen.

A hangszóróból felszólítás harsant, Yohjinak indulnia kellett. Kezetfogott Omival, adott egy puszit Sakura arcára, majd még egyszer megcsókolta Ayát. Szorosan ölelte magához, mélyen belélegezve illatát. Aztán mikor elengedte belenézett könnyező szemébe, és rámosolygott.

-Találkozunk öt hónap múlva. Addig is számolom a napokat…

-Én is. Nagyon fogsz hiányozni.

-Te is nekem.

Ezekkel a szavakkal búcsúzott, majd elindult az ellenőrzés felé.

Miután a repülő felszállt az ablakon át visszanézett a városra. Nehéz szívvel gondolt az előtte álló magányos hónapokra, melyek alatt kénytelen titkolózni a legjobb barátai előtt. Nem tudta elképzelni, hogy fog így Ran szemébe nézni. Ugyanakkor kirázta a hideg, ha eszébejutott, hogy megtudja az igazságot… Szerette volna megérni a baba születését, márpedig erre nem lenne túl sok esélye, ha a sógora rájönne, hogy hamarosan nagybácsi lesz belőle. Ez egy elég komoly hátránya a titkos esküvőnek… Végül ilyen gondolatokkal aludt el. Mikor legközelebb kinyitotta a szemét már a kontinens felett repültek.

Késő este volt, mire a gép leszállt New Yorkban. A vámmal szerencsére most sem volt probléma, de taxit csak nehezen tudott fogni, így éjfél is jócskán elmúlt, mire megérkezett a közösen bérelt házukba. Mintha ez még önmagában nem lenne elég lehangoló nem találta a kulcsait, ezért kénytelen volt csengetni.

„A fiúk nyilván nagyon boldogok lesznek, hogy felverem őket…” –gondolta lemondóan.

Már épp nyúlt a gomb felé, mikor mögötte nyílt a kapu, és Sena lépett be rajta. Yohji megkönnyebbülten fújt egyet.

-Jó estét, vándor –köszönt rá vidáman a fiú.

-Neked is. Merre jártál?

-A kávézóban. Az egyik törzsvendég nálunk ünnepelte az ötvenedik születésnapját, úgyhogy túlóráztam.

-Hála Istennek ezen apró kegyéért! Én ugyanis elkevertem a kulcsokat, és kétlem, hogy a többiek jó néven vennének egy hajnali ébresztőt…

Sena vigyorgott.

-Sikerült elintézned az ügyeidet?

-Részben, de úgy tűnik fél évente egy-egy hónapot odaát kell majd töltenem…

-Komoly dologról lehet szó. Ha segítség kell, szólj nyugodtan.

Yohjinak fülig szaladt a szája amint a fiú a zárra fordította a figyelmét, de igyekezett komoly hangon felelni:

-Nem, kössz, egyedül is boldogulok.

-OK. –Az ajtó kinyílt, így aztán bementek, és eltették magukat másnapra.