Viszontlátás

Lassan három hónap telt el azóta, hogy a Weiss elhagyta Japánt. New Yorkba érkezésük után azonnal nyakig ültek a megbízásokban. Kémkedés, túszmentés, bűnözők likvidálása… nem volt szabad percük. A fedőcégük most egy zenés kávézó volt, külön helyiséggel az elit vendégek számára. Egyszerre három pincért alkalmaztak: kettőt az alsó szinten, egyet az emeleten. Általában felváltva voltak bent az üzletben, félnapos váltásban.

Aznap épp Yohji váltotta volna Rant, de korán ért be. Mivel csörgött a telefon, de senki más nem volt a közelben (Ran fenn volt a VIP-szobában) felvette.

-Hallo, Greatest Hit’s Cafée.

-Jó napot, beszél ön japánul?

-Igen. Miben segíthetek? –próbálta megőrizni a komolyságát.

-Hála az égnek! Én egy ismerősömet keresem. Yohji Kudohnak hívják. Úgy tudom, ezen a számon elérhető.

-Én vagyok az. Kivel beszélek?

-Aya vagyok. Sürgősen beszélnünk kell. Nagyon fontos.

-Mondd csak, figyelek.

-Biztos, hogy más nem hallja?

-Igen. Miről van szó? –kezdett ideges lenni.

A lány mély levegőt vett, mielőtt kimondta:

-Gyereket várok tőled…

Yohji hálát adott a jó sorsának, hogy ült, mert különben biztos kiment volna alóla a lába.

-Ez biztos?

-Igen. Voltam orvosnál.

-Huh… Figyelj, megpróbálok mielőbb elszabadulni, és odautazni. Kérlek, ne nyugtalankodj! Meg fogjuk oldani valahogy. Amint lehet megyek. Ne erőltesd meg magad semmivel!Inkább kérj segítséget valakitől!

-Yohji, terhes vagyok, nem beteg. Köszönöm, hogy aggódsz, de ez azért mégis csak túlzás. Számomra úgy tűnik: kettőnk közül te vagy idegesebb.

-Lehetséges –mosolyodott el a férfi. A határozott hang magához térítette. –Azonnal hívom a repteret, és foglaltatok egy helyet a reggeli gépre, aztán szólok a fiúknak, hogy elutazom.

-Rendben. Várlak. Szia.

-Viszlát holnap.

-Yohji!

-Igen?

-A bátyámnak ne szólj, kérlek!

-Ne aggódj, egyelőre nem áll szándékomban meghalni.

Ezután letették a telefont.

-Kivel beszéltél? –hallotta Yohji Ran hangját.

-Te itt vagy? Észre sem vettelek…

-Csak az előbb jöttem le. Nem válaszoltál.

-Ja, egy ismerősöm hívott. Sürgősen el kell utaznom. Holnap indulok. Nem tudom, mikor jövök vissza. Lehet, hogy pár nap, de az is elképzelhető, hogy hónapokba telik.

-Értem –felelte a barátja.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétel nélkül el is hitte. Egyrészt hallotta Yohji utolsó mondatát, másrészt a viselkedését is furcsállta: feltűnően ideges volt, és nem nézett a szemébe.

-Tartanád még egy kicsit a frontot, míg lefoglalok egy helyet? –kérte.

-Persze –felelte Ran, majd kiment az irodából.

Yohji pár percig még csendben ült a bőr fotelben. Eléggé összezavarta, amit a lány közölt vele.

-Szóval apa leszek… -motyogta maga elé.

Ahogy kezdte megszokni a gondolatot egyre inkább tetszett neki. Igaz, meg volt róla győződve, hogy többé nem lesz képes szeretni, de az utóbbi időben minden szabad pillanatában Ayára gondolt. Eleinte azt hitte: a bűntudat okozza, hisz bizonyos értelemben kihasználta őt, valamint egyfolytában hazudik Rannak. Most viszont kezdett rájönni, hogy ez más, sokkal több… Szerelmes belé.

Aya viselkedése arra utal, hogy viszonozza az érzéseit. Reménykedett benne, hogy ez és a baba elég ahhoz, hogy igent mondjon neki. Azt viszont nem tudta, hogy azután mihez fog kezdeni. A foglalkozása miatt nem lennének biztonságban mellette. Végül úgy döntött, hagyja a dolgokat menni a maguk útján, és felvette a telefonkagylót.

*

Mikor a gép leszállt Tokyoban Yohji még mindig azon törte a fejét, hogy mit mondjon Ayának. Úgy érezte: még soha nem volt ilyen bizonytalan, mint most. Elvégre nősülni készül, méghozzá titokban.

A vámvizsgálaton hamar túlesett, hisz csak egy kisebb bőröndöt hozott magával. Taxit is gyorsan sikerült fognia, így hamarosan megérkezett az üzlethez.

A lány mosolyogva felnézett, mikor megszólalt az ajtó feletti csengettyű.

-Segíthetek? –kérdezte, de aztán felismerte őt.

-Ami azt illeti, igen… Segíthetnél kitalálni, mi legyen a születendő kisbabánk neve. Nekem ugyanis elképzelésem sincs.

-Nem számítottam rá, hogy ilyen korán ideérsz.

-Én sem, de hát mit csináljunk? A gép pontos volt és a vámnál sem akadékoskodtak.

-Ami a nevet illeti, nekem a Yume és a Yohji tetszenek.

-Hm. Yume Kudoh… Nem hangzik rosszul. Remélem kislány lesz, és a mamájára fog hasonlítani.

-Ezek szerint vállalod a kicsit?

-Kételkedtél benne? –kérdezte sértődötten. –Ez fáj.

-Úgy gondoltam nem akarod, hogy megzavarja az életed –hajtotta le a fejét.

-Figyelj rám, kislány! –emelte fel az állát a férfi. –Az én életemen már nincs mit megzavarni, azt neked már sikerült. Mióta bemásztál az ágyamba másra sem tudok gondolni, csak a te szép pofikádra. Eddig úgy hittem: többé nem lehetek szerelmes, de te bebizonyítottad az ellenkezőjét. Elloptad a szívem és elvetted az eszem. Nem érdekel, hogy mi a bátyád véleménye, felőlem fel is robbanhat, akkor is elveszlek. Csak mondj igent, kérlek!

A lány szemébe könnyek szöktek, és ismét elfordította a tekintetét.

-Igazán semmi szükség rá, hogy a baba miatt –kezdte könnyeivel küszködve, de Yohji a szavába vágott:

-Fenéket a baba miatt! Három hónapja csak téged látlak álmomban, ahogy rámnevetsz, átölelsz vagy megcsókolsz. Azóta nem voltam nővel. Senki nem kell rajtad kívül. A gyereket pedig már most imádom. Viszont… -bizonytalanodott el.

-Igen?

-Félek, hogy bajotok esik, ha velem lesztek. Hisz tudod, mi vagyok…

-Emiatt ne aggódj. Mi ittmaradunk, te pedig visszamész New Yorkba.

-Ezek szerint visszautasítasz?

Az arcán őszinte fájdalom látszott.

-Dehogy. De akkor is így lesz a legjobb. Házasok leszünk, de nem élünk majd együtt. És… -Aya tétovázott, de folytatta. –Szeretném, ha senki nem tudná. Főleg Ran nem. Olyan kiszámíthatatlan. Nem akarom, hogy bántson.

-Édes vagy, de nem hiszem, hogy teljesen titokban lehetne tartani. Sakura-channak mindenképp el kell mondanunk. És Ominak is. Ők lehetnének a tanúink. Mit szólsz?

-Rendben. Nekik elmondjuk. De másnak nem. Legalábbis egyelőre –szorította meg szerelme kezét a lány.

-Remek. Most, hogy ezt tisztáztuk, lépjünk is rögtön a tettek mezejére. Te beszélj Sakura-channal, én meg elmegyek Omihoz, és az engedélyeket is megszerzem. Minél előbb túlesünk rajta, annál jobb. Nem örülnék, ha meggondolnád magad.

-Ne félj, nem fogom.

Búcsúzóul megcsókolták egymást, majd Yohji felvitte a bőröndjét a szobájába, és a hátsó ajtón át elindult az új Persia irodája felé.

Út közben azon gondolkodott, hogy milyen szerencsés is. Hisz kapott mégegy esélyt az élettől a boldogságra. Még ha távházasságot is készülnek folytatni, Aya akkor is az Ő felesége lesz, és az Ő gyerekét hozza a világra alig fél év múlva. Igaz, ha leendő sógora tudomást szerez a dologról, akkor akár meg is áshatja a saját sírját, mert biztosan sushit csinál belőle. Mondjuk meg is érdemelné. A baba egyértelműen az esküvő ELŐTT fogant, tehát gyakorlatilag tönkretette a menyasszonya jóhírét. A menyasszonya… Milyen furcsa és egyben kellemes érzés így gondolni rá. Már tényleg alig várta az esküvőt.

Mikor odaért szinte azonnal bejutott Omihoz, ami eléggé meglepte, de örült neki. Mint ahogy ő is a viszontlátásnak.

-Nem hiszek a szememnek. Yohji Kudoh! Úgy tudtam, hogy ti is átmentetek New Yorkba Rannal.

-Úgy is van. Csakhogy akadt néhány sürgős elintéznivalóm, úgyhogy visszajöttem. Igazából a segítségedet szeretném kérni.

-Ülj le! Kérsz valamit inni?

-Egy wiskyt elfogadnék. Köszi.

-Miről van szó?

-Szükségem lenne egy esküvői tanúra, és rád gondoltam.

-Hogy mi?! –kérdezte köhögve. A hír hallatán félrenyelt.

-Jól hallottad. Jól vagy?

-Igen. De mégis hogy akarod ezt megoldani? Veszélybe kerülhet.

Yohji megrázta a fejét.

-Ő ittmarad Japánban.

-És hogy fogod ezt megmagyarázni neki? Kétlem, hogy simán belemegy.

-Már mindent tud. Ő maga ajánlotta.

Omi ismét fulladozni kezdett.

-Elmondtad neki, hogy mi vagy?!

-Nem. Én nem.

-Ezt nem egészen értem.

-Kapaszkodj meg! Aya Fujimiyát veszem feleségül.

-Ran mit szólt hozzá? –kérdezte végül barátja, mikor végre szóhoz jutott.

-Nem tudja. És egy jó darabig nem is fogja megtudni. Csak neked és Sakura-channak szólunk. És még mielőtt megkérded, ez sem az én ötletem volt.

-Miért házasodtok össze?

-Mert szeretjük egymást. Meg hát…

-Igen?

Yohji büszkén vigyorogva folytatta, minden szót kihangsúlyozva:

-Hamarosan szülők leszünk, és a gyereknek házasságban kell megszületnie.

-Jól sejtem, hogy ezért kell ilyen titokban zajlania mindennek?

-Igen. Aya szeretné elkerülni, hogy a bátyja összekaszaboljon. Vállalod?

-Természetesen. De nem vállalok felelősséget a testi épségedért.

-Meg tudom érteni. De lenne még valami… Én legkésőbb egy hónap múlva visszamegyek Amerikába. Szeretném, ha vigyáznál a családomra, mikor én odaát vagyok. Másban nem bízom, csak benned. Sakura-chan segít majd neki az üzletben, ahogy eddig is, de…

-Ne is folytasd! Természetes, hogy gondoskodom a biztonságukról. Számomra ti hárman jelentitek a családot, bármi történt is a múltban.

-Köszönöm. Örülök, hogy így gondolod. Most mennem kell. Nem akarom lekésni az ebédet. Majd hívlak, ha pontosat tudok az esküvőről. Viszlát, kölyök.

-Viszlát.

Kezet fogtak, majd Yohji elment. Omi mosolyogva figyelte az ablakból, ahogy fütyörészve kilép az épületből.

„Ha tudnád, hogy az esküvőd után tényleg egy család leszünk…” –gondolta.