Mission

Tokyo, este 23:00

A Boumy szórakozóhely egyik asztalánál egy fiatal és gyönyörű nő ült. Barna haja szabadon terült el vállain. Macska zöld szemeivel kitartóan méregetett egy, a bárpultnál álló, több nő által körülvett, magas, nyúlánk férfit. Tépett fekete haja finoman keretezte éles, szép metszésű arcát. Felfigyelve az ismeretlen nőre, lehengerlő mosollyal lerázta a hölgyeket, majd magabiztosan és elegánsan a nő asztalához lépett.

- Jó estét hölgyem, szabad?

   A nő bólintott, s a férfi leült melléje.

Szerelmesen búgtak össze, felszabadultan beszélgettek, látszott, a férfi mestere a csábításnak.

Egy-két heves csók váltás után kézenfogva távoztak az épületből, s utukat egy viszonylag sötét, kivílágítatlan utcába vették.

  A fiatal férfi védelmezőn magához szorította a nőt, biztatva, hogy nincs mitől félnie.

A nő, retiküljéért nyúlt, mintha keresne benne valamit.

- Jaj – sikkantott egyet.

- Mi a baj? – kérdezte a férfi, s közelebb hajolt a nőhöz.

- A zsebkendőm. – felelte a nő kedves hangon, s a földre mutatott.

  A férfi elmosolyodott, majd előzékenyen lehajolt érte. Kezével lassan megfogta a fehér csipkészsebkendő egyik sarkát, amikor váratlanul lélegzete akadozni kezdett, nyakát pedig szorítani valami.

Reflex szerűen odakapott, hogy meglazítsa nyakkendőjét, ám hiába kereste, nem találta. Ekkor, villámszerűen hasított belé a felismerés, hogy nincs is nyakkendője, s valóban, egy selyemsál szorítását érezte, amely gyilkos kígyóként tekeredett nyaka köré.

 Hiába próbált szabadulni, levegője egyre fogyott, mintha nem is egy gyenge nő folytogatná. Huszonnégy évnyi élete lepergett szeme előtt, s a hangok a rejtély homályába merültek.

Rémlett neki, mintha rendőrautó szirénáját hallaná, majd egy éles fájdalom hasított tarkójába, s mielőtt még lehunyta volna szemét, a mélységbe zuhant egy női körömcipő egyre távolodó kopogása.

Tokyo, de. 11:00, Kitten’s House

- Ken, igyekezz. – kiáltott be a virágüzletbe Yohji, lehajtott tetejű kabriojában ülve, s rágyújtott egy cigarettára. – Semmi kedvem késő este megérkezni. – ezt már csak magának morogta.

- Megyek már. – felelte vidáman Ken, megállva az ajtóban, vállán egy jól megtömött utazótáskával. – Biztos nem jössz Omi? – fordult a mögötte álló fiatal barátjához. – Aya már biztos nem jön, de te? Szuper lesz a tengerparton. Kár lenne kihagyni.

- Ne aggódj. Megleszek itthon. S Aya-kunt se hagyhatom egyedül az üzletben.

- Akkor szevasztok. – intett kezével Ken, majd a kocsihoz lépve táskáját a hátsóülésre dobta, maga pedig beült Yohji mellé. – Jók legyetek! – kiáltotta, Yohji intett kezével, majd a gázpedálra taposva elindultak.

Omi, miután barátai autója eltűnt egy utcafordulóban, visszalépett az üzletbe, s folytatta a növények gondozását. Időnként oldaltpillantott Ayára, aki az üvegajtók tisztogatásával foglalatoskodott, majd egy lemondó sóhajtással gondolt a sós tenger hűs vízére, s a strandolókra.

Nem szóltak egymáshoz semmit sem. Aya szokásához híven magában morfondírozott, vagy gondolkodott, Omi pedig szokásától eltérően ábrándozott.

  A délután folyamán, aznap először, nyílt az ajtó.

Omi, kedves mosollyal fordult a zaj irányába, hogy köszöntse vevőjüket, ám önkéntelenül is meglepett kiáltás tört fel belőle. Nem az jött, akire számított.

- Manx?!

  A fiatal, vöröshajú nő intett kezével, majd anélkül, hogy szólt volna bármit is, elindult a garázs felé.

Aya automatikusan az üzlet ajtajához ment, ráfordította a kulcsot, majd a táblát megfordította: ZÁRVA; s követte a bájos kritikert.

Omi lemondó sóhajjal vette le magáról kötényét, s lebattyogott a többiek után.

- Aya – fordult Manx a vörös férfi felé – van egy feladatom számodra. – Táskájából lassan kivett egy nagy, sárga borítékot, majd átnyújtotta a kíváncsi, de arcáról semmit sem lehet leolvasni, fiatal férfinak.

  Aya érdeklődéssel szakította fel a borítékot a  ragasztásnál, majd alaposan szemügyrevette a tartalmát. Először megnézte a fényképeket, majd többször elolvasta az utasításokat. Miután végzett, sokat mondóan a kritikerre nézett, s válasz helyett bólintott, hogy megértette, majd felment a szobájába.

Ezeket az eseményeket Omi érdeklődéssel, s nagy kíváncsisággal figyelte, s várt, mikor kerül ő is sorra. Nem értette ezt a titokzatosságot.

Nagy szemeit Manxra vetette, aki, látván a kölyök képét, kicsit elmosolyodott, majd egy másik borítékot vett elő.

- Ez a feladat nagy odafigyelést igényel. Fontos, hogy helyt állj, bármilyen nehéz is.

  Omi kibontotta a borítékot, s miután elolvasta, hogy mi is lenne a feladatta, elakadt lélegzettel Manxra meredt, majd kiabálva, s talán kissé rémülten, megragadta a kritiker karját.

- Manx, ezt Persia komolyan gondolta? Én… én nem  akarok beöltözni.

- Omi-kun, te ügyes fiú vagy, ezt a feladatott is könnyen megoldod. – mondta Manx együttérzően, majd hozzátette – Mivel Ken és Yohji nyaralnak, kettőtökre maradt ez a feladat. Könnyedén elintézitek.