Gyönyörű verőfényes nap volt. Egy fiatal, iskolai egyenruhás fiú kilépve az Iskola épületéből a robogója felé tartott. Nagyon jó kedve volt, habár szívesen mellőzte volna az aznapi munkát. Hirtelen megállt, elmosolyodott, majd gyorsabb léptekkel közelített járműje felé. Egy lány állt kétkerekűjének támaszkodva, lehajtott fejjel. Szemmel láthatóan szomorú volt.

- Miu-san hogy vagy? – kérdezte vidáman.

- Oh, Omi-kun. Nem valami jól.

- Hogy hogy? – Omi hangja kíváncsian csengett.

- Tudod, a kedvenc énekesem a tegnapelőtti koncertjén bejelentette, hogy egy időre visszavonul. – keseregte a lány, majd az utolsó szavaknál egy-két könnycsepp hullt ki a szeméből. Táskájából elővett egy fényképet és egy cd-t.

- Mi az? Megnézhetem? – kíváncsiskodott Omi. A lány ránézett barátjára, és félve átnyújtotta a kincseit.

- Igen, de nagyon vigyázz rá, mert ez az utolsó cd-je, és ezen a képen is ő van, melyet ajándékba kap minden vásárló. Azért is különleges, mert limitált szériás. Csak 500 darabot adtak ki, és enyém a 425. – ezt már büszkébben mondta.

- Oh. Igazán helyes. – mondta Omi, és egy kicsit elpirult, miközben a fotón szereplő nőt nézte.

- Csak nem tetszik neked? – kérdezte Miu Omi képébe mászva, kicsit kaján vigyorral. – Habár megértelek. Ha fiú lennék, mindent megtennék azért, hogy összejöhessek vele. – elpirult, két kezét arcára tette, Omi pedig elképedve nézte ezt a különös rajongást. – De mivel lány vagyok, ezért azzal is megelégednék, ha a barátja lehetnék.

*HORUS*

- Olvasta a cd borítóját Omi.

- Még sosem hallottam egy számát sem.

- Neem?! – kiáltotta elképedve Miu. – Ezt sürgősen pótolnod kell. Gyere, még talán kapható a cd. Ha nincs elég pénzed, kisegítelek. – Azzal a lány kézen ragadta Omit, majd elráncigálta egy zenebolt felé.

- Na de a robogóm!! – Omi kétségbeesetten próbált visszamenni járművéhez, azonban Miu erősen fogta, így nem volt menekvés.

-Majd visszajössz érte. Nem lopják el. Sietni fogunk.

-Miu-san nem mondtad hogy ekkora sor lesz. – mondta elcsigázottan Omi, és nagyot sóhajtott. – Már vagy fél órája állunk itt. – végig pásztázta tekintetét a hosszú ember soron.

- Hát nem is tudom. Annyi már biztos nincs, hogy mindenkinek elég legyen. Megkérdezem valakitől, hogy mire várnak. Elnézést. – bökte meg az előtte álló vállát. – Megkérdezhetném, hogy mire vártok?

- Horus koncertjének felvétele kapható. Ízis is rajta van. Csak ezen. A cd-n nem szerepel. Ezért is állnak itt ilyen sokan.

- Oh, komolyan?! – csillant fel Miu szeme. – a barátomnak csak a cd kell. Az még kapható? – Omira mutatott. A másik alaposan  szemügyre vette a barna fiút.

- Szerintem még kapható. Mindenkinek a koncert felvétel kell. Szerintem ne is állj itt, hanem menj előre és mondd, hogy mit akarsz venni. Mások is ezt csinálják. – amint ezt elmondta, előre fordult, magukra hagyva a „tudatlanokat” (megjegyzés: rajongó létére kicsit flegma:P)

- Hallottad ezt Omi-kun?! – suttogta Miu, barátja fülébe. – Menj előre, és vegyél magadnak egy Horus cd-t, és ha már ott vagy, vedd meg nekem a koncert kiadást is. – azzal Omi kezébe nyomott egy kis pénzt és egy papírdarabkát, melyre ráírta, hogy mit szeretne. Omi kicsit zavartan haladt előre a sor mentén. Mindenki őt nézte, fürkészően, hogy vajon miben sántikálhat. Az üzlet ajtajához érve megállt, nagy levegőt vett, majd amikor kinyílt az ajtó, elhadarta hogy mit szeretne venni. Még mielőtt az eladó kezébe csúsztatta volna a papírfecnit, az vidáman ráköszönt.

- Omi, te itt?!

- I…igen. Szia Sayaka. Hát te? – kérdezett vissza Omi, és szemét az ismerős barna szempárba mélyesztette. A virágüzletbe ez a huszonéves fiatal nő törzsvendégnek számított. Nagyon jól tudta, hogy Yohji miatt jár hozzájuk, sokszor a pártjára is állt. Jó beszélgető viszony alakult ki közöttük.

- Itt dolgozom. – Felelte mosolyogva. –Szóval Horus?

- Igen, Horus utolsó cd-jét. – felelte Omi magához térve.

- Á, értem.  Nem tudtam hogy rajongója vagy.

- Nem vagyok, csak ajánlották. – kicsit elhalgatott, mert Sayaka zavarba ejtően nézte őt, miközben mosolygott.

- És a kis barátnődnek, aki a sorból ágaskodva néz minket, a koncert felvétel kell? – suttogta Omi fülébe. Az fülig pirulva bólintott, elbódulva a női parfümtől. – Mindjárt hozom. Egy kis türelmet. – Kis idő mulva újra megjelent, kezében egy kis szatyor. Omi kezébe tette, a pénzt elvette, majd egy csókot küldve a levegőben Omi felé, becsukta az ajtót.

- Na, sikerült?! – kérdezte Miu.

- öööh… Azt hiszem igen.

- Mutasd. – kapta ki a srác kezéből a szatyrot. – Aha, ez a tiéd, ez a cd. … Oh. De jó. Itt van!! Megszereztem. Sürgőssen haza kell mennem!!!!

- De hát mért? – kérdezte Omi kicsit riadtan, látva barátja reagálását.

- Hogy hogy mért? Hát megnézni a koncertet. Igaz, hogy ott voltam, és láttam őket élőben, de újra és újra megakarom nézni.

- Hát jó. – sóhajtott Omi, és a kezében lévő cd-re nézett.

- Ne aggódj, ha megszeretnéd nézni, kölcsönadom, de először én megnézem vagy hússzor. Illetve eljöhetsz hozzánk is. – kacsintott Omira.

- Rendben. Majd egyszer. Először megszeretném hallgatni.

- Ez csak természetes. – mosolygott. – Oh köszönöm. – egy csokikóstolóstól elvett egy darab finomságot. Gyakran álltak ki emberkék, nyakukban egy doboz, amely tele volt az új termékekkel. Amolyan reklám féle.

- Nem, köszönöm. – Omi udvariasan visszautasította a kínálást, majd miután elvált Miutól, a suli felé vette az irányt. Megnyugodva sóhajtott fel, mert a robogója még ott volt, ahol hagyta.

Winds irodaház

- Ki volt ez a férfi Horus? – Kérdezte Eiri, miközben a távolodó férfit nézte.

- Csak a managarem. - * nagy sóhaj* - kicsit nehezen értette meg, hogy pár hónap szabadságra mentem. Annyiból megkönnyebült, hogy nem leszünk pénz szűkében. A cd-imet és a koncert felvételeimet veszik mint a cukrot.

- Ez elég jó hír. Nem értem mért vagy letörve?!

- Kicsit furcsa most, hogy nem kell próbákra mennem. Nem követnek fotósok. – elmosolyodik. – habár azt sem tudják hogy hol vagyok. Elég jól titkoltok.

- Ja, már ismerheted Lisettet annyira, hogy az embereiért ki áll, és nem lenne olyan hű de jó dolog, hogy ha kiderülne, hogy most mit is csinálsz. Remélem ezt neki sem mondtad el.

- Ugyan dehogy! – kapta fel a fejét. – Eszembe sem jutott.

- Akkor jó. Amúgy meg – kezét Horus vállára tette – itt is vannak próbák, azaz edzések. Gyere. Ideje gyakorolni.

- Oh igen. A testedzés nagyon fontos dolog.

- Lisette az irodájában ült, és jegyzeteit nézte. Koya vele szemben ült.

- Kaptunk egy levelet Mimitől.

- Komolyan? És hogy van? – kérdezte Lisette, de nem nézett fel az iratokból.

- Nagyon jól. Egy fényképet is küldött. – ezután ellhallgatott, majd látva Lisette érdektelenségét, sóhajtott egyet. – Attól nem lesz jobb, ha nem veszel róla tudomást.

- Nem érdekel. Új életet kezdett. Több szót nem akarok hallani erről.

- Hiányzik neki. Biztos vagyok benne. – mondta magában Koya.

- Hogy állunk? – Lisette kérdésére Koya magához tért, de egy kicsit még értetlenül nézett a doktornőre. Az látva Koya zavarát, megismételte a kérdést erősebben megnyomva rajta a kérdőjelet. – HOGY ÁLLUNK?!

- Oh. Bocsánat. – kicsit idegesen előkereste a jegyzetet, melyen az adatok voltak, majd miután megnyugodott, belekezdett az ismertetésbe. – Pompásan. Az embereknek ízlik. Minden kerületben van két tucat emberünk, és kínálgatják a járókelőket. Már csak a hatásra kell várnunk.

- Remek. Két nap múlva indíthatjuk a második fázist.

Kitten’s House

Az üzletnél a szokásos zsivaly volt. Iskoláslányok tucatjai tolongtak  bent és kint egyaránt, mivel nem fértek el. Az üzlet mögül egy lány kukucskált. Szemével keresett valakit, de bárhogy is próbálta megtalálni az ismerőst, nem sikerült. A fiúk nem jöttek ki a boltból, a lányok tömkelege pedig mindent eltakart.

- Rég láttalak Katy. – az ismerős hangra megrezzent, majd hátranézett.

- Aya… - szája ugyan mozdult, de teste nem. Nem  tudta mit tegyen. Nem mert a szemébe nézni. Igaz, hogy Aya nem tudott Hitori csókjáról, de őt akkor is zavarta. Egyikőjük sem mozdult. Végül Katy törte meg a csendet. – Téged kerestelek.

- Mit szeretnél? – Ez már sok volt. Végképp nem tudta mit lépjen. Erőt vett magán, sóhajtott egy nagyot, majd mélyen Aya violakék szemébe nézett, közelebb lépett hozzá és belekezdett. – Szeretnék veled beszélni. Lehetőleg egy olyan helyen, ahol senki sem zavar meg minket. – Aya bólintott, majd elindult ahhoz a parkhoz, ahol már egyszer beszélgettek egymással. Amikor odaértek, és leültek a padra, Katy azt hitte, hogy Aya majd megkérdezi tőle, hogy hol volt eddig. De semmi nem történt, csak némán ültek egymás mellett.

- Mimi elment. Az anyukájával. Új életet kezdett. – Katy, bár bizalmasabb dolgot nem akart közölni a csapatjáról, úgy érezte, ezt azért elmondhatja neki. De semmi reagálás nem történt. – Hiányoztam? – tette fel a kérdést újabb hallgatás után. De Aya még csak rá sem nézett.

- Erről akartál beszélni? – Aya hangja rideg volt, nem az a lágy és meleg, mint amikor utoljára látták egymást.

- Tudom hogy nem jelentkeztem. De… meg volt az oka. – majd magában hozzá tette. – hogy is mondjam el neki az igazat. Talán megutálna, vagy nem bízna meg bennem többé. – ismét fennhangon – de felbukkant egy ismerősöm, és bár én nem voltam és vagyok szerelmes belé, ő mindig vigyázz rám, és zavarba ejtett hogy megcsókolt. Nem mertem a szemed elé kerülni.. és… és azt sem tudom hogy ezt most mért mondtam el! – izgatottan nézett Ayára, aki most már végre rá figyelt, de tekintete furcsa volt.

- Nem fog ez így menni. Jobb lesz ha véget vetünk ennek. – Aya szavai késdöfésként hatottak Katyre.

- Mért? – ebben az egyszerű kérdésben minden benne volt. – Újra akarod kezdeni? Az elejétől? – Katy, erőt venvén magán, és mert dühös is lett, belekezdett szerelmi életének egyik legnagyobb csatájába. – Megint nem veszel rólam tudomást, csak ha már életveszélyben vagyok? Hiszen tudunk egymás múltjáról. És azt is elmondtam, hogy miért nem jelentkeztem. Tudom, hogy jobban is bízhattam volna benned, de pont ettől féltem. – Aya megelégelve a „női kiborulást” felállt. Katy azonban megragadta a karját. – Nem mehetsz el. Így nem. Így nem hagyhatsz itt. Szeretlek. – Ahogy ezt kimondta, szájon csókolta Ayát. A férfi nem tiltakozott, de nem is nagyon reagált rá. Csak állt ott. Amikor ajkuk egymástól eltávolodott, Katy nagyon szomorú volt. Egy darabig csak nézte vörös szerelmét, majd szó nélkül elszaladt, könnyeivel küszködve. Aya csak nézte, nézte míg szemei láthatták. Kezét szájára tette, hogy ujjaival is érezze a lány ajkának melegét.

- Sajnálom. – mondta halkan, majd visszaindult a Kitten’s Housba.

Az iskolában

- furcsa, Miu ma nem jött suliba.

- Omiii-kuun!!! – Omi hátranézett és türelmesen bevárta, míg az egyik osztálytársnője utoléri. – De jó hogy látlak. Miu beteg. Otthon van, de megkért rá, hogy szóljak neked. Jó lenne hogy ha elmenél hozzá, és vinnéd a cd-det is, amit a múltkor vetettek.

- A cd-t? – kérdezte Omi, de választ már nem kapott, mert a lány már szaladt is a barátnőihez. Amint hazaért, átöltözött, felkapta a Horus cd-t meg egy csokor virágot, és elindult Miuhoz.

Kop, kop,…. Csingg , csiiiiing.

*ajtó nyítódás*

-Jónapot kívánok. Tsukiyono Omi vagyok. Miu-san barátja.

- Oh, Omi-kun. Gyere csak be. Miu már nagyon vár. Menyj csak be a szobájába, a konyha után balra a második ajtó.

- köszönöm szépen. – az ajtóhoz érve bekopogott a szobába. – Miu-san én vagyok az Omi-kun. – Az ajtó kinyílt, és Miu ott állt egy száll pizsamában.

- Oh, csakhogy megjöttél. – rántotta be a szobájába a pironkodó Omit. – Feltétlenül meg kell mutatnom valamit. – a cd-t berakta a lejátszóba. – hallgasd! – Omi figyelmesen hallgatta. Ez volt az egyik kedvenc száma. Már vagy legalább húszor meghallgatta. A szám végén Miu kikapcsolta a lejátszót.- Na milyen? Ugye te is hallottad? – Omi kicsit zavartan ült ott, nem igazán tudta, hogy barátnéja mire is gondol. – Horus az én nevemet mondja.

- Tényleg? … És hol? – kérdezte döbbenten Omi.

- Hát az egész szám alatt engem hív. Tényleg nem hallotad? Nem lehetsz ennyire kasu. – Szegény fiú csak pislogott. Hiába hallgatta meg még vagy tízszer a számot Miuval, egyszer sem hallotta azt, amit a lány váltig bizonygatott. – Most sem hallottad? – Omi nemlegesen bólintott. – hjaj, reménytelen eset vagy Omi-kun. – ágya alól kivett egy nagyobb üvegtálat, amely televolt csokoládéval. – Kérsz?

- Nem köszi. Ez milyen csoki?

- Oh ez? ilyet kínálnak város szerte mindenhol. Téged is kínáltak csak neked nem kellett.

- ja tényleg. De már lehet kapni az üzletekben?

- Ugyan dehogy. Csak ha ízlett, akkor visszaírsz nekik, felveszik az adataidat, és már küldik is annyi mennyiségben, amennyiben csak akarod. Nagyon finom. Biztos nem kérsz? – kínálta meg újra két falat között tömöt szájjal.

Winds irodaház

- Teljesen kivagyok. Ez az edzés kimerítőbb mint száz fellépés. – nehezedett a korlátra Horus. – Mi a baj Katy? – nézett a mellette állóra.

- semmi.

- Biztos? Mert nekem nem úgy tűnik.

- Tényleg semmi.

- Lányok! Indulás! – szakította félbe a társalgást Lisette.

- A második státusz?! – kérdezte az ajtóban hirtelen megjelenő Koya.

- Igen. – Lisette megerősítette egy fejbiccentéssel. – Eiri a kocsiban vár. Horus, ez a te álarcod. Vedd fel. – Horus csillogó szemmel nézte a gyönyörű álarcot, majd feltette. Példáját követte Katy is, de már kevésbé ilyen lelkesedéssel.

- A Hitamai parkhoz megyünk? – kérdezte a volán mögül Eiri, teljes harci díszben.

- Igen. Koya! Indísd el a hullámkibocsájtót.

- Vettem.

- Az meg micsoda? – Horus kíváncsian nézte a kis dobozkát, amit Koya tartott az ölében, majd egy gombnyomásra villogni kezdett egy kis kijelző.

- Üzenetet küld a rádió, tv, magnó, és hangszórókon keresztül azoknak az embereknek, akik a csokin keresztül felkészültek a „ befogadásra”.

- Nem esik semmi bajuk? – kérdezte a magyarázat adójától, Lisettől.

- Természetesen nem.

- Na persze. – Gondolta magában Katy.

- Akkor még is mire jó? – kíváncsiskodott tovább Horus.

- Majd meglátod. – Ezzel le is zárta a további kérdezősködést Lisette.

Amint a gombot Koya lenyomta, Tokyo szerte terjedni kezdtek a hanghullámok. Emberek százai, ezrei mentek ki az utcára, és ki pizsamába (megjegyzés: közben besötétedet), ki utcai ruhába, a Hitamai park felé indultak. Mire mindenki odaért, már a Ladyes készenlétben állt, hogy végrehajtsa a tervét.

Weiss

- Aya! Hol voltál? Lennél szíves válaszolni?

- Ugyan Yohji. Hagyd békén.

- De Ken. Arról volt szó hogy segít. Erre ő is meg Omi is itt hagynak minket egyedül.

- Nem mintha nem élveznéd. – morogta a fogai között Aya.

- Valamit mondani akarsz? – nézett rá Yohji.

- Csak annyit, hogy JOBB DOLGOM IS VAN, MINT ITT BÁJOLOGNI A SOK CSITRIVEL!! – Aya totál kiborult, oda sem figyelt Yohji színváltós arcára, hanem becsapta az ajtót, és elvonult a szobájába.

- Ne felejsd el hogy este dolgunk van! – kiáltotta utána Ken.

Mire a Weiss a parkhoz ért, a művelet nagyrésze már lezajlott. Emberek tömege feküdt a földön, eszméletlenül.

- Ladyes! – kiáltotta Ken. – Most végetek.

- Oh. Ne mondd, Keni fiú – mondta gúnyosan Eiri. – Előbb is jöhetettek volna. Azt hiszem – nézett körül – most már egy kicsit késő. Vagy szerintetek nem?!

- Nem! – azzal megindult a harc.

Volt valami különös ebben a harcban, mely a Weiss minden tagjának feltűnt. Világítás nem volt, valószínűleg áramszünet volt, és ellenfeleik alakját sem látták. Sőt! A harc stílus más volt. Tulajdonképpen csak a hangok egyeztek. De nem állhattak le csak úgy, és kérdezhették meg, hogy ugyan már miben mesterkedtek, miközben támadások sora zúdult a fejükre. Yohji sikeresen leterítette ellenfelét. Még nem folytotta meg, mert az mozdulatlanul feküdt a földön. Ezután Ken, majd Aya és legyűrte ellenfelét.

-         - Vajon melyik lehet Katy? – gondolkodott magában Aya. – Mert nem vele harcoltam az biztos. Lehet hogy Yohji vagy Ken végzett vele?! – Izgatottan kereste meg a sötétben társaikat, és miután megyőződött arról, hogy nem ölték meg ellenfeleiket, megkönnyebült. – De akkor hol van Omi? Lehet hogy ő…? – eszét vesztve rohant a csatahangok után, hogy megakadályozza az esetleges tragédiát. Omi egy eldugott kis helyen küzdött az életéért. Ellenfele szívósabb volt mint a többi. Nem győzött félreugorni a hosszú fegyver elől. Észre sem vette, de már társai ott álltak a közelben, és nézték a küzdelmét.

- Nem kell segítség!! – kiálltotta oda barátainak. Azok nyugodtan figyelték. Szorgalmasan szúrkált támadója felé, majd amikor az majdne megölte őt, Omi célba talált. Ekkor furcsa dolog történt. Az áram hirtelen visszajött, és a park ismét fényárban úszott.

- Csak a maszkot. Vedd le a maszkot. – szugerálta Aya, és reménykedett, hogy nem „ő” van alatta.

- Ahogy a test zuhant a föld felé, próbált megkapaszkodni valamiben. Omi kitért előle, de véletlenül a maszkot leverte…

- NEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!! – Omi a zuhanó test után kapott, hogy elkapja. – MIUUU-SAAN!!! – Ordítása zokogásba fulladt. A földön térdelt, karjában barátnéja haldokló testét tartotta.

- Om… i  kun. Mi… tör..tént? – kérdezte elhaló hangon Miu.

- Megsérültél. Hogy kerülsz ide?

- Hal..lotta..m Ho…rust. Hívott. … fáj a fejem…

- Stssss… - Omi könnyei patakogban folytak – rendbe jössz .

- Miu még egyszer rámosolygott barátjára, majd lehunyta a szemét.

- MIIUUUUU!!!!!!!!!! – az éjszaka beleremegett e fájdalmas kiáltásba. Omi csapattársai csak álltak és nézték a fiú szenvedését. Nem először történik meg az, hogy Omi egy számára kedves személy élettelen testét tartja a karjaiban. És ez talán még szörnyűbb. Hiszen ő végzett vele. Még is egyikőjük, bármennyire is fájdalmas volt e jelenet, hálát adott azért, mert nem az volt ott, akit ő gondolt.

- Lám csak lám. Micsoda szerencsétlenség. – a hang irányába fordultak. Ott álltak, a park lépcsőjének tetején. Öt nő, álarcban. – Látod, ilyenek ellen harcolunk. – Mondta a doktornő a mellette állónak.

- Ti szemetek! GYILKOSOK!! – Omi teljesen  kikelt magából.

- Nyugi kölyök. – csitította Koya. – Ha jól látom nem mi öltük meg, hanem te! – vetette közbe Eiri. Omi erre elnémult, majd Miu testére borult és újra zokogott. Aya rögtön felismerte a nők közül azt, akit annyira féltett. Ezek után … végképp elválnak útjaik? Mind kettő fejében ez járt.

- ha tudott az egészről, - gondolkozott Aya – akkor… - kardját megszorította.

- ezek után… - mondta magában Katy, miközben kölcsönösen egymást nézték Ayával – hogy legyen? Meg tudtam volna akadályozni, hogy ha nem kesergek?

- Ezután a Ladyes eltűnt, a Weiss pedig ott maradt a parkban.