1. fejezet

Éjjel volt. A Hold megvilágított mindent. Szereplőink az erdőben táboroztak egy tisztás mellett. Kagome őrködött. Ugyanis két napja nagy csatában volt részük Narakuval. Mindenkit megviselt. Csak Kagomét nem, mert ő otthon volt. Megint összevesztek Inuyashával. Mire visszaért, rögtön megérezte az ékkő jelenlétét. Csak úgy rohant. Amint megérkezett, szörnyű látvány fogadta. Inuyashából csak úgy ömlött a vér. Mirokut megmérgezték a darazsak. Sangot a szellemek teperték le. Kirara és Shippo a távolban figyelték az eseményeket. Eközben Naraku hiányolta Kagomét az ékkövek miatt. Mire a lány odaért, rögtön rátámadt és megszerezte azt a pár ékkőszilánkot, ami Kagoménél volt. Ezután rögtön távozott.

Most Kirara és Shippo aludtak. Nagyon kifulladtak az ápolásban. De már mindenki sokkal jobban volt. Eközben hirtelen elaludt a tűz. Mindenki felriadt álmából az idegen aura jelenléte miatt.

-         Érzitek ezt?

-         Igen, Miroku – szólt Sango.

-         Mi lehet? A hideg futkos a hátamon. – mondta Inuyasha reszketve. – És a tűz is kialudt. Kagome miért nem vigyáztál a tűzre?

-         Hogy én? Azért te tuskó, mert most ebben a pillanatban aludt ki. – kelt ki magából Kagome – Inkább nézzük meg mi lehet az. – javasolta az ötletet.

Gyorsan felkeltek és elindultak az aura felé.

-         Ez a démon nekem nem kihívás. De legalább megszereztem egy ékkőszilánkot. Érdekes volt. Valami hat darab ékkőmásolat volt benne. – szólt az idegen. Hangja nyugodt volt. A Hold fényénél tökéletesen ki lehetett venni az alakját. Magas, gyönyörű testfelépítéssel. Derékig érő barna haj és szem. A megjelenésén látszott, hogy nem emberi. Nadrágja fekete, bő mint egy szoknya. Felsője hosszujjú, és nagyon bő ujjakkal. Ugyancsak fekete palástot viselt, de nagyon vékony szövésűt. A vállánál volt hozzáillesztve ruházatához. Könnyed léptekkel haladt a fák között. Nemsokára ki is ért az erdőből. 

-         Lassan közeledünk. Egyre erősebben érzem az auráját. – szólt halkan Miroku.

-         Igen, én is – értett egyet Inuyasha

-         Én már látok valakit. – kotyogott közbe Shippo

-         Igen, ez ő lesz. Látok nála egy ékkőszilánkot. - mondta Kagome

-         Akkor megszerezzük!

-         Nem Inuyasha! Ilyen állapotban nem. Még felszakadnak a sebeid. – érvelt Kagome

Na ennek morgás lett a vége.

-         Na végre, hogy itt vagytok. – szólt a leány. Hangja kellemesen csengett a hideg éjszakában. Inuyasháék döbbenten figyeltek. Ő egyre csak közeledett, mígnem megállt Kagome előtt. Előrenyújtotta a kezét és benne lebegett egy ékkőszilánk.

-         Tessék Kagome, ez téged illet. – és átnyújtotta neki. Kagome elvette és azonnal rózsaszín fényt árasztott, ahogy megtisztult.

-         Köszönöm. – hebegte a lány. – de ki vagy? És hogy került hozzád ékkőszilánk?  És honnan tudod a nevemet? – futottak ki Kagome száján a kérdések.

-         Hogy ki vagyok? A nevem Yamashita  Michiyo. De szólítsatok csak Michynek. Az előbb végeztem egy nagyon erős démonnal, akiben voltak ékkövek…

-         Ékkövek? Akkor miért csak ez az egy volt nálad? – kelt ki magából Inuyasha

-         Mert a többi hamis volt. Ez az egy volt igazi. És eltettem. Tudtam, hogy nálatok egy sincs, mert Naraku elvette Kagométől. Mi volt az utolsó kérdésed Kagome? Jaj, hogy honnan tudom a nevedet. Ez egyszerű. Én mindent tudok.

-         Mindent? – szólt Miroku

-         Persze. Elmondjam? Vagy nem szükséges? – senki nem szólt. – ezt nemnek veszem, tehát  nem kell, hogy elmondjam életetek történetét.

-         Honnan tudsz Narakuról? – vonta kérdőre Inuyasha Michyt.

-         Te nem figyelsz? Én mindent tudok.

-         Ja persze. Én meg Miroku apja vagyok. – szólt flegmán Inuyasha

-         Ó a franc. Bocsássatok meg, de ezt a beszélgetést későbbre kell halasztanunk. Vendégünk érkezik.

-         Mi? – döbbent meg Sango.

-         Szagolj bele a levegőbe, kedves Inuyasha. Mindjárt megérzed. - mondta lenézően Michy.

Inuyasha szagmintát vett és elöntötte a méreg. Sesshoumaru volt közeledőben.

-         Ennek is pont most kell jönnie!  - dühöngött Inu.

-         Szia Sesshoumaru. Épp jókor jöttél. Veled is van beszélnivalóm.

-         Te vagy ennek az aurának a tulajdonosa? – kérdezte hideg érzelemmentesen Sessh.

-         Igen. – szólt Michy. Sesshoumaru. Akárhogy is próbálkozol, nem tudod előlem elrejteni gondolataidat. Nyitott könyv vagy számomra. – gondolkozott Michy

Közben Inuyashát már nem érdekelte Michy. Sesshoumaruhoz intézte szavait.

-         Sesshoumaru! Küzdj meg velem! – kiabált Inuyasha

-         Nem ezért jöttem, hogy veled harcoljak. De ha már itt vagyok… Rendben. Akkor készülj a halálra!

-         Arra mindig kész vagyok!

-         Hm. Nem avatkozom közbe. Megvárom mit fognak csinálni.  – gondolkodott Michy.

-         Inuyasha. – mondta mézes-mázos hangon Kagome – FEKSZIK! FEKSZIK! FEEEKSZIK!

És Inuyasha közelebbről megismerkedhetett a földdel. És pechére felszakadtak a sebei.

-         Ezeket úgy bírom! Mindig halálra röhögöm magamat! – szólt Michiyo nevetése közepette. Minden szem rá szegeződött.

-         Oh, bocsánat. – törölte le könnyeit, de nevetése még mindig nem maradt abba. De egyszer csak eltűnt a mosoly az arcáról. Veszélyt érzett. – Elnézést kérek. Mindjárt visszajövök.

-         Hová mész? Beszélnem kell veled! – érvelt Sesshoumaru

-         Mindjárt itt vagyok. – ezzel együtt felemelkedett a földről és eltűnt. A többiek csak néztek. Még Sesshoumaru arcára is kiült a döbbenet egy pillanatra. De rögtön magához tért és nekirontott Inuyashának. Váratlanul érte a támadás, de hála reflexeinek, kivonta kardját és megkezdődött a harc. Kagome és a többiek a háttérbe vonultak, de nagyon aggódtak Inuyasha épsége miatt.

-         Innen jött a veszély. Nahát egy kislány.  Oh, Rin.  Olyan felelőtlen tud lenni Sesshoumaru. Mindegy. És hol van Jaken?  – Michy a kislány és a szellem között ért földet. Rin ezt nem látta, mert csukva voltak a szemei a félelemtől. Egy démon akarta megölni és felfalni őt.

-     Mit akarsz te lány? Ne állj az utamba, mert téged is felfallak! – bömbölte a rondaság.

Michy nem nézett a szörnyetegre. Nem is felé volt fordulva. Végig a kislányt nézte. A szörny megindult, de nem tudott továbbjutni, mert egy hatalmas akadály állta az útját. Michiyo csinálta. Közben nyugodtan sétált a kislány felé. Leguggolt hozzá. Erre Rin kinyitotta szemeit.

-         Ki vagy? – kérdezte remegő hangon.

-         A nevem Michy. Gyere. Elviszlek egy biztonságos helyre. – mondta mosolyogva Michy.

-         Hol van Sesshoumaru Nagyúr? – kérdezte félősen.

-         Elviszlek hozzá rendben?

-         Rendben. – és egy kis mosoly jelent meg Rin arcán.

Michy felvette a kislányt és még mindig mosolyogva, megkérdezte:

-         Mi a neved?

-         Rin vagyok. – felelte.

-         Rin, megijesztett ez a szellem? – kérdezte Michy

-         Igen, nagyon megijesztett. – válaszolt Rin.

-         Akkor elpusztítom, hogy többé ne ijesszen meg. Jó? – szólt Michy.

-         Ühüm.

-         Nézd csak a kezem? - felmutatta az ujjait. Azok előtt kék valami lüktetett. És hirtelen kicsúszott belőle egy tengerkék inda ezüst fonatokkal. – Ez itt az egyik fegyverem. – és lassan elkezdte Rin felé irányítani. Egy kicsit megijedt, de miután az inda hozzáért, felnevetett. Michy megcsiklandozta őt. De aztán az öröm abbamaradt, mert Michy a szellem felé irányította, és a fejét célozta meg. A szellem nem tudott mit csinálni, végül az inda elérte a fejét és csak szimplán hozzáért. A szellem azon nyomban összeesett.

-         Nos ezzel végeztünk. – jött a válasz. – És most kicsi Rin elmegyünk Sesshoumaruhoz.

-         Jaj de jó. Végre láthatom őt. – örvendezett a kislány.

-         Jól figyelj, Rin. Egy pillanat alatt megérkezünk a kívánt helyre. Hármat számolok és a háromra rántást fogsz érezni. De te tovább fogsz számolni ötig. Én kimondom a hármat neked kell folytatnod ötig. Amit kimondtad, hogy öt, meg fogy szűnni a rántás és meglátod Sesshoumarut. Megértetted? – kérdezte Michy.

-         Igen, megértettem. – felelt Rin.

-         Akkor egy…   kettő…  három! – ezzel egyidőben felemelkedtek a földről és eltűntek.

-         Négy… öt.