Koya felocsúdva kiszabadította magát a fiúk visszatartó karjaiból, majd megpillantva Lisettet a kocsija mellett, oda ment hozzá, letérdelt mellé és visszapofozta őt az éberek világába.

- Ez kellett neked? Ez? – kérdezte szemrehányóan. Lisette ahogy meglátta Koya dühös tekintetét, felült, kezével ellökte magától Koyát, és a lángoló épületet nézte.

- Siettem ahogy csak tudtam. Hamarabb itt lettem volna csak….

- Minden a te hibád. – szakította félbe Koya. – Mért kérted hogy várjunk rád?! Már rég ott lettünk volna nálad, de te mindenképp ragaszkodtál a hülye ötleteidhez. Reménytelen és ostoba ember vagy, aki a beteljesítetlen álmait kergeti.– PLAFFF!! – Egy hatalmas pofon csattant Koya arcán. Lisette könnyes szeméből áradt a keserűség, a harag, és a dac. Őt senki sem sértegetheti. Főleg nem alaptalanul. – Nincs jogod megütni. – Kiáltotta Koya.

- Neked nincs jogod sértegetni. Mondtam már hogy feltartottak.

- És ugyan ki tartott fel?! – kérdezte gúnyosan Koya.

- Genkyo Kenta. Először beszélni akart velem, egy lapot lobogtatot a szemem előtt. Azt bizonygatta, hogy lehet hogy nem fogadtam örökbe egy Minako nevű kislányt, de egy Mimi nevezetűt igen. És felhívta rá a figyelmemet, hogy amint nem a „megfelelő módon” és körülmények között nevelem a kislányt, azonnal elveszik tőlem. És nagy valószínűséggel el is veszik, mert a kislány annak idején elveszett, és hiába az örökbefogadást bizonyító papír, az anyát illeti meg a gyermekfelügyelet. – Koya zavartan figyelte Lisette szó áradatát. – Azt hittem leráztam. Majd szét vetett az aggodalom, és amikor láttam hogy az az idióta követ az autójával, legszívesebben szembefordultam volna vele a kocsimmal és egyenesen belerohantam volna. De inkább leráztam. Még láttam a visszapillantóból hogy beborul egy árokba. – A Weiss csak annyit látott, hogy egy sárga sportkocsinál két nő beszélgett. Két ellenlábasuk. Yohji rágyújtott egy cigarettára. Szemével keresett valakit. Maga sem tudta, hogy mért keresi őt. Ami az ő kocsijukban pihent.

- Hol van Aya-kun? – kérdezte váratlanul Omi. Mindenki rá nézett. Yohji kivette szájából a cigit.

- Az előbb még itt volt. – mondta, majd ránézett az égő házra. – csak nem ment a lány után?! – mondta félhangosan. A két nő közelebb ment hozzájuk.

- Lisette-san?! – Lisette a hang irányába nézett.

-Ami-chan jól vagy?

- Igen. – felelte a kislány, majd kezét nehéz fejére tette. – ti kik vagytok? – nézett a három férfira.

- oh, jóbarátok. – felelte mosolyogva Omi.

- És hol van Mimi?

- Bent ragadt.- felelteLisette, majd fejét a ház felé fordította.

- Az nem lehet. Az a férfi azt mondta hogy nem engedi hogy baja esen. – kiáltotta kétségbeesetten Ami.

- Mit mondasz? Milyen férfi? – kérdezték mind egyszerre.

- Hát a nő férje. Magas, átlagos kinézetű, de nem csúnya. Arisha Akeranak hívják. – Kenék egymásra néztek. Ilyen férfival nem találkoztak.

- akkor lehet hogy Mimi még él? – Koya hogy ezt kimondta, két lépést előre lépett, de egy hang visszatartotta.

- Koya, Lisette! Hát eljötettek értem?! – Hátrafordultak, és ott állt előttük Mimi egy férfi társaságában.

- Mimi- kiáltotta a két nő egyszerre, majd odarohantak hozzá és karjaikba zárták őt. A férfi ott hagyva őket Yohjiékhoz ment, majd meglátva Amit, felé fordult.

- Bocsáss meg kérlek, a feleségemnek is. – Ami megfogta Akera kezét.

- Megbocsájtok.

- Lassan ideje lenne mennünk, mielőtt a rendőrség ide ér.

- Igen, egyet értek. – Mondta Ken Yohji javaslatára, majd elhagyták a helyszínt, igaz, nem túl lelkesen, hiszen semmit nem tudtak Ayáról és Katyről.

*

Az ajtóban kulccsörgés hallatszott, majd kinyílt. Ám mielőtt beléptek volna rajta szívükben a gyászt hordozva, a három nő elé két férfi lépett.

- Üdvözlöm Kouka Lisette kisasszony. Remélem megismer.

- Genkyo Kenta. – mondta hallkan Lisette.

- Igen, én vagyok. Ez az úr pedig a gyámhivatalból jött. Ashikaga úr meghozta a végzést. A gyermeket az anyjának ítélték. – mondta, majd a szakállas férfi átadott Lisettnek egy hivatalos pecséttel ellátott levelet. A nő remegő kézzel vette el, majd felbontotta és elolvasta. Erőtlenül engedte le a kezét.

- Igaz? – Kérdezte Koya, míg Mimi zavartan és értetlenül nézett hol a két férfira, hol pedig Lisettre és Koyára.

- Beszélhetnénk vele egyedül? – kérdezte a doktornő. A két férfi egymásra nézett.

- 5 perc. – mondták ridegen. A három nő bement a lakásba. Koya Mimi szobájába ment és pakolni kezdett, Lisette pedig leült egy fotelba. Mimi egy darabig a szoba közepén állt, majd leült a nő mellé.

- Mi a baj Lisette mama? – ritkán hívta így a doktornőt. Az rámosolygott, kezét kezébevette, és a szemébe nézett.

- Emlékszel arra az éjszakára, amikor találkoztunk?

- Igen. Éppen a kocsidat akartam feltörni.

- És milyen emlékeid vannak korábbról?

- Nem sok. Az utcán éltem.

- Még korábbról?

- hmm… egy nőre, akinek mindig alkohol szaga volt, majd egy áruházra, ahol féltem, mert egyedül voltam.

- Az édesanyád… - Lisette elhallgatott, nagy levegőt vett, majd folytatta. – fiatal volt, amikor világrahozott téged. Rábízott egy nagynénjére, de az elveszített téged. 11 éve keres az édesanyyád, és most megtalált. – Ránézett a vöröshajú lányra. Mimi szeme csillogott.

- És most hozzá megyek?

- Igen. De szeretném ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz.

- Ezt tudom. – bólintott Mimi.

- Még egyet szertnék kérni.

- Mi az?

- Senkinek ne emlísd, hogy miket „játszottunk”. – ezt az utóbbit csak a lány fülébe súgta, aki elmosolyodott, majd pajkosan kacsintott egyet.

- Nem kell aggódnod. És Koya – felállt és egy bőröndöt tartó barátnéja felé ment. Átölelte. – Téged sem felejtelek el. És Katy hol van?

- Egy kis dolga akadt. – felelt gyorsan Lisette.

- Kár, szerettem volna tőle elbúcsúzni. – hajtotta le fejét szomorúan Mimi.

- Ne aggódj. Még látjátok egymást.

- Mehetünk? – nézett be az ajtón Kenta.

- Igen. – Mimi várakozással telve felelt, majd lementek a kocsihoz. Az autó előtt egy vörös hosszúhajú fiatal nő állt, nagyon szép és kedves volt. Miminek nem kellett bemutatni. Odaszaladt hozzá, megállt előtte egy pillanatra, majd átölelte. Arcát belefúrta a nő hajába. Ismerős kellemes illat, még régről. Beszálltak a kocsiba. Sok megbeszélni valójuk van.

Koya és Lisette integettek a távozóknak. Hárman maradtak, és ebből Eiri nem tud semmit.

- Hová mész? – kérdeze Koya Lisettet, aki elindult a bejárat felé.

- Csomagolni.

- Utazol valahová?

- Utazunk. Eirihez. – Koya bólintott, és elindult társa után.

*

Aya amint kiszabadították Ami-chant, visszarohantak a Ladyes-hez. Döbbenten vette észre, hogy a két lány még mindig ott áll, de a társuk sehol. Alaposan megnézte az arcokat. Mindkettő ideges volt. Katyn látszott, hogy szégyenli a várakozást. Nem nézte tovább a lányt. Még egy utolsó pillantást vetett a kislányra, majd indult volna, ám ekkor egy hatalmas robbanás történt.

- Alá drótozták a házat! – kiálltotta Omi. Aya amint fiatal számítógépzseni barátjára nézett, a szeme sarkából látta ahogy Katy megindul a ház felé. Maga sem tudta mért szalad utána, de a lábai vitték. Nem igazán volt tisztában az érzéseivel Katyvel szemben, de azt tudta, hogy nem akarja hogy baja essen a lánynak. Ahogy rohant, füle mellett elsüvített a ház néhány „alkatrésze”, de szeme előtt a lány háta lebegett. Egy pillanatra megtorpant, mert meglátott egy férfit, aki egy kis vöröshajú lánykát támogat, és együtt próbálnak kijutni. Amint azok épségben kiértek, előre nézett, és Katyt kereste. Még nem voltak bent a házban, de nagyon nagy füst volt, és a folyamatos robbanások miatt egyre melegebb lett a helyzet és a hőmérséklet is. Újra rálelt a lányra.Lábai csak repítették, mintha szárnyai nőttek volna. Minden érzékszerve pattanásig feszült. Benzinszag csapta meg az orrát, majd ahogy kicsit oldalra fordult, látta, hogy egy kocsi alatt csöpög valami. A tűz mindjárt eléri és felrobban. Katy mindjárt odaér. Gyorsabnak kell lennie. Ugrótámasznak használva egy hordót felemelkedett a levegőbe, karjait kinyújtotta, majd megkapaszkodott a lány vállaiba. Ott nem sokat teketóriázott, arrébb sodorta Katyt. Épp időben. A következő robbanás ereje a falhoz szorította őket, de a tűz nem ért el hozzájuk. Érezte mellkasán, ahogy a lány piheg. Szétnézett, kijáratott keresett. Nem maradhatnak itt. Megragadta Katy karját, és húzta volna kifelé, de az eszeveszetten próbált kiszabadulni a szorításból, és a ház felé vonszolta Ayát. A férfi, látva hogy így soha nem jutnak ki élve, kardja markolatával leütötte a lányt. Az elájult, Aya pedig a vállára tette, és elindult az utolsó menekülési lehetőség felé. Egy helyen még nem zárult be a tűzketrec. Ahogy szaladt, nem nézett se jobbra se balra, csak előre. Már majdnem kijutottak, amikor egy éles hangot hallott, majd hátulról egy hatalmas lökés áthajította őket a ketrecen, és neki csapódtak egy falnak. A ketrec bezárult. Aya pár perc múlva magáhoztért. Fejéből folyt a vér. Kezét rátette a sebre, majd meglátva a földön fekvő lányt odarohant hozzá, megfordította, hogy a háta legyen a földön. Külső sérülést nem látott rajta, kivéve azt a kis puklit, amit az ő kardja okozott. Katy lassan kinyitotta a szemét, és felült. Zavartan nézett Ayára, majd meglátva annak vérző fejét, kezével felé nyúlt. Ám mielőtt elérhette volna, közelről szirénázó rendőr és tűzoltókocsi hangja hallatszott. Aya megragadta a lány kezét és az ellenkező irányba kezdett szaladni vele. Pár utcán végigrohantak, majd besurrantak egy elhagyatott kis házba. A ház ablakai nem volt üveg, csak egy-két rongy felakasztva. Bent nagyon poros volt minden, törmelékes, és a sarokban egy halom ruhadarab letakarva. Leültek oda. Végre megpihenhettek. Némán ültek egymás mellett.

- Mért nem engedted, hogy Mimiért menjek? – szakította meg a kínos csendet Mimi.

-Mert ő már biztonságban van.

-Ezt honnan tudod? – kérdezte döbbenten

- Mert láttam. – Felelte Aya, majd Katyre nézett. – Jól vagy?

- Igen. – megerősítette egy fejbólintással. – De te megsebesültél.

- Az semmiség.

- Biztos?!

- Igen. – újra elhallgattak. – Sajnálom.

- Mit? – kérdezte meglepve Katy, majd amikor Aya keze egyre közelebb ért hozzá, majd megállt és megérintette a halántékát, érezte hogy fülig vörösödik. Aya mosolygott.

- Ne haragudj, de máskép nem tudtalak volna kihozni. – Katy bólintott.

- Semmi baj. Megértem. – ismét csend. Kínos, évezredeknek tűnő csend. – Köszönöm.

- Aya ismét Katyre nézett. Azok a szemek, azok a zöld szemek. Hogy csillognak. – Nincs mit megköszönnöd. -  mondta hangosan, majd közelebb ült hozzá, kezét a lány arcára tette, majd megcsókolta.

*

- Jobban vagy már Eiri?

- Igen, köszönöm. Sokkal jobban. – Felelte a fiatal nő, miközben idős barátnéja és nevelőanyja kezéből elvette a csésze nyugtató teát.

- Már nagyon későre jár. – Nézett a faliórára Rie. – Ideje aludni térnünk.

- Igazad van. Fárasztó nap volt. – Felállt, elmosogatta a csészét, majd bement a szobájába. Nyugovóra tértek. Másnap reggel, mikor Eiri felébredt, már kilenc felé járt az idő. Kikellt majd megfürdött, felöltözött, és kiment a nappaliba. Döbbenten állt meg az ajtóban. Ismeretlen és még is ismerős bőröndök sorakoztak a szobában. Kint a teraszon Rie hangját hallotta. Valakivel beszélgetett. Eiri kiment a kis teraszra.

- Csakhogy felébredtél Eiri. Otthon is mindig csak 9 után dobott  ki az ágyad. – köszöntötte Koya mosolyogva.

- Sziasztok. Hát ti?! Mit kerestek itt?

- Mi az, talán mi nem is pihenhetünk? – kérdezte Lisette.

- Dehogy nem, csak nem ott ahol én.

- Mi a bajod velünk?

- Nincs semmi. – mondta Eiri, majd leült közéjük.

- Beszélgessenek csak – szólalt meg Rie – nekem most el kell mennem a boltba.

- Hagyja csak, elmegyünk mi. – ajánlkozott Lisette, és már állt volna fel, de Rie visszaültette a székre.

- Ugyan már. Ez az én dolgom. Maguk csak beszélgessenek. – Azzal fogta a pénztárcáját, kis szatyrát és elment a boltba. A három nő ott maradt. Míg Rie nem ment el, mosolyogtak, azonban amint átlépte a kapu küszöbét, Eiri komoly hangon megkérdezte.

- Mi történt?!

- Koya Lisettre nézett. Várta, hogy megszólal e, vagy pedig majd neki kell elmondania.

- Mimi elment. – szólalt meg végül a doktornő.

- Hogy hogy?

- Megtalálta az anyukáját.

- Akkor most biztos boldog. És Katy mért nem jött veletek?

- Mert eltünt egy robbanásban.

- Micsoda?? – állt fel a megrázó hírtől Eiri.

- Nem tudjuk hol van most. De az biztos hogy él.

- Él?! Honnan tudod ezt ilyen biztosan? – kérdezte Eiri, de Koya is érdeklődéssel várta a választ.

- Érzem.

- Csak így, érzed? – dőlt hátra Eiri a székben. – Ezzel nem megyünk sokra. Habár tegnap megéreztem, hogy baj van. Nem tudtam mért, de fájt belül. Mintha elvesztettem volna valakit. – Ezután némán ültek a kisasztalnál.

- És most mi lesz? – szólalt meg Eiri. – Mimi helyére szerzel valakit?

- Majd ahogy a sors hozza.

*

Aya kinyitotta a szemét. Egész éjszaka a kisházban voltak. Mellette ott feküdt Katy. A karjaiban tartotta. Nem várta a reggelt. Nem akart elszakadni tőle. Annyi könnyebség volt csak, hogy a lány tudja az ő kettős életét. Sőt, neki is ilyen élete van. De valami még sem stimmelt. Ahogy így gondolkodott, Katy kinyitotta a szemét. Tekintetük találkozott egymással.

- Jó reggelt. – mondta mosolyogva.

- Jó reggelt.

- Mi lesz most? – kérdezte Katy egy kis gondolkodás után.

- vissza megyünk oda, ahol várnak ránk. – mondta Aya, majd felállt. Bár kívülről nem mutatta, de nem akart menni.

- Oda, ahol várnak ránk… - ismételte Katy. Miütött belém. Végre megcsókolt, és most hagyom elmenni? Ha tényleg hagynám, ostoba lennék. – Látni akarlak még. – Ölelte át hátulról Ayát. – Szeretlek. – Aya egy darabig némán állt, lehajtott fejjel. Most mit mondjon? Ő sem akarja az elválást, de mégis.

- Nem lehet.

- De mért nem? – Aya megfordult, Katyre nézett.

- Nem is ismersz. – mondta a lánynak.

- De én megakarlak ismerni. Engedd, hogy megismerjelek. Kérlek.

- Hát jó. – egyezett bele Aya, majd vissza leült a ruhákra, és mesélni kezdett. Mesélni a hugáról, a szüleiről, a bérgyilkosi karrierjéről. Amikor befejezte, Katy egy darabig némán hallgatott, majd ő kezdte el az élete ismertetését.

- Most már ismerjük egymás életét. – mondta Katy, majd Ayához bújt.

- Igen. Ismerjük. – felelte Aya, majd karjával átkarolva a lányt magához ölelte. – Biztos hogy akarod?

- Igen.

- Ideje vissza mennünk. – állt fel újra Aya, felsegítette Katyit, és elindultak haza.

*

- tcchc. Most sem veszi fel. Nem értem mi van vele. Pedig megegyeztünk abban, hogy minden héten felhív. Már vagy egy hónapja semmi. Na jól van Lisette. Ha nem hívsz, és elérhetetlen vagy, akkor meg kereslek. – Egy fekete autó állt meg egy Japán kisvárosban egy ház előtt. A szomszédok kíváncsian nézték az idegen autót. Ennél a háznál már rég állt autó. Egy fiatal elegáns, jóképű férfi szállt ki a kocsiból. Hosszú szőkésbarna hullámos haja volt, s a szél szabadon keringőzött vele. Égszinkék szeme messzire világított. Odament a kapuhoz, majd becsöngetet. – Semmi. Mért nem jönnek ki? – morgolódott magában.

- A doktornőt keresi?

- Igen. – nézett a hang irányába. A szomszéd kertben egy középkorú nő állt. Valószínűleg a kertjét rendezgette. Legalább is erre utalt az öltözéke. – jónapot kívánok asszonyom. Nem tudja mikor jön haza a doktornő?

- A doktornő már egy hónapja Tokyóba költözött.

.-Mi?? – kérdezte döbbenten a férfi. – Kouka Lisettről beszélünk?

- Igen, róla.

-És nem tudja hogy Tokyóban mégis hol?

- hmmm. Nem. Sajnálom. De várjon csak. Azt hiszem hagyott egy címkártyát arra az eshetőségre, ha valamilyen fontos csomag érkezne ide. Igen. Várt egy csomagot. Azt tovább is küldtem neki két hete.

- Megkaphatnám.. a címet... kérem.

-Semmi akadálya. Az autóját régebben is láttam itt. – mondta a nő, majd beszaladt a házba. Kis idő múlva újra kijött, majd a kerítésen át átadta a kártyát.

- Köszönöm szépen asszonyom. Egyébként, jól áll magának ez a ruha. – Mondta, majd az autójához ment, beszállt és elhajtott. A nő pirultan állt és nézte a fekete kocsit, ahogy eltűnik az utca végében.

- Milyen helyes és udvarias férfi. – rebegte, majd neki állt újra kertészkedni.

- Szóval Tokyo. Hmmm. Kouka Lisette várj csak. – Délutánra oda is ért arra a címre, amely a kis címkártyán volt. Egy hatalmas bérház volt, nem az olcsóbbik fajta. Kiszállt az autóból. Fekete nadrág, térdig érő szintén fekete tavaszikabát. Ahány nő és fiatal lány elment mellette, mind őt nézte. De nem tartott neki különösebb jelentőséget. Felnézett az épületre, majd elindult a bejárat felé. – 10. emelet. Hmmm. Nem is Lisette lenne, ha az elsőn lakna. – Nézett a kártyára. – 10. emelet. Megérkeztem. – Odament az ajtóhoz. Becsöngetett, de semmi nesz nem  hallatszott ki. Még kétszer megpróbálta, de szintén semmi. – Hát jó. Megvárom. – Katy boldogan szaladt haza. Szívében ott égett még Aya emléke, száján a csókja, kezén az ő kezének érintése. Amikor kiszállt a liftből, megdermedt. Ismerős alak állt az ajtójuk mellett a falnak támaszkodva. Csak nézte őt, és legszivesebben elszaladt volna. A férfi azonban egyszercsak felnézett, s ahogy megpillantotta a lányt, szemében öröm csillogott, egész arca mosolygott. – Szia Katy. Rég láttalak. Hogy vagy? – Oda ment a döbbent lányhoz és megölelte. – Te fogytál… - nézte meg alaposan Katyit. – Nem voltál beteg mond csak?

- De igen. Volt egy kis gyengélkedésem.

- Nem vigyázott rád Lisette?! Pedig megkértem. Úgy örülök hogy látlak. Annyira hiányoztál. – kezével felemelte Katy álát, majd megcsókolta. A csók után mindketten álltak egymással szemben.

- Valami baj van? – kérdezte a férfi. – Lisette nincs itt.

 - Nincs? Az nem lehet. – mondta felocsúdva Katy. Itt kell hogy legyen. – kinyitotta az ajtót, majd belépett. A férfi utána ment. Katy benézett Mimi szobájába, majd a többiekébe is. – senki. Mind elmentek. De hova? – ült le elkeseredetten.

- Őszintén szólva nem lep meg Lisette viselkedése. Nekem sem szólt hogy elköltöztök, és nem is hívott. … És te sem hívtál. – nézett a lányra. Az zavartan nézte őt, majd odament hozzá.

- Nem tudtam a számod. És az érzéseiddel sem voltam tisztában. Hitari… én… már mást szeretek. – A férfi döbbenten nézte Katyt. Nem mert hinni a fülének.

- Mást? … És ki az?

- Ran-nak hívják, de a beceneve Aya, és egy virágüzletben dolgozik.

- Egy virágüzletben? – húzta el a száját gúnyosan Hitari.

- Igen. Talán valami bajod van vele? – kérdezte megsértődve Katy. A férfi közelebb ment hozzá.

- Mióta?

- Mit mióta?

- Mióta szereted?

- Régóta.