- Ő az?

- Igen.

- Akkor mire várunk még? Meg akarom neki mondani…

- Várjon asszonyom. – tartotta vissza az éppen kiszálló nőt az autóban.
- De mire?

- Valaki örökbefogadta.

- Örökbe… ? De… az nem lehet! – mondta döbbenten a nő. – Az én kicsikémet nem.

- Nyugodjon meg kérem. Előbb még érdeklődünk, és kivárjuk a megfelelő pillanatot. Jó lesz így? – A nő pár percig néma hallgatásba borult, majd beleegyezően bólintott. A kocsi elhajtott.

*

„Drága Rie,

Nem tudom magamban lezárni egy férfi emlékét. Ilyen még sosem történt velem. Szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra, hogy átgondolhassam az érzéseimet. A főnökömmel beszéltem, azt mondta, hogy két hétre tud nélkülözni. Kérlek, készítsd elő nekem a régi szobámat. Holnap délután három órakor érkezek.

A te Eirid.”

- Eiri. Drága gyermekem. Egyszer tudtam hogy el jön ez a pillanat. – kezét leeresztette az ölébe, s így a levél széle picit összegyűrődött. Ragyogó idő volt, így a ház előtti kis padkán üldögélt. A postás ma reggel hozta a levelet egyenesen Tokyoból. Az idősödő hölgy felnézett az égre, behunyta a szemét, és hallgatta a szél mondókáját. – Hát csak gyere. Várlak téged.

*

- Célpont bemérve. Rövid fekete haj, barna szem, 140 cm magas, fehér blúz, piros szoknya, barna cipő.

- Igen ő az. Kapjátok el. Csak semmi feltűnés.

- Vettem.

- Ő az?

- A főnök szerint igen.
- Akkor indulás. 

- Két diáklány fordult be a főutcáról egy kis mellék utcába. Gyanútlanul sétáltak hazafelé. Vidáman cseverésztek, miközben két férfi leste minden lépésüket. Amint beljebb mentek a kis utcában, a két férfi előugrott relytekhelyükről, és a két lány száját befogták, majd elkábították. Ezután egy sötét színű autó melléjük farolt, majd a lányokat a hátsó ülésre fektették. A kocsi elhajtott. Az utcában nem maradt más, csak két iskolás táska.

*

A folyosó márványpadlóján vidáman kopogott egy elegáns női cipő. Tulajdonosa kopogás nélkül belépett egy hatalmas irodába, majd az íróasztal előtt megállt. Az asztalnál egy nő ült. Iratok tömkelege hevert az asztalon. Valamit keresett. Az érkező vendégre nem reagált. Egy-két papírlap megemelése után szeme felcsillant, majd egy köteg utolsó lapját kivette és olvasni kezdte. A látogató egy darabig némán nézte, majd leült vele szembe, lábait keresztbe téve. Egy darabig hallgatásba burkolóztak

- Eirinek két hét szabadságot adtam. – szólalt meg végül az asztal mögött ülő nő.

- Tudom. Mesélte. – újabb csend.

- újra keresett az a férfi. – szakította meg a hallgatást a másik nő, Koya. Lisette nem szólt semmit, még csak meg sem rendült. Koya folytatta. – Ma jött vele egy nő is. Személyesen szeretne beszélni veled. – miközben beszélt, folyamatosan nézte a doktornőt, hátha valamelyik információ felkelti az érdeklődését. De semmi sem történt. – valamilyen örökbefogadási papírokat emlegetett. – Lisette abba hagyta a körmölést, felnézett az iratokból, Koyára nézett, majd folytatta az írást.

- Mimi hazaért már? – kérdezte a doktornő.

- Még nem. Azt mondta, hogy elmegy egy barátnőjéhez.

- Értem. És Katy? Mit csinál?

- A szokásosat. A városban sétál. – Koya szomorúan lehajtotta a fejét. Aggasztotta a lány viselkedése. Eddig sem beszélt sokat, de most már még annyit sem.

- Adni kéne neki valamilyen munkát. – mondta Lisette, majd jelentőség teljesen felnézett Koyára. Némán nézték egymást. Egyszercsak jelezni kezdett egy kis telefon. A doktornő megnyomta a gombot. – mit akarsz Miyu.

- A rendőrség keresi Lisette-san.

- A rendőrség? Mit akarnak?

- Azt mondják személyesen szeretnének beszélni önnel.

A két nő egymásra nézett, fejükkel bólintottak, majd Lisette újra megnyomta a telefon gombot.

- Engedje be őket.

- Máris.

- Az ajtó kinyílt, és két rendőr lépett be  rajta. Az egyik középkorú volt, a másik pedig már a nyugdíj felé járhatot. A két nő felállt, majd várták, hogy a rendőrök az íróasztalhoz érjenek.

- Ön Kouka Lisette? – kérdezte az idősebbik rendőr.

- Igen, én vagyok. Örvendek a találkozásnak.

- Kérem, megismeri ezt a táskát? – kérdezte a zsaru, majd jobb kezével szemmagaságba emelt egy sötétbarna iskolatáskát. Vállpántján apró kis betűkkel egy név volt olvasható: Mimi

*

- Weiss, éjszaka vadászai. Ma délután két óra után elraboltak egy fiatal lányt, aki két hónapja esett át egy szívátültetésen. Vele volt a barátnője is. Váltságdíjért még nem jelentkeztek. Vigyázzatok. Várhatóan a Ladyes is felbukkan. – A video kikapcsolt. A fiúk kérdőn néztek Manxra.

- Miköze ehhez a Ladyesnek? – kérdezte Yohji.

- Csak nem újra kísérleteznek a szérummal? – vágott közbe Omi. Ken és Aya kérdőn néztek a csinos nőre.

- Az elrabolt lány barátnője a Ladyes tagja, Mimi.

- Micsoda???? – kérdezték egyszerre a fiúk, kivéve Ayát, de rajta is látszott a döbbenet.

- Ahogy mondtam. Ezért nagy a valószínűsége annak, hogy összefuttok a Ladyesel. Nem hibázhattok. Derítsétek ki az elrablók kilétét, és mentsétek meg a lányokat.

*

- Mimi.. itt vagy? – Hallatszott egy sötét szobában egy gyenge, sírós hang.

- itt vagyok.

- Mi történt?

- Elraboltak minket.

- Elraboltak?? De mért? – sírva fakadt.

- Ne sírj. Nem tudom hogy mit akarnak, de nem kell félned. Biztosan tudom, hogy kifognak minket szabadítani.

- Ezt honnan tudod??

- Csak tudom. Bízz bennem. – kis hallgatás után. – Bízol bennem?

- Igen. – hangzott a határozott válasz. Messziről lépteket hallottak, majd a közelből kulccsörgést. Az ajtó kinyílt.

- Melyik az? – kérdezte egy mély férfi hang.

- Az ott.

- azonnal hozzák fel a szobába. – A szavakat tett követte, és a riadt lányt egy erős kéz karjaiba vette. Az ajtó csukódott, a léptek elhallkultak és a kis vöröshajú lány egyedül maradt.

- Lisette, siessetek. Kérlek. – egy könnycsepp után jött a következő, majd megindult patakokban.

*

A rendőrök után becsapódott az ajtó. A magára maradt két nő némán ült az íróasztalnál. Emésztették a hallottakat, miközben mindketten az iskolatáskát nézték.

- Értesítsem Eirit? – szakította meg a csendet Koya, de nem vette le a szemét a táskáról.

- Nem. Hagy pihenjen. – mondta Lisette. Kisebb hallgatás után hozzátette. – Keresd meg Katyt, és… mozgassatok meg minden követ. Vegyétek fel a kapcsolatot minden szövetségesünkkel.

- Rendben van. – Koya felállt, ám ekkor újra kinyílt az ajtó, és egy férfi meg egy nő lépett be rajta. Lisette és Koya kíváncsian nézték az idegeneket. Azok közelebb léptek az asztalhoz. Lisette szemét Koyára fordította. – Indulj. – A másik nő a vezényszóra bólintott, majd kilépett az ajtón. Egyre messzebbről lehetet hallani lépteinek kopogását. Amikor elhallkultak a léptek, Lisette szólásra nyitotta száját.

- Kik maguk és mit óhajtanak? – A férfi kezével némaságra intette a mellette álló  nőt, majd megszólalt.

- Genkyo Kenta vagyok. Magánnyomozó és ügyvéd. Ez a hölgy itt mellettem Fujiwara Natsumi. 16 évesen világrahozott egy kislányt, de továbbtanulási nehézségei miatt ideiglenesen a nagynénjére bízta. Ám az, az alkohol problémái miatt elhagyta a gyermeket, amikor az 4 éves volt…

- Tehát négy éves koráig az anya egy megbízhatatlan nőre bízta gyermekét. – szakította félbe Lisette a férfi mondókáját, majd a nőre nézett. Az állva a tekintetét felvette a kesztyűt.

- Tudom, hogy hibáztam, de azóta is keresem a kislányom. Minakonak hívják, de én mindig a becenevén hívtam. Minden kis ruhájába belehímeztem a nevét, és ezt kértem a nagynénjétől is. – Itt elhallgatott, várta, hátha közbeszól Lisette, azonban az némán hallgatott. Natsumi folytatta. – Miminek becéztem. … Kérem, adja vissza a kislányom.

- Miből gomdolja, hogy nálam van? – szólalt meg végül Lisette. Szeméből közönyösség sugárzott.

- Bocsásson meg, de megkérdőjelezi a munkám? – szólalt meg a férfi.

-Egyáltalán nem. De nem fogattam örökbe semmilyen Minako nevezetű kislányt. Most pedig kérem hagyanak magamra. Nagyon sok elintézni valóm van még. – Előre ment az ajtóig, kinyitotta, és kezével kifelé intett. Megpróbált udvarias lenni. A férfi sokat sejtetően nézte őt, majd elindult kifelé. A nő még zavartan állt egy darabig, majd követve a férfit ő is távozott. Azonban még egyszer visszanézett Lisettre. Az ajtó záródott. Lisette zavartan támolygott asztaláig, majd rátámaszkodva lehuppant a székére. Görcsösen megmarkolta az iskolatáska vállpántjait, maga elé húzta, majd ráhajtotta fejét.

*

Hogy lehettem ilyen ostoba!! Sőt, egyáltalán hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? Soha sem csináltam ilyet. Megvallani az érzéseimet olyas valakinek, aki… szemlátomást nem érdeklődik egy nő után sem. De akkor mért nézett mindig olyan sokáig a szemembe? Habár legutóbb már nem tartott olyan sokáig a varázs. Hjaj… nem vagyok komplett!!!!!

- Nem unod még? – Katy gondolataiból felriadva a hang irányába fordult. Ismerős kék hajtincsek, elegáns egyrészes kosztumszoknya, magas sarkú cipő.

-  Koya… Hogy találtál meg?

- Tudtommal ez a kedvenc helyed. Mindig ide jössz, ha gondolkodni akarsz, vagy ha csak egyedül akarsz maradni.

- Ezt meg honnan tudod? – kérdezte megdöbbenve Katy. Koya felé fordította a fejét, mélyen a szemébe nézett, és elmosolyodott.

- A Ladyes mindent tud a tagjairól. Legalább is Lisette és én.

- Ez most komo…. – szavait azonban Koya félbeszakította.

- Erre most nincs időnk. Mimit elrabolták egy barátnőjével együtt.

- Mi… mikor???? – kérdezte Katy, miközben felállva Koya elé állt.

- Ma kétóra után. Meg kell keresnünk.

- Ok. Menjünk. Hol kezdjük  a keresést?

-A mélyben.

*

Egy kis házikó előtt két nő ölelkezett. Az idősebbik elhúzódott egy pillanatra, szemügyre vette a másikat, majd újra egymásba fonódtak karjaik.

- Úgy örülök hogy itt vagy drága Eiri. – mondta hallkan és gyöngéden az idősebbik nő, Rie.

- én is örülök neki. Jót fog tenni ez a kis pihenő. A szobámat előkészítetted?

- Igen. Gyere, menjünk be.

- Holnap eljössz velem sétálni az erdőbe, úgy mint régen? – Rie rámosolygott Eirire, majd boldogan felelte.

-Hát persze. Egyébként már tálaltam az ebédet. A kedvencedet csináltam. Gombapörkölt.

- Gombapörkölt? – húzta el a száját Eiri.

- Mi a baj? Régen szeretted!

- Ezt én is tudom, de most valahogy nem kívánom. Ha rágondolok elfog a rosszullét. – Rie végigmérte a fiatal nőt, majd fejcsóválva leültette őt.

- Csinálok neked egy kis nyugtató teát. Hátha csak a fáradság miatt vagy rosszul.

- Igen. Valószínűleg csak ez a baj. – majd visszamosolygott a körülötte serénykedő nőre.

*

Egy elegánsan berendezett szobában, a kandalló előtt egy nő ült egy nagy fotelben, mellette pedig egy férfi állt. Öltözködésük alapján igen csak tehetősek voltak. A szoba két szemközti oldalán öltönyös férfiak álltak. Valószínűleg testőrök. Némán hallgatott mindenki. A férfi kedvesét nézte, míg a nő a kandallóban ropogó tüzet. Odakint egész kellemes idő volt, sőt, kimondottan jó, de élvezetes volt maga a hangulat. Ez mindig békével töltötte el a nő szívét. Az ajtó felől lépteket hallott, sikoltásokat, majd egyre erősebb lett a hang, végül pedig már a szobában rugdalózott egy lány egy férfi vállán. Az levette magáról, majd a belépők üdvözlésére feláló nő elé cipelte. A nő közelebb lépett a fiatal lányhoz, kezével felemelte annak álát és alaposan szemügyrevette.

- Oldozzák el. – mondta parancsolóan, majd lágy hangon a lányhoz fordult. – Szia. Én Arisha Gushiken vagyok. Ő itt a férjem – mutatott a mellette álló férfira – Arisha Akera. Téged hogy hívnak? – a lány megszabadulva csuklóit szorító kötelétől, végigmérte a nőt, majd a férfit. Nem tűntek rossz embernek, még is valami visszatartotta attól, hogy teljesen megbízzon bennük.

- Engem Tatsuo Aminak hívnak. Mit akarnak tőlem? – kérdezte minden bátorságát összeszedve.

- De kedves. Nem igaz Akera?! – fordult a férje felé. Az mosolyogva bólintott, miközben szemében szomorúság ült. – Gyere, foglalj helyet, ide, a karoszékbe. – A lányt leültette, majd elé térdelt, két kezébe vette Ami arcát, majd úgy nézte, hogy szegény lány úgy érezte, hogy e nagy fekete szemek felfalják. – Úgy örülök, hogy megtaláltalak.

- Megtalált? Talán keresett?

- Igen. Már régóta kerestelek. Mától te vagy az én kislányom. – Erre a kijelentésére Ami riadtan lökte el magától a nőt.

- Miről beszél maga?! Nekem már van anyukám. És apukám is. – A férfira nézett, aki elfordította a fejét. – Engedjenek el minket.

- Tsss. Hallgass kicsim. Nincs semmi baj. – nyugtatgatta a nő. – Tudod, volt egy kislányom. Annyi idős mint te. Egy nap elmentünk kirándulni. Gyönyörű hely volt. Ő átszaladt nekem virágot szedni az út másik oldalán lévő rétre. Azt mondta hogy mindjárt jön. Utána egy fékcsikorgást hallottam. Teljesen összeroppantam. Nem tudtam dönteni. Egy másik kislánynak szívre volt szüksége. Ez két hónappal ezelőtt történt. – Ami szívére tette a kezét, úgy hallgatta, lélegzet visszafolytva a nő szavait. – Megpróbálták előlem eltitkolni a kilétét. De megtaláltalak. Benned tovább él az én kis Namim. Mostantól senki sem választhat el minket egymástól. – szorosan magához ölelte a riadt gyermeket. – Örökre együtt leszünk. Vigyázzni fogok rád. – majd Ami háta mögött fejével intett a nagydarab fickónak, aki felcipelte a kislányt. Az vette a jelet, és kiment az ajtón.

- Öljétek meg a másikat, és gyújtsátok fel. Úgy hagyjatok nyomokat, hogy azt higyjék hogy mindkét lány halott. – mondta egy társának, aki az üzenetet megkapván elindult a lépcsőn lefelé, hogy megtervezze és előkészítse a halálos áldozatot szedő tűzvészt.

*

- Találtál valamit Omi? – kérdezte Yohji, majd unottan ásított.

- Még semmit.

- Szegény kislány, biztosan halálra aggódja magát, pedig nem rég volt szívátültetése. – Mondta Ken.

- Szívátültetés? – kérdezte Omi.

- Hé kölyök. Hol voltál amikor Manx és Persia is megemlítette? – kérdezte Yohji. – Csak nem egy lányon járt az eszed? – húzta gunyoros mosolyra száját, majd Ayára nézett, aki kicsit távolabb tőlük a falnak támaszkodva keresztbefont karral állt, és magaelé nézett. – Mostanában mindenkinek egy lányon jár az esze. Bárhogy is próbálja leplezni. – kacsintott Kenre, majd újra Ayára nézett. – A jó öreg tapasztalt rókát nem lehet becsapni. – Még mindig nem ért el semmilyen hatást Ayánál. – Mi lehet a baja? – fordult Yohji Kenhez.

- Nem tudom. – vondta meg a vállát a barna hajú fiú.

Hagyjátok abba! – szakította félbe a társalgást Omi. – Annyira belemerültem a keresésbe, hogy elfelejtettem a szívátültetést. Ebből ki indulva rákeresek azok listájára, akik ilyen műtéten estek át, vagy várakozó listán vannak, vagy pedig a donorok voltak.

- De a donorok listája titkosított vagy nem?! – kérdezte Ken.

- Ez igaz, de ne felejsd el hogy kivel van dolgotok. – mondta mosolyogva Omi.

- Hwaah. – Ásított Yohji. – egyszerűbb lenne a Ladyest követni. – Az ajtó csapódott. Mindenki felnézett. Aya már nem volt ott. Yohji elmosolyodott, nem gúnyosan, inkább megértően. – Folytassuk a munkát. – Ken és Omi bólintottak, majd újra a monitorra szegezték tekintetüket. Yohji még Aya után nézett, a csukott ajtóra, majd leheveredett a kanapéra.

*

- Lisette, megtaláltuk őket. Az épület födszintjén semmi mozgás. Az emeleten fény szűrődik ki a függönyök mögül. – suttogta Koya egy fal mögül, miközben folyamatosan az épületen tartotta a szemét. Katy ott állt mögötte.

- Rendben. Várjatok meg. Addig ne kezdjetek semmibe. Megértettétek?

- Biztos vagy benne?

- Ha nem lennék nem kértem volna.

- Értettem. Addig nem kezdjük el, amíg nem vagy itt. – A telefont letette.

- ezt most komolyan gondolta Lisette? – kérdezte Katy döbbenten.

- Hallhattad. – Mondta Koya.

- Nem normális. És ha későn érkezik?

- Erre most inkább ne is gondoljunk. – válaszolta Koya, majd gondterhelt arcal, összeráncolt homlokkal figyelte tovább a házat.

*

-         Hol vagytok? Lisette, Koya, Katy, Eiri. – bekötözött szemén át nem látott semmit sem, de érezte a dohos levegőt, a száraz, olajos illatot. Fázott. Utoljára akkor félt ennyire, amikor egyedül állt egy bevásárló központ kellős közepén. Még egészen kicsi volt. Hát persze. Eiri szabadságon van. Talán Lisette nem is hívta fel. Vagy egyikőjük sem keres engem. Újra sírásra fakadt. Megpróbálta abbahagyni, hiszen már így is nedves volt a kendő, ami szemét takarta. Kintről mozgást hallott, sugdolózást. Erősen fülelt, hátha meghall valamit belőle.

-         Hagyd! A robbanás úgy is megöli. – Ezek robantani akarnak?! Gondolta magában, majd hangosan kiáltozni kezdett.

-         Kérem ne! Mit akarnak? Mért csinálják? Mit vétettem? – válasz nem érkezett. LISETTEE!!!!!!

*

Koya hátranézett. Katy ott állt mögötte, megdermedve mint egy kő. Felegyenesedett, és ekkor meglátta a Weisst.

- Mit akartok itt? – kérdezte érdes hangon, miközben a fegyveréért nyúlt.

- Ugyan mit keresnénk itt? Jöttünk kiszabadítani két elrabolt lányt. – válaszolta Yohji.

- Felejtsétek el. Ez a mi ügyünk. – kiáltotta Koya, majd támadásba lendült a négy férfi ellen. Katy azonban nem mozdult. Aya rideg szemét nézte. Olyan ostoba vagyok. Nincs benne tűz. Nem vagyok neki fontos. Szemét elvette Ayáról, visszafordult a házfelé.

- Elég Koya! – kiáltott rá ellenkezést nem tűrően. – erre most nincs időnk. És Lisettre sem várhatunk tovább. – A csatát abba hagyták, majd beleegyezően bólintottak.

- Mi kimentjük Tatsuo Amit, ti pedig keressétek meg a társatokat. – mondta Aya a szokott közönyös hangján, megállt egy pillanatra Katy mellett, majd társainak intett és beosontak a házba.

- Amint látom mi sem várhatunk tovább. – mondta Koya, miközben órájára nézett. – De kénytelenek vagyunk. – 20 perc múlva már a weiss kihozta a kislányt. Amint Katyékhez értek, meglepve néztek rájuk. Hangosan nem mondták ki, de szemük mindent elárult. Ahogy így álltak szótlanul, hirtelen egy kocsi fékezett le mellettük.

- Megjöttem. – Szállt ki a kocsiból Lisette. Abban a pillanatban az emeletről egy robbanás hallatszott.

- Bedrótozták az egész házat! – kiálltotta Omi. Az épület szobái egyenként felrobbantak. Mindenki leblokkolva állt ott. Katy azonban váratlanul megindult a lángterben égő ház felé.

- MIIMIIII!!!!! – Egy utolsó robbanás. Katyt elnyelte a láng fal.

- KAATYYY!!! MIIMIIII!!!! – üvöltötte Koya, majd a lángtengerbe akarta vetni magát, azonban Yohjiék lefogták. Lisette ájultan esett össze. Még sosem rázta meg ennyire semmi.

*

- Eiri! Eiri mi történt veled? – rohant kétségbeesve Rie a fiatal nőhöz, aki egy székben megkapaszkodva jobb kezét a szívére szorította, miközben szeméből patakokban folyt a könny.

- Nem tudom. – válaszolta elhaló hangon. – nem tudom, de nagyon fáj… a szívem. Mintha elveszítettem volna valakit, vagy valakiket… - hangja elcsuklott, és a sírás rázta egész testét. Legörnyedt a földre, és Rie hiába vígasztalta, a fiatal nő csak sírt tovább.