Baráti bájcsevely… vagy kihallgatás?

Sötétedéskor már egy lerobbant lakóház előtt álltak. Enyhe déja vu fogta el őket, aminek Yohji hangot is adott:

-Emlékeztek? Épp tizenhét éve ugyan így vártunk az akció kezdetére egy ugyanilyen bérház előtt.

-Igen –felelte Ken. –Ha babonás lennék, ráállítanám Senát, hogy keressen bombát az épületben. Akkor meg aztán végképp, ha Yohji találná meg a lányt megkötözve, bekötött szemmel és szájjal…

-… és Aya nem lenne hajlandó megszólalni, valamint megengedni, hogy a lány levegye a kötést a szeméről… -szakította félbe a mondatot vigyorogva a társa.

-Abbahagynátok? –kérdezte mogorván az említett. Sena csak nézett egyikről a másikra.

-Lemaradtam valamiről? –kérdezte végül.

-Lényegtelen. Csupán nosztalgiázunk. Tudjátok mit? Ken, ti kerüljetek hátra, mi meg elölről támadunk. Legyetek óvatosak. Ez nem a Schwarz. Nem ismerjük a terepet. Bár vicces lenne, ha belebotlanánk Crawford vagy Farfello szellemébe…

Aya összeszorította a fogát.

Yohji nem tudhatta, hogy tréfájával az ördögöt festi a falra. Ha Brad Crawford szellemének nem is, de a bátyjának mindenesetre köze van az ügyhöz.

Ezalatt teljesen besötétedett. A Holdat felhők fedték, az égiek velük voltak.

-Indulás –suttogta, majd megvárta, míg társaik megkerülik az épületet, és Yohjival a bejárat felé indult. Alig tíz perc múlva övék volt az irányítás. Az emberrablók megkötözve, eszméletlenül hevertek egy sarokban. Ők leültek az asztalhoz. Úgy döntöttek kártyáznak egy kicsit, míg a lány a szomszéd szobában alszik. Alighanem nyugtatót adtak neki, mert nem ébredt fel a küzdelem hangjaira. Előbb azonban Yohji tárcsázta a Duncan család telefonszámát. Tudta: sokan hallják majd, amit mond. Egyedül Aya nem volt nyugodt.

„Ez így túl könnyű. Mintha nem lett volna senki, aki összefogja a bandát. A vezér nem volt itt…”

*

A Duncan-villában teljes volt a káosz. Mindenütt FBI-ügynökök lehallgató-készülékekkel, fülesekkel és egyéb lehetetlen masinákkal. Miután a legutóbbi zsaroló telefonhívás hirtelen megszakadt mindenki idegesen várta a további fejleményeket. Hirtelen megszólalt a készülék. Az egyik ügynök bekapcsolta a felvevőt, egy másik a hívókereső berendezést. Megnyomták a kihangosító gombot.

-Hallo, itt John Duncan… -Az egykori követségi titkár, jelenleg kormányzójelölt hangja nyúzott volt.

-Jó estét, uram. Üdvözlöm a teljes hallgatóságot. Nyugodtan elküldheti a fenébe őket. Miss Duncan, gratulálok. A lánya éppoly csinos, mint ön. Remélem a jómodorát is örökölte, és nem azzal köszöni majd meg a segítséget, hogy tíz körömmel esik nekünk. Félek, szegény barátom már nem bírna ki egy ilyen megrázkódtatást. Így is veszélyben forog szerény személyem testi épsége…

-Hála Istennek! –szakadt fel egy megkönnyebbült sóhaj a nőből. –Tudtam, hogy kiszabadítják.

-Még szép! Nem végzünk fél munkát. Az új Persia, na meg még egyesek, akiket nem fogok megnevezni, rossz néven vennék. Ha az a feladat, hogy vigyázzunk a Duncan családra, hát vigyázunk rá… még ha egyesek duzzognak is közben. A kislányt azonnal szállítjuk, amint felébred. Nem akarjuk zargatni, nyilván nehéz hétvégéje volt. Mindazonáltal továbbra is áll, hogy az árnyékban élünk.

-Tudom. Csak egyvalakit kérek, hogy fedje fel magát előtte. Ideje, hogy megismerkedjenek…

-Ezek után még inkább remélem, hogy az ifjú hölgy a modorát is öntől örökölte.

-Ne aggódjon, Aya udvarias, jó modorú fiatal lány…

A vonal túlsó végéről hangos kacagás hallatszott.

-Igazán… hogy is mondjam… ötletes névválasztás. Viszont így nem fogják tudni, hogy kihez beszélünk.

Glory is elmosolyodott.

-Majd csak megoldják valahogy… és még egyszer köszönöm.

-Annak köszönje, aki a megbízást adta. Külön bejáratú jégkockánk ma reggel bal lábbal kelt. Nem lehetett könnyű eléállni egy ilyen üggyel…

-Ha jól hallom továbbra is egy komolytalan alak, aki állandóan Rant bosszantja.

-Valahogy úgy… most viszont búcsúzom. Egy hétre elegendő bosszantanivalót kell bepótolnom, mivel az a csibész széles ívben került mostanság… Megjegyzem: van bőven lőporom.

-Ha egy mód van rá, minket ne robbants fel! –hallott egy másik ismerős hangot a háttérből.

-Jut eszembe, még nem volt alkalmam megköszönni a kamillateát. Igazán remek volt, kérem, adja át gratulációmat a társának!

-Ha még életben leszek, mikor leteszem a kagylót, átadom. Örülök, hogy hallottam a hangját. –Yohji letette.

-Sikerült bemérni a helyzetüket –jelentette egy technikus.

-Felesleges. A lányom már teljes biztonságban van.

-De kicsim, mi van, ha csapda?

-Nem. Engem is ők szabadítottak ki annak idején. Ezt a hangot bármikor felismerem. Ran egyik barátja. Különben nem is ismerné a név jelentőségét. Köszönöm, hogy idefáradtak, uraim, de már nem lesz szükség a segítségükre –fordult az ügynökökhöz. –Aya az apjával van. Ő és a barátai majd vigyáznak rá…

*

Miután letette a telefont vigyorogva szólalt meg.

-Tudod, Ken, attól tartok téves következtetést vontunk le. Akit délelőtt láttunk, az az aggódó apa volt, és nem a féltékeny szerető…

Ahogy befejezte a mondatot már ugrott is félre Aya ökle elől.

-Nyugi, öregem, inkább ülj le szépen. Tudom, hogy le kell vezetned valahogy a feszültséget, de ne engem használj boxzsáknak! Inkább örülj, hogy rendben ment minden és a lányod biztonságban van. Most viszont szeretném hallani, hogyan lehettél akkora marha, hogy elengedted.

A kérdezett sóhajtva ült le az asztalhoz és lassan mesélni kezdett. Miután a végére ért egy darabig csönd uralkodott a szobában.

-Nem irigyellek. Hogy Takatori a nagybátyád volt? Kellemetlen, de túlélted. Azt is, hogy kivégezted. Tehát innentől nem lényeg. Azt viszont továbbra sem értem, hogy engedhetted haza, ha szereted.

-Én megértem. Nem akarta őt is belekeverni. A mi életünkbe nem illik bele a házasság és a család… -szólalt meg Ken, mialatt szeme a távolba révedt.

-Mi az ördög? Tán csak nincs neked is egy gyereked valahol a nagyvilágban?

A másik erre elpirult.

-Nem tudom. Meglehet… Ausztráliában… Ha igen, akkor pár hónappal idősebb Aya lányánál.

-Ezt leszel szíves részletezni, fiacskám…

*

Aya Duncan lassan magához ért. Csodálkozva vette észre, hogy már nincs megkötözve. A szomszéd szobából beszélgetés foszlányait hallotta. Az ajtóhoz osont és halkan kinyitotta. Négy férfit látott. Az egyikőjük telefonált. Jobban körülnézett, így észrevette elrablóit megkötözve. Figyelni kezdett. Az, aki beszélt, most azt mondta, hogy valakit feltétlenül bosszantania kell, mire az egyik társa is tett valami megjegyzést. A szőke megvárta a választ aztán letette a kagylót, majd fent említett társához fordult. Ami ezután következett, az igencsak megdöbbentette a lányt. Megtudta, hogy az egyik férfi az apja, majd az ő szájából hallhatta szülei történetét. Mikor változott a téma kábán visszament az ágyhoz és leült. Állát felhúzott térdeire fektetve gondolkodott. Az apja egy bérgyilkos… akkor is, ha csak bűnözőket öl. Össze volt zavarodva. Hirtelen zajt hallott. Felnézett. Szeme elkerekedett a rémülettől. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Behúzódott a sarokba és álláig húzta a takarót. Álarcos férfi állt előtte. Az egyik fogvatartója.

-Ne félj, nem akarlak bántani –szólalt meg halkan, majd levette a maszkot. A lány még jobban meglepődött. Egyik osztálytársa volt.

-Brian…

-Kérlek, hallgass végig! –folytatta. –Tudom, nem érdemlem, de arra kérlek: bocsáss meg nekem. Bár ez nem mentség, de tudnod kell: azért tettem, mert őrülten szeretlek. Állandóan te jársz a fejemben. Mikor megláttalak itt, kiszolgáltatva, egyszerűen nem voltam képes parancsolni magamnak. Most már tudod. Ha úgy gondolod, szólj nekik. Nem fogok ellenállni… -hajtotta le a fejét.

Aya lassan felállt és a fiúhoz sétált. Átkarolta a derekát, majd a füléhez hajolt.

-Ha korábban leveszed azt a vackot eszembe sem jutott volna védekezni… Én is szeretlek téged –suttogta, majd megcsókolta. Mikor ajkuk szétvált ismét megszólalt:

-De hogy jutottál be ide? Tudtommal az az egyetlen bejárat, ami előtt apám és a barátai ülnek…

Szerelme elmosolyodott.

-A felső szint valójában nem olyan lerobbant, mint amilyennek tűnik. Ez csak álca. Van arra egy menekülési útvonal. Ha nem jönnek olyan hirtelen, nem találnak itt minket. A tetőn levő leszakadt részek mesterségesek.

-Értem. Tehát ki tudsz jutni? –Mikor a másik bólintott folytatta. –Akkor most menj! Ha itt találnak, bajba kerülsz.

-Rendben. De nem vagyok hajlandó lemondani rólad.

-Remélem is… -Adott neki egy búcsúcsókot, majd kibújt az ölelésből. –Most viszont igyekezz! És ne felejts el készülni a hétfői dolgozatra!

A fiú a fal kiszögelléseit használva létrának felmászott a felső szintre, majd elindult kifelé. Néhány méter után azonban megtorpant. Egy barna hajú, negyven körüli férfi állt előtte.