Ez a fic a "Fájdalom hullámai"-nak a folytatása

Az új küldetés

Tizenhét év telt el azóta, hogy Glory Duncan elhagyta Japánt. Sok változás történt. Aya végre bosszút állt családjáért; kiderült, hogy Omi apja valójában Persia, így halála után ő vette át helyét a szervezet élén. Aya Angliába utazott a Kryptonboardhoz, de pár évvel később Kennel, Yohjival és Senával Amerikába tették át székhelyüket, és saját szervezetet építettek ki. Aya minden évben küld egy csokor rózsát egy bizonyos címre. A kártyán mindössze egy gravírozott katana látható. Ezzel jelzi, hogy még életben van.

*

Egyik reggel, mikor a fiúk még épphogy kikászálódtak az ágyból megszólalt a telefon.

-Beszélhetnék Ayával? –hallatszott egy férfihang, amely valahogy ismerősnek tűnt Kennek.

-Egy pillanat… Aya, telefon!

-Ki az?

-Elfelejtett bemutatkozni, de szerintem ismerős.

Aya átvette a kagylót:

-Hallo, én vagyok…

-Szia, cousin. Itt vagyok New Yorkban, sürgősen beszélnem kell veled.

-Mondd!

-Nem telefontéma… Találkozhatnánk? Családi ügy…

-Akkor nem érdekel –komorodott el a hangja, és már tette volna le a kagylót.

-Akkor sem, ha Gloria Duncanről van szó?

-Tudod hol van a Greatest Hit’s Cafée?

-Igen.

-Légy ott fél óra múlva! Hivatkozz rám, tudod, hogy mi a valódi nevem.

-Rendben –hangzott a válasz, majd egy kattanás jelezte, hogy Omi letette a kagylót.

-Baj van? –kérdezte Yohji.

-Még nem tudom, majd kiderül. Később jövök.

A fiúk összenéztek mikor az ajtó hangosan becsapódott.

-Mégis kivel beszélhetett, aki ennyire felhúzta? –kérdezte a playboy.

-Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem Omi volt –felelte halkan Ken.

-Nocsak… Aya hajlandó szóba állni egy Takatorival? Itt a világvége! –bohóckodott a másik.

-Nagyon jól tudod, hogy Omi nem csak egyszerűen „egy Takatori”. Akárki is az apja, mindig ő állt legközelebb Ayához. Emlékezz csak vissza mit mondott, mikor Gloria Duncan felbukkant az üzletben! Te magad állapítottad meg, hogy többet tud nálunk, és ő beismerte…

*

Ez alatt Aya a városban sétált. Aggasztotta amit Omi a telefonban mondott.

„Mi lehet az a családi ügy, amihez Glorynak köze van?”

Végül megunta a tépelődést és a találkozóhely felé vette az irányt. Mikor odaért a főpincér közölte vele, hogy egy úr vár rá az emeleti szobában. Bólintott, majd felment a lépcsőn és benyitott a VIP helyiségbe. Egy férfi állt az ablakban neki háttal. Mikor megfordult a beáradó napfényben kísértetiesen emlékeztette korábbi megbízójukra, Persiára.

-Örülök, hogy látlak, Aya. Ne aggódj, nem várom el, hogy udvariaskodj, tudom, hogy legszívesebben elfelejtenél.

-Veled semmi bajom. A múlt az, amit el akarok felejteni. Miről akarsz beszélni?

Omi elmosolyodott. Valóban hiányoztak neki barátai, az állandó csipkelődés, még az akciók is.

-Semmit sem változtál, a külsődtől eltekintve. Ülj le! Nem fogsz örülni annak, amit mondani készülök.

A másik sóhajtva fogadott szót.

-Ne kímélj!

-John Duncan unokáját elrabolták…

Aya egy pillanatig úgy érezte: kitépték a szívét. Tehát férjhez ment.

-És mi ebben a családi ügy? –kérdezte hűvösen, mintha nem érdekelné.

-Ne játszd meg a jégkockát, légy szíves! Úgyis mindjárt robbanni fogsz. A lány tizenhat éves. Az apjáról csak annyit lehet tudni, hogy japán fejvadász, aki aggódott a kedvese biztonságáért, így hazaküldte őt New Yorkba, mielőtt kiderült volna, hogy terhes. A gyerekről nem tud. Évente egyszer küld egy csokor rózsát, innen tudják, hogy még él.

Mialatt beszélt folyamatosan figyelte unokabátyja arcát, amely hol elsápadt, hol elvörösödött.

-Egyébként a neve Aya Duncan.

-Elég! Inkább arról beszélj, mit tudsz az emberrablókról!

Nem bírt tovább ülve maradni, járkálni kezdett a szobában.

-Nyugalom! Itt a dosszié, ebben minden le van írva. Glory azt akarja, hogy a Weiss hozza ki a lányotokat, másban nem bízik. Nem válaszoltam neki, mivel nem voltam biztos benne, hogy el tudlak érni, így nem tudja, hogy megcsináljuk-e. Ha kihoztátok, telefonáljatok oda. Szívesen segítenék, de évek óta nem voltam akcióban, úgyhogy alighanem csak hátráltatnálak.

-Már az is nagy segítség, hogy szóltál –felelte. –Azt sem tudtam, hogy van egy lányom… -Hangja elcsuklott. Omi a vállára tette a kezét.

-Fel a fejjel, öregem! Valahogy majd csak megoldod…

*

Mikor visszaért a lakásukra a fiúk épp kártyáztak.

-Függesszétek fel a játékot és figyeljetek! Munka van… -közölte komor képpel.

-Mi a fene. Elmész egy baráti találkozóra, és melót hozol haza? –méltatlankodott Yohji. –Többet sehova nem mehetsz egyedül!

-Ne idétlenkedj! –szólt rá Ken. –Nem látod, milyen ideges? Miről van szó?

-Egy tizenhat éves lányt kell kiszabadítanunk. Egy diplomata egyetlen unokája.

-Csinos? –kotyogott közbe ismét a playboy.

-Ítéld meg magad! –dobott oda neki egy fényképet. Ő megnézte és füttyentett.

-Nem is rossz… Mondd, Keny fiú, nem emlékeztet téged valakire? –kérdezte. Ken kézbe vette a fotót, majd Ayára nézett.

-De igen…

-Akkor jól láttam –vigyorgott a másik. –De ugyebár ehhez nekünk semmi közünk…

-Élcelődés helyett inkább olvasd el ezt! –adta a kezébe a hivatalos iratokat, amik segíthették a lány megmentését. –Még ma este ki kell hoznunk.

-És ki is fogjuk hozni.

Ezután a fiúk olvasni kezdtek, Aya pedig felment a szobájába. Át kellett gondolnia a helyzetet.