Emlékek

Hideg, esős őszi nap volt. Gloria az ablakban ült és a múlton töprengett. Négy év távollét után aznap reggel tért vissza Japánba. Mivel édesapját ismét ide helyezték ő úgy döntött  a Tokyoi Egyetemen folytatja tanulmányait. Igaz, mióta elment sok minden megváltozott. Barátnői, akikkel e-mailben és telefonon tartotta a kapcsolatot, értesítették, hogy társaságuk egyetlenfiú tagja, Ran Fujimiya eltűnt, miután szülei életüket vesztették egy robbanásban, húgát pedig elütötte egy autó. Sajnálta, hogy nem láthatja viszont a fiút, hiányzott neki bohókás tréfálkozása. Lassan leszállt az est, a lány úgy döntött lefekszik, hisz másnap már órái lesznek.

*

Eltelt egy hónap, Glory visszarázódott a Japán nyelv használatába. Az egyetemen új barátokat szerzett, és végre ismét találkozott régi kis csapatuk. Órákig tartott, mire mindannyian elmesélték, hogy mi történt velük az elmúlt években, fényképeket nézegettek és pletykáltak. Így aztán nem meglepő, hogy tizenegy is elmúlt, mire hazaindultak. Egy darabig csoportban haladtak, de aztán a többiek szép lassan lemaradoztak. Ő lakott a legtávolabb. Már csak kétsaroknyira járt a házuktól, de egy szűk és sötét sikátoron kellett áthaladnia. Hirtelen mintha mozdult volna valami előtte. Lelassította lépteit és körülnézett. A sikátor túlsó végénél valóban állt valaki a falat támasztva. Az illető most ellökte magát a háztól és felé indult. Glory óvatosan hátrapillantott a válla felett. Onnan is elzárták az utat. Reménykedett benne, hogy nem fogják bántani őt. A vele szemben haladó elővette a zsebkendőét mikor mellé ért, és felemelte, mintha az orrát akarná megtörölni, de aztán hirtelen befordult a lány mögé, elkapta és az arca elé szorította a ruhát. Gloria szabadulni próbált, de tagjai lassan elernyedtek. A levegőben enyhe, édeskés illat terjengett.

*

Mikor magához tért egy sötét szobában találta magát. Egy ágyon feküdt, kezei és lábai meg voltak kötözve. Kb. tíz perce lehetett ébren, mikor valaki belépett. Mivel megállt az ajtóban az arcát nem láthatta, csupán sziluettjéből következtetett arra, hogy az illető fiatal férfi.

-Látom, felébredtél –szólalt meg. –Ez esetben elmondom a szabályokat. Szépen itt maradsz a szobában, nem sikítozol, vagy próbálsz más módon zajt csapni, úgyis felesleges. Ha apád jól viselkedik, nem esik bajod, de ha ellenszegül a kéréseinknek… csúf hulla leszel… -Ezzel magára hagyta a rémült lányt.

*

Ezalatt, a Weiss központjában:

-Lennétek szívesek abbahagyni a veszekedést? –Manx kezdte elveszíteni a türelmét. Épp a fiúk legújabb küldetését próbálta ismertetni, de Yougi és Aya szokás szerint összekaptak, így nem jutott szóhoz.

-Elég már! –szólt rá társaira Ken is.

Miután nagy nehezen elhallgattatták a két idősebbet a nő kiosztotta a dokumentumokat, majd betette a szalagot a lejátszóba. A képernyőn megjelent Perzsa.

-Weiss! A feladat John Duncan amerikai követségi titkár lányának kiszabadítása. A titkár úr családjával egy hónapja tért vissza országunkba, és Gloria tegnap este találkozott a régi barátaival. A helyszínről tizenegy után indult el. A Funaki utcában elköszönt egy ott lakó lánytól majd továbbindult, de hazáig már nem jutott el. Duncan ma délelőtt zsaroló telefonhívást kapott. A részleteket megtaláljátok a dossziékban. Hozzátok vissza épségben!

A felvétel véget ért. Úgy tűnt mindannyian az anyagot olvassák, pedig egyikük esze valójában egész máshol járt. Felrémlett előtte egy copfos, szőke hajú fiatal lány, aki incselkedve kacag rá, miután nyakon öntötte egy vödör hidegvízzel, aztán egy könnyes kék szempár: a búcsú pillanata. Megrázta a fejét, olvasni kezdett. Mire a végére ért végtelenül dühös volt, bár ezt igyekezett nem mutatni társainak. Minden jel arra utalt, hogy Glory elrablását Reiji Takatori szervezte. Ayának ismét eggyel több oka volt arra, hogy végezzen vele. Ha Glorynak csak egyetlen hajszála meggörbül egy héten belül végez vele, még ha egész hátralevő életét börtönben éli is le.

A csendet végül Yougi törte meg:

-Készülődjünk, sötétedik…

Egy órával később egy elhagyott bérház előtt állta. Tudták: meglepetésszerűen kell támadniuk, különben az ellenség kivégezheti a túszt. A terv szerint Omi és Ken a hátsó ajtón, Yougi és Aya elől tör be. Így is tettek. Az őrséggel nem volt túl sok gond, de aztán belebotlottak a Schwarzba… Már jó ideje harcoltak, mikor Crawford hirtelen jelzett. Az ellenfél visszavonult. A fiúk keresni kezdték a lányt, de Ken a biztonság kedvéért szemmel tartotta a bejáratot. Végül Yougi talált rá. Keze-lába szorosan összekötve, szemein és száján kendő.

-Ezek a barmok még mindig nem tudják, hogyan kell bánni a nőkkel… Aya, siess, szabadítsd meg a kötelektől!

A megszólított belépett, de halkan odasúgta:

-Kérd meg, hogy a kendőt tartsa a szemén, és véletlenül se szólítsatok az igazi nevemen!

Yougi felhúzta a szemöldökét, de barátja komor képére nézve elvigyorodott, és továbbadta a kérést.

-Kérem, kisasszony, egy kis ideig még ne fedje fel ragyogó szépségű szemeit. A Weiss az árnyékban él. Senki nem tudhatja meg, kik vagyunk.

A lány bólintott, majd a pecket eltávolítva szájából szavakkal is megerősítette beleegyezését:

-Rendben. Köszönöm, hogy megmentettek.

-Lábra tud állni?

-Nem hiszem. Legalább egy napja meg vagyok kötözve.

-Az időérzéke remek. Épp 24 órája rabolták el. Kapd fel, öregem, aztán menjünk, mielőtt Farfelloék ismét ide találják dugni a képüket.

Aya villámló tekintetébe bámulva Yougi megeresztett egy kaján vigyort. Élvezte, hogy Mr. Kőszívet is zavarba tudja hozni valamivel. Ekkor Omi rohant be a szobába.

-Igyekezzetek! Bomba, két percünk van kijutni…

-Fene! –káromkodta el magát a playboy. Aya azonnal felnyalábolta a rémült lányt és a többiekkel a nyomában kifelé indult. Alig hagyták el az épületet a bomba felrobbant. A lökéshullám méterekkel arrébb repítette őket. Szerencsére mind megúszták kisebb sérülésekkel, bár Glory elájult. Yougi persze kihasználta az alkalmat, hogy tovább bosszantsa Ayát.

-Mióta ismered? –kérdezte.

-Nem tudom, miről beszélsz- próbálta leállítani Ran.

-Na persze… Akkor miért nem veheti le a kendőt, miért nem szólíthatunk előtte Rannak vagy Fujimiyának, továbbá miért hallgatsz, mint a csuka, ha nem attól félsz, hogy felismer?

-Semmi közöd hozzá, megértetted?

Kezd magához térni, úgyhogy… -próbálkozott tovább.

-Ugyan, Yougi, hagyd már békén szegényt! –Ken nem akart balhét.

-Egye fene… Vigyük haza Duncan kisasszonyt! Aya!

A megszólított összeszorított foggal bólintott, de a tekintete nem sok jót ígért.

*

Miután hallotta, hogy megmentői elhajtanak, Glory levette a kendőt a szeméről és beszaladt a házba. Szülei már nagyon aggódtak érte. Miután kellőképp kisírták magukat elmesélte, amire emlékezett, aztán elment aludni. Félálomban még eszébe jutott a titokzatos megmentő, akit társa Ayának szólított. Furcsállta, hogy egy szót sem szólt, míg ó velük volt, és azt sem értette, miért érezte ismerősnek a derekára fonódó erős karok szorítását.

*

Közben a város másik végén egy fiatal férfi nézte a csillagokat szobája erkélyéről. A korlátnak dőlve töprengett azon, hogy vajon milyen lenne az élete, ha Glory mosolygós arcát nem törli ki emlékeiből a távolság és a bosszúvágy. Most, hogy újra látta a lányt, föléledtek benne rég eltemetett érzései. Titokban szerette őt már azelőtt is, mielőtt visszautazott Amerikába, de nem merte neki bevallani. Most pedig már késő. Az életét a bosszú tölti ki, nem kényszeríthet a lányra egy ilyen rögös, nehéz utat. Az ő angyalkája ennél sokkal többet érdemel…