Valahol Tokyoban, egy családi házban.

Az este csöndjét egy sikoly zavarta meg. – ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! Eiri! Egy pattanás! – Hol?! Mutasd! – Az orromon. Itt. Látod? – Mutatta pityeregve Mimi, miközben Eiri alaposan szemügyre vette a kis vöröshajú lány orra hegyét. – Egészen picike még. Gyere, lekezeljük. Még idejében észrevetted. Szerencséd van. – Szerencsém?! Mért?! – kérdezte kicsit meghökkenve a fürdőköpenyben álló fiatal nőtől, akinek arcát éjszakai pakolás takarta. Szemében huncutság csillant, majd vészjósló képet vágva folytatta. – Hát tudod, ha nem veszed idejében észre, úgy jártál volna mint régen egy iskola társam. Egy hatalmas pattanás volt az arcán. Nem nagyon foglalkozott vele, mindenki azt mondta, hogy majd elmúlik. De egy nap akkora lett mint egy kisebb alma. Majd egy nap a pattanás kidurrant. A genny és a vér mindent ellepett. A pláne az, hogy a fiúk is látták. –síró képet vágva – szegénykémet azóta kerülik a fiúk. – Mimi riadt könnyeket ejtve az éppen melléjük érő Koya mögé bújt. – Ne ilyezgesd! – Szólt szigorúan Eirire. – Te meg ne higyél el mindent. – Na jól van. Még szórakozni sem lehet. – Húzta fel az orrát Eiri. – Na gyere Mimi, adok rá valamit. – Kezét a kislány vállára tette, és a szobája irányába indult. A kis vörös felnézve barátnéjára hallkan még megkérdezte. – Biztos nem lesz akkora?! – Eiri rámosolygott. – BiztosJ

Koya nézte, ahogy eltűnnek Eiri szobájának ajtajában, majd végigment a folyosón, és benyitott egy szobába, melynek ajtajára egy papíron ez a felirat állt:Katy!

Valahol egy irodában.

A pénzbeli támogatást megkaphatja, hogy folytassa a kutatásait Kouka-san, ha elkapja nekem a Weiss-t. – A Weisst? – Kérdezte döbbenten Lisette, miközben nézte a férfit, ahogy az lábát az asztalon pihentette, szájából pedig füst karikákat fújt a félhomályban lévő szobába. – Úgyvan. Tudtommal már találkozott velük. És a csapata nagyon ügyes. Biztos gyerek játék lesz. Majd hívjon ha elkapta őket. – Mondta a bajuszos férfi, miközben szivarját elnyomta az asztalon heverő kis hamutartóban, majd maga után berakta az ajtót. A doktornő magára maradt. Utálta az ilyen fazonokat, de szüksége volt a pénzre. Oda ment az asztalhoz, fiókjából kivett egy papírkötegett, majd a kép mögött megbújó széfből egy kis kémcsövet, melyben vér volt. A kémcsövön egy kis cetli, melyen egy „K” betű volt felírva filcel. A terv hamar megfogalmazódott zseniális elméjében, és miközben hazafelé tartott, telefonon felhívott néhány embert, köztük Koya-t is.

Két nappal később, Weiss főhadiszállás.

-Weiss. Éjszaka vadászai. Elraboltak egy neves Kelet-európai biológiaifegyver kutatót, aki tegnap érkezett meg Japánba a minisztérium meghívására. A reptérről azonban eltünt. A minisztérium pedig egy üzenetet kapott. „Minden fejes elpusztul családjaikkal együtt, ha csak nem utalnak át egy svájci bankszámlára 23 millárd dollárt.” Weiss! Nyomozzátok ki a számla tulajdonosának kilétét, és keressétek meg Jürgij professzort. Az elrablóit pedig likvidáljátok! Weiss! Missiön!!  - Yohji kikapcsolta a tévét. Manxra nézett, aki még szolgálhat egy két információval. A vörös hajú szépség csak a svájci bankszámlaszámmal tudott szolgálni, és egy névvel. Mon Shor. – jó munkát. Számítunk rátok. – intet az ajtóból. – auuh. – Mi az Yohji-kun? – kérdezte Omi, miközben az ajtóban álló férfira nézett, aki sajgó orrát lapogatta. – Semmi, semmi. – Manx kikosarazott?! – Mondta nevetve Ken. – Nagyon a nőkre hajtottál Yohji. – Hát, tudod, rövid az élet. És hát sexy vagyok. Egy férfi szereti a nőket. És én vérbeli férfi vagyok. Nem igaz Aya?! Te is férfi vagy. Mégsem láttunk téged még egy lánnyal sem, leszámítva Sakura chant. – Yohji következő szavait bimbóiban folytotta meg Aya egyetlen szúrós tekintetete. – Omi, a számítógépen nem tudsz rákeresni? – Kérdezte Omitól, miközben szemét Yohjin tartotta. – öhh. Hai.- Odaült a géphez, és ujjai sebesen kezdtek táncolni a billentyűzeten. Ken Omi fölé állt, nézte az adatok, nevek és számok sokaságát, ahogy egymás után bukkantak fel majd le a képernyőn. Eközben Aya leült a kanapéra a szokásos ülőhelyzetében. Karja keresztben összefonva a mellkasán, lábai kisebb terpeszben, szemeit pedig az asztalon heverő papírokra vetette, miközben hallgatta a billentyű kattogását. – Aya kuuun! Mi újság a jóslaattaaal?! – Aya a hang irányába fordult. Yohji szinte a képébe mászott, annyira közel hajolt hozzá. –Semmi. –Vágta rá ellenkezést nem tűrően, majd felállt és a csigalépcsőn felmenve becsukta maga után az ajtót. – Biztos hogy van valaki. -Jegyezte meg mosolyogva magának a hosszúhajú férfi, miközben meggyújtotta cigarettáját.

Valahol egy elhagyatott házban Tokyo külvárosában

Auh! A fejem… hasogat. – Jó reggelt Jürgij professzor. – hmm? Ki… ki maga?! – kérdezte elhaló hangon egy férfi. Szemét félig kinyitotta, hogy a hang irányába fordulhasson, de nem sokat látott, mert a hang tulajdonosa félhomályban állt. Csak arra tudott következtetni, hogy egy nő beszél hozzá. – Ne erőltesse meg magát professzor. – A férfi megpróbált felülni a kanapén, azonban még túl gyenge volt. A bénítószer még hatott. –Aludjon még egy kicsit. Hamarosan újra meglátogatom. – A férfi újra egyedül maradt. Egyre élesebben hallotta a hangokat. Az ajtó nehézkes nyikorgását, ahogy lassan becsukódott, és kint az eső kopogását, ahogy az ereszen végigfolyt, és zuhanórepülésben földetért. Agyában visszapörgette a közelmúlt eseményeit. A repülőgépe menetrendszerint megérkezett Japánba. Oda ment egy fickóhoz, aki egy kis karton táblát tartott, amin az ő neve volt. A fickó nem szólt semmit, csak megfogta a csomagjait és betette egy luxus autóba. Nagyon tetszett neki, hogy ilyen csodálatos kocsival jöttek érte, és imponáló volt. Tudta, nagyon fontos nekik. Boldogan, titkolva örömét, szállt be az autóba, ahol aminthogy leült, egy csinos nő, aki szintén hátul ült, beledöfödt egy tűt. És most itt van egy idegen helyen, egy félhomályban úszó hideg szobában. A nő azt mondta hogy még visszajön. Mit akarhat tőle? Sok lehetséges gondolat jutott eszébe, de hamarosan rátört a fáradság, és lehunyta a szemét. Utolsó gondolata az volt, hogy úgy is megtudja a nő szándékát, akár akarja akár nem.

-Alszik még? – Igen. – Szólj ha magához tért. – Rendben.  – Koya, válaszolván Lisettenek, újra kinyitotta az ajtót, majd mielőtt átlépte volna a szoba küszöbét, a doktornő után nézett. Amint az eltünt a folyosó fordulóban, és léptei a lépcsőn kopogtak lefelé, teljesen kitárva az ajtót belépett a sötét szobába. Az asztalra letette a kezében lévő tálcát, melyen egy kis pohárban víz lötyögött, mellette pedig egy fehér kendő pihent redőzetlenül, akár csak egy sík vidék. A tálcáról az ablakra nézett. Nagy, kétszárnyú ablak volt, amely olyan házat ékesített, ami jobb napokat is megélt már. A táj borús volt, még ázott a nemrég lehullott esőtől. A függönyön résnyi nyílást hagyott, hogy jobban lásson, majd a kezébe vette a pohár vizet és a kendőt, s az ágyhoz lépett. Szomorúan végig simította szabadon lévő kezét az alvó lány sápadt arcán, majd a kendőt benedvesítve felfrissítette a szunnyadó arcát. Nem értett egyet Lisette tettével. Nem is nagyon értette, annyira nem volt beavatva a szérum ügyébe, de mégis többet tudott, mint másik két társa. A lány bal karját kitakarta, majd feltürte a pizsamaing ujját. Végighúzta a lány karján az újjait. A szúrás helye még látható volt. Sőt. Lila volt, és be is vérzett. A szervezete teljesen legyengült, ahogy védekezett az idegen anyag ellen. De legyőzte. Lemosta a szúrás környékét, majd körbetekerte nedves kendővel. Mindent visszatett a helyére, azonban nem tudott kimenni a szobából. Nem akart. Órájára nézett, majd az ágyhoz húzott egy karosszéket, és leült.

Egy nappal később, Weiss főhadiszállás

Meg van!! – kiáltotta Omi örömel telt hangon társainak, akik a hang hallatára a fiúhoz futottak. – Megtaláltam a számlatolajdonos, Mon Shor lakhelyét. Tokyo külváros, Akácfasor 21. Ez lesz az. – A fiúk összenéztek, majd siettek felfegyverkezni. Ken motorjára pattant, mögéje felült Omi is, Aya pedig Yohjival ment egy autóban. Sietniük kellett. Több élet forgott kockán. Most tényleg nem hibázhattak.

Yohji ült az anyósülésen. Szívesebben vezetett volna ő, de Aya ragaszkodott hozzá. Sandán rápillantott a szeme sarkából, majd szája sarkában megbúvó kis mosollyal beszélni kezdett. – Sakura-chan igazán helyes kislány. Nekem nem jön be, tudod, még nincs 18 éves, de ha neked tetszik, csak hajrá. – Várta a vörös hajú fiú ragálását, de az vezetet nyugodtan tovább. Yohji, nem adván fel a harcot, cigarettára gyújtott. – Az autóban nincs dohányzás. – Mért nincs?! – kérdezett vissza, miközben száján kifújta a füstött. – Ez az én autóm. Ezért itt nincs dohányzás!!– Yohji azonban, mintha nem is hallotta volna Aya szavát, cigizett tovább. – Emlékszel még a jóslatra? A szerencssütire? Én igen. Azon gondolkoztam, hogy Sakura –channal azóta nem találkoztál. Tehát nem lehet ő a nagy szerelem. Őszintén Aya, - hajolt közelebb hozzá – kibe lettél szerelmes? Tudom hogy van valaki. Nem úgy hangzott a semmi, mint ahogy eddig mondtad. Nekem elmondhatod. – a kocsi hirtelen fékezett. Ken és Omi látva hogy Ayáék megálltak, visszafordultak. Yohji már csak a sárban eszmélt fel. Aya beletaposott a gázba, majd megállt Omi mellett. –Szállj be! – Omi, látva Aya szokásosnál is mogorvább arcát ellenkezés nélkül beszállt az autóba. Yohji a tovatűnő kocsit nézve feltápászkodott, arcát megtörülte, majd felszállt Ken mögé. – Mi történt? – kérdezte a fiatal srác. – Semmi. Csak a lényegre tapintottam . – Aya? – igen. Szerelmes. – Ezt te honnan tudod? – kérdezte döbbenten Ken. – Ahogy reagált. Biztos van valaki.

Akácfasor 21. Alagsor:

-Szemmel láthatóan jobban van Jürgij professzor. Hívjon csak doktornőnek. Mutatok magának valamit, ami igencsak érdekelni fogja. – mi az? –Kérdezte a férfi, miközben szemét arra a kémcsőre szegeszte, melyet a nő a kezében tartott. – Ez egy vérminta. Megakarja vizsgálni? Csak bátran. – Azzal odanyújtotta a tétovázó professzornak, akit szemmel láthatóan fűtött a kíváncsiság. Mivel a professzor nem mozdult, a nő letette a kémcsövet az asztalra. A férfi, erőt venvén magá odament az asztalhoz, majd tüzetes külső szemle után egy kis mintát cseppentett a mikroszkópba. Hosszas vizsgálódás után ragyogó arccal nézett föl. – Csodálatos!! – Ugye? Szerintem is. Egy csodás szérum alapja, és egyben ellenszere is. – És mind ez egy emberben? – oh igen. – és hogy állította a maga oldalára? – Meg van hozzá a saját eszközöm. – mondta a nő, miközben mosolyogva a körmét nézte. A férfi csak nézte a nőt, majd szája szólásra nyílott. – Mért mutatta meg nekem? Mért kellek ehhez önnek? – A doktornő körme szemléletéből felnézett foglyára, majd közelebb ment hozzá. Egy tudósnak nehéz bevallania, hogy elakadt, és ugyanolyan nehéz egy tudóstársához fordulnia segítségért. – Szóval a segítségemet kéri. – A nő bólintott, és karját a férfi vállára tette. – Mit akar csinálni? – kérdezte a professzor, miközben újra a mikroszkópot nézte. – Segítsen nekem egy olyan szer elkészítésében, amivel az ellenségeimet ártalmatlanná tehetem… amivel… -kaján mosoly, de a prof nem látja – amivel végleg eltűnnek a földszínéről. – Rendben. – Hangzott a válasz. –Az alap már megvan, csak egy kis módosítás hiányzik, amire nem tudok rájönni. –Kezdte Lisette a magyarázkodást – egy DNS molekulát kéne módosítani, úgy, hogy modosítsa a beadott alany azon molekuláját, ami az immunrendszerért felelős. – Mutassa. Azt hiszem menni fog. – Mondta a professzor, és örömmel konstatálta, hogy az úgynevezett doktornő nem valami sok eszű, hiszen ez a módosítás számára pofon egyszerű. A szer elkészülte után a férfi hátradőlt székében, majd szemét a nőre vetette. Gyönyörű, de ostoba. Gondolta, majd órájára nézve felvetett egy ötletett, amelyre Lisette már rég várt, hiszen minden férfi egyforma. – Részesedést kérek. – A nő mosolygott, majd kifelémenet az ajtóból visszaszólt. –Meg is kapja. – Majd az ajtó záródott. 

Milyen ostoba egy alak- gondolta Lisette, miközben a szobájában kialakított kis laborba lépett. Egy kis rejtett hűtő rekeszből elővette a még irodájából elhozott kémcsövet, és felhígította a prof által módosított szert. A lilás anyag keveredet a piros fertőzött vérrel. – Még nem tudom mi lesz pontosan, de … oh, -kiáltott fel meglepően, amikor felvillant a szeme előtt egy a sarokban megbúvó kicsi egér. – gyere ide kicsi rondaságom. Te leszel az én kísérleti egerem. – azzal megfogta az egeret és belefecskendezett egy kisebb adagot a kevert szerből. Letette, és futni hagyta. Az egérke egy darabig gyorsan futott, de mozgása lassulni, kezdett, majd szörnyen fájdalmas kínok között hempergett. A rosszabb az volt, hogy az egér nem pusztult el. A szerben lévő ellenszer nem engedte hogy kimúljon, viszont nagyon szenvedett. –hmm. Ha nagyobb adagot kap, akkor meghal. Köszönöm pici egérke. – majd agyon ütötte, hogy ne szenvedjen tovább.  A szerrel megtöltött 6 kis dárdát, majd a Ladyes szobába lépve mindhárom lánynak  adott. – Osszátok el egymás között. A Weiss-t lőjétek meg ezzel, majd a professzort is, amint átutalták a pénzt a svájci bankszámlára. – a hatodik kié lesz? – kérdezte Eiri, miközben a dárdát nézegette. Nem nagyon tetszett neki, hiszen Yohji emléke még ott égett a szívében. – Egy undorító pacáké, akitől támogatást kértem. – Értem. Katy-vel mi legyen? – Hagyjátok a szobában. – Koya csak nézett maga elé. Lisette ezt észrevette, majd hozzá tette – persze ha valamelyikőtök hamarabb végez, vagy valaki átválalja az övét is, akkor őrséget állhat. – Koya e szavak hallatára először Lisettere nézett, majd Eirire. Ő bólintott, hiszen tartozott az alvó lánynak. – A pénzhez hogy fogsz hozzájutni Lisette nővérkém? – vetette fel Mimi csicsergőn. – Mon Shor számlája aminthogy megtelik pénzzel, azon nyomban átutalják Japánba az én számlámra. – Olyan zseniális terv L nővérkém. És Katy mikor kell fel? – Hamarosan. –Felelte Lisette, majd a beszélgetést abbahagyván kezével intett, hogy helyezkedjenek el. A Weiss megérkezett. Lisette egy rejtekajtón át kiment az épületből, és beszállt az autójába. Hordozható leptopján nézte a számla aktivitását. Fülén fülhallgató volt, szája előtt kis mikrofon, hogy így kapcsolatba léphessen a lányokkal, és kiadhassa a megfelelő parancsot.

Missiön!!

A Weiss megérkezett az elhagyatott házhoz. Hatalmas épület volt, nagy előkertel. Ablakai nagyok. A négy fiú ketté vált. Yohji és Ken hátra surrantak, fától fáig, hogy ne vegyék észre őket, míg Aya és Omi elől mentek be. Bent azonban ketté váltak. Aya felment az emeletre, míg Omi jobbra fordult a folyosó irányába. Minden szobába benézett, fegyverét feje mellett tartva, készen arra, hogy bármelyik percben lőjön. Már legalább 20 szobába benézett, amikor a folyosó végéhez ért. Ott volt az utolsó ajtó. –Lehet hogy ez vezett a Professzorhoz… - gondolta, majd óvatosan kinyitotta. A szobába belépve nem látott semmit. Két ajtó nyílt belőle. A baloldalit kinyitva hátra kellett ugrania, mert a limlomok kizuhantak belőle. Csak egy szekrény volt. A jobboldali ajtó kilincsét lenyomva pedig arca először egy piros csizmával találkozott, majd az váratlanul ért rúgás miatt a földre esett. Ocsúdnia sem volt ideje, mert már a következő pillanatban egy szúrást érzett a bal karján.

Aya a lépcsőfokon lépdelve önkéntelenül is gondolataiba révedt. Yohji szavai, bárhogy is próbálta elhesegetni maga elől, mindig feltűntek. Majd a következő pillanatban egy zöldes szempár villant fel előtte. Az az örökvalóságnak tűnő pillanat, amíg szeme a zöld szempárba mélyedt. A lány sem ölte meg őt, sőt, megmentette, és ő sem tudta megölni a lányt. Azért is furcsálta saját gondolatait, mert senkiben nem bízott meg, és néha felvetődött benne, hogy a lányt a bizalmába fogadja. De ezek a gondolatok nevetségesnek tűntek. Nem fogadhatta el, hiszen úgy érezte, hogy nincs joga szeretni senkit. És hát… szeretni?!.. Nem. Nem szereti. Csak furcsa. Ahogy gondolat menetét végigfutatta, szétnézett, és egyre inkább furcsának találta az egész küldetést. Az első emeletre felérve körbenézett, de nem volt semmilyen ajtó, vagy folyosó, csak egy egy kis terem féleség, ami viszont kongott az ürességtől. Szemöldökét összeráncolva elindult a második emeletre. Ott  talált egy keskeny kis folyosót. A folyosóról szobák nyíltak. Majdnem mindegyik zárva volt, s ami nem volt lakat alatt, abban sem volt semmi. Egyre inkább nem tetszett neki valami, csak azt nem tudta pontosan, hogy mi olyan  furcsa. A professzor eltünt. Nem szólt Ominak, sem a többieknek, hiszen nem volt egy csapatjátékos. Egy újabb nyitott ajtó kinyitása után belépett a szobába. Ott nem az eddig talált piszkot és koromsötétet találta. Katanáját (Shionnak nevezi) készenlétben tartva hangtalanul beljebb lépett. Az ablakon résnyire széthúzott függöny, amely fényt vet egy ágyra. Ahogy az ágyhoz közelebb lépett, észre vette az alvó lányt. Nem tudta ki lehet ez. De az biztos, hogy nem a professzor. A lány arca fáradt volt, de egyben békés. Nem tudta honnan, de ismerős volt neki. Az alvó egyszercsak nyöszörgő hangokat adott ki, és fejét forgatni kezdte, jobbról balra, mint amikor valaki rosszat álmodik és felakar ébredni, de nem tud. Aya észrevett egy az ágy melletti asztalon heverő kis tálkát, mellette pedig egy kendőt. Azt belemártotta a vízbe, majd a lány homlokára tette. Katy érezvén a hűvöset homlokán, kezét, mintha súlyokat akasztottak  volna rá, nehézkesen felemelte, és a fején heverő kendőt fogó kezet megfogta. Aya már nem tudta elvenni a kezét, de különösebben nem zavarta, hiszen még a vak is látta volna, hogy a lány nem szimulál. Katy lassan kinyitotta a szemét. Tekintette először egy violakék szempárral találkozott, amiből döbbenet sugárzott. Még nagyon kábult volt, de úgy rémlett neki, mintha Aya szemébe nézne, és újra elmerülne benne. De aztán arra gondolt, hogy csak álmodik. Nem tudta kinek a kezét fogja, de jóleső meleg és biztonság érzett fogta el. Kedvesen a szempárra mosolygott, majd lehunyta fáradt pilláit és újra elaludt.

-Ki maga? Hol van a doktornő? Hol van a részem?! – kérdezte enyhén rémült hangon Jürgij, amikor megpillantotta a belépő Koyát arcán maszkkal, kezében nyíllal. – A doktornő küldött professzor. – mondta kimért hangon – és itt a fizettsége. – A férfi hasztalan róbált menekülni a rászegezett nyíl elől, a célpont ő maradt, és a lövedék mesterien eltalálta a célpontotját. A férfi aminthogy elterült a földön, Ken jelent meg az ajtóban. A professzor holtteste láttán  a nőre támadt, aki sűrűn hajolgatott az acélkarmok marása elől. Nem volt ideje ezzel a kölyökkel bíbelődnie, hiszen Lisette kiadta az utasítást. Elmenni. Még Katyért akart menni, de nem akarta hogy Ken kövesse. Lekell szerelnie. De csak puszta kézzel harcolhat. Egyetlen fegyvere csak a dárda volt, de nem is lett volna szüksége másra, hiszen úgy volt, hogy Eiri elintéz kettőt. Vagy Mimi mulasztott?

Yohji nevetségeznek érezte magát a nevető kölyök után futva. Mintha újra fogócskázna. – elakarsz csalni?!.. Csak rajta picim. – mondta magában Yohji. Miközben futott a lány után, drótostorával próbálta elkapni. Nem sokára sikerült is neki. A lány piroscsizmás lábát elkapta, aki akadályba ütközvén hasra esett. A férfi villámgyorsan ott termett. Már éppen lecsapott volna a fiatal lányra, amikor hátulról egy szúrást érzett. A dárda kiesett a hátából, miközben támadójára nézett. Félmaszkos nő állt előtte, ill. mögötte. Szemében fény csillant. Rögtön tudta, hogy Eiri az. Erejét megfeszítve a félmaszkosra támadt, miután leütötte a  kiscsajt. A nő nyaka köré tekerte a dróthuzalt, majd egyre szorosabbra húzta. Emlékképek suhantak el előtte. A találkozás… a randevú… az éjszaka … a kín …-erre szorosabbra húzta az ostort – a felüdülés… a könnyes csók… nyugodt éjszaka… majd a levél. Erre már enyhült a szorítás, s ezt Eiri érezte is. Azonban még két döfést érzett az oldalában. A kis vöröshajú lány volt az. – Engedd el Eiri-chant!! – Eiri kihasználva Yohji pillanatnyi figyelmetlenségét, leütötte, majd Mimivel futásnak eredt.

Koya bal karját fogva szaladt a lépcső felé, miközben Lisette hangja egyre csak azt hangoztatta, hogy igyekezzen, a küldetést befejezték, és az épület mindjárt felrobban. – Tipikus Lisette – gondolta – sosem árul el mindent. De Katy-t nem hagyom itt.-Azonban egy robbanás elzárta előle az utat. Nem volt más választása, kívülről kell bejutnia a szobába. Azonban amint kiért, ép karját megragadta Mimi, és erősen húzni kezdte hátra felé. – Mit akarsz?! Katy még bent van. Azt akarod hogy meghaljon?! – Kérdezte emelt hangon, kétségbeesve. A kislány, miközben továbbra is rángatta a kocsi felé társát, parancsolóan felelt. – Nem, de már nincs bent. A weiss elvitte. –weiss? Nem arról volt szó hogy elintézitek őket? – De igen. A kisebb meg is van, de a szőke elkapott, és Eiri, hogy engem megmentsen belelőtt. De nem lett semmi baja tőle, ráadásul engem leütött és Eirire támadt. Amint magamhoz tértem, én is beledöftem a maradék kettőt. Utána elfutottunk, de még láttuk, ahogy a vörös hajú férfi a vállára téve kiviszi katyit – Koya megnyugodva afelől, hogy kis védence legalább nem a tűz martaléka lesz, hagyta, hogy Mimi vezesse. Az autóba beszállva Lisette beletaposott a gázba. Koya ölébe fektették Omi fejét, míg teste Mimi ölében nyugodott. – Hogy hogy nem halt meg? –kérdezte Lisettől.  Az ellenanyag túlsúlyban volt. Viszont nagy fájdalmai vannak. – Ez biztos? – Igen, bólintott Lisette – egérszindróma. – és a másikkal mi van? – A szőke valószínűleg immunis lett. –Immunis?! – kérdezte egyszerre mind a három nő. –Igen. Egyszer már 95%-ban átváltozott. Ezért immunis lett a szer mindenféle változatával szemben. A professzor? – Koya a meglepő hír hallatára kábultan felelte. –Először biztos voltam benne, hogy meghalt, de most már nem tudom. Ha a szer nem, akkor a tűz biztosan végez vele. – Lisette a beletaposva a gázba a főútra tért. Eiri, miközben Yohjira gondolt, kinézett az ablakon. Az autó elsuhant egy tábla alatt, amelyen ez volt kiírva: Osaka 20 km