Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1999
Fordító: Szántó Judit
Oldalszám: 715
Ára: 1400 Ft

A Stephen Kinget egyáltalán nem, vagy csak felületesen ismerők előszeretettel dobálóznak a „horror-író”, „rémkirály” és hasonló kifejezésekkel, amikor szóba kerül a szerző munkássága. Ugyan kit érdekel, hogy a kitűnő filmes adaptációkkal is óriási elismerést szerző történetek, A remény rabjai, és az Állj ki mellettem! (hogy csak két példát említsünk) is tőle származnak? A többséget nem nagyon - maradjon csak a skatulya. Ő bajuk.

Ahogy a Halálos árnyéknál és a Tortúránál is, a Tóparti kísérteteknél ismét az „író ír az íróról”-jelenségnek lehetünk tanúi: a főhős ugyanis Mike Noonan, a sikeres bestseller-gyáros. Megjelentet évente egy könyvet, miközben gyönyörű, energikus feleségével, Jo-val él, mint hal a vízben - egészen 1994 augusztusának egy különösen forró napjáig, amikor a felhevült aszfalton neje egyszer csak összecsuklik. Agyvérzés.

Noonan élete itt kettétörik: felesége halála olyan űrt hagy maga után, melyet látszólag nem tud betölteni semmi. A férfi, ugyan anyagi helyzete nem indokolná (lévén igen izmos bankszámlája van), munkához lát, pontosabban látna, ha tudna. Amint megpróbálkozik az írással, rongyként esik össze, teljesen használhatatlan lesz.
Hamar rájön, hogy az egyetlen elfoglaltság, ami elvonhatta volna a figyelmét neje elvesztéséről, kivitelezhetetlen, s így élete teljesen üressé válik. Keresztrejtvényt fejt, alszik, hébe-hóba tévét néz - vegetál.
Időről-időre azonban rémálmok látogatják, melyek rendre a Nevető Sarában, Noonanék tóparti nyaralójában játszódnak. Körülbelül négy év után feladja a küzdelmet, és úgy dönt: leköltözik a bajok forrásához, ami annak idején egy fekete énekesnőnek adott otthont. Ahogy a könyv magyar címe is sejteti, nem lesz egyedül: a házat ugyanis kísértetek látogatják, s az őket övező rejtélyt főhősünk lassacskán elkezdi kibogozni.

Eddig az alaptörténet, mely, akárhonnan is nézzük, nem nevezhető igazán izgalmasnak. Aki pedig a cím elolvasása után vérbeli, ijesztgetős kísértet-históriára számít, végképp csalódni fog. Persze szerephez jutnak a szellemek, nem is kis mértékben, a regény mégis távol áll a kísérteties hangulatú rémtörténetek világától.
Lévén egyes szám eső személyű az elbeszélő, abszolút személyes hangvételű történetet kapunk (egyfajta memoárt egy emlékezetes nyár eseményeiről), Mike Noonan pedig egyike King legjobban sikerült, legkönnyebben megkedvelhető főhőseinek.
És, mivel íróról van szó, az elbeszélés gyakran elkalandozik (ez persze a King-kedvelőket egyáltalán nem lepheti meg), de az egész néha annyira tocsog a cinizmusban, hogy az erre fogékonyaknak a szokásosnál is örömtelibb lesz az olvasás.

Ugyan az igen terjedelmes könyv (melyet, igaz ami igaz, helyenként nem ártott volna megkurtítani), rövid részektől eltekintve nem éppen sodró lendületéről híres (hiszen: feleség meghal, főhős szenved, unatkozik, nem tud írni, lakhelyet változtat, szenved, rejtélybe ütközik, bogozgatja, harcol, szenved), kitűnően bemutatja, hogy birkózik meg egy férfi élete párjának elvesztésével. És az ebből következő élni képtelenséggel - a merengősebb, lassabb folyású, a jó stílusra érzékenyebb olvasók megtalálják a számításukat.

Ahogy Kingnél megszokhattuk, a jellemábrázolás ezúttal is nagyon erős. A Noonan-házaspáron kívül a borzalmas titkot őrző kicsiny tóparti közösség fontosabb tagjai (élükön a különösen élethűre sikeredett, megszállott számítógépmágnással, Max Devore-ral) is majd’ lelépnek a könyv lapjairól, ahogy mondani szokás.
A Tóparti kísértetek, bár King keveset emlegetett regényei közé tartozik (akárcsak az utóbbi években született könyvei, kivéve a Setét Torony-sorozat frissebb darabjait), egyértelműen kiforrott mű. A szerző itt olyan foglalkozást választott témául, melyet nála jobban csak kevesen ismernek (nem is beszélve az írói zárlat jelenségéről, melyet - érzésem szerint - csak az tud igazán hitelesen bemutatni, aki már komolyan átélt ilyesmit), s az elbeszélés hangja is olyan, melyet könnyen befogadhatunk.

Az Állandó Olvasónak tehát megint fel van kínálva a lehetőség: újra belemerülhet egy, szavak kreálta világba - az ő dolga, hogy él-e vele. Remélhetőleg már a fentiekből is kiderült: érdemes.