Stephen King: Csontkollekció

Stephen King: Csontkollekció
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2002
Fordította: Müller Bernadett

Bevezető
Várj - csak néhány percet. Beszélni akarok veled… aztán megcsókollak. Várj…

1. rész - Beveztő
Következzen hát még néhány novella, ha Önök is úgy akarják. A kötetben található elbeszélések életem egy eléggé hosszú szakaszát ölelik fel. A legkorábbit, A Kaszás képé-t tizennyolc éves koromban írtam, a főiskola előtti nyáron. Tulajdonképpen még nyugat-durhami házunk hátsó kertjében, Maine-ben körvonalazódott bennem a történet, amikor a bátyámmal kosárra dobáltunk, és újra elolvasva kissé erőt vett rajtam a nosztalgia. A legújabbat, A rugalmas golyó balladájá-t 1983 novemberében fejeztem be. A kettő között tizenhét év telt el, ami szerintem nem is olyan elképesztő az olyan hosszú és termékeny pályafutásokhoz képest, mint amilyennel Graham Greene, Somerset Maugham, Mark Twain és Eudora Welty dicsekedhet, de hosszabb például Stephen Crane karrierjénél, és nagyjából megegyezik H. P. Lovecraftéval.
Egy barátom egy-két éve azt kérdezte, miért erőlködöm még mindig. A regényeim igazán sok pénzt hoztak a konyhára, a novelláim azonban mindig is bénák voltak.
- Ezt meg honnan veszed? - kérdeztem vissza.
A Playboy akkor éppen aktuális számára mutatott, amely tulajdonképpen az egész beszélgetés kiváltója volt. Az újság lehozta egyik novellámat (Az istenek szövegszerkesztőjé-t, amely itt is megtalálható valahol), és szerintem teljesen jogos büszkeséggel mutattam meg neki.
- Nos, elárulom, ha megkérdezhetem, mennyit kaptál ezért az írásodért - felelte.
- Megkérdezheted. Kétezer dollárt. Amit én nem neveznék lókakának, Wyatt.
(Az illetőt persze valójában nem Wyattnek hívják, de nem akarom zavarba hozni; ugye megértik.) - Nem, nem kétezret kaptál - mondta Wyatt.
- Valóban? Talán ellenőrizted a bankszámlámat?
- Nem. De tudom, hogy csak ezernyolcszáz dollárt tettél zsebre, hiszen tíz százalék az ügynököt illet.
- A francba, igazad van. De szerintem nagyon is megérdemli. Elintézte, hogy bekerüljek a Playboy-ba. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer megjelenik egy történetem a Playboy-ban. Ezernyolcszáz kétezer helyett, nagy ügy.
- Nem, 1710-et kaptál.
- Mi?
- Nem épp te mondtad, hogy az igazgató megkapja a nettó összeg öt százalékát?
- Hát, igen: kilencven híján ezernyolcszáz. De szerintem az 1710 egyáltalán nem rossz…
- Csakhogy nem annyi volt - folytatta az a szadista. - Valójában csak nyamvadt 855 dollár ütötte a markodat.
- Hogyan?
- Azt akarod nekem beadni, hogy nem esel bele az ötvenszázalékos adókategóriába, Steve-O?
Nem szóltam. Nagyon jól tudta, hogy igen.
- És hát - folytatta kedvesen -, igazából csak 769,50-et kaptál, ugye?
Vonakodva bólintottam. Maine-ben az én jövedelemadó-kategóriámba esőktől az állam még tíz százalékot levon. A 855 tíz százaléka pedig 85,50.
- Mennyi idő alatt írtad meg ezt a történetet? - kínozott tovább Wyatt.
- Úgy egy hét alatt - mondtam barátságtalanul. Valójában azonban, néhány átírást is beleszámítva, inkább két hét volt, de ezt Wyattnek nem mondtam el.
- Tehát azon a héten 769,50 dollárt kerestél. Tudod, mennyit keres egy New York-i vízvezeték-szerelő hetente, Steve-O?
- Nem - mondtam. Gyűlölöm azokat, akik Steve-O-nak hívnak. - De te sem.
- De tudom. Nettó 769,50 körül. Úgyhogy szerintem ez tiszta veszteség. - És jót röhögött, majd megkérdezte, van-e még sör a hűtőben. Nem volt.
Úgy döntöttem, elküldöm Wyatt barátomnak ezt a könyvet egy rövid levélke kíséretében: Nem árulom el, mennyit kaptam ezért a könyvért, Wyatt, de azt igen, hogy Az istenek szövegszerkesztőjé-vel már több mint kétezer-háromszáz dollárt kerestem - nettó -, még úgy is, hogy nem számolom bele azt a 769,50-et, amin olyan jót mulattál a tóparti házamban. Úgy fogom aláírni a levélkét, hogy Steve-O, és lesz egy utóirata is: Valójában volt még sör a hűtőben. Miután elmentél, megittam egyedül.
Ezt jól megkapta.