Bodza bogyó
Sanbucus nigra
A bodzát nem kell bemutatni, a magyar népgyógyászatban ott van a kamilla mellett. Talán ez annak köszönhető, mert régebben ott lapult minden ház mezsgyéjén. Hogy melyik keletkezett, a hiedelem, vagy a szokás, hogy a mezsgyére karónak a könnyen gyökeresedő bodzát választották, vagy azért választották azt, mert már élt a hiedelem a védelmező tulajdonságáról, ma már nehéz lenne kideríteni. Egy bizonyos, valamikor nagy becsben tartották őseink a bodzát, s a gyógyászatban megbecsült helyet kapott.
Két fajtáját ismerjük:
A földi bodza alacsony bokor, ősszel levele elhal, tavasszal újra kihajt. Gyökere szerte kúszik a földben, itt ott felüti a fejét, könnyen terjed. Az egész növény hasonlít a bodzafához, levele, virágja és termése, ám kissé jellegzetesebb szaga van.
Földi bodza
A bodzafa magas cserje, vagy alacsony fa formában fordul elő. Levelei 5-9 ágúak. Virágzata az ágak végén fejlődik ki, sárgásfehér, kellemes illatú, május, júniusban virágozik. Termése feketés lila, lilásvörös, édes, savanykás bogyó.
Fekete bodza
Tápértéke:
A bodzának a népi gyógyászatban és az étkezésben a termése mellett a virágját nemcsak gyógyteának, de frissen, a nyári melegben frissítő italnak is felhasználhatjuk. A virágja tartalmaz izzasztó glikozidát, rutént, illóolajat, nyálkát, cukrot, cseranyagot kéksav glikozidát C vitamint stb.
Termése tartalmaz gyümölcssavat, C, C2 és A vitamint, cukrot, cseranyagot, nyomelemeket, illóolajokat stb. A bogyókból lekvár készül, de frissen is használhatjuk szörpnek készítve vízzel, vagy más gyümölccsel együtt.
Hatóanyagai: az izzasztó glikozidok, flavonoidok, termésének pedig a szerves savak (citromsav, almasav, kinin), A-provitamin és B-provitaminok.
Gyógyhatása:
(Egész évben használatos, mint tea keverékek, frissítőnek, vagy gyógyteának.)
- lázcsillapító,
- izzasztó,
- vizelethajtó, vesetisztító
- emésztéskönnyítő,
- enyhe hashajtó,
- érerősítő, vértisztító
- hat a légutakra
A termését felhasználják fájdalomcsillapítóként és hashajtóként.
A növény gyógyászati felhasználása:
- Lázcsillapító, izzasztó hatása miatt kitűnő szer a meghűléses megbetegedéseknél és az influenzánál. A meghűléses betegségeknél előforduló izomfájdalmak és emésztési zavarok gyógyítására használt teakeverékek egyik alkotóeleme.
- Mivel fokozza más köptetők hatását, ezért fontos, hogy köhögést gyógyító teakeverékek része legyen. Részben erősíti ezen teakombinációk gyulladásgátló hatását is.
- Enyhe hashajtó kisgyerekeknél és szoptatós, áldott állapotban lévő nőknél.
- Mivel vizelethajtó, ez a tulajdonsága felhasználható magas vérnyomásnál, lábduzzanatoknál.
- Termésének fájdalomcsillapító hatása van, más gyógynövényekkel kombinálva (borsmenta, kakukkfű) migrénes fejfájások ellen használják.
- Szemcseppként és szemvízként alkalmazható a virág forrázata, ennek erősebb változata (1 evőkanálnyi 1 dl vízbe) toroköblítő.
- Egy magasabb szinten energiája hűtő és harmonizáló, ezért csökkenti a lázat, méregtelenítő és vértisztító hatású. Ne felejtsük el, hogy a lázat 39 C felett érdemes csökkenteni, pl. fekete bodza virág - hársfa virág keverékkel, 1:1 arányban.
Elkészítése: 2 teáskanál drogból 150 ml forrásban lévő vízzel forrázatot készítünk és napjában többször, főleg a nap második felében egy-két csészével fogyasztunk.
Ellenjavallat: Szívgyengítő hatása miatt virágteája mindennapi fogyasztásra nem alkalmas főleg idős embereknél.
Reumás bántalmak ellen, lázcsillapítóul, vizelethajtó
A bodzavirág tea téli meghűlés esetén kiváló gyógyszernek bizonyult. Köhögést csillapító vértisztító, enyhe hashajtó. Virágját frissen szintén szörpként fogyasztjuk, kellemes ízéért, gyógyhatásáért. A bodzavirág a borban áztatva annak muskotályszerű ízt kölcsönöz. Az egyik legbecsesebb tulajdonsága a szerves sav tartalma, amely mindkét féle bodzatermésben megtalálható, s rendkívül jó hatású a szervezetre. Vértisztító, és a flavonoidokat tartalmazó tulajdonsága következtében antioxidánsnak számít.
A bodzabogyó kedvelt csemegéje a gyerekeknek. A friss bogyóból szörpöt is készíthetünk, egymagában, vagy más gyümölccsel együtt. Ez különösen a földi bodzára ajánlatos, enyhe mellékhatásának kendőzése végett. A feketebodza bogyója C vitamint tartalmaz. Reumás bántalmak ellen, lázcsillapítóul, vizelethajtónak alkalmas.
A földi bodza használata főleg gyógyításra szolgál. A gyümölcs friss leve vagy a belőle készült lekvár bizonyítottan kitűnő szer a TBC gyógyítására.
Elkészítési mód:
A bodzavirágot, ha nyári, üdítőnek használjuk, frissen kell elkészíteni a következő képpen. Vegyünk tíz virágot, áztassuk egy napon át a hűtőben, szűrjük le, ízlés szerint keverjünk hozzá mézet, és fogyaszthatjuk. Ha nagyon tömény, hígítsuk. A bodzabogyót hasonlóan készítjük el, mint más bogyót, ízlés szerint mézzel ízesítjük.
Bodzalé:
4 kg bodzabogyót megmosunk, leszemezzük, majd 2 kg cukrot adunk hozzá. Felöntjük vízzel és addig főzzük, amíg a bodza meg nem puhul. Ezt követően szitán leszűrjük és üvegekbe helyezzük. Hidegen tároljuk. Az így készített bodzalé csak néhány napig áll el.
Bodzaszörp:
Jól megmosott bodzavirágot (10-12 db), 1,5 kg cukrot, 2 doboz citrompótlót és egy felszeletelt citromot 5 liter vízbe teszünk. Az üveget 3 napig meleg helyre tesszük, időnként megkevergetjük, majd leszűrjük, és üvegekbe öntjük. Hideg helyen tároljuk!
Figyelem:
A friss bodzatermések nyersen, illetve a kéreg és a levelek is nagyobb mennyiségben fogyasztva kellemetlen gyomor-bélrendszeri tüneteket, émelygést, hányást okozhatnak. Cián-glikozid tartalma miatt a koncentrációtól függően lehet toxikus (pl. a termésből lekvárban).
|