Bétázatlan!
Bocs az esetleges hibákért, és bennemaradt kódokért!
Örülnék, ha megdobnátok egy kritikával. :D Puszi

Korhatár még nincs, nem tudom, lesze-e, majd kiderül, kicsit random módom írom szegény ficit.

Hermione jó kis tervet eszel ki Sevi ellen... muhaha. és civakodnak... haha

Chapter 3

Hermione másnap összezavarodva ébredt.

Homályosan emlékezett a tegnap történt eseményekre, talán túlságosan felzaklatták azok.

Emlékszik, hogy Piton furcsán viselkedett tegnap, hogy Malfoy felrobbantotta a saját üstjét, és a férfi ezért őrá sózta a büntetőmunkát.

A büntetőmunka.

Az volt a történet másik fele.

Este a férfi – ha lehet, még furcsábban viselkedett, mint a nap előző részeiben. Mosolygott, kedves volt vele... mosolygott... Bizonyos esetekben, ha ideges, vagy valami bántja, egy kedves mosoly Harrytől vagy Rontól, akár még egyik tanárától, megnyugtatta volna. Bizonyos esetekben...

Na és a kedvessége. Miért volt kedves? Lehet-e ezt a viselkedést kedvességnek nevezni... Vagy inkább elmezavarnak!?

Nem tudta pontosan, mit higgyen.

Hallgasson az agyára, mely azt mondja, Piton beleőrült valamibe, és elég szélsőséges hangulatváltozásai vannak, de lehetséges, hogy a férfi nagyon akar valamit. Nem, ez teljes mértékben képtelenség.

Mit akarhat tőle, Hermione Grangertől egy olyan férfi, mint Perselus Piton, egy olyan férfi, aki ennyire tartózkodik mindennemű társasági elfoglaltságtól, és ilyen önmegtartóztató életet él? Nem keresi az emberek társaságát, akkor most miért pont őrá gondolna úgy, mint... Nem, ez teljesen abszurd. Már a gondolata is, hogy egy olyan férfinek tetsszen, mint Piton, még ha fiatalabb is lenne egy kicsit.

Biztos, hogy nem inkább ő akar valamit a férfitól?

Hermione megrázta fejét, és felült.

- Miken jár az eszem? Miért történik mindez?

Elbotorkált a fürdőig, és vett egy hidegzuhanyt.

Éppen időben végzett ahhoz, hogy el ne késsen első, jóslástan órájáról.

Ő sem értette, miért jár még mindig egyes órákra, hiszen semmi haszna nem származhat belőlük, de valahogy mindig sikerül túlélnie őket. Remélte, a mai órán nem ő lesz az, akinek tragikusan fog végződni az élete.

Felöltözött, bepakolta a tankönyveit a táskájába, gyorsan egy hajgumit húzott a csuklójára, és kilépett a hálóteremből. Lebaktatott a lépcsőn, majd kimászott a portréjukon, és szembetalálta magát Ronnal.

Hát persze, gondolta, hiszen tegnap megbeszéltük, hogy megvár óra előtt.

- Szia! – köszönt Ron. – Mi újság, hogy vagy?

- Egy kicsit fáradtan, köszi. Mehetünk? El fogunk késni.

- Persze – mondta Ron, majd sietősen elindultak a toronyba.

Útközben nem esett több szó köztük, de a teremben egymás mellé ültek.

Mint mindig, most is nyomasztó volt a toronyszoba, amit tanteremnek nevezett a tanárnő.

A kandallóból egy tucat füstölő ontotta fullasztó szagát, az ablakok nem engedték be a friss levegőt, a függönyök pedig a fényt tartották kiszorítva.

Hermione, ha belépett ide, mindig elálmosodott a szagoktól, és az oxigén normálisnál jóval alacsonyabb szintje miatt.

Hermione lehuppant Ron, és a már kába Neville közé, és elővette tankönyvét a táskájából. Felnyálazta a megfelelő oldalt, és hallgatta Trelawney professzort, aki épp belekezdett mai mondókájába.

- Miss Granger – szólt később Trelawney fátyolos hangon, felakadt szemekkel. Hermione felemelte a fejét, s minden erejét bevetette, hogy figyelni tudjon tanárára. – Vigyázzon! Ne bízzon a denevérben, megharaphatja magát!

Hermione látszólag értetlenül nézett a professzorra, pedig megértette, amit burkoltan mondott.

A külső szemlélőnek csak a denevér nem lehetett világos, minden más általánosan érthető volt.

A denevér természetesen Piton. Nem szabad megbíznia a férfiban, mert átverheti és kihasználhatja őt. Ahogy eddig Pitont ismerte, talán meg is tenné, ha lenne rá alkalma. Tehát nem fog alkalmat kapni, hogy megharaphassa őt.

Bármi áron, de nem szabad, hogy a kelleténél közelebb kerüljön a férfihoz, bármennyire is szeretné.

Miket beszél, dehogy szeretné.

- Minden rendben, Hermione? – nézett rá aggodalmas arccal Neville.

- Semmi baj, Neville – nyugtatta meg őt a lány, egy kedves, meleg mosolyt küldve felé.

oOo

Hermione ádáz harcot vívott egyre liftező gyomrával. Nem akart Pitonhoz menni, mert távol kéne maradnia tőle.

Másrészről viszont igenis a közelében akart lenni. Már letisztázta a dolgot magában.

Hosszas, nagyon hosszas tusakodás után, amit elméjével, szívével, és akaratával küzdött végig hatalmas kitartással.

Igen, ő, Hermione, bele van zúgva Pitonba, semmi kétség. Ezt ő tudja magáról, de azért nem fogja világgá kürtölni.

Remélte, Piton nem fog rájönni, hogy nem is annyira tartja utálatosnak. Előbb ki kéne derítenie, a férfi vajon hogy érez.

- De hát hogyan? – kérdezte magától. – Tegyek kétértelmű kijelentéseket, vagy... Igen, ez az. Talán közönségesnek tűnhet, de a kétértelmű mondatok majd biztos megzavarják – gondolta.

Hermione eleresztett egy önelégült vigyort.

Boldog volt, jó érzés volt tervet szőni tanára ellen, még akkor is, ha esélyes, hogy nem sikerül.

De hát ez benne az izgalmas. Ha Piton nem akar Hermionétól semmit, akkor nem fogják megzavarni őt azok az ominózus mondatok.

Ebben a pillanatban Hermione óriásit sikoltott, és felpattant az ágyáról.

Ginny, aki eddig egy vastag könyvet olvasott, a szívéhez kapott, és felnézett.

- Mi történt?

Hermione megkövülten állt az ágya fölött és egy bizonyos pontra akasztotta félelemtől kerek szemeit. Ezt látva Ginny is abba az irányba nézett.

- Ugyan már, Hermione.

- Üsd le! – nyögte elfúló hangon – Kérlek, Ginny, nyomd már össze! Gyerünk!

Ginny nagyon sóhajtva felállt, fogott egy zsepit, és ráborítva azt a pókra, összenyomta.

Hermione kieresztette a levegőt tüdejéből, és megköszönte a hőstettet a nép nevében.

- Mióta félsz a pókoktól? – érdeklődött Ginny.

- Nem tudom – merengett Hermione, és elgondolkozott a hozzá intézett kérdésen. Tényleg, mióta is? Ha jobban belegondol, eddig jóformán nem is találkozott élőben pókokkal, csak könyvekben olvasott róluk. Ott viszont nem voltak ilyen félelmetesek.

Élőben viszont annál csúnyábbak. Hiszen viszolyogtatóan aránytalanok, és abszurdan sok pár lábuk van. Milyen élőlény az, amelyiknek nyolc lába van? Irreális, félelmetes és felfoghatatlan.

Hermionénak ezekkel volt baja, nem a pók esetleges méretén, hisz az nem volt nagyobb egy dobókockánál, és valószínűleg az jobban félt tőle...

Na de akkor is...

- A fenébe! – kapja fel a fejét – Elkések.

- Honnan? - szólt utána Ginny.

- Büntetőmunka - kiáltja vissza az ajtóból Hermione, és már el is tűnt, ott hagyva Ginnyt a gondolataival.

Leszaladt a lépcsőn, kimászott a portrélyukon, és fél perc múlva, levegőért kapkodva állt a pinceajtó előtt.

Kopogott, s nemsokára már bent is volt Piton irodájában.

- Sajnálom, hogy késtem, professzor úr – pihegte -, halaszthatatlan dolgom akadt.

Piton felhúzta fél szemöldökét, s melle előtt karba tett kézzel válaszolt:

- Miféle halaszthatatlan dolog? Inkább kockáztatja, hogy elkésik a büntetésről?

- Sürgős volt, és szeretek kockáztatni.

- Szeret kockáztatni... – ismételte a tanár.

- Khm, igen – hadarta.

Farkasszemet néztek pár pillanatig, majd Piton leült az asztala mögé, és onnan fürkészte tovább a lányt.

- Kivel akadt ilyen égetően fontos dolga? – érdeklődött.

- Nem kivel, hanem mivel, professzor úr. Biztos tudni akarja?

Piton csak egy szemöldökemeléssel jelezte, hogy igenis tudni akarja.

- Egy... őő, egy pókkal.

- Egy pókkal? – ismételte újra.

- Úgy van.

Piton szemöldöke végleg eltűnt haja tövénél.

- Pókereztek egy gyorsat? Vagy netán kidobóztak, ami ilyen fontos volt?

- Nem, professzor úr.

- Hát akkor?

- Hát tulajdonképpen én csak sikoltoztam. – kezdte Hermione kibontakoztatni tervét.

- Mit csinált?

- Sikoltoztam, professzor úr. Tudja, amikor magas hangon kiabál az ember.

- Tudom, mit jelent a sikoltozás, köszönöm a felvilágosítást. – rivallt rá.

Hermione mosolygott.

- Nos, milyen förtelmes munkát talált ki nekem mára, kedves professzor úr?

- Egyelőre semmit – válaszolta, fél szemével a lányra sandítva.

- Mily meglepő – ironizált Hermione.

- Ne feszítse túl a húrt, Granger – fenyegette.

- Minél túl, Piton professzor?

- Aaargh – jött a frappáns válasz.

Piton felpattant a székéből, és a magánlaborja felé vette az irányt. Az ajtónál megállt, kitárta, és intett Hermionénak, hogy menjen be rajta.

Hermione után Piton is belépett a sötét terembe, és bezárta az ajtót.

Egy pálcaintéssel meggyulladtak az üst alatti lángok, sejtelmes fénybe burkolva a tágas, de zsúfolt teret.

Arcukon vidám táncot jártak a lángnyelvek.

Pitonnak be kellett ismernie, hogy ilyen halvány fénynél igenis vonzó volt az előtte álló lány.

Na, nem mintha teljes fény mellett nem lett volna az...

Hermione érdeklődő pillantása láttán Piton torokköszörülve elfordult, és elindult összeszedni az alapanyagokat.

Egy perc múlva egy egész asztal roskadozott a rengeteg üvegcse súlya alatt.

- Segíteni fog nekem, Granger – mondta. – Elkészítünk pár gyógyító főzetet a gyengélkedőre.

- Remek.

- Micsoda lelkesedés.

- Hmpf.

- Recept a táblán. Kezdjen hozzá, rögtön jövök! – utasította.

Remek – gondolta Hermione. – A tervem a kukába dobhatom. Ilyen helyzetekből nem lehet előnyt kovácsolni. Mégis mit mondjak arra, hogy elkészítünk pár gyógyító főzetet? Ugyan...

oOo

Szent Merlinre! – kapott a szívéhez Piton, amint elhagyta magánlaborját – Ez a csitri direkt cukkolni akar. Ohó, nem hagyom magam így felhúzni. De miért ilyen hívogatóak azok a dombok a pulcsija alatt? Merlinre, miket beszél? Hisz neki küldetése van ezzel a lánnyal, nem szabad belezúgnia. De ha egy estét eltölthetne vele, mielőtt...

Nem, nem fogja megölni, inkább megvédi... De hogyan? Akkor viszont a Nagyúr megöli mindkettőjüket. Akkor inkább elvégzi a feladatát, és menti a saját seggét.