A rántotta

Hát, ez is egy kihívásra íródott, úgy látszik, csak ilyeneket tudok írni...

Szóval a történetről: Adottak az alkoholisták, akik le akarnak szokni, adott Voldemort, aki viszont nagyon nem ide akart jönni...
Jó olvasást!

Egy teremben voltunk, csupán egy ajtóval elválasztva a külvilág zajától. Ezen emberek első találkozásuk alkalmával vígan beszélgettek, s csak két üres szék volt.

- Mond csak, Petunia – szólalt meg Minerva McGalagony, aki most halásznadrágban, blúzban és magas sarkú cipőben feszített – mióta vagy a rabja?

- Ó, Minerva, van az lassan már vagy hét éve.

- Az nagyon hosszú idő, hogy bírod ki, mikor nincs melletted legalább egy?

- Nehezen, nagyon nehezen, de van más, amivel le tudom csillapítani a vágyaimat.

- Ó, értem – zárta le a témát Minerva, ennyi neki elég is volt Petunia történeteiből, s nem is volt egyéb mondanivalója, amivel folytathatta volna a beszélgetést.

Hátradőlt székében, és keresztbe tette a lábait. Perselus Piton szájából épphogy nem csorgott ki a nyál, miközben a csinos igazgatónő lábain legeltette a szemeit.

Petunia Dursley erre gyilkos pillantást küldött a titkon szeretett Piton felé, de Draco ezt észrevette. Kettészelte a kört – ugyanis körben ültek – egy láthatatlan vonallal, amit akkor húzott, mikor Petunia felé sétált. Odaállt elé, mint egy óriás, és a szemébe mondta:

- Ne merészeljen így nézni Piton professzorra!

- Te pedig ne merészelj így beszélni az ANYÁMMAL, te albínó hörcsög – ugrott fel a székéből Dudley.

- Fogd be, Gömbvillám, nem hozzád beszéltem!

- Csillapodj, Draco – állt fel most Piton is, s lassan odasétált a két fiúhoz – És te is, Dudley Dursley.

- Ne szóljon a fiamhoz, óriásdenevér, a magafajta a közelünkbe se jöhetne – kelt fia védelmére Petunia.

- Ki szólt hozzád, girnyó? – üvöltötte Draco.

- Elég legyen, kussoljon mindenki – valaki ezekkel a szavakkal csapta ki a bejárati ajtót.

Egy holtsápadt ember állt az ajtóban, hosszú, fekete köpenyben, az arca pirosan lángolt, szeme vörös volt.

- Na... Na... – dadogta Piton – Na... Nagyúr?

- Jól látod, Perselus, hű követőm – mondta mézes-mázos hangon Voldemort Nagyúr.

- Mit keresel itt, Nagyúr? – Érdeklődött Draco.
- Ugyanazt, mint mindenki más, Draco – felelte hidegen Voldemort.

- Ja, értem.

- Akkor, elkezdhetnénk végre azt, amiért itt vagyunk? – indítványozta Neville, aki eddig csak gubbasztott a székén.

- Sürgeted a Nagyurat, szitaagyú? – kapta fel a vizet Voldemort.

- Igen, sürgetlek – Neville most már felállt, s előrántotta Voldemortra a tojást, amit otthonról hozott, mert nem volt ideje megcsinálni a gyűlés előtt – te itt egyenrangú személy vagy, mint mindenki más. Itt senki se Nagyúr, senki se hörcsög, girnyó, vagy gömbvillám. Úgyhogy pofa be, és ülj a seggedre.

Voldemort szólásra nyitotta a száját, de McGalagony megköszörülte a torkát, így nem volt alkalma visszavágni, és egy ideig folyt is a vér a nyakán, de aztán meggyógyította.
Így hát vörös fejjel ült le, s magában szitkozódott:

- Hülyegyerek, mit képzel ez magáról, hogy beszél velem? A Nagyúrnak nem lehet parancsolni, na majd előrántok én neki egy rántottát, aztán megnézheti magát.

Voldemortnak nem volt ideje tovább szidni a fiút, ugyanis ebben a pillanatban újra kivágódott a kétszárnyú ajtó, de ezúttal a tetőtől-talpig sáros Harry jelent meg, támolyogva.

- Mi történt itt? – kérdezte vontatottan, látszott rajta, hogy kicsit felöntött a garatra – mit nésznek? Nem láddak még fe’ér emberd?

Voldemort a fejére csapott – mármint a sajátjára.

- Miért vagy itt, Harry Potter? – kérdezte.

- Amiérd de izs, öreg barádom – mondta, majd odasétált a Nagyúrhoz, s egyensúlyát elvesztve nekidőlt, mint egy darab fa.

- Azt ne mondd, hogy te is a szexterápiára jöttél – suttogta Voldemort, miközben eltolta magától Harryt.

- Zexderábia? – üvöltötte Harry, s erre Voldemort elpirult – miféle zexderábia? Te zexderábiára jársz, Dommy?

- Ez nem egy szexterápia? - kérdezte Voldemort.

- Nem, ez egy anti-alkoholista szövetség – világosította fel őt Neville.

- Ezt nekem miért nem mondta senki? – nézett Neville-re, aki még mindig az előrántott tojásrántottájával volt elfoglalva.

- Cseszd meg az előrántott tojásrántottádat – ordította, s abban a pillanatban a Nagyúr hamuvá égett.
 
- Na végre – mondta teli szájjal Neville –, teljes az életem: Tudjukki meghalt, és sikerült előrántani a tojásaimat, mi lehet még ennél is jobb?

A bejárati ajtó harmadszor kicsapódott, s most a sugárzó arcú Hermione szaladt be rajta, Neville felé.

- Szia kicsim – mondta a fiú.

- Terhes vagyok, Neville! Kisbabáink lesznek. Kettő.

- Hát ez csúcsszuper – mondta Neville, s megcsókolta feleségét.

- Igen, és az egyik biztosan a tiéd – mosolygott.