Megjegyzés: Bétáztlan kiadás, mert már olyan soká elmaradt az utolsó, befejező rész!

Amint kész a bétás változat, javítok.

Addigis jó olvasást!

Kritikának örülnék!

  Hermione, kipihenten ugyan, de sajgó tagokkal ébredt. Nem is csoda, hisz rengeteg könyvön aludt.

Még szerencse, hogy a tanár előtt kelt fel. Micsoda káosz lett volna, ha a férfi azt venné észre, egy diákjával töltötte az estét, ráadásul egy ágyban vele. Micsoda patáliát csapna. De hogy lehetett arra képes, hogy itt aludjon el? 

A könyvekkel mit sem törődve, Hermione felkapta a pólóját – ami immár száraz volt -, és kiviharzott az ajtón, egyenesen a hálókörletbe.

Szerencséjére nem jött vele szemben senki. Csak a portrélyukon belépve lepődött meg. Ott barátai vártak rá, karikás szemmel.

- Mit csináltok itt? – kérdezte Hermione, mint aki nem tudná, hogy Ron és Harry egész éjjel rá vártak.

- Tudod, Hermione – kezdte Harry nyugodtan -, téged vártunk, ezért most egy kicsit, hogy is mondjam, hogy te is megértsd, álmosak vagyunk – folytatta arrogánsan.

Hermione szeméből legördültek az első könnycseppek, s bűnbánóan nézett a fiúkra.

- Sajnálom, Harry, tényleg.

- Hol voltál? – kérte számon Ron.

- Büntetőmunkán.

- Egész éjjel? – Harry mintha kicsit szkeptikus lett volna.

- Igen, Harry, egész éjjel, és még egy hónapon keresztül, de végigcsinálom, hiszen az én hibám volt.

Harry bambán nézett barátjára, és nem értette a dolgot. Hermione ilyen simán beletörődik?

Éppen szólásra nyitotta volna száját, mikor Hermione beléfojtotta a szavakat, mint a mérges ember a dühe tárgyát egy kanál vízbe.

- Ne szólj semmit, Harry, kérlek, mindenki érdekében. Én most elmegyek aludni, jobban tennétek, ha ti is pihennétek egy kicsit. Nem kellett volna rám várnotok, tudok vigyázni magamra.

Ebben azonban teljes mértékben kételkedett.

Hiszen magára uszította az alapból nem túl kedves professzort, akinek épp tegnap, még az átlagosnál is rosszabb napja volt.

Ez az én formám – gondolta. – Mi jöhetne még, ami tényleg teljes mértékben elronthatja a kedvemet?

Belépett a hálótermébe, és meglátta őt.

A fekete baglyot az ágya szélén.

Piton baglyát.

- Mit akarsz, Destin? – kérdezte a bagolytól fáradtan.

Destin válaszul csak huhogott.

Hermione nem tudta, miért jött a bagoly, hiszen még levél sincs a lábára kötve. Rövid tanakodás után fogott egy pergamendarabot, és gyöngybetűivel rábiggyesztette:

Destin nálam volt, ezért visszaküldöm.

HG

Ráérősítette a fekete, bársonytollú bagoly lábára a levelet, adott neki egy kis útravalót, és kitárta az ablakot.

Destin azonban nem mozdult.

Értetlenül nézett a lányra sárga, Holdra emlékeztető szemeivel.

Hermione a karjára emelte a baglyot, és az ablakhoz lépett, de akárhogy is lökdöste, nem akart elrepülni.

A fene egyen meg téged, makacs madár... – dohogott. – Hát, ha nincs más választásom...

Magára kapta a pulcsiját, és elindult az alagsor felé.

Pedig még olyan sokszor kell oda mennie, és rögtön az első nap már kétszer is.

Destin a végzetem – morogta. – Szó szerint.

Kis idő múlva, zsibbadt karral kopogott a pinceajtón.

Kisvártatva meghallotta a tompa lépteket – Pitonon valószínűleg nem volt cipő -, és az ajtó, halk nyikorgás kíséretében kitárult.

Destin elrúgta magát Hermione karjáról, és leszállt Piton vállára.

- Igazán sajnálom, Piton professzor, hogy ilyenkor zavarom, de Destin nem akart elrepülni a szobámból – kezdte Hermione.

- Tudom – mondta Piton szárazon.

- Tudja?

- Igen, Miss Granger, tudom.

- Honnan?

- Én küldtem oda.

Hermione bambán bámult tanárára, mire az betessékelte őt a szobájába.

Piton - Hermione kábultságát kihasználva -, közelebb lépett hozzá, és két kezével átfogta a vállát.

Hermione érzete Piton meleg tenyerét a karján, s leheletét homloka tájékán.

Felnézett, s tekintete találkozott a férfiével.

Hermione bocsánatkérőn nézett - bár ő sem tudta, miért -, Piton pedig nem tudott a lánynak ellenállni. 

A lány tekintete olyan szikrákat gyújtott a férfi testében - akaratlanul, amiket nem tudott megfékezni, hogy ne terjedjenek tovább futótűzként minden egyes porcikájába.

Perselus Piton - aki egész életében mindenféle kuntaktust elkerült mindenféle emberrel - most lehajolt Hermionéhoz, és puha, idegességtől száraz ajkait a lányéhoz nyomta.

Aprót cuppantott, majd újra hozzátapadt, s nyelvével bebocsátásért esdekelt.

Nem sokára meg is kapta. Hermione kinyitotta száját, s nyelvük szenvedélyes rítustáncba kezdett.

Néhány perc szenvedély után kifulladva bontakoztak ki egymás öleléséből, s Piton, kihasználva a másodpercnyi szünetet, a hálószoba felé tolta a lányt. Ott az ágy felé irányította, s gyöngéden elfektette rajta. A csókot félbeszakítva rágcsálni kezdte a lány fülét, miközben belesóhajtott néhányszor, ami Hermionét is nyögésre kényszeríttette.

Együtt élték át a kéj legerősebb, leghosszabb lökéshullámát, és együtt hanyatlottak az ürességbe, a tudattalan mélységbe.

Piton ernyedten, izzadtan mászott le a lányról, s miután az a melléhez bújva elaludt, elgondolkozott.

Eszébe jutott, milyen irdatlanul idegesítően és elviselhetetlenül viselkedett a lánnyal az évek folyamán, s hogy alkalomadtán ezt majd megbeszéli vele.

Aztán eszébe jutottak a büntetőmunkák Hermionéval. Az egy hónapnyi büntetőmunka, amiről már most megállapította, hogy mind remek hangulatban fog eltelni.

oOoVÉGEoOo