Szerző megjegyzése: Perselus Piton egy szokásos napja, többé-kevésbé...

Minden jog JKR-t illeti, semmi anyagi hasznom nem származik a szereplők kölcsönvételéből.

 Perselus Piton rosszkedvűen vette tudomásul, hogy ismét reggel van. Majd kelletlenül felkelt, és szikár, izmos alakját az egészalakos tükörben nézegetve összehúzott szemöldökkel kereste az idő okozta változásokat. Végül megnyugodva attól, hogy izmai még mindig feszesek, bőre makulátlan, kissé elégedettebben állt be a zuhany alá.

Néhány perccel később ismét a tükör előtt találta magát miközben vizsgálódva simogatta selymesen csillogó haját.

- Túl tiszta… - morogta maga elé, majd egy gyors bűbájjal kissé zsírosabb fényűvé varázsolta.

Még egy ideig szembe nézett önmagával, szemügyre véve, hogy van-e ősz hajszála, vagy esetleg ránc a szeme alatt… de határozott elégedettséggel vette tudomásul, hogy minden a legnagyobb rendben.

Végül egy újabb varázslattal karikákat bűvölt a szeme alá és mosolyogva fordult el a tükörtől. A szobájába visszatérve magára húzott egy fekete talárt, szomorú arca mutatta csak, mennyire nem szívesen rejti el szexis izmait és széles vállát…

- Meg kell lennie… - bíztatta magát, majd az ajtaja mellett levő tükörben ismét végignézett önmagán.

- Karikák rendben, haj rendben, ruha rendben… - állapította meg félhangosan, majd egy másodpercig állt az ajtó előtt erőt gyűjtve, hogy határozottan, fenséges járással vonulhasson végig a folyosón.

Ahogy lépkedett a Nagyterem felé szeme sarkából figyelte a körülötte levő diákokat. A többség rémülten félrehúzódott, látva szeme villanását, a lányok jó része titokban figyelte így is. Egy ördögi mosollyal reagált, miközben jegyezte magában a reakciókat.

Hammer már megint elpirult, mikor elmentem előtte. Ezért még számolunk bájital órán…

Smared szemei majd kiesnek. Kigombolva hagytam volna a talárom?

Úgy látszik túl karikás lett a szemem, Vaery határozottan aggódva nézegeti az arcom.

Ahogy besétált a terembe, még vékonyabbra húzta addig is kegyetlen vicsort formázó ajkait, majd hideg pillantása végigsöpört a diákokon. Sokan elhallgattak, de néhány szemérmetlen fruska még mindig bámult rá…

Tempósan végigsuhant a sorok között, majd elegánsan leült a helyére, a többi tanártól távol. Kézbe vette a kávésbögréjét, majd óvatosan, fejét meg se fordítva a griffendéles asztal felé lesett. Figyelmét azonnal magára vonta egy mélybarna szempár, és ahogy mélyebben a másik szemébe nézett, fejét lassan, veszélyesnek tűnve arra fordítva egy pillantra borzongás futott végig a gerincén. Érdekes este lesz… - gondolta, mikor a szempár tulajdonosa elfordította a fejét.

**

Egész nap kegyetlen volt, gúnyos és rosszmájú, rengeteg pontot vont le, főleg azoktól a nőnemű diákoktól, akik megbámulták. Olykor, ha a bájitalok felé fordultak a diákok, egy percre elégedett mosoly suhant át az arcán, ahogy végiggondolta a nap eseményeit…

Az utolsó órája után fáradtan lépett be az ajtaján, először minden érzékét felébresztve ellenőrizte, hogy egyedül van-e, majd mérhetetlen megkönnyebbüléssel ledobta a talárját és testre feszülő fekete bőrnadrágot húzott fel, lezseren kigombolt sötétzöld inggel.

- Tökéletes… - közölte minden fogát kivillantva tükörképével. – Ha ez sem hat rá, akkor semmi…

Néhány perc múlva sietős kopogás zavarta meg a szoba csöndjét. Kedvenc varázslatával ellenőrizte, hogy az áll-e az ajtó előtt, akire számít, majd megbizonyosodva erről felállt, és lassú, párducszerű lépésekkel az ajtóhoz sietett. Egy utolsó pillantás a tükörbe, majd lendületesen kitárta az ajtót.

Egy másodperccel később egy kócos barna hajzuhatag süvített el mellette. Ezt látva vágott egy grimaszt, majd megpillantva a tükörben, hogy ez mennyire elcsúfítja, gyorsan ismét felöltötte korábbi csábítóan titokzatos arckifejezését és így követte a lányt a nappalijába.


- Láttam! – támadt rá azonnal a barna szempár tulajdonosa, ahogy szembekerültek egymással.

- Nem volt semmi, amit láthattál volna! – felelt hasonló hangnemben.

- Nekem ne próbálj meg hazudni, nem tudsz átverni.

- Nem hazugság. Nem történt s e m m i!

- Láttam! Bámultak már megint! Majd kiesett a szemük!

- Ugyan már, csak kamaszok.

- Kamaszok? Legszívesebben berántanának az ágyukba, ha tehetnék!

- De nem tehetik… - felelte egyre halkabban.

- Csak mert félsz, hogy megtudom! – dühöngött tovább Hermione.

- De én igazán mindent megtettem… a talár, a karikák, a hajam...