„Only God can judge me”, azaz „Csak Isten ítélhet meg engem”- hirdeti Zlatan Ibrahimovics egyik tetoválása, ami abszolút hűen tükrözi a svéd aranyfiú egyéniségét, és egyben reflektálását a személye által kiváltott ellentmondásos érzelmekre. „Ibra” az a típusú játékos, aki még saját klubja szurkolótáborát is megosztja, úgy is fogalmazhatnánk, hogy soha nem lesz például egy Javier Zanetti, akinek alázata, hűsége és szerénysége előtt egy emberként hajt fejet az Inter-tábor. A bosnyák származású csatár viszont nagyképű és arrogáns, aki ha nincs kedve focizni, olyan méla undorral a képén tud mászkálni a pályán, hogy attól az embernek a bicska kinyílik a zsebében. Valamit azonban elmondhat magáról, amit a több mint 10 éve a nerazzurikat szolgáló Zanetti nem…sikerre vezette az Intert. Ne legyenek kétségeink ugyanis afelől, hogy a milánói csapat tavaly, még a Juve kizárása és a pontlevonások ellenére sem igen nyerte volna meg a bajnokságot Ibrahimovics nélkül. A Juventusban töltött második éve elég gyengén sikerült, általában csak a rosszabbik arcát mutatta a meccseken, és bár tehetségét senki nem vitatta, sokan mégis meglepődtek, amikor az egyébként csatárokban elég jól álló Inter leigazolta. Roberto Mancini edző viszont az első pillanattól kezdve éreztette, hogy ő elsőszámú támadóként számol a fenegyerekkel, akinek ez a bizalom szárnyakat adott. A tavalyi, bajnoki címmel záruló szezonban 27 meccsen 15 gólt lőtt és 8 gólpasszt adott, míg a mostani idényt egyenesen káprázatosan kezdte, 6 mérkőzésen 7 találat és 2 assziszt volt a mérlege, ráadásul a BL-ben is nagyon gólerős, ami pedig korábban nem volt elmondható róla. Zlatan korunk egyik legsokoldalúbb támadója, akit közel kétméteres magassága és majd 90 kiló testsúlya miatt képtelenek elnyomni a védők, de ennek ellenére gyors, szenzációsan bánik a labdával, kiválóan lát a pályán, és mindkét lábával bivalyerősen és pontosan lő. Csapattársai is nehéz természetű embernek tartják, de ugyanakkor azt mondják róla, hogy őszinte és jószívű srác, aki vitathatatlanul a csapat egyik, ha nem a legfontosabb játékosa. |