Előszó (Bhagavad-gítá)

A Bhagavad-gítá ("A Magasztos Szózata") szanszkrit nyelvű vallásbölcseleti költemény, a hindu vallás legfontosabb szent könyve. Keletkezésének kora ismeret-len; valószínűleg a Krisztus születése körüli évszáza-dokra tehető. Szerzője szintén ismeretlen.

A költemény a Mahábhárata című eposz részlete (VI. könyv 25-42. fejezete). Az eposz tárgya két rokon uralkodó család trónviszálya. A két sereg döntő ütközetre sorakozik fel, ám ekkor az egyik sereg fővezére, Ardzsuna királyfi, megirtózik a rokonvér ontásának gondolatától. Barátja és kocsihajtója, Krisna herceg (akiről hamarosan kiderül, hogy Visnu isten földi megtestesülése) eloszlatja kétségeit. Lelket önt belé tanításával, amelynek lényege, hogy a csatában csak a testet ölik meg, a lélek halhatatlan; s egyébként is, a harcosnak veleszületett kötelessége az ölés.

A csata lefolyásáról a másik uralkodóház fejét, a vak Dhritarástra királyt, kocsihajtója, Szandzsaja tudó-sítja. Szandzsaját a szent Vjásza remete természetfölötti látás képességével ruházta fel, hogy a király palotájá-ból láthassa a távolban lezajló eseményeket. Mindebből látható, hogy az eposz tárgya nem történeti esemény.

A Bhagavad-gítá az időszámításunk kezdete körüli indiai metafizikai nézeteket igyekszik egységbe foglalni. A különböző filozófiai iskolák tanításai erősen eltértek egymástól, ennek következtében egységesítésük nem volt törésmentesen megoldható. Az európai filológia rámutat, hogy a Gítá egyes részei között éles ellentmondások vannak. A költemény egészét aforizmagyűj-teménynek foghatjuk fel, amelyben gyakran ismétlődnek a gondolatok, s azoknak ellenkezői is.

Krisna-Visnu mindenekelőtt a cselekvés, kötelesség-teljesítés szükségességét hirdeti, azzal a megszorítással, hogy érdek nélkül, teljes közönnyel kell végezni a cselekvést. Más helyen a cselekvésről való teljes lemon-dást javasolja, s helyette a meditációt, révülethez vezető elmélyedést (jóga) tűzi ki célul; ezért a költeményt a jóga egyik alapművének tekintik. Végezetül az istenség (azaz ő maga) áhítatos szeretetét, a bhaktit jelöli meg követendő út gyanánt. Mindezeknek a célja az, hogy elvezessenek a megváltáshoz, a lélekvándorlás forgata-gából, az újjászületések kényszeréből való szabaduláshoz.

A megváltottság állapotát a nirvána "kialvás" szóval jelöli az indiai vallásbölcselet. A szó a buddhizmusból (Kr. e. 6. század) került át a hindu vallásba. A nirvána mibenlétét sohasem határozták meg, csupán legfőbb üdvnek nevezték, amelyből nincs többé újjászü-letés. Lényegében a megsemmisülést, az öntudat, egyéniség megszűnését jelenti. Tehát gyökeresen különbözik a keresztény üdvösség eszméjétől.

A nirvána tana azon a gondolaton alapul, hogy az egész élet szenvedés, tehát meg kell szabadulnunk az újjászületéstől. Ezzel a kérdéssel foglalkoznak a legrégibb indiai filozófiai szövegek, az upanisadok (kb. Kr. e. 8-1. század). Alapgondolatuk panteista: az egész mindenséget egyetlen szellem, világlélek (brahman) hatja át, illetve alkotja, és az ember lelke azonos a világlélekkel. Aki ezt felismeri, beolvad a világlélekbe, többé nem születik újjá. A Gítá számos gondolatot, sőt egész versszakokat átvesz az upanisa-dokból, s magát is így nevezi. Teljes címe: Bhagavad-gítá-upanisad "A Magasztos énekelte titkos tanítás".

Az upanisadok misztikus világmindenség-magyará-zata után hamarosan megjelentek a racionalisztikus értelmezési kísérletek is. Az anyagi világ szerkezetét, alkotórészeit sorolja fel a szánkhja "felsoroló" iskola. Kiinduló tétele az, hogy az emberi lélek független az anyagi világtól (amelyet prakriti "természet", "anyag" néven nevez a szánkhja), és aki ezt felismeri, azt ez a "tudás" megváltja az újjászületéstől. A Gítá misztikus-spiritualista szellemétől tulajdonképpen teljesen ide-gen ez a materialisztikus szemlélet, azonban elvégzi a fából-vaskarika feladatot, a jóga és a szánkhja egyesí-tését. A misztikus jóga tanítása szerint az anyagi világ nem létezik; létezése csak érzékcsalódás, káprázat (májá). Az egyéni lélek, az én sem létezik, ennek a léte is csak káprázat. (Tehát a nem létező én nem létező érzékei képzelik el a nem létező világot.) Egyedüli létező a világlélek, a brahman. Ennek a tudásnak a felismerése jelenti a megváltást. Ezt a felismerést a gondolkozás megszüntetésével, révületbe merüléssel kell elérni, aminek eszközei a különböző testgyakorlatok, a lélegzés szabályozása, majd a gondolkozás fegyelmezése. A révület állapotában az egyéni lélek beolvad a világ-lélekbe, a Gítában az ezzel azonos Krisnába.

A jóga szó etimológiai jelentése "megkötés", ami módszerére: az érzések és gondolatok megkötésére, fegyelmezésére utal. Azonban a Gítá meglehetősen lazán, több értelemben használja a jóga szót, gyakran pusztán "módszer" jelentéssel; pl. a dnyána-jóga "tudás módszere" kifejezést a szánkhja körülírására. A jóga főnévhez tartozó junakti "megköt" igét és a jukta "megkötött", "fegyelmezett" igenevet szintén gyakran alkalmazza a "jóga követője" értelemben.

Régi indiai közhelyet ismétel a Gítá a tudás megváltó erejének hangoztatásával. A költemény nem határozza meg pontosan, mi értendő tudáson: a brahman gondolatának ismerete, a szánkhja vagy a jóga tanításainak elfogadása, és mindenekelőtt Krisna áhítatos tisztelete, a bhakti.

A költemény központi gondolata a bhakti, az istenszeretet eszméje. A bhakti tanítását először a Bhagavad-gítá fogalmazta meg, és azóta az egész hindu vallásrendszer alapvető gondolata maradt. Krisna áhítatos tisztelete-szeretete mindennél hatalmasabb meg-váltó erő. A bhakti természetesen személyes, monoteista isteneszmét feltételez, így az európai logika számára ellentétben áll a költeményben egyidejűleg hangoztatott panteista (brahman) világképpel.

Fordításunkban a legteljesebb filológiai pontosságra törekedtünk, mellőzve bármiféle filozófiai vagy vallási értelmezést, ami mind az Indiában, mind nyugaton készült fordítások többségére jellemző az újabb időkben, s amit az angol átdolgozásból készült Az eredeti Bhagavad Gitá, második kiadásban a Bhagavad Gitá úgy, ahogy van című magyar nyelvű változat is képvisel. A prózai fordításban az eredetileg verses szöveg költői szépsége természetesen nagyrészt elvész. A költői szépséget érzékelteti a prózai szöveg versbe szedett alakja, Lakatos István költői műve, amely 1987-ben jelent meg, A Magasztos Szózata, Bhagavad- Gítá címen. A versbe foglaló költő elsősorban a lírai szépségre törekedett, teljes sikerrel. Ezt a kiadványt kimerítő magyarázó jegyzetekkel láttuk el, ezért az érdeklődőt e kötet jegyzeteihez utaljuk. Éppen ezért jelen fordításunkban csak a legszükségesebb fogalmak magyarázatára szorítkoztunk.

Vekerdi József