A 2. fejiről: Szegény Hermionénak büntire kell mennie Pitonhoz, amaz meg jól lealázza...
Jó olvasást!

Hermione egész nap nem evett semmit. A gyomra reggel óta akkora, mint egy citrom.

Kilenc előtt 10 perccel kimászott a portrélyukon, és lassan kullogott az alagsor irányába. Útközben nem gondolkozott, az agya üres volt, csak ment az orra után. Szerencsére az orra tudta, merre kell menni.

Óriási félelmet érzett.

Rettentő félelmet mind tanárától, mind amiatt, hogy álmának fújtak. Már biztos nem lehet a kutatók segítségére...

Bekopogott az ajtón, és várt.

Várt, hogy a sors eldöntse, milyen ajtót nyit meg előtte.

És hogy mit fog kapni ezek után tanárától.

Hermione nagy levegőt vett a közeledő lépteket hallva.

Az ajtó kóros lassúsággal tárult ki.

- Korán jött, Mis Granger.

- Csak két perccel.

- Azt mondtam, kilencre jöjjön, nem azt, hogy két perccel előtte vagy utána.

- Sajnálom – mondta a lány, minden megbánás nélkül. Majd biztos az fogja érdekelni, hogy két perccel előbb jött. A tanár örülhet, hogy a történtek után eljön egyáltalán, hogy szembe mer nézni vele. Bár, muszáj neki.

- Jöjjön be - utasította Piton, és ellépett az ajtóból, hogy utat engedjen diákjának.

Hermione térde majd összerogyott saját testének súlya alatt.

Ellépkedett a tanári asztalig, majd megfordult.

Tanára arcát látva még egyszer bocsánatot kért.

- Hiába sajnálja, Granger, ezen már nem tud változtatni. Csak kárpótolni az elszenvedett lelki sérülésekért.

- Kárpótolni?

- Pontosan, Mis Granger, kárpótolni fog.

Hermione szeme elkerekedett, és amennyire csak tudott, elhátrált, bár az asztal igencsak megnehezítette a dolgát. Ennél jobban nem ment.

- Mégis, mire gondol… professzor úr?

- Azt majd még kitalálom, az alatt az egy hónap alatt, amíg büntetőmunkán van.

- Egy hónap? - Hitetlenkedett a lány, de nem szólt mást.

- Pontosan, Mis Granger, egy hónapnyi büntetőmunka, minden nap kilenckor, itt.

Hacsak másképp nem döntök. Örülhet, hogy nem hívom az év végéig.

- Értem – adta be a derekát.

- Értem? – csodálkozott a tanár. - Csak ennyi? Értem? Semmi ellenvetés, semmi de, semmi szemtelenkedés?

- Semmi extra. - Felelte unottan Hermione.

- Nahát, Mis Granger. Jelentős fejlődést vettem észre önben a viselkedését illetően.

- Hát persze. – mondta Hermione szkeptikusan, dallamosan.

- Na most visszaesett.

Bár komoly volt a helyzet, Hermione mégis megengedett magának egy vigyort, és kicsit fuldoklott is a nevetéstől, de Piton arcát látva rögtön abbamaradt a rohama.

- Sajnálom – szabadkozott.

- Rendben. Addig, amíg kitalálok valamit, elkezdheti takarítani a lombikokat. Majd szóljon, ha azzal kész van.

- Már csinálom is, professzor. Kaphatok egy szivacsot és mosószert?

- Szolgálja ki magát, Mis Granger, mintha otthon lenne - mondta Piton unottan, fel sem pillantva a javításra váró dolgozatokból.

Hermione felsóhajtott - hát jó. - Körülnézett, hogy hol is kezdje vajon a vödör keresését. Talán a fürdőben? De melyik a fürdő?

- Piton professzor...

- Nincs kedvem segíteni magának, keresse meg, ami kell – szólt a férfi félvállról.

- Keresgéljek? - kérdezte a lány meghökkenve. - Szóval, tanár úr, most turkálhatok az ajtói mögött?

- Nem azt mondtam.

- Azt mondta, keressem meg, ami kell. Azt pedig csak úgy tudom, ha bemegyek az ajtón, és keresgélek.

- Hát akkor keresgéljen csak, Mis Granger. Ahhoz úgy sem tud nyúlni, amihez nem akarom, hogy nyúljon.

- Rendben – sóhajtott.

Hermione, mielőtt bármelyik szobába betörne, elkezdett kutatni Piton irodájában. Benézett a szekrényekbe, a polcokra, amennyire tud, a fiókokba, és egyéb rejtett helyekre. Aztán eljátszotta ugyanezt a hálószobában, a vécében, a fürdőben, a férfi magánlaborjában. Sehol egy árva rongy vagy vödör. Az egész lakást átkutatta. Sehol semmi.

Gondolt egyet, bement a fürdőbe, levette a pulcsiját, majd az alatta lévő vékony, pántos pólót. Azt bevizezte. Majd jó lesz a rongy helyett.

Ebben a pillanatban lépett be a férfi a fürdőszobába, és tágra nyílt szemekkel nézte a lányt. Az egy szál melltartóban állt előtte, fél karján a pulcsijával - éppen felveszi, vagy éppen le?

- Mis Granger, legyen olyan kegyes hozzám, és vegye fel a pulóverét. - szólt.

A lány magára kapta a pulcsit, fogta a topját, és egy szó nélkül indult vissza a nappaliba, de ha a szemével el tudta volna mondani, mit érez...

Gyűlöletet, de tengernyit, csöppnyi megbánást, nem kevés szánalommal körítve.

És lassan kezdett kibontakozni benne valami őrjítő vágy tanára irányába.

A bájital számlájára írta. Igen, biztos annak az utóhatása.

Piton, amióta a lány elment mellette, mereven áll a fürdő ajtajában - persze nem csak a teste volt olyan merev.

Nem hiszi el, hogy azok után, amit órán tett, még ilyen gyilkos szemekkel mer nézni rá, Perselus Pitonra.

Hát már nem fél tőle? Elvesztette volna gonoszkodása feletti uralmát?

És milyen formás a dereka, a csípője, feneke... Koszos kis okoskodó... Az a barna, kócos haja... Túl arrogáns... Túl csinos... Szőrszálhasogató... Azok a barna szemek...

Piton erőteljesen megrázta a fejét, hátha elszállnak belőle a gondolatok. De nem. Így hát még jobban megrázta. Ennek eredményéül be is ütötte kobakját a kemény ajtófélfába. A gondolatai elszálltak - mint a galambok, ha túl gyorsan közelítesz feléjük -, helyette viszont jött egy nagy adag fejfájás.

Bement az irodába, és utasította a lányt, hogy hozzon neki fájdalomcsillapítót, mert előjött a migrénje. Meg vizet.

Hermione zavartan pislogott körbe.

- Hol van az aszpirin? - kérdezte.

- A fürdőben, a tükrös szekrényben. - felelte Piton, lüktető halántékát masszírozva.

- Tessék, az aszpirin - Hermione ezzel átadott tanárának két fehér pirulát, meg egy pohár vizet.

A tanár azonnal le is hajtotta. Nem hagyott egy csepp vizet sem.

Aztán elfeküdt a puha székben, vonaglott, nyöszörgött. Pedig neki igazán magasan van a fájdalomküszöbe. De ez a fájdalom azért már nem embernek való. Még egy sárkányt is ledöntött volna a lábáról.

- Granger - vonaglott a férfi -, készítsen nekem egy jó erős fájdalom-kergető főzetet.

A lány bólintott, és levett a polcról egy könyvet, megnézte a tartalomjegyzéket, hogy megtalálható-e benne az említett bájital. Semmi. A következő könyvben sincs semmi, az azutániban sem.

Hosszú percek múlva találta csak meg a megfelelő könyvet, és még 20 perc kellett, hogy kész legyen a főzet.

Kimerített egy adagot egy fiolába, és visszasietett a tanárhoz.

Piton azon nyomban legurította a bájitalt, és egy szempillantás alatt elaludt.

Hermione pánikba esik. Elrontotta volna a bájitalt? Hisz az előzőt is elrontotta. De ez könnyű volt, és háromszor is elolvasta a leírást, mielőtt neki kezdett volna. Piton felszusszant álmában.

Akkor biztos minden rendben.

Megnyugodott, és helyet foglalt Piton ágyán. A hálószoba nagy ajtaját nyitva hagyta.

Levett a polcról egy könyvet, és olvasni kezdett.

Unalmas könyvet fogott ki. A háta mögé rakta, majd levett egy újabbat, és újabbat, és újabbat.

Egyre laposabbakat pislogott, félálomban, kómásan bebújt a takaró alá - unalmas könyvek voltak egytől egyig.

Rögtön el is aludt, mivel nem sokat aludt a múlt éjjel sem. Csak tanult. De minek?

Piton hajnali három körül kelt fel, elgémberedett tagokkal. A fotel nem volt a legkényelmesebb az alvásra.

Félkómásan, még mindig tompán lüktető aggyal sétált a sötétségben, ám hamar betalált a szobájába, hisz mégiscsak itt lakott. Semmivel sem törődve befeküdt az ágyába, és azon nyomban mély álomba merült.

Előző