|
Találkozás a Buddhizmussal
anonym 2007.07.03. 19:16
Találkozás a Buddhizmussal
. Leginkább Popper Péter könyveit kedvelem közülük. Valahogy az ő stílusát érzem közel magamhoz. Írásaiból süt a derű, no meg bölcsességben sem szenved hiányt. Nem is csoda, hisz’ amilyen Mesterek tanították... Elmondása szerint többször járt Indiában, s ott hús-vér Guruktól tanulhatott. Persze ez önmagában nem jelent semmit. Vagy mégis?
Az elmúlt napokban volt szerencsém megtapasztalni milyen is egy élő Adeptust hallgatni, látni, mi több érezni tanítás közben. Mondhatom, elég szkeptikus vagyok mindenféle önjelölt vagy akár mások által kikiáltott Mesteri címmel. Ebben az esetben sem volt ez másként. Most sem hajlongtam a földig, mert valaki idejött Tibetből. Ez nem azt jelenti, hogy „nekem aztán ne tanítson senki, semmit, mert én akkora mester vagyok”... Nem. Csak ne felejtsük el, hányan csapják be, s használják ki az utón botorkáló, az Istent-szomjazó, keresőket. Nem árt az óvatosság, kinek a nyomában lépkedünk.
Cellel, sikerült elérnünk egy személyes találkát a Rinpocsével. Olvasmányaim alapján, a meglátásom az volt, ha a Főméltóság egy igazi Mester, kitérő válaszokat fog adni kíváncsiskodó kérdéseinkre, vagy esetleg nem fedi fel előttünk tudását. Egy igazi Guru első jele, hogy nem akar minket elkápráztatni mindenféle misztikus csecsebecsével. Ezen a vizsgán átment. Az interjú igen rövidre sikeredet. Persze, nem vizsgáztatni akartuk, tényleg szerettünk volna válaszokat kérdéseinkre, amiket lényegében másnap meg is kaptunk, beleszőve a „nagy” plénumnak tartott előadásba.
Itt volt a második jel: nem akárki ül ott a tanítói trónuson. Szintén Poppernél olvastam; amikor egy buddhista kolostorban tanulhatott, az ottani Rinpocse úgy tudott beszélni a szerzetesekhez, hogy a legfiatalabbtól a legöregebbig mindenki talált magának, a neki megfelelő szintű tanítást. Ezt most élőben is megtapasztalhattam. Úgy éreztem magam, mintha csak és kizárólag nekem beszélne a Mester. Amint megfogalmazódott bennem egy kérdés, vagy akár csak egy ellenvetés, a következő mondatban már benne foglaltatott a válasz, a magyarázat. No igen, könnyű volt neki, hiszen amíg lefordították az előző mondatát, addig volt ideje kitalálni a gondolataimat, s megfogalmazni a válaszát.
A harmadik nagy jel - számomra - a teremben szinte tapintható energiák voltak. Egy-egy két órás előadás alatt olyan nagy energiákat kaptunk, amitől a szintén két órás szünetben szólni sem nagyon tudtunk egymáshoz. Az esték már kicsit lazábbak voltak, de aludni elég nyugtalanul aludtunk. Volt mit feldolgoznia a tudatunknak.
Az igazi bizonyosságot az adta - mind a Mester, mind a Buddhizmus tisztaságában - amikor a Főméltóság elmondta: Buddha meghagyta követőinek, ne végezzenek missziós munkát, ne térítsenek. A tanítványnak önszántából kell kérnie a tanítást. Ezért kérés nélkül, csak kivételes esetben tanítanak. Senkire nem tukmálják a tudásukat. Viszont nem is várják el a tanítványoktól vallásuk felvételét. Idézem a Rinpocsét: „ Aki igazán jó keresztény, az egyben jó buddhista; s aki igazán jó buddhista, az egyben jó keresztény is, mivel a vallások eszenciája ugyanaz.”
Ezeket végiggondolva csak sajnálkozni tudok, amikor emberek rengeteg pénzt áldoznak egy-egy szedett-vedett tanfolyamért mindenféle „szellemi zsibárusnak”. Viszont, ha egy igazi Mester jön el a világ másik végéből, ugyanezen emberek a fáradságot sem veszik, hogy legalább egyszer meghallgassák. Bár erre most egy bölcsesség jut eszembe, ami kissé vigasztal: „A Mindenható útja egyenes, de az emberek szeretik a mellékutakat. A Mindenható útja világos, de az emberek szeretik a rejtelmeket. A Mindenható útja biztonságos, de az emberek szeretik a kalandozást.”
Uram, legyen meg a Te akaratod! Most és mindörökké!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
