|
A 119 voltos áramütés hatására mintegy 45 percig voltam halott. Halál közeli élményem megváltoztatta egész életemet. Elhagytam hivatásos zenészi pályámat - klarinéton játszottam- és elkezdtem tanulmányaimat a helyi főiskolán a testen kívüli élmények és a hozzájuk kapcsolódó paranormális jelenségek témakörében. Halálom előtt nem hittem efféle dolgokban. Katolikus neveltetést kaptam, és biztos, hogy soha nem hittem volna el egy ilyen történetet, ha velem nem esik meg.
Az orvosok csodálkoztak, hogy egyáltalán magamhoz tértem. Megkérdeztem a sürgősségi ellátást végző orvost, mit gondol miért jöttem vissza. Ő azt felelte: "Nem tudom, talán a kutyája miatt... "
Tudtam mire gondol, mert halál közeli élményem során, amikor a dolgozószobám mennyezetének közelében lebegtem, megfigyeltem, hogy a kutyám, Tuffy, kétségbeestten próbál felébreszteni. Kaparászta a karomat, és gyengéden bökdöste orrával az arcomat, hogy magamhoz térítsen. Az eset óta a kutyám soha nem engedi, hogy a padlóra feküdjek. Megáll határozottan mellettem, és addig ugat, amíg fel nem kelek onnan. (Azt hiszem, úgy gondolja, hogy a padló okozta a halált).
Amikor elöször léptem ki a testemből, észrevettem, hogy átlátszó vagyok, és csodálkoztam milyen jól látok szemüvegem nélkül, azt ugyanis ott láttam élettelen testem mellett a padlón.
Akkora erő hajított el, hogy kb. 3 métert repültem, és a fejemet derékmagasságban bevertem a falba. Nem éreztem fizikai fájdalmat. Már testemen kívül figyeltem, mi történik a testemmel. Az én halál közeli tapasztalatom egyfajta alapeset a kutatók szemében, mivel minden ilyenkor szokásos jelenség előfordul benne.
Elöször meg akartam magam menteni, az események előre haladtával azonban egyre tárgyilagosabban szemléltem a dolgokat. Elöször telefonon akartam segítséget akartam, de kezem átment a készüléken. Megpróbáltam kinyitni egy ajtót, mire átmentem az üvegen. Mindezek a dolgok elképesztettek. Még egy utcai járókelő figyelmét is megpróbáltam felkelteni, hogy megmentsem fizikai testemet, de kezem átment testén a bal lapocka magasságában, amikor megpróbáltam megrázni a vállát. Le voltam döbbenve.
Sok dimenzión haladtam át, és valahol tudtam, hogy halott vagyok. Találkoztam egy angyalszerű nővel a túloldalon, aki sok mindent elmagyarázott, ami segített az életfilmemmel kapcsolatban. Sok alagúton mentem keresztül, nem csak egyen.
Soha nem fogom elfelejteni azt a szeretetet amely körül ölelt abban a pillanatban, vagy az örömöt, amely keresztül áramlott rajtam. El tudod képzelni, milyen az ha Isten vagy az angyalod megölel? Ez egyszerűen leírhatatlan!
Ezen a mámoros helyen, felismertem, hogy két aspektusom van. Egyrészt ott van a lelkem, ami tulajdonképpen a tudatom, és minden ami azzá tett, ami voltam, és amivé váltam. Másrészt van a szellemem, ami most átlátszó, fénylő, és fehérbe van öltözve.
Két vágy között örlődtem: egyrészt el akartam menni a fénybe, másrészt valami megfoghatót akartam tapintani, és fenntartani a kapcsolatot a fizikai világgal. Mindkét végy egyre erősebb lett. A fény egyre intenzívebb, ragyogóbb lett, egyre több szeretetet sugárzott. Ahogy nyújtottam a kezem a csillogás felé, meg akarván érinteni a fényt, az befutott a ruhám karrésze alá, és megérintette kinyújtott középső ujjamat a jobb kezemen...
A fényben tudtam, hogy mindenki és minden kapcsolatban van Istennel. Isten jelen van mindenkiben, mindig és örökké. A fényben volt gyógyulás minden betegségre.
Úgy találtam, hogy az embereket, akik hallanak a Túloldalon tett utazásomról, elbűvöli ez az élmény, és optimistává teszi, mert bíznak abban, hogy rájuk is ilyen tapasztalat vár.
Csak azt mondhatom: ha egyszer láttad a fényt, és visszajöttél, az élet már soha nem lesz ugyanaz. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Dr. Dianne Morrissey halál közeli élménye
