|
ARTHUR KIRÁLY LEGENDÁJA
www.hermit.hu/php/index.php?com=irasok_cikk... 2008.08.16. 17:17
Ki ez az Arthur király, aki már oly régóta elbűvöli az embereket? Létezett egyáltalán valaha? És igaz legalább a fele a róla szóló történeteknek?
A válasz az, ha Arthur valóban élt; olyan korban élt, mikor a brit történelmet alig dokumentálták, mikor Britannia történelmi árnyak földje volt, mikor nem kellett attól félni a mesék és regék elbeszélésekor, hogy ellenmondásba keveredik az ember. Ez volt az az idő, mikor a rómaiak elhagyták Britanniát, és a briteknek - a mai walesiek és cornwalliak elődjeinek - rá kellett fanyalodniuk saját erőforrásaikra, hogy felfoghassák a piktek, az írek és az angolszászok támadásait (az utóbbiak a mai angolok elődei).
Arthur feltételezhetően ebben a zűrzavaros és kaotikus időszakban élt és a britek vezére volt, de nincs rá közvetlen bizonyíték, hogy valaha tényleg élt. Bár létezik egy majdnem ugyanabból a korból származó utalás: a Gododdin című költemény (kb. Kr.u. 600) 1 egy bizonyos hősről mesél, aki bár vitéz, de nem olyan vitéz, mint Arthur. Sajnos egyesek szerint a kérdéses sor valószínűleg beszúrás, tehát nem biztosít szilárd alapot az Arthur létezésébe vetett hit számára. Bosszantó, hogy a VI. századi Britanniában alkotó Szent Gildas mindent tudott Arthurról, ha valóban létezett, de Szent Gildas, akit "a Bölcsnek" vagy Badonicusnak is neveztek a badoni csatára tett utalása miatt, nem említi őt. Gildas nem történetet írt, hanem "zsörtölődő könyvet" (liber querulus)! Ez valójában egyfajta zsoltár, amelyben Gildas az országán eluralkodó csapások miatt érzett fájdalmát fejezi ki - mindez, írja, a bűnnek köszönhető, mely nagyban ütötte fel a fejét a brit hercegek között, akiket csípős szemrehányásokkal illet. Megjegyzi, hogy a szász dúlás Ambrosius Aurelianus idején történt, és utána a szászokat Badon hegyénél legyőzték, de a britek vezérét nem azonosítja. A későbbi legendák szerint ez a vezér Arthur volt.
De ha nem létezik közvetlen utalás Arthur létezésére, néhány a körülményekből adódó bizonyítékokra azért ráleltek. Röviddel az után az idő után, mikor Arthur élhetett, ha valóban történelmi alak volt, sok olyan személyt találtak, akik az Arthur nevet viselték, viszont azelőtt ismeretlenek voltak, mintha a nevet valami kiváló személyiség tiszteletére vették volna fel. Aedan mac Gabránnak, Dalriada királyának volt egy ilyen nevű fia, aki Kr.u. 596-ban halt meg. Arthur, Peter fia, Dyfedben volt uralkodó a VII. század elején, és Arthur, Bicuir fia Kr.u. 625-ben fejtette ki tevékenységét. A feljegyzések szerint kb. ebben az időben létezett egy ír Arthur is.
Arthurra első ízben, ezt senki nem vitatja, hosszú idővel ezután történik utalás Nennius Historia Brittonum-ában, ami Kr.u. 800 körül jelent meg, és így sok időt hagyott az Arthur személyiségével foglakozó fantáziának, hogy Arthurt a valaha fennállhatott tényekkel kapcsolatba hozhassa. Kérdéses, hogy a fenti művet valóban Nennius írta-e, de a szerző, bárki is volt, nem tesz úgy, mintha ő lenne a világ egyik legnagyobb történetírója. Ehelyett azt mondja, hogy egyszerű gyűjteményt készített a rendelkezésére álló különböző adatokból. Ránézésre a mű nem valami ígéretes anyag. Az író szerint Arthur a brit királyok oldalán harcolt, de a háborúban ő maga volt a fő hadvezér (dux bellorum). Nennius nem mondja, bár szóhasználata nem zárja ki teljesen, hogy Arthur valóban király volt. De utal arra, elképzelhető, hogy Arthur valamilyen római tisztséggel bírt, ami egyenrangú az olyan feljegyzett római címekkel, mint a Comes Brittaniae (Britannia grófja), vagy a Dux Brittaniarum (a britek hercege), és ez a cím számos helyi brit uralkodó fölötti hűbérúri hatalmat biztosított neki. Nennius tizenkét olyan csatát sorol fel, amely Arthurnak győzelmet hozott, kiemeli Badont, ahol Nennius állítása szerint Arthur 960 ellenfelét kergette szét.
Viszont nem ez a legérdekesebb dolog, amit Nenniusnak Arthurral kapcsolatosan el kell mondania. Feljegyzi annak a kőnek a létezését is, amelyet egy kőhalomra helyeztek, és amely kövön rajta volt Arthur kutyájának, Cabalnak a lábnyoma. A lábnyom akkor került a kőre, mikor Arthur Troyntot, a vadkant üldözte. Felvetődik a kérdés, hogy itt nem a Culhwch and Olwen-ben található egyik történet változatáról van-e szó, amelyben Arthur Twrch Tryth-t, a nyilvánvalóan mitológiai vadkant üldözi. Ha ez így van, láthatjuk, hogy Nennius idejében a természetfölötti és mitológiai elemek beleszövődtek az Arthur-sagába. Nennius megemlíti Arthur fiának, Amrnak feltételezett sírját is.
Az Annales Cambriae (talán a X. században) említést ejt Badonról és Arthur utolsó csatájáról is, Camlannról. Ezek azt jegyzik, hogy mind Arthur, mind Mordred ott esett el.
William of Malmesbury XII. századi angol történész is megemlíti Arthurt, és fenntartja, hogy ő volt sok walesi mese hőse, de elismerést vívott ki mint igazi hadvezér, kinek győzelmei reményt keltettek honfitársai szívében. William írásaiból úgy tűnik, hogy Arthur egy időben Ambrosius alattvalója volt. Viszont a XII. században már megjelent egy olyan mű is, amely Arthurt hírnevének tetőpontjára juttatta. Ez volt a Historia Regum Brittaniae Geoffrey of Monmouth tollából.
Geoffrey of Monmouth egyházi személyiség volt, elsőként szerkesztette kötetbe Merlin próféciáit (Prophecies) és ezek a próféciák benne foglaltatnak a híres Historia című művében. Ezen mű célja, hogy leírja Britannia történetét a Trójai Brutus érkezésétől egészen Arthur uralkodásáig, de az Arthur uralkodásáról szóló beszámoló a mű központi részét képezi. Geoffrey tette széles körben ismertté Merlin, a varázsló enigmatikus figuráját. Elmeséli, hogyan került Merlin előtérbe a bitorló Vortigern idejében, és mikor az utóbbit Aurelius Ambrosius (őt Gildas Ambrosius Aurelianusnak nevezi), a törvényes uralkodó megfosztotta trónjától, Merlin tovább folytatta gyümölcsöző tevékenységét. Aureliust fivére, Uther követte a trónon, ő lett Arthur apja. Geoffrey elragadó képet fest Arthur uralkodásáról: Arthur nemhogy a pikteket és a szászokat, de Luciust, a Római Birodalom helytartóját is legyőzi.
A tudósokat az a kérdés foglalkoztatta, hogy mindezt Geoffrey csak kitalálta-e, vagy a Historiát hiteles hagyományokra alapozta. Geoffrey azt állítja, hogy értesüléseit egy brit (walesi vagy breton) nyelven írt könyvből szerezte, amit Walter főesperestől kapott. Ezt a Waltert, aki 1151-ben halt meg, jól ismeri a történelem, de előtte az az általános konszenzus uralkodott, hogy a Historia legtöbb része Geoffrey képzeletének szüleménye. A modern kori kritikusok hajlamosabbak nagylelkűebben kezelni Geoffrey személyét. Ők is habozva fogadják el a könyv történelmi hitelességét, de feltételezik, hogy Geoffrey felhasználhatott néhány értékes hagyományt, bár megvan a valószínűsége annak, hogy forrásanyagát "feljavította". Milyen forrásokat használhatott volna?
Nem kétséges, hogy sok Arthurral kapcsolatos hagyomány a walesiek körében gyökerezik. A Culhwch and Olwen című, 1100 körül keletkezett románc azt mutatja, hogy Arthur neve a legendában sok szereplővel került kapcsolatba. Az udvarában élt személyek névsora még az ír mitológiából is kölcsönzött, példa erre Conor mac Nessa, Ulster királya a Cuchullain-sagából. Arthurra számos korai walesi költeményben utalnak. Ilyen például a The Black Book of Carmarthen ("Carmarthen fekete könyve") 21. számú költeménye, amit néha Pa gur 2 címen említenek. Ebben a homályos nyelvezeten megfogalmazott darabban Arthurnak fel kell sorolnia a követőit. Ott van Kay (Cai) és Bedivere (Bedwyr), de vannak ott olyan szereplők is, akik a kelta mitológiából kerültek oda - Mabon, Modron fia, aki eredetileg Maponus isten; Manawydan, Llyr fia, ő is isten, az ír Manannán mac Lir megfelelője. Ott van Annwas, a Szárnyakkal Bíró, akiről semmi mást nem tudunk, csak hogy valószínűleg ő volt az egyik első brit pilóta. Kay úgy jelenik meg, hogy oroszlánokkal, boszorkányokkal és főleg az óriási Cath Paluggal küzd. A Pa gur elmeséli, hogy Arthur leszámol (vagy legalább is megsebesíti) Pen Palach-ot (egy homállyal teli walesi legenda szereplőjét), akinek neve valószínűleg tuskófejet (Clubhead) jelent, bár úgy hangzik, mintha valakinek a megrögzött levelezőtársa (pen = "toll") lenne. Mindent egybevéve a mű Arthur hőstetteinek és követőinek lajstromba vétele.
Egy másik walesi költeményt Taliesinnek tulajdonítanak, ő maga is szerepel a legendában. A költemény címe Preiddeu Annwfn, "A Túlvilág romlása", és a feltételezett szerző tagja annak a társaságnak, aki a versben ideutazik. Arthur vezeti a három hajóból álló expedíciót, és céljuk az, hogy elhozzák magukkal a Túlvilág uralkodójának üstjét; csak heten térnek vissza közülük. Ez a vers valószínűleg időben megelőzi a normann hódítást, és azt jelzi, hogy a hős alakjához gazdag hagyományok fűződtek.
Valószínűleg ilyen hagyományokból kölcsönzött Geoffrey; hogy milyen mértékben színezte vagy egészítette ki a forrásanyagát, ha egyáltalán kiszínezte vagy kiegészítette azt, nem nyert pontos megállapítást. Az is lehetséges, hogy Walter könyve nem fikció. Geoffrey latin nyelven írott műve bemutatta Arthurt az írástudó világnak. El kell ismerni, hogy nem minden tudós tartotta ezt megbízható műnek, de nagyon népszerű olvasmány volt.
Viszont Geoffrey nem állt meg ezen a ponton. Ezután írt egy költeményt Vita Merlini címmel. Milton megkérdőjelezte, hogy ezt a verset tényleg Geoffrey írta-e, egyszerűen azért, mert a vers latin nyelvezete annyira jó, de ma már ezt senki nem vonja komolyan kétségbe. Biztos, hogy nem Geoffrey találta ki Merlin alakját; a műnél korábban keletkezett számos walesi költeményben szerepel a varázsló. Ezek a költemények Merlin személyét Dél-Skócia síkságaival hozzák kapcsolatba. Geoffrey művében Arthur távozása után Merlin Taliesinnel találkozik, és beszélgetésük során Merlin azzal a történettel szórakoztatja társát, hogy Arthurt utolsó csatája után hogyan vitték az Almák Szigetére. Itt történik arra feltehetőleg hiteles hagyományon alapuló utalás, hogy Arthur nem halt meg, hanem egy nap majd visszatér.
Ez a hit három formában jelenik meg - az egyik szerint Arthur elment egy szigetre, hogy ott gyógyuljon fel sebeiből; egy másik szerint társaival a föld mélyén alszik és arra az időre vár, mikor újra elő kell lovagolniuk. Az utóbbi hit rengeteg hőssel kapcsolatosan létezik, a néprajzkutatók ezt "Barbarossa-legendaként" jegyzik, mert Barbarossa (Rőtszakállú) Frigyes is ilyen típusú hős volt. Hasonló jellegű hitet először talán valamilyen kelta istenséggel kapcsolatban tápláltak. Plutarkhosz (? meghalt Kr. u. 120-ban) szerint a bretonok körében élt egy legenda, mely szerint Kronosz isten egy szigeten szunnyadt, ahol Briareus és kísérői őrizték és vették körül. Kronosz természetesen görög és nem kelta isten, de Geoffrey Ashe ügyesen úgy próbál érvelni, hogy Bran a szóbanforgó istenség, akit nyelvészeti okokból kifolyólag összekevertek Kronosszal. Az előző hit, mely szerint Arthur felgyógyult sebeiből, és később a tengerrel körülvett Avalon szigetén aludta álmát, a középkori románcköltőket arra késztette, hogy Avalont Tündérországgal, Oberon birodalmával azonosítsák. Bizonyára úgy tartották, hogy Arthur egy túlvilági Elíziumban tartózkodik, bár Avalont Glastonburyvel is azonosítják, az ott magasodó hegyet (Tor) egyfajta paradicsom bejáratának tartották. Arthur földi maradványait Glastonburynél 1191-ben feltárták, de ez nem nyomta el az Arthur visszatérésébe vetett hitet, ami még egy harmadik formában is megtestesült, abban az eszmében, hogy Arthur madár alakjában reinkarnálódott - holló, csóka vagy sarki alka formájában.
Geoffrey művei a művelt társadalmi rétegekben széles körben ismertté tették Arthurt és Merlint. Az Arthurról szóló mesék többé nemcsak a walesiek kis kunyhóihoz kapcsolódtak, hanem szerte a nyugati kereszténység földjein szívesen olvasták őket. Ekkorra természetesen a bretonok szász hódítóit már leigázták a normannok.
Nem mindenki hitte el, amit Geoffrey írt. Giraldus Cambrensis tollából is 3 olvasható egy szórakoztató történet, mely egy olyan emberről szól, akit gonosz szellemek kínoztak. Mikor ráolvasták János evangéliumát, a szellemek elmenekültek, de mikor az evangéliumot Geoffrey Historiájával helyettesítették, a szellemek nagy számban tértek vissza! Geoffrey művei alapozták meg Arthur hírnevét az irodalmi latin nyelven, de voltak olyan fordítók is, akik arra törekedtek, hogy Geoffrey művét a köznyelvre ültessék át. Mind Geoffrey Gaimar és Robert Wace munkálkodott a Historia normann francia változatának elkészítésén. Az első fordító művének nyoma veszett; utóbbi fordítása pedig 1155-ben készült el. A Jerseyben született Wace említi elsőként a Kerek Asztalt. Layamon készített egy angolszász változatot, de az Arthur-románcok eredetét nem ezekben kell keresnünk. A gyökereket azokban a szájról szájra terjedő Arthur-hagyományokban kell kutatnunk, melyek már akkor széles körben ismertek voltak, mielőtt Geoffrey tollat ragadott.
A bretonok, vagy inkább az ő leszármazottaik őrizték meg az Arthurról szóló meséket. Ezek a leszármazottak nemcsak Walesben és Cornwallban maradtak fenn kultúrájukkal együtt, hanem Bretagne-ban is. A bretonoknak köszönhető, hogy az Arthur-hőstettek hírneve eljutott a francia költőkhöz, és valószínűleg a bretonok voltak azok, akik Modron nevét Morganra változtatták. A Modron a Matrona walesi formája volt, ez volt a neve egy ősi brit és gall istennőnek; de a bretonok egy Morgan nevű tündér létezésében hittek, akinek neve valószínűleg azt jelenti, hogy "tenger szülötte". A kettő eredetileg azonos lehetett, vagy lehet, hogy az egyiket a másikkal azonosították; a nevet Morgan alakban ismerik, nemcsak a francia románcköltők, hanem Geoffrey is ezt a névváltozatot említi a Vita Merlini-ben, valamint így van ezzel Giraldus Cambrensis walesi író is. Ezért feltételezhetjük, hogy számos Arthurral kapcsolatos ismeretet a bretonok őriztek meg.
A bretonok a történeteket a franciáknak adták át. Az első francia Arthur-románcköltő Chrétien de Troyes volt, aki a XII. század második felében élt, és olyan műveket alkotott, mint a Lancelot, Perceval, Erec et Enide, Yvain és Cligés. Kétségbe vonták, hogy Lancelot eredetileg kelta alak, de a mesékben fellelhetők olyan elemek vele kapcsolatban, melyek kitűnően beleillenek a kelta kontextusba, és a neve bár germán, valószínű, hogy létezik ennek egy kelta megfelelője is, ahogy azt jelen könyv vonatkozó részében levezetjük. Az Erec et Enide minden bizonnyal breton eredetű, mert Erecre vonatkozó hagyomány nem létezett a walesiek körében - mikor a walesiek a történetről elkészítették saját változatukat, Erecet egy számukra ismert hőssel, Gerainttal helyettesítették. Yvain észak-breton hős, Rheged királyság uralkodója volt; nevének walesi megfelelője Owain. A Cligés-t valószínűleg teljes egészében Chrétien költötte és ebben nem szerepel történelmi alak. A Perceval-ban Chrétien bevezeti a kétségtelenül a keltáktól eredő Grál-témát, aminek viszont nincs helye Geoffrey krónikájában.
Mikor a Grálról beszél, egyértelművé válik, hogy Chrétiennek hozzáférése volt a kelta hagyományokhoz, járatos volt a szigeten élő bretonok mitológiájában, amelyet minden bizonnyal a kontinensen élt felmenőiktől származó, szájról szájra terjedő hagyományokban őriztek meg. A Grál alaptörténete a következőképpen írható le: a föld meddővé vált és ezzel egy időben a király megsebesült a combján (vagy a nemi szervén). A föld pusztaságát a király sérülése okozta. Perceval, a románc hőse - akinek nevét a kelta Peredur megfelelőjeként találták ki - meglátogatja a királyt a kastélyában, és elmulasztja feltenni azt a kérdést ("Mi a Grál és kit szolgál?"), ami a dolgokat rendbe hozná. Nem kétséges, hogy e mögött a mese mögött egyfajta termékenységi mítosz rejlik.
Az ősi időkben a király egészsége szoros kapcsolatban állt birodalmának termékenységével. Ha a király egészséges és életerős volt, a gabona magasra nőtt, föld bőven termett és a határ zöldellt. Ha a király legyengült, a föld kiszáradt és a termés elpusztult. Ez vezetett olyan törvények születéséhez, amely megakadályozták, hogy olyan személy örökölje a koronát, akinek valamilyen sérülése vagy fogyatékossága van. Ez a mitológiai példa Nuada, a Tuatha Dé Danaan, az ír istenek királyának esetében történt meg, aki mikor elvesztette fél karját, le kellett, hogy mondjon királyságáról. Egyértelmű, hogy ez az elgondolás rejlik a Grál-monda mögött. Ez a mítosz nem a keltákhoz kötődik. Például úgy tudom, hogy Szudánban ma is él egy nép, kinek királyát egyik felesége megöli, mielőtt túlságosan megöregedne, hogy így törjön utat egy sokkal életerősebb utód számára. A Grál Király sebe állítólag a combján volt, de ezt eufémizmusként is használhatták a kasztrálásra, ezzel jelezve, hogy a király maga ugyanolyan terméketlen, mint az elátkozott puszta föld, ahol uralkodik.
Melyik az a pont, ahol a Grál kapcsolatba kerül Arthurral és a lovagokkal? Valószínűleg a Grál keresésének korai verziója olvasható a Bran írföldi expedíciójáról szóló beszámolóban. Ez a Branwen Daughter of Llyr ("Branwen, Llyr leánya") című románcban olvasható, amit a Mabinogion-ban találtak meg. Boldog Bran (Bendigeidfran) a királya a Hatalmasok Szigetének (Britannia), és a nővére, Branwen feleségül ment Írföld királyához. "Írföld" itt valószínűleg a Túlvilág racionalizációja. Bran Matholhwchnak, az ír királynak adja üstjét, ami azzal a hatalommal bír, hogy minden holt testbe, amit belehelyeznek, visszahozza az életet. Ez az üst lehet az eredeti Grál. Branwennel rosszul bánnak Írföldön, és ennek hallatára Bran hadjáratot indít Branwen megmentésére. Az expedíció sikeresen zárul, viszont csak heten térnek vissza élve és maga Bran is megsérült, egy mérgezett lándzsahegy sebezte meg a lábán. Ez a seb a Grál Király sebére hasonlít. Bran belehalt sérülésébe, Londonban van eltemetve a White Hillnél.
A Preiddeu Annwfn című vers hasonló mesét mond el Arthurról. Arthur expedíciót vezet a Túlvilágra, talán hogy megszerezzen egy üstöt (a vers nyelvezete nagyon nehézkes.) A résztvevők közül ismét csak heten térnek vissza. Ami talán ugyanannak a mesének egy másik változata, azt az Arthur írföldi expedícióját elmesélő Culhwch and Olwen-ben olvashatjuk. Arthurnak az a célja, hogy megszerezze Aedd fiának, az ír Odgar király szolgálatában álló Diwrnachnak üstjét. Lehetséges, hogy Írföld itt is a Túlvilágot helyettesíti, és ha ez így van, akkor Odgar apjának neve különleges figyelmet érdemel. Az ír-kelta mítoszokban Aednek ("tűz") hívják az egyik fontos istenséget, a napistent, akit esetleg Dagdával lehet azonosítani. Ez a napisten lehetett a Teremtő a kelta mitológiában. Létezik arra bizonyíték, hogy őt a bretonok is ismerik, mivel létezett körükben egy olyan hagyomány, hogy Britannia a nevét Prydeinről, Aedd fiáról kapta. Bárhogy is van, ha Arthurt nem úgy jelenítik meg, hogy az expedíció során megsérült, minden bizonnyal ő a vezér; látszólag mintha Arthur helyettesítette volna Brant ezekben a beszámolókban. Arthurt más tekintetben is kapcsolatba hozzák Brannal: úgy tűnik, hogy ő helyettesítette alvó hősként Brant, és a cornwalli néphit szerint halála után hollóvá változott, míg a Bran név hollót jelent. Susan Cooper bizonyára így gondolkodott mikor a gyerekeknek szóló fantasztikus regénypentalógiájában (Dark is Rising - "Sötétedés") Arthurnak egy Bran nevű fiút adott. Az eredeti történetben Arthur indult a Grál keresésére, de mikor a Grál-történetek végleges formája kialakult, bizonyára megfosztották ettől a szereptől. Bran, kinek a nevét Bronnak írják, itt most a Gazdag Halászként tűnik fel, Arthurt Perceval vagy Galahad helyettesíti, vagy a német Diu Cr?ne-ban Gawain. Ha Bran lenne az eredeti Grálkereső, a sebe azt jelentené, hogy ő a Sebhedett Király. Bár Arthur ebben a minőségében nem követte őt a középkorban, érdekes megjegyezni, hogy az egyik Arthur-monda ihlette filmben, az Excalibur-ban viszont így tesz. (Rendezte John Boorman). Ebben a filmben Perceval rájön, hogy Arthur az, akit a Grál szolgál, mikor végül felteszi a sorsdöntő kérdést, hogy "kit szolgál a Grál?".
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
