A villában hatalmas volt a nyüzsgés, Maria a szobából csak az összemosodó szavakat és a cipők vad koppanásainak hangját, hallotta, amint azok távolról beszűrődnek megtörve a szoba néma, kihalt csöndjét. Most csak ő volt ott egyedül. Ruháit magához emelve pakolt bőröndjébe, miközben agya végig azon járt amit mindeddig megtett. Még mindig érzett valamit Sousuke iránt. És az előző pillanat… Csak mégjobban összekavarta a lányt. Még sosem látta a katonát így kiakadni valami miatt. A mélykék szemű lány fájdalomittasan felsóhajtott, fejét előre döntötte, hogy kósza hajtincsei arcába hullhassanak, eltakarva annak lágy vonalait.

- Én ezt nem így akartam… - suttogta magának elhaló hangon de az minduntalan elcsuklott.

’ Szeretem Kousukét… De nem igazságos ez így… amit vele teszek. Még mindig nem tudtam kitörölni Sousukét a szívemből. Az az idióta!! Miért kell nekem még mindig?!’ – futtatta gondolat menetét, fogait szorosan összeszorítva, miközben karja ingerülten megfeszült, ujjai ökölbe szorultak. Maria idegesen zárta le bőröndjét, melynek éles hangja hatalmasat csattant visszhangozva a hófehér falak között. A lány hallotta, hogy a villa lakókat a titok szobába hívják és a gombóc a torkában csak a kétszeresére duzzadt. Tudta, hogy el kell mennie. A lelke mélyén örült neki, de nem akarta befejezetlenül sem hagyni a dolgokat. Beszélnie kellett Sousukével. Maria kirobbant a szoba ajtaján, csomagját a kis szoba ajtajában hagyva. A villa lakók egymás után sorakoztak a titokszobába való belépésre várva. Sousuke volt az utolsó előtti Dren előtt állva, összekulcsolt karral, miközben a földet bámulta.

- Sousuke.. Szeretnék…. – Maria aki eddig a földet nézte, most a fiúra pillantott, tekintetük mélyen találkozott. – Szeretnék beszélni veled, ha lehet… - lehelte elgyötört hangon a lány, mire a katona csak bólintott, követve a szobába.

Az ágy alig hallhatóan megnyikordult súlyuk alatt, Maria pedig csak lehajtott fejjel bűvölte a padlót, karjaival térdeire támaszkodva.

- Hallgatom kisasszony. – törte meg a csöndet Sousuke határozott hangja egy kis idő elteltével. Mariának hevesen lüktetett a szíve, nem tudta igazából hol is kezdje.

- Teljesen összezavarodtam Sousuke… - próbálta valahogy elhebegni és szavakba önteni gondolatait. – Nem tudom mit akarok és azt sem, hogy jó-e az amit teszek. – hadarta, miközben erőt vett magán, segélykérő pillantását a fiúéba mélyesztve.

- Kousukére gondol?

- Rá is.. – suttogta remegő hangon, mire a fiú csak még komolyabb pillantásába burkolózott. – Szeretném tudni… De őszintén... Hogy te mit érzel irántam. Csak még mielőtt elmegyek. Hogy tudjam… Tisztázni szeretném ezt az egészet, mert ezek a napok megtanítottak arra, hogy azzal ha csak hazudozunk vagy megpróbálunk oda sem figyelni a dogokra csak rontanak a helyzeten…!

Sousuke hirtelen elfordította tekintetét, miközben némán kezeit tördelte. Látszólag ő sem találta a szavakat.

- Én is ugyanígy vagyok. Csak tudod már elegem lett abból, hogy Kaname és Tessa folyamatosan értem küzdenek. Nem tehetek mást mint, hogy várok és sodródok az eseményekkel. – egy pillanatra elmosolyodott, majd arca ismét komollyá vált. – Azt sem tudom mit keresek itt…

- Ez hülyeség! – pattant fel váratlanul Maria, éles pillantását Sousukére szegezve. – Nem kell sodródnod! Ha tényleg el akarsz érni valamit akkor meg kell mondanod nekik mit akarsz! Neked is van saját akaratod vagy nem?!

A fiú meglepetten pillantott fel rá, látszott rajta, hogy váratlanul érték Maria mondatai.

- Szeretnék, de nem megy… Saját magammal sem vagyok tisztában. – válaszolta hangsúlytalanul, majd menni készült, de a lány elkapta a csuklóját.

- Még nem válaszoltál. Nem mehetek úgy el… Hogy ezt nem tudom. Mondj akármit engem nem érdekel! Csak igaz legyen. – mondta félhangosan a lány közvetlenül Sousuke szemeibe nézve.

- Szeretem magát… Szeretem Kanamét… És szeretem Tessát is. – nézett rá kiélezett tekintettel. – Tudom most azt hiszi megőrültem. De nekem nincs jogom arra, hogy felelőtlenül döntsek és mégjobban összetörjek két szívet. – fejezte be végül majd kiment.

Maria elkerekedett szemmel pislogott utána, tekintette meglepett volt és zavarodott. Nem tudta mit tegyen, legszívesebben vissza rántotta volna, de nem tehette. Hagynia kellett elmenni… Talán végleg.

A kiszavazás vége tért és most mindenki előtt rejtély volt, hogy kinek adják ki ismét az útját. Az egész csoport a díványon ült, Maria feszülten, merev testtartással figyelt, miközben Kousuke gyengéden átkarolta felső testét. Pillantása néha tétován megakadt Sousukén, és tudta, hogy az ő tekintete is néha rájuk vetül, de a fiú tekintete hideg volt és kifürkészhetetlen. Leolvashatatlan volt róla bármilyen érzelem.

- Aki pedig kiesett az nem más mint… - csengett fel Sango hangja. – Kaname.

- Tesséééééééééééééééééééééééék????? – rikácsolta a kékhajú lány, átmenve terminátorba. – Miért én?! Miért pont én?? – kiáltozta magának a levelet gyűrögetve majd cetlikre tépte össze.

Maria lehajtotta a fejét, mert tudta, hogy ezek után már csak Tessa lesz az, aki a gesztenyebarna fiút boldogíthatja… Talán így dől el a kérdés? Így lesz vége mindennek? Egyikük sem tudhatta…