7. nap

Inuyasha hirtelen leblokkolt és meglepetten nézett Kagome szemébe aki a fiú előtt állt.

- Én ööö… - kezdett volna bele Inuyasha de valahogy nem tudta folytatni. Kagome könnyektől csillogó szemekkel nézett a fiúra majd megfordult és visszament a szobába. Inuyasha ezt nem egészen így tervezte…

’ Miért nem tudom bevallani neki mit érzek?? Amikor itt áll előttem meg sem tudok szólalni… Pedig csak 1 szó……’ – gondolkodott Inuyasha majd erőt vett magán és elindult Kagoméék szobája felé de az ajtó előtt ismét megtorpant. ’ Nem tudok Kagome szemébe nézni… Nem vagyok képes rá. ’

-         Kagome… - szólalt meg végül Inuyasha de nem ment be a szóbába, inkább az ajtón keresztül próbálta felvenni a kapcsolatot a lánnyal.

-         Hagyj békén Inuyasha. Téged nem érdekel hányszor csinálok teljesen hülyét magamból… Olyan reményeket kergetek amik valójában nem is léteznek… Hülye voltam… Azt hiszem… Képzelődtem.

-         Nem!

-         Inuyasha fejezd be és kérlek menj el! Egyedül akarok lenni!

-         Kagome, én… Én nem értem magamat. Ahányszor csak látlak… Nem vagyok képes arra, hogy elmondjam… - Inuyasha itt elhallgatott, de Kagome sem mondott semmit. Végül a fiú folytatta. – Hogy szeretlek. – Kagome még mindig nem válaszolt. – Kagome én… Sajnálom! Kérlek bocsáss meg. – fejezte be végül Inuyasha de mivel még mindig nem kapott választ csalódottan nézett maga elé és menni készült. ’ Ettől féltem… Azt hiszem most én csináltam teljesen hülyét magamból…’ – gondolta magában Inuyasha, de ahogy ennek a gondolat menetnek vége szakadt kinyílt az ajtó amin Kagome lépett ki szorosan átölelve Inuyashát és annyira örült, hogy megcsókolta a fiút. Inuyasha egy másodpercig ledöbbenten állt mozdulatlanul majd amikor végre kapcsolt visszacsókolt. Corina ledöbbenten nézte az eseményeket… Úgy érezte, hogy a szívét valaki darabokra szaggatta és a darabjai teljesen szerte foszlottak.

’ Nem.. Nem szabad sírnom! Nem veszthetek! Ha sírok azzal elismerem a vereségem… Szánalmas vagyok! ’ – gondolkodott Corina a könnyeivel küszködve. Már éppen fel akart állni a díványról amikor a kezébe nyomtak egy újabb levelet.

LÁTOD CORINA? ERRŐL  BESZÉLTEM. NE CSAK MAGADDAL FOGLALKOZZ!!!!!!!!!!!! PL: AMIKOR LÁTTAD INUYASHÁN MILYEN SZOMRÚ KAGOME MIATT GONDOLHATTAD VOLNA, HOGY ÚGY IS RÁDFÖRMED HA MEGINT "RÁMÁSZOL". AZT MONDTAD, HOGY TÉGED KAGOME NEM INUYASHA VISZONT ÉRDEKEL! AKKOR FOGLALKOZZ ÚGY IS INUYASHÁVAL, HOGY NE CSAK NEKED LEGYEN JÓ! MERT ARRA MÉG NEM GONDOLTÁL, HOGY INUYASHA MIT IS AKAR??????

RÉKA

-         Teljesen igaza van… - suttogta Corina elcsukló hangon. Most már sírt… Kagome pedig olyan boldog volt mint még soha de tekintete nem tudta elkerülni Corináét. A lány felsóhajtott és az az önfeledt mosoly rögtön eltűnt az arcáról.

-         Mi a baj Kagome? – kérdezte meglepetten Inuyasha, de a lány megrázta a fejét és elindult Corina felé. Inuyasha Kagome után nézett és már értett mindent. Corina dühös tekintettel Kagome szemébe nézett de arcán még mindig ott csillogtak a könnyek.

-         Corina… - kezdett volna bele Kagome de a lány félre lökte és elment.

-         Kagome jól vagy? – kérdezte Inuyasha miközben fölsegítette a lányt a földről.

-         Igen… De nem értem Corinát…

-         Ő ilyen. Kicsit fura lány. De… szerintem nincs vele nagyobb baj.

-         Igen?? – kérdezett vissza Kagome féltékenyen.

-         Igen. – válaszolta mosolyogva Inuyasha. Most, hogy végre be tudta vallani Kagoménak sokkal felszabadultabbnak érezte magát.

---

-         Corina, mi történt? – jelen meg Zoey Corina háta mögött.

-         Semmi!... – válaszolta Corina ingerülten.

-         Na persze…

-         Zoey! Muszálly neked mindenbe bele ütni az orrod??! Nem mindegy az neked, hogy mi bajom van??

-         Jól van na, de Corina vigyázz mert ezzel a viselkedéssel hamar repülni fogsz innen. – idegesítette a lányt tovább Zoey, mikor Corina már így is nagyon ki volt bukva és elsősorban saját magára haragudott.

-         Pofa be Zoey, jó???? – kiabálta Corina úgy, hogy az egész villa vízhangzott tőle. – Tudom, hogy néha hülye vagyok és sokszor én sem értem mit csinálok meg hogy miért és épp ezért másoktól sem várom el, hogy megértsenek de legalább BÉKÉN TUDNÁTOK HAGYNI??? – kelt ki magából teljesen a lány.

-         Jól van na… Békén hagylak… - dünnyögte sértődötten Zoey majd odébb állt. Corina sokáig ült kint a kertben, majd Narumi ült le mellé, de Corina egy szót sem szólt. Ennyi idő után már szinte örült, hogy valaki érdeklődik felőle és nem tekinti mindenki halottnak.

-         Tudom mit érzel. - szólalt meg váratlanul Narumi.

-         Na igen, persze. Mert te vagy a pszichológus.

-         Nem. De én is ilyen helyzetben voltam pár nappal ezelőtt, nem is tudom kiknek köszönhetően. – célozgatott a fiú mosolyogva.

-         Sajnálom. – nyögte ki alig hallhatóan Corina de egy percre sem nézett  fiúra.

-         Mit mondtál??

-         Azt, hogy sajnálom!! – kiabálta végül Corina mélyen Narumi szemébe nézve ami eddig annyira nehezére esett neki.

-         Semmi baj. Én már megbocsátottam. – suttogta a srác.

-         Tudom. Vagyis… Gondolom. Kagomének köszönhetően. Neki olyan könnyű. Én nem vagyok olyan mint ő… Nem tudok mindent ilyen könnyen mások szemébe mondani. Őt az érzelmei irányítják, engem meg…

-         Ne aggódj. Ha egy kicsit változtatsz a stílusodon nagyon hamar megszeret mindenki talán még jobban is mint Kagomét.

-         Lehet, hogy így lesz. Lehet hogy nem…