Fáradtam kinyitod leharcolt szemeid és abba, a lágyan sütő nap fénye furakodik be. Az orrodat szinte nyomban megcsapja az utálatos kórház szag. Megpróbálsz minél kissebb levegőket venni és körbe nézel a szobában. Tekinteted azonnal az osztálytársadra esik! Nemtudod elfolytani a megkönnyebbült mosolyodat. Ő vissza mosolyog rád.
-Most a valóságban vagyok? -Kérdezed és ő boldogságtól ragyogó szemekkel bólogat. -Te, hogyan kerültél ide vissza? Na és be, hogy jutottál? 
-Megvannak hozzá az eszközeink! Az emberek is bejuthatnak a megfelelő gépek segítségével. -megvonja a vállát- Amúgy amint a hibás program eltűnt... a fal is köddé vált. Így könnyedén visszajöhettem. Azóta itt várom, hogy te is magadhoz térj. - Az ágyad szélére ül... és egészen közel hajol hozzád. Megcsókol. Majd zavartan vissza húzza a fejét. Te, nem mondasz semmit, csak visszacsókolod. A szívedet végtelen boldogság árasztja el. Azt ugyan tudod jól, rengeteg megpróbáltatás vár még rád, (mivel az vagy, ami) de mégis az az érzésed: Ha ő melleted marad, bármilyen bajt képes leszel átvészelni. Már az sem zavar, hogyha ez nem is a valóság!          

VÉGE